Pasik helyett homokozóvödröket szedtünk fel a Szigeten

Zanza!

Olvasónk, Dóri két gyerekét hagyta otthon két estére, hogy sok év kihagyás után belevesse magát a Sziget tömegébe és felelevenítse régi élményeit. Az első este nem tudta elfelejteni, hogy otthon két gyerek várja, a második éjszaka viszont remekül sikerült és az anyuka tinilánnyá fejlődött vissza néhány órára. Hogy bulizik két anyuka a Szigeten?

Eljött a pont, amikor úgy gondoltam, hogy ideje visszatérni az „életbe”, és sok év után újra kimenni a Szigetre. Persze gondoltam, hogy más lesz, mint a régi, középiskolás korombeli földön fekvős, hetijegyes, sátorban alvós, bent a városban tusolós, koncerteken őrületesen pörgős Sziget feeling. Másnak is kell lennie, hiszen reggel 6-kor meg kell szoptatnom a 8 hónapos kislányomat, és utána egész nap úgy kell helyt állnom, mintha mi se történt volna. Így indultam neki lesz, ami lesz alapon. Persze szigorúan az esti fürdetés és etetés után, amikor már tudtam, semmi extra nem történhet reggelig, apa pedig bevállalta a gyerekfelügyeletet.

Amikor megérkeztünk legjobb barátnőmmel a helyszínre, próbáltam úgy átállítani az agyamat, hogy most nem kétgyerekes anyuka vagyok, hanem a régi tinilány, aki a jó buli reményében van itt. Sokáig bóklásztunk céltalanul, végül egy sörsátornál kötöttünk ki, ahol is szinte az összes szigetelő kis színes műanyag vödrökből itta a koktélokat. Pont olyanokból, amit a játszótéren a gyerekek előszeretettel tömködnek meg homokkal a tökéletes formájú homoksüti reményében. Rögtön a gyerekeimre gondoltam, hogy mennyire örülnének ezeknek a vödröknek. Be is gyűjtöttünk a hét darabot a földre dobált példányokból, amiket egész este hurcoltunk magunkkal. Rádöbbentem, hogy így kisgyerekes anyaként mégiscsak minden a gyerekeim körül forog, csak ők járnak az eszemben. Más így a Sziget is, de másnak is kell lennie.

Azért csak motoszkált bennem, hogy talán mégsem így van, és én voltam otthon túl sokáig, talán ezért nem bírtam elengedni magam, így tettünk még egy próbát. Péntek 13-án mentünk ki újra a Szigetre. Ez az este teljesen más volt, mint az előző. Egyszer csak azt vettük észre, hogy tizenéves lánykák és jólfésült olasz meleg srácok között tombolunk mi is és visítjuk a Nagyszínpad felé a tömeggel: Mikaaaa! Néztünk Kiscsillag-koncertet, sirályokkal sírtunk a Balázs Palin és vinnyogva skandáltuk a közönséggel, hogy Nagyszínpad!, rengeteget viháncoltunk, és most egy picit sikerült visszarepíteni magunkat az időben.

A másnapot viszont legszívesebben elfelejteném. Hajnalban kelnem kellett szoptatni, a férjem is ferde szemmel nézte a karikás szemeimet, és kellett két nap, mire visszaállt a bioritmusom. Összességében nem bántam meg az egészet. Úgy érzem, egyáltalán nem hiányzik már a rendszeres bulizás, de azért ezt a péntek 13-át sokáig emlegetni fogom még.

Dóri

Blogmustra