Szívben fogant gyerek – Vigyázz, maci, ha rossz leszel, visszaviszlek a sok baba közé!

Zanza!

Ha egy gyerek örökbefogadott, arról rögtön sokan tudnak: a nagyszülők, közeli barátok, feltehetőleg a szomszédok is – de vajon megmondjuk-e az óvónéninek? Tudja-e az iskola? És miért van pirossal a gyerekorvosnál a kicsi kartonján, hogy "örökbefogadott"?

Fotó: Mark Sebastian
Fotó: Mark Sebastian

A gyerek nem kérdez az örökbefogadásról, pedig másfél éves volt, amikor hazakerült, vagyis emlékezhet rá. A dolog azonban foglalkoztatja, még ha nem is pozitív értelemben. Egyszer ugyanis megfenyegette a kedvenc alvómackóját, hogy viselkedjen nagyon jól, különben visszaviszik a sok baba közé. A barátnőm, Andi közben azon is töri a fejét, egyáltalán kit érdemes beavatni a titokba. Gáborka ugyanis nemsokára óvodába megy, ahol adódhatnak érdekes kérdések, szituációk.

"Minden hasonló cipőben járó szülő mást mond" - panaszolja. - "Van olyan, aki mindenkinek elújságolja, hogy örökbefogadta a kisfiát. A játszótéren is mindenki ismeri a történetet, ahogyan az utcában, a boltban is tisztában vannak ezzel. Nekem ez egy kicsit furcsa, hiszen arról sem beszél az ember bárkinek, hogyan zajlott a szülés. Csak itt éppen nem a saját intim titkait teregeti ki, hanem a gyerekét, ami még rosszabb. A másik véglet az, aki senkinek nem mondja el, még a legjobb barátaiknak sem. Persze ez csak akkor megoldható, ha később ismerkedtek meg, mint ahogy a gyerek a családba került. Igaz, olyanról is tudok, aki elutazott ,,a terhessége vége" felé, amikor már nagy pocakja kellett volna, hogy legyen, aztán hazatér az örökbefogadott babával, mint a sajátjával. Nyílt örökbefogadás volt, tudta, mikor jön világra a pici, akinek azóta sem árulta el, hogy nem ők a szülei. Félő, hogy egyszer valakitől csak megtudja a gyerek az igazat."

Andi nem véletlenül hezitál. Attól fél, hogy ha az óvodában közli, hogy nem vér szerinti a gyermeke, pozitív vagy éppen negatív megkülönböztetésben lesz része. A gyerekorvosnál ugyanis sokáig nagy, piros betűkkel rá volt vésve a kartonjára, hogy örökbefogadott a gyerek, ezért veszélyeztetett. Andi sokáig veszekedett a doktorral, hogy ezt töröljék, illetve, hogy nyissanak a kisfiúnak egy új kartont, ne csak áthúzzák a régi, születéskori nevét és föléírják a mostanit. Végül új szakembert keresett, akinek elmondta, hogy a gyerek örökbefogadott, de aki nem akadt fenn ezen egy pillanatig sem.

"Azért problémázok azon, hogy az óvónőket beavassam-e, mert nem akarom, hogy kis különlegesként kezeljék Gábort. De azt sem szeretném, hogy ne értsék, ha Gábor esetleg máshogy reagál a dolgokra, mint azt várják. Gáborka tudja, hogy szív szerinti baba, mégsem akar róla hallani. Már kétszer visszavittük látogatóba az intézetbe is, ahonnan hazahoztuk. Először, egy évvel azután, hogy elhoztuk, odament ahhoz az ágyhoz, amiben aludt, szívesen vette, ha a régi kedvenc gondozónője közeledett felé. Másodszor, amikor már 2,5 éves volt, úgy tett, mintha azt sem tudná, hogy hol vagyunk. Sőt, megijedhetett, hogy ott hagyjuk, mert az egyik plüssmackójára rászólt, viselkedjen rendesen, különben visszaviszik a sok gyerek közé. Beszélni nem szeretne a kérdésről. Mutogattam neki A nekem két születésnapom van című könyvet, de nem szívesen hallgatta a történetet. Csak bizonygatta, hogy ő az én pocakomból bújt elő. S én hiába mondtam, hogy ő a szívemben fogant és emiatt még értékesebb, fontosabb számomra, csak mondogatta, hogy az én pocakomból jött. Talán korai még erről beszélni, de lassan hároméves lesz és több mint másfél éve van velünk. Tervezzük még egy gyerek örökbefogadását, talán akkor könnyebben megérti, elfogadja, hogy mi hogyan váltunk egy családdá. De a kérdés továbbra is fennáll, mi legyen az óvónőkkel? Beavassuk őket vagy sem?"

Nincs jó válasz.

Blogmustra