SZÜLŐSÉG

Iskolai kirándulások, táborozások: A Nagy Szülőpara

2011. május 6., péntek 08:36

Miért lesz hirtelen nagy csend a szülői értekezleten, ha a táborozásról esik szó? Tanárnőként dolgozó szerzőnk járt utána önnön kérdéseinek. Kell-e a mobiltelefon? Jó-e, ha a szülő suttyomban mégis meglesi a gyerekeit? Szeret-e a gyerek, ha nem sír utánam???

Évek óta figyelem, hogy amikor a már olykor végtelennek tűnő szülői értekezleteken elérkezik az osztálykirándulások, táborozások kérdése, hirtelen megváltozik a hangulat. Nagy lesz a csönd, sőt még a „jaj, de unom már ezt az egészet” firkálgatások is abbamaradnak. Tisztán látható a szülők arcán a szorongás, az aggódás, de kérdezni mégis csak kevesen kérdeznek. És sosem értem, miért nem.

Para

Pedig szerintem teljesen természetes, ha az általános tájékoztatás mellett minden szülőben legalább még tíz kérdés megfogalmazódik a témával kapcsolatban. Bátran érdeklődnek afelől, hogy a portás néni miért nem köszön nekik vissza reggelente, vagy mi értelme a kötelező olvasmányoknak, de akkor könyörgöm, miért nem mernek, vagy akarnak beszélni a kirándulásokkal kapcsolatos aggodalmaikról?! Inkább otthon rágják tövig a körmüket, hogy elengedjék vagy sem csemetéjüket ezekre a programokra, és hogy ott mi is fog velük történni.

A táborokból hazatérve már persze utólag elárulják, hogy egy hétig egyáltalán nem, vagy csak alig aludtak. Hol apuka nyugtatgatta anyukát, hol pedig fordítva.

Mikor érett meg a táborra?

A legtöbb szülő szerencsére jól ismeri gyermekét. Tudja mennyire önálló vagy mennyire nem. Viszont ha a gyerek táborozni akar, önállótlansága ne legyen akadály! Legalábbis érdemes tennünk egy próbát.

Dénes lábára reggelente a zoknit még másodikos korában is sokszor az anyukája húzta fel, tehát az önállóság még jócskán váratott magára. Azonban a kisfiúban feléledt a táborozási vágy. Haditervet dogoztunk ki, hiszen az egyértelmű volt, hogy egy száz fős tábor élete nem szólhat egy gyerekről. De emellett abban is biztosak voltunk, hogy nem vehetjük el a kisfiú kedvét sem! Így leültünk az anyukával és a kis Dénessel megbeszélni, hogy milyen otthoni feladatokat kell mostantól elvégeznie anyu nélkül (természetesen csak olyanokat adtunk neki, amit a vele egykorúak már rég önállóan oldanak meg). A kisfiú nagyon élvezte új feladatait, és rendkívül büszke volt magára.

Azért azt őszintén elárulom, mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy 20. századi mesét olvas, hogy Dénes után többször szaladtunk itt-ott elhagyott cuccaival, és a nevét szinte mindenki ismerte a strandon, ahova fürdeni jártunk.

De ami igazán fontos, hogy a kisfiú már a tábor felénél kijelentette, hogy ő bizony jövőre is jön. Azóta pedig már komoly, felelősségteljes felsősként istápolja a kissé önállótlanabb alsósokat a táborokban.

Telefon minek?

A legkártékonyabb eszköz a kirándulások során pont a köldökzsinórt jelképező telefon. Megmondom, miért.

Tavaly nyáron végre Tibikét is elengedték a szülei a nyári balatoni táborba. A szokásos előkészületek mellett anyukája gondosan beleírta mobiljába az összes nagynéni, nagybácsi, a rendőrség, a mentők és persze a tűzoltóság számát is, és a lelkére kötötte, hogy minden reggel és este telefonáljon. És persze ne felejtse el felhívni azért mellettük még Andi nénit és Tóni bácsit is, mert ők is nagyon sokat gondolnak rá, és nagyon aggódnak érte. Bármi gond van, ha nem finom az ebéd, ha unatkozik, ha esetleg nem találja a pólóját telefonáljon. Persze ha nincs gond, ha minden rendben megy, akkor is TELEFONÁLJON!!!

Igen, szegény Tibike, annyiszor meghallgatta a szent beszédet, hogy a végén már csak egyre tudott összpontosítani: ne felejtsen el telefonálni! Az első két napban még az élményeiről mesélt, hogy tulajdonképp tök jó itt a táborban, jó a faház, jó a hangulat, meg tök jók a tanárok. Azonban ahogy nehézségek adódtak, a kisfiú nem a tanároktól kért segítséget, hanem azonnal tárcsázta szüleit, akik egyre idegesebbek lettek, hogy szegény gyermekükkel mi is van. Persze az ebéd minőségén javítani, vagy a lábából a szálkát a messzi távolból mégsem tudták kiszedni. A kisfiú pedig csüngött a köldök/telefonzsinóron egyre hisztisebben, már társaival sem szeretett volna játszani, csak a szüleit akarta hallani és látni.

A végén abban maradtunk a szülőkkel, hogy a mobil nálunk lesz, és csak egy reggeli (persze okkal nem esti) tíz perces telefonálást engedélyezünk. Egy kicsit nehéz volt Tibinek visszarázódnia, de szerencsére sikerült ismét jól éreznie magát a táborban.

De nem ez volt az egyetlen eset, amikor a szülő picit túlreagált.

Mit rejthet egy bokor?

Például Marci szüleit.

