Zanza!

Nem provokálni akarok a címmel, illetve nem is tudom. Érzéseim vannak csak a dologgal kapcsolatban, nem is feltétlenül ellenérzéseim. Ráadásul össze-vissza fogok csapongani bölcsőde- és óvodaválasztás, meg mindenféle pedagógia módszerek között. És nem leszek sem igazán megalapozott, sem alapos. Annyit tudok erről az egészről, mint bármelyik másik szülő.

(az előző rész)

Fotó: Robert S. Donovan
Fotó: Robert S. Donovan

A miértje a dolognak egyszerű. Jé 8 hónapos, és bár korainak tűnhet, de már túl is vagyunk egy csomó „iskoláztatással” kapcsolatos döntésen. Az nyilvánvaló volt számunkra, hogy megy majd bölcsibe. Eff is járt, és kifejezetten élvezte. A döntés meg azért nem korai, mert a bölcsőde ugyebár nálunk nem úgy működik, hogy hopp, szeretném vinni a gyereket. Ahhoz, hogy jó eséllyel bekerüljön, akár már a megszületése előtt érdemes jelentkezni, és akkor is csak várólistára kerül az ember. Mi már rajta vagyunk. Teljesen hagyományos, állami bölcsőde. Utána, akárcsak Eff esetén, jön a hagyományos állami óvoda. Én 6 hónapos koromtól voltam bölcsis. Torz és sötét személyiségem kialakulásában nem igazán hiszem, hogy ennek szerepe lenne.

Kinek mi

Waldorf óvoda nálunk reális lehetőségként fel sem merült. Az elv vonzó, a gyerekek nagy része valószínűleg élvezi is. Csak éppen nekem teljesen életszerűtlen egy csomó szempontból, legalábbis amennyit tudok róla. És persze ezzel is úgy van, hogy nem mindenkinek való. Rudolf Steiner elképzelései tényleg szépek, és egy ideális világban én is annak örülnék a legjobban, ha a gyerekeim egész nyáron mezítláb terelgetnék a libákat a vidéki farmomon. Komolyan.

De a tévénézős, számítógépezős, dolgozós életvitelünk kapásból lehetetlenné teszi a Waldorf-módszerbe történő beilleszkedést. Bölcsőde eleve nem létezik, az oviban is nagyon sok a szünet, korán el kell hozni a gyereket. És a waldorfos szülők is simán végezhetik álmukban, egy ollóval a torkukban, mert a gyerek bekattant és lemészárolta őket. Nem azért mondom, mert erre valóban nagyobb lenne az esély, de hátha abban a gyerekben épp a módszer miatt szabadul fel valami? Bizalmatlan vagyok, na.

Van más is

Léteznek persze további alternatívák, mint a személyiségközpontú Rogers-módszer, amiről nem tudok igazán sokat, de szintén vonzó az elgondolás. Aztán ott a Montessori-módszer is, ami a hagyományostól szintén eltérő megközelítésen alapul. De mi van azzal, ha egy gyerek megszokta, hogy így vagy úgy kezelik, majd egy teljesen szimpla iskolába kerül? Az lehet, hogy még rosszabb. Vagy amilyen sokáig csak lehet, tényleg búra alatt van, aztán meg csak felnőttként szembesül a „valósággal”? Nem tudom. És végül ott vannak a magánovik és -bölcsik, mindenféle módszeren belül meg attól függetlenül. Személyes tapasztalatom nem sok van ezekkel sem, egyrészt mert drágák, másrészt meg majdnem pont annyi rosszat hallottam ezekről is, mint a rendes államiakról.

Mit kap otthon?

Ám mindezeknél fontosabb, hogy otthon mi van. Ha ott oké a dolog, akkor sokkal jobban kezel mindent a gyerek. Legalábbis remélem, mint ahogy azt is, hogy legalább többé-kevésbé én is normálisan nevelem őket. Amiből persze a kisebbik rész esik rám, mert Á. hétköznap többet van velük, és rajta több múlik. Szerintem elég jól csinálja. Az mondjuk biztos, hogy nálam következetesebb.

Van persze rengeteg könyv a gyereknevelésről, de ha már a múltkor annyit írtam tévézésről, akkor hadd hozzak jó példákat most is onnan. Volt vagy talán még most is megy valahol egy tévésorozat, ahol angol dadusok mennek problémás amerikai családokhoz megoldani a helyzetet, de most sehogy se jut eszembe a címe. Sematikus persze és sarkított az egész, de mégis tanulságos. Egész konkrétan napok alatt érnek el nagyon látványos változásokat. És van egy sokkal jobb, már csak azért is mert nem amerikai, hanem angol, egy Tanya Byron nevű nő műsora, ami magyarul Vásott kölykök címmel ment. Ott családok költöznek be egy hétre egy házba. Sokszor megdöbbentő benne az alapvető hülyeség, de még megdöbbentőbbek a változások. Evés, alvás, verekedés, hiszti témakörében. Tényleg napok alatt történik, és teljesen használható ötleteket ad. Annyi biztosan kiderült, hogy majdnem mindenben mi csesszük el a gyerekeket.

Nekünk szerencsénk volt

Legalábbis Effel és eddig biztosan. Mert azt eddig még nem mondtam, hogy az emberi tényező mindenek felett áll. Ha jó a bölcsis gondozó és az óvónő, akkor minden jó.  Eff szeretett bölcsibe járni, ráadásul onnan egy csomó haver együtt ment át az oviba. Így ott az igazi beszoktatás kábé fél nap volt. Csak éppen sokat beteg, és ez mondjuk elég nagy hátulütője a közösségbe járásnak. De ez meg módszertől független.

Végkövetkeztetés nincs. Nem vagyok se a poroszos se a semmilyen módszernek a feltétlen híve. Zagyvaság az, amit egyes férfiak hangoztatnak, hogy a katonaság az kell, mert fegyelemre nevel. Én hála istennek nem voltam katona, és azt sem értem a mai napig, hogy nekem például minek kellett gimnáziumban megtanulnom deriválni???

Blogmustra