A név kötelez – könyvek és a Weöres-család

Zanza!

Ha van valaki, akit tilos kihagyni bármilyen gyerekkönyves felsorolásból, az Weöres Sándor. Különleges olvir-cikk a Porontyon: Weöres Dorka írt nekünk könyves élményeiről.

bobita.png

Még egész kicsike voltam. Nem értettem, miért kapják fel a fejüket sokan a nevem hallatán. Weöres Dorka?  Van valamilyen kapcsolat közted és Weöres Sándor között? Félénken válaszoltam, igen, a nagyapám unokatestvére volt. A múlt idő a nagypapám miatt volt érdekes, hiszen sajnos Ő már nem élte meg az én születésemet. Talán ezért is alakult úgy az életem, hogy személyesen soha nem ismerhettem meg -elfogultság nélkül- ezt a hihetetlen tehetséggel, műveltséggel megáldott remek koponyát. A lényeg a személyesen van. Gyakorlatilag könyveinek egész tárháza pihent nálunk a könyvesszekrényen, már ha a mi családunkban volt ideje bármilyen könyvnek pihenni... Ugyan Weöres Sándorról először mindenkinek zseniális gyerekversei jutnak eszébe, nagyon fontos elmondanom, hogy a felnőtteknek íródott versei, balladái, rövid történetei is szenzációsak, ajánlom, aki teheti, olvasson bele azokba is.

weöres ars poetica kicsi jav

Könyvek a csilláron is

Genetika vagy sem, nem tudom, az biztos, hogy nálunk a könyv mindig is a legjobb ajándéknak számított. Legyen szülinap, névnap, karácsony, egy klassz regény, versgyűjtemény messze ütötte az aktuális legszuperebbnek tűnő játékot. Nyilván ennek hagyománya generációkra vezethető vissza. Az én drága Weöres nagyapám klasszikus polgári család sarjaként élte igazi polgári életét. Rengeteg gyönyörűbbnél-gyönyörűbb kötettel volt tele a családi címerrel díszített csodaszép, egyedileg készítetett mahagóni könyvesszekrény. (Ma ezért persze lehet sznobizmussal vádolhatnak majd, ez a nagyképű tyúk mit fellengzősködik veri a mellét, hogy nekik erre is futotta, pedig szeretném, ha mindenki tudná, erről szó sincs.) Azt gondolom, rendkívül szerényen éltek felmenőim, és tesszük ezt mi is. Pusztán csak a könyvek iránti tiszteletről szólt mindez, mindaddig, míg aztán....

Elfogyott a hely

Édesapám mérnökember lévén leginkább a tervek, számítások, egységárelemzések, illetve az építkezések rabja volt. Rengeteget dolgozott. Ha ideje engedte általában történelemmel foglalkozó irodalmat vette a kezébe, és szerintem bőven elégnek tartotta a meglévő "könyvtárat". Aztán egy nyári napon megismerkedett édesanyámmal. Szerelem volt első látásra, minek eredménye házasság, és szerény személyem lett. No meg könyvek, könyvek, és még könyvek. Ha létezik ember, aki irodalommal tartotta fenn szervezetét, az az anyukám volt. Nem létezett olyan nap, hogy valamit ne olvasott volna. Antikvárium, könyvesbolt, bolhapiac, teljesen mindegy volt számára, csak bemehessen, nézelődhessen, és igen, vehessen. Na itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor is elfogyott a hely. Könyvtárszobánk sajna nem volt, és duplán, triplán, fektetve, tuszkolva sem fért el több könyv a már időközben hozzávásárolt könyvespolcokon sem, és ez némi aggodalommal töltötte el az én rendszerető apukámat, hogyan, hova tovább. Ettől persze az én drága édesanyám nem esett kétségbe, és konstatálva a helyzetet, no meg azt, hogy valóban, jóformán a csilláron is könyv lóg, felfedezte – az ágyneműtartót. Logikus, nem? A pincében dohos lesz, a padláson lehet megrágja valami, és a kincsekre vigyázni kell, mi sem lehetne jobb kincsesláda, mint az ágyneműtartó. Varrt szép ágytakarókat, ezzel tökéletesen megoldotta, hogy a szegény párnák, paplanok ne heverjenek parlagon, és dugig tömte helyüket gyűjteményével. Így esett, hogy ha valamilyen könyvet már sehol nem találtunk, bizony az ágy alatt kerestük, mintha ha a világ legtermészetesebb dolga ez lenne. Miként az is, hogy -bár nem vagyok erre túl büszke-, nem sokat voltam az iskolai könyvtárak látogatója. Miért? Mert jóformán mindent megtaláltam otthon, amit szerettem volna.

Sajnos már sem édesapám, sem édesanyám nem lehet közöttünk, azért a lelki, szellemi hagytékuk örökre megmarad. Biztos ez is az egyik oka, hogy egy olyan ember lett a férjem -mégiscsak zsák a foltját-, aki gyerekkorában lámpaoltás után a takaró alatt olvasott még, míg el nem nyomta az álom, és akivel a költöztetőcégek rémeivé váltunk, mert hát a könyvek összeadódtak ugye, és most aztán pláne van belőlük bőven. (Felhívom ezúttal minden ezzel foglalkozó vállalkozó figyelmét, irány az edzőterem, hamarosan végleges ottonunkba telepszünk!)

Harap utca 3.

Nagyon, nagyon nagy örömömre gyermekem is könyvrajongó. Ugyan még picike, de minden este kéri, hogy anya, apa csak egy kicsit olvassunk. És persze, hogy előkerül Weöres Sándor minden gyerekkönyve, amiből aztán lehet szemezgetni gazdagon. És kicsit zrikálni az én kedves Aladár nevű férjemet. Szegény! Ifjú korában nem éppen Weöres Sándor volt a kedvence,- fogalmazhatunk úgy is, hogy maga volt a vörös posztó, ("Harap utca három alatt megnyílott a kutyatár, síppal-dobbal megnyitotta kutyafülű Aladár...") -, hát nem egy Weöres-lányt vett el feleségül?! Aki persze volt olyan kedves, hogy csodaszép Bendegúz fiúknak amint lehetősége volt, meg is tanította ezt a verset. Igazán jókat szórakozom, amikor Bendegúz "Apa, te kutyafülű vagy!"-csatakiáltással ráveti magát kicsit sértődőttséget imitáló édesapjára, és nagy hancúrozás közepette együtt mondják el, hány forintért is kaphatók kutyák a vásárban...

Weöres Dorka

Blogmustra