A tájékoztatókon mindig elmondjuk, hogy szigorúan tilos a látogatás, és ennek természetesen több oka is van. Azt azért elárulom, hogy nem a tanárok nyugodt pihenésének megőrzése a cél.
Szintén a Balaton partján egyszer már majdhogynem kalandfilmbe illő jelenet tanúi lehettünk. Az egyik bokor mögött a mi Marcikánk szülei rejtőzködtek, és onnan figyelték az eseményeket. Odaosontunk mi is, azzal a céllal, hogy megkérjük őket, észrevétlenül távozzanak a strandról, de sajnos elkéstünk. Ahogy észrevettek bennünket, kiugrottak a rejtekhely mögül: anyuka a gyerek fele rohant boldogan, apuka pedig velünk próbált bájosan cseverészni.

Hiába mondtuk, hogy képzeljék bele a többi gyermek helyzetébe magukat, milyen rossz lehet ez nekik, hisz az ő szüleik nincsenek itt. Mintha meg sem hallottak volna minket. Csak az számított, hogy velük minden rendben van. A többi gyerek egyáltalán nem értette az egész helyzetet, és természetesen volt olyan kislány is (addig egyébként semmi gond nem volt vele), aki az eset után végigsírta az éjszakát, hogy az ő szülei biztosan nem is szeretik őt annyira, hisz meg sem látogatták.

Megnyugtatásul

A szülői aggodalom teljesen normális reakció, nyugodtan ossza meg aggodalmait gyermeke pedagógusával is, hisz nagy valószínűséggel már rengeteg hasonló helyzettel találkozott, és nem utolsósorban ő lesz mellette a kiránduláson, nem pedig a szomszédasszony.

Az aggodalmat viszont szigorúan tilos a gyerekre átragasztani! Ne rontsuk el a táborvárás izgalmát azzal, hogy állandóan azzal terheljük, hogy „Ugye nagyon fogunk neked hiányozni?” Tavaly az egyik síró anyukát kellett megnyugtatnom a telefonon keresztül, mert azt gondolta, ha a csemetéje képes úgy elaludni esténként, hogy nem pityereg utána, akkor ő már nem is hiányzik neki annyira.

Nagyon fontos szülői feladat még a kirándulást megelőző időszakban, hogy megbeszéljük gyerekeinkkel a magatartási normákat, szabályokat. Ha egy kicsit önállótlanabb, adjunk neki feladatokat, ami magabiztosabbá teszi. A bőrönd bepakolásánál legyen ott mellettünk, mert nagyon sok kisgyereknek fogalma sincs róla, hogy mit rejt a táskája, sőt volt már olyan is, aki még magát az utazótáskáját sem ismerte fel. És talán a legfontosabb: biztosítsuk arról, hogy bármilyen gondja, problémája van, azzal ne szégyelljen a pedagógusokhoz fordulni!

És a végére: a tanároknak ne kívánjunk kellemes pihenést! Bármi más kedveset nyugodtan, csak azt ne!

Tanárnő

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2011.05.06 17:38:25maim

    Gyerekem 7 éves és könyörgött,nehogy sporttáborba kelljen mennie.Persze ez nem is kérdés,dehogy kell.Ha már nagyon akar menni,akkor mehet.De mi van/lesz/ a hosszabb osztálykirándulásokkal?Most
    az az indok,hogy nem akar ott aludni nélkülünk.
    Nekünk ilyen fiatalon még nem igazán szerveztek
    több napos ottalvós programokat.Szerintem fölösleges is.Lehet hogy én vagyok a hülye,mert látom,hogy mások már 5 éves korban lazán elengedik
    a gyereküket.

  • 2011.05.06 21:32:09Rabyn

    maim: Ezt úgy tudod elkezdeni kiküszöbölni, hogy engeded, hogy 1-1 éjszakát egy-egy barátnőjénél töltsön, illetve hozzátok is hívsz meg pizsamapartyra vendégeket.

    Én 8 éves korom óta táborozom szinte minden nyáron. Felejthetetlen élmény, és nagyon sokat ad a gyerek fejlődéséhez. Persze szülőként nehéz lehet elengedni a porontyot, főleg először, de nézzétek a másik odalát: egy hét (vagy kicsit több) amit kettőtökre tudtok szánni, végre olyan dolgokat is csinálni, amit a gyerek miatt eddig nem lehetett.

    Ha ajánlhatok egy jó nyári tábort akkor ezt ajánlanám:[link]

    Persze ez inkább 10-12 éves kortól szól, de minden évben nagyon jól sikerül:)

  • 2011.05.13 12:12:36kriszi

    Maim, ha nem akar, akkor ne menjen. Majd akar egyszer. Tavaly az én lányomat (hét és fél évesen) még ki nem lehetett robbantani egyetlen éjszakára sem (a nagyihoz sem). Most, egy év múltán lelkesen készül a táborra, úgy, hogy ő maga eszelte ki: menni akar (én persze aggódom). Egyébként ebbe a táborba második után lehet a legkorábban. Nem gondolom, hogy felesleges lehetőséget biztosítani ekkoráknak táborozni, ha akarnak és ha biztonságos körülményeket tudnak nekik biztosítani ott. Én mondjuk akkora nyúl voltam, hogy tizenhárom évesen merészkedtem először táborba, mégis itt vagyok :)

  • 2011.05.13 12:14:29kriszi

    Amúgy szerintem a hosszabb osztálykirándulás kicsiknél pont nehezebb, mint a tábor, mert ott garantáltan ott az egész osztály, és jellemzően nincs rájuk mondjuk 5-6 tanár, amennyi ideálisan kellene. Táborban meg - ahogy hallom - intézhetik úgy, hogy csak 5-6 gyerek jut egy tanárra.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta