Mit engedjünk a gyereknek, ha nem akarjuk, hogy elzülljön?

Zanza!

Megkóstolhatja-e az alkoholt a gyerek, hogy viszonyuljunk a cigarettához, mit mondjunk a nemi életről, elengedjük-e a buliba? És még ezer kérdés merül fel a gyereknevelés során azzal kapcsolatban, mit, mikor engedjünk meg gyermekünknek.

A szülő  több szempont közt őrlődik. Egyrészt,legszívesebben mindentől megóvná a gyereket, legyen ő négy vagy tizennégy éves, mert akkor a legnyugodtabb, ha semmi veszélyeset nem csinál, ha otthon ül biztonságban. Ugyanakkor tudja, hogy élnie kell a porontynak, hogy vissza fog ütni a túlzott tiltás, és persze szeretné megtartani a bizalmi kapcsolatot a csemetével, aminek nem jó útja, ha túlzott szigorral hazudozásra készteti őt. Minden szülő életében elérkezik az a pillanat, mikor komoly gondot jelent ezeknek a szempontoknak ütközése.

A minap mesélte egy apuka, az otthoni oldott légkörben egyszercsak felhozta tizennégy éves lánya, hogy az osztálytársa felvetette, mi lenne, ha, írjuk most így, orálisan kielégítené őt. (Nem ezekkel a szavakkal kérdezte.) Erre az apa pánikérzéseit leplezve, nyugalmat erőltetve magára visszakérdezett, na, és mit mondták neki, kislányom? Szerencsére a lány esze a helyén volt, és könnyedén visszautasította a kéretlen ajánlatot annak ellenére, hogy az osztályban már sokan igent mondtak rá. Ám egészen biztos, hogy ez nem annak volt köszönhető, hogy a szülők idejekorán betanították neki, mely életkorban mi a megfelelő válasz hasonló felvetésekre.

Sokkal inkább valamiféle belső igényesség szab gátat a túl korai szexuális életnek, ami az otthoni biztonságos érzelmi kapcsolatokban, oldott légkörben keresendő. A jó légkörben nevelkedett, egészséges önértékelésű kamaszok akarnak és tudnak nemet mondani az olyan közeledésekre, amik felszínesebbek, igénytelenebbek annál, amit megszoktak. Kifejlődik az érzékszervük, amivel látják a különbséget tartalmas és üres között. Ez nem tanítható direkt instrukciókkal, sem azzal, ha érzékletes képekkel próbáljuk rémisztgetni gyermekünket a korai nemi élet veszélyeivel kapcsolatban. A serdülők megérzik az erőlködést, ami sokkal inkább dacot vált ki, mint a felkínált minta követését.

Persze nem a kamaszkor az első időszak, mikor szembesül a szülő  az engedni vagy nem engedni kérdésével. Sőt, addigra nagyjából el is dőlt, mennyire felelősségteljes a gyermek. A korábbi időszaknak hát még nagyobb a tétje. Viszont erre sincs recept, sajnos nem adható egy táblázat a tökéletességre törekvő szülő kezébe, ami tartalmazná, hány éves poronty kóstolhat már alkoholt vagy játszhat számítógépes játékkal. Ami egyébként az alkoholt illeti, nagy valószínűséggel jól járunk, ha a kisgyereknek engedjük megkóstolni a szeszt, aminek keserű íze jó időre elveszi kedvét az újabb próbálkozástól.

Tudnunk kell, hogy egy-egy kérdés mögött milyen igény rejlik. Mikor általános iskolás csemeténk kiborul amiatt, hogy mi nem szeretnénk bizonyos osztálytársait a szülinapi bulin látni, jó, ha tudjuk, számára a vita nem az ítélőképességünk megkérdőjelezéséről szól. A mi elfogadásunkat, szeretetünket éli meg, ha a nagy nap eseményeit ő alakíthatja, és mi ebben partnerei vagyunk.

Bármilyen kérdésről is legyen szó, fontos, hogy a gyermek vágyaira, kéréseire ne legyintsünk azzal, hogy „áh, ez csak hülyeség”, sem azzal „hogyha nagyobb leszel, belátod, nekem volt igazam”. Természetesen nem kell mindent teljesítenünk, és madárpókot vennünk a hétévesnek, sem dohányozni hagyni a tízévest. A fontos az, hogy tudja a gyermek, az ő vágyait akkor is komolyan vesszük, ha számunkra teljesíthetetlen, amit szeretne. Ennek jelzése például abban áll, hogy nem nevetjük ki, nem vágjuk rá a kérdésre, hogy „szó sem lehet róla”, miközben már hátat is fordítottunk neki. Mondjuk el akkor is az érveinket, ha tudatában vagyunk, ő attól még nem fog elállni szándékától. Nem az a cél, hogy meggyőzzük őt, hanem hogy lássa, komolyan vettük kérését, és elgondolkodtunk róla. És ami a legfontosabb: ne csak ésszel, hanem szívvel is érveljünk! Nemcsak azért nem dohányozhat a kiskamasz, mert az undorító, büdös és egészségtelen „és ezzel a téma le van zárva”, hanem mert ő a legfontosabb nekünk, testestül-lelkestül, és nem tudnánk végignézni, ahogy rombolja magát.

Emlékezzünk mindig rá: a látszólagos küzdelmeknek nagyobb a tétje, mint hogy mit szabad és mit nem: a beszélgetés minősége az, amire a későbbi kapcsolatunk, és a gyermek szófogadása épülni fog.

Cziglán Karolina, pszichológus

Blogmustra