Elválasztanám, de ököllel veri a mellemet

Zanza!

Mikor a lányom még csak buckalakó volt, sokat gondolkoztam azon, milyen lesz majd a szoptatás, mert el nem tudtam képzelni. Aztán amikor először öleltem magamhoz gyér lámpafényben, a kórházi ágyon, akkor  úgy éreztem, ennél szebb és természetesebb dolog a világon nincs. Megvolt minden giccses körítés, amit a La Leche Liga hirdet: átszellemült madonnaarc, cicire helyezett, puha és tömzsi csillagocska-kéz, csend, biztonság, kötődés. Azóta eltelt egy év és én még mindig naponta 6-1o alkalommal hajtom fel a pólóm. Bevallom, most már kezd terhes lenni a dolog. Napi 2-3 alkalommal még elmenne, vagy ha fájdalom éri, vigaszt keres, de sajnos nálunk az anyatej még mindig fő táplálékforrás.

Először is, ő abszolút nem érdeklődött a szilárd ételek iránt sem 6, sem 9 hónaposan. Mikor eljött a 6 hónapos vízválasztó, akkor fellélegeztem, hisz ez volt a célom, hogy addig kizárólágosan anyatejet adjak, aztán ha folyamatosan abbahagyta volna a szopást, rugalmasan, kettőnk igénye szerint, akkor nagyon örültem volna. Megesz a sárga irigység, ha ilyet olvasok, hogy sok kisbaba maga hagyja el a szoptatást, amint totyogó lesz. És páni félelem lesz rajtam úrrá, mikor a következő mondat úgy hangzik, hogy az az egyéves, aki nem hagyja abba, valószínűleg még nem is akarja és minél jobban közeledik a 2. életévhez, annál nehezebb lesz leszoktatni.

Az utóbbi napokban rengeteg irodalmat olvastam a neten az elválasztásról. Itