SZÜLŐSÉG

Megduplázódott a füzetek ára?

2012. augusztus 20., hétfő 14:37 |

Nyakunkon az iskolakezdés, már csak két hete van, hogy beszerezze gyermekének az évkezdéshez szükséges holmikat. Körbenéztünk, hogy hol és mennyiért tudja megvenni idén a füzeteket.

Auchan

Hatalmas, külön az iskolakezdésre kialakított részlegen lehet megtekinteni a füzeteket is, amiből annyi van, hogyha most járnék általánosba, valószínűleg nem tudnék választani. Így járt egy kislány is, aki az anyukájával bóklászott a sorok között, és már vagy harmadszorra emelte le a Barbie-s füzetet, és tette a kosárba, amit az anyukája rendre visszatett a helyére. „Most lesz másodikos Laura, és természetesen az összes rózsaszín, csillogós, hercegnős, lovacskás, virágos és minden, gyerekszemet gyönyörködtető cuccot meg akar velem vetetni. De már így is egy vagyont költöttünk. Kizárólag csak a kötelezően megvásárolandó papír-írószerekre tízezer forintot fizettem. Csak ezután jönnek a csilli-villi füzetecskék – egy előnyük azért van, legalább nem kell bekötni” – mesélte el egy kétségbeesett anyuka az Auchanban.

De nem ő volt az egyetlen, aki morgott, a legtöbb, füzetet vásárló szülő hangosan kommentálta, hogy tavaly még sokkal olcsóbb volt a sima, egyszerű nagy alakú spirálfüzet, és kész vagyon iskolába járatni a gyereket. A nagy alakú spirál füzet 279, a sima nagy alakú füzetek 149, a kisebbek ugyanebből a szériából 69 és 28 forintba kerülnek.

A fiatalok körében oly’ népszerű olasz Pigna talán még családbarátnak mondható áron,169 forintért kínálja a kis méretű füzeteket, sajnos a spiráljaikért pont tízszer ennyt, 1690 forintot kell fizetni. A valaha nagyon felkapott Herlitz cuccaiért nem kell annyira a zsebbe nyúlni: 139 forintért már klassz, mintás füzeteket kapunk.

Összességében az Auchan kínálatát véltük a legjobbnak. Rengeteg termék közül lehet választani, itt a legnagyobb az iskolakezdéshez kapcsolódó kínálat, és mindenből találni olcsóbb darabokat is. Viszont eléggé elárazták az egyszerű spirálfüzeteket. A galériában rengeteg fotót talál a különböző füzetekről.

Tesco

Itt az első kedvencünk, amibe belefutottunk, a Nivea saját márkás spirálfüzete volt 77 forintért. Nem pontosan értettük, hogy a promós anyag miként kerülhetett ki a polcra, bár az is előfordulhat, hogy a Nivea összeállt egy papír- és írószergyártó és/vagy -kereskedő céggel, hogy a tinik között reklámozza magát. Valószínűsíthető, hogy nem tartozik a bestsellerek közé, mert sehol máshol nem találtunk 100 forint alatt semmilyen nagy alakú spirálfüzetet.

Ráadásul, van belőle sima, kockás és vonalas is, úgyhogy akinek mindegy, hogy mi díszeleg a füzete elején, meleg szívvel ajánljuk a mosolygós csajszit. A lapok benne egyébként nagyon jók!

A sima füzetek itt is annyiba kerülnek mint az előző francia tulajdonú hiperben, 28 és 69 forint. Az a spirál, ami az Auchanban 279, itt 139 forintért megvehető. De ne aggódjanak sznobék sem, idén is lesz mivel villogni: egészen elképesztő áron vannak a Pukka spirálok, 2190 forintba kerül darabja.

A Tesco a füzeteken kívül mintha lemaradt volna, iskolakezdős termékekből elég szerény volt a választék, elsősök szülei ne ide menjenek.

Spar csoport

A Sparban is találtunk olcsó mintás füzeteket: a teljesen egyszerű, kis alakú változatokért 39, az ugyanekkora Herlitz-es állatos füzetekért pedig, 99 forintot kell fizetni. A választék kisebb, mint az Auchanban, de megéri ide is elnézni. Tollak, táskák szép számmal vannak, de aki a műanyag számegyenes, logikai készlet listát böngészi, az itt sem fog tudni mindent beszerezni.

Pirex

Végre beszabadulhattunk egy igazi „ÁPISZ”-ba! A papírok és írószerek illata mindig melegséggel tölt el. Azok a színek és a sok apró kis semmire-sem-jó mütyür mindenkinek a gyerekkorát idézik (persze akkor még nem volt ilyen óriási a választék). Arra számítottam, hogy horribilis árakkal fogjuk szembetalálni magunkat, de kellemesen csalódtunk az üzletben, és az eladók is nagyon kedvesek voltak.

Ami igaz, az igaz, itt is vannak dizájner holmik: Esprit, O'neill füzetek ezer forint környékén. Imádtuk a Herlitz nagy alakú harmóniát sugárzó füzeteit (x.book) és az áruk is teljesen elfogadható, 250 forint. Még mindig hódítanak a szuper guszta gyümölcsös minták a Pignánál, csak az áruk elrettentő, 1000 forint. A füzetárak egyébkén nem sokban térnek el a két hiper árától, és ha már iskolakezdés, mutassa meg gyermekének is, amit ön is úgy szeretett gyerekkorában: vigye magával a papír-írószer boltba! Azt még el kell mondani, hogy a nagyalakú spirálfüzeteket itt olcsóbban megveheti, mint az Auchanban.

Office Depot

Valószínűleg ez az a hely ahol nem sűrűn fogunk vásárolni, legalábbis a webshop árai alapján: hihetetlen magas áron lehet hozzájutni itt a füzetekhez. A legolcsóbb füzetecske 169, a legdrágább 2099 forintba kerül, utóbbi még nem is néz ki jól. Az akciós újságban már jobb a felhozatal, a sima A5-ös füzet 36, az A4-es 79 forintba kerül.

Körbenéztünk, hogy az interneten akad-e olyan cég, ahol az előző üzletekhez képest olcsóbban be lehet szerezni a sulikezdéshez fontos dolgokat.

SenyePapír

Az egyik anyuka annyira lelkesen ajánlotta nekünk ezt a boltot, hogy nem tudtuk kihagyni a szemléből. Sajnos, nekünk már nem voltak annyira jó tapasztalataink. A legolcsóbb füzet a webshopjukban 80, a legdrágább 1473 forintba kerül. Egy dolog azért nagyon kényelmes ezen az oldalon, teljesen átlátható, egyszerű kezelni, és az elfoglalt anyukáknak óriási segítség, hogy nem kell boltról-boltra rohangálni a gyerek cuccaiért.

Ráadásul, itt is minden kapható – a táskától a rajzeszközökön át a papír-írószerekig. A szállítási költség elég húzós, bár a DPD egy borzasztóan megbízható szállítmányozási társaság. 1600 forint körüli összegért hozzák ki a megrendelt termékeket, de szerencsére van személyes átvétel is a hetedik kerületben, a Wesselényi utca 25. szám alatt. Egyik ismerősünk számára az e-mailben átküldött iskolai lista alapján összeállították a teljes kezdőcsomagot, amit másnap csak felkapnia kellett az anyukának. Ez a kényelmi szolgáltatás kárpótolhatja az elfoglaltakat a picivel esetleg magasabb árért.

Vectraline

Vectraline úgy hirdeti magát: vásároljon nagykereskedőtől! Igazán kíváncsiak lettünk, hogy ez mit takar. Végigböngésztük tehát az oldalt, de túl sok olcsó dolgot nem találtunk. A legolcsóbb, sima egyszerű fűzfői füzet 35,2 forintba kerül, és az igencsak lefutott Hannah Montanásért 49 forintot kell perkálni. A Budapestiek szerencséjére itt is van lehetőség a személyes átvételre: 1165 Budapest, Újszász u. 45/b.

Hol Füzet Minta Ár (forint,db)
Tesco Spirál A4 sima, vonalas, kockás 77
Auchan egyszerű A5 sima, vonalas, kockás 28
Interspar mintás A5 sima, vonalas, kockás 39

Ha ön mégsem akar több száz forintot költeni egy hercegnős, Verdás, virágos vagy bármilyen kicicomázott füzetre, olvassa el régi cikkünket a házilagos füzettuningról.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2012.08.21 07:50:26zizi77

    Sziasztok!
    Mint elsős anyukának, mit ajánlotok a füzetek becsomagolására? Elsős vonalasból sajnos nem találtam még mintásat, és mivel lányom van, muszáj valami a sima füzetekre.
    Köszi!
    Z

  • 2012.08.21 11:30:54gyongy-bizsu.hu

    Szia!
    Nekem kisiskolásként mindig vett csomagolópapírt anyukám, valami szép mintásat. Amikor már magam csomagoltam, akkor a virágrendelős katalógusokból (pl. starkl) szedtem ki szép virágos dupla lapokat és abba csomagoltam. Nagyon eredeti és vidám könyveim, füzeteim lettek :)
    Szerintem sokkal olcsóbb és egyedibb megoldás, ha magunk csomagolunk, ráadásul jó családi móka a füzetek öltöztetése.
    Szilvi

  • 2012.08.21 12:06:20Pilar Ternera

    sziasztok!

    én is "elsős anyuka" vagyok. a budaörsi Auchanban tényleg nagyon nagy a választék, sok dolgot ott vettünk, de jártunk Pirexben is, mert az személyes kedvencem.
    nálunk kifejezetten kérték, hogy átlátszó borítóba kössük a könyveket, füzeteket, mert ha a tanító néni felmutatja, hogy "na, most ezt az olvasókönyvet vegyétek elő!", akkor nem kérdés, hogy melyik az, nem kell a mintás papírok alatt találgatni, melyik is a nyerő. (bár szerintem a gyerekek pillanatok alatt megjegyzik, hogy mondjuk a pillangósban van az olvasókönyv, az őzikésben meg a matek.)
    de én szófogadó vagyok, tehát, az öntapadós átlátszó mellett döntöttünk, ami sztem elég strapabíró is (talán jobb, mint a papír), szóval mi ebbe csomagolunk majd.

  • 2012.08.21 12:30:12volutx

    Általános iskolás koromban anyukám nagyon szépen bekötötte a füzeteimet, könyveimet. Általános 2-ba be akartam kötni a füzetemet (lám én már nagyfiú vagyok), hát abban nem volt köszönet. Aztán a középiskolai koleszban az összes negyedikes és ötödikes (melósképző technikumba jártam) füzeteit, könyveit a kopaszokkal köttették be, ott elég nagy gyakorlatot szereztem ezügyben. Végül az utolsó évben szexmagazinba kötöttem be a füzetemet. Ki is akadtak rendesen, persze egy vén csoffadt diktátor ofőtől mit is várhatna az ember(jófejséget biztosan nem).

  • 2012.08.21 12:48:03zizi77

    Köszönöm a válaszok!
    Saját emlékeim nekem is vannak, szép csomagoló papírról, meg vinyettáról, de most nekünk is ezt a fóliát javasolták. Addig még ha minden igaz találkozom a tanító nénivel, és kifaggatom.
    Köszi!
    Z

  • 2012.08.21 14:13:14félértelmiségi

    Zizi77,
    Intersparban is, Auchanban is láttam elsős vonalas füzetet mintásban. Van a 99 forintos állatos, mint a galériában, pár napja még volt az Intersparban. Az óbudai Auchanban (én ott vettem a mienket) is találtam elsős vonalasat többféle mintával, de keresgélni kellett. Kb 150 és 250 forint között szóródott az áruk. Nálunk is átlátszó fóiát kértek, ezért vadásztam én is csinos füzetekre.

  • 2012.08.21 14:50:32zizi77

    Köszi!
    Majd kutatok! :-)

  • 2012.08.21 20:14:51elégedett vásárló

    Most is akciós a klikkes törölhető pilot toll.Ami ugye nagy sláger pár éve. Szerintem biztos több 499 ft -nál most is a többi üzletben!!!DE ahogy mondtam ne másnak higgyen........

  • 2012.08.21 20:22:32elégedett vásárló

    Fel vagyok háborodva hogy egyes emberek mindent leírhatnak következmény nélkül!!!Én az office-nál vásároltam az ikreimnek és még sehol nem kaptam ennyi segítséget!! Tanácstalanul álltam a hosszú és sokszor azonosíthatatlan listámmal de ott segítettek!!Ezenkívűl a legolcsóbb füzet 36ft volt kedves cikk író!!Szerintem bent sem járt az üzletben csak valami saját sértettségét adta itt ki!!! Nem szabad yz ilyen rosszindulatú emberekre hallgatni. !!!Az auchanba a tescoba csúnyán néznek ha segítséget kérek mindenki másra mutogat,de nem tudnak semmit. Az officeba csak a pénztárca szab határt!! Vannak egyszerűbb és prémium minőségű termékek egyaránt.Ráadásul mindent egy helyen megkaptam.Még az íróasztalt is amit házhoz is hoznak ingyen!!!!! Szóval ha valaki tényleg rendesen és jó mínőségű termékeket akar vásárolni én oda küldeném! Ezenkíyvűl hatalmas akció van most az officenál is!!!A "hihetetlen magas árakat"nem tudom hol álmodta,de hogy nem ott látta az biztos!!!Én nem hallgatnék egy rosszindulatú idegenre!!!!

  • 2012.08.21 20:24:21elégedett vásárló

    Ezenkívűl a választék óriási!!!De ahogy említettem szerintem a cikk író nem járt egy office- ban sem!!!

  • 2012.08.21 20:29:34elégedett vásárló

    Kedves zizi!! Az office-nál több féle mintával van elsős füzet mind fiúnak mind lánynak!!És szupre öntapadós fóliákat lehet kapni ami könnyű rátenni a füzetre könyvre és tartanak is!!!

  • 2012.08.21 20:51:21pc guru-e vagyok

    Ez a tuna judit ilyen, na. Bunkózik, fölényeskedik (persze a kisebbrendűsége miatt) és azt hiszi neki ki kell nyalni a seggét vagy ha éppen ahhoz van kedve, sajátjának tekintheti a boltot, hozzá se szóljanak, mert ő egy nagy újságíró egy nagy magazinnál. Szegény, mekkorát téved, a fél ország már jelenségként ismeri, csak röhögnek rajta :) Akárcsak ezen a diványon. :)

  • 2012.08.21 22:50:56dstars

    A Pirex valahogy nagyon jól jött ki az összehasonlításból. Szerintem az egyik legdrágább hely a Pirex. Valóban szépek az üzleteik és barátságosak az eladók, de mi drágábbnak találtuk, mint pl. az Office Depot-ot. És ha már fotót is csináltak az "olcsó" A4-es füzetről a Pirex-ben, amit 100 Ft-ért adnak ott, ellenben az Office Depot-ban csak 79 Ft-ért kapható. Ugyanitt az A5-ös változata 39 Ft. Akkor hol is olcsóbbak a füzetek, ez az az hihetetlen drága hely, amit az Office-ról írtak? Nekem 3 iskolás gyerekem van. Mi is alaposan körülnéztünk, körülnézünk mindig. És szoktunk is hasonlítgatni (szigorúan csak almát az almával), árakat nézni, válogatni, stb. És lehet, hogy az Auchan-ban és a Tesco-ban jóárasítva van a füzet (csakúgy mint a vendégcsalogató szlovák UHT tej), de egy jóminőségű vízfestéket, színes cerkát sokszor (szinte mindig) drágábban adják, mint a kisebb "papír-írószerek". Szóval nem az olcsó füzetek alapján kéne rangsorolni egy üzletet.

    Mi most idén két helyen is voltunk, az Auchan-ban és Office Depot-ban. Mindkét helyen vásároltunk, és meg voltunk elégedve az árakkal. Az Office-ba vettünk pl. radírozós pilot tollat 500 ft-ért, ami a Tesco-ban több mint 1000 Ft-ba kerül. Az Auchban nagyon olcsón kaptunk mintás táskát és tolltartót. Az Office-ban ez kimaradt, mert ott drágább volt.

  • 2012.08.24 12:28:11anima_trix

    csillivilli rózsaszín füzetecskét mi is vettünk, de a sulit Ők sem várják. Megpróbáljuk élvezni ami még hátra van, este fürdünk, addig meg míg ilyen meleg van, bent játszunk, kicsit számítógépen is. A memória játék kicsit megmozgatja az agyukat :)[link]

  • 2016.07.16 18:56:16Akácos Tamásné

    Szia Zizi! Két leányzós anyukaként megértem kérdésed, és valami kevéske mintás csomagolót ajánlok. A nagyon mintás, figurás elvonhatja a figyelmét a picurnak még. Én mindent egyszerűen nylonba csomagolok nekik amióta iskolások, az védi a legjobban a füzetet és könyvet egyaránt a kosztól és a rácseppenő folyadéktól. Az újságpapíros csomagolás nekem is nagy kedvencem volt saját iskolai, de már csak középiskolai éveimben.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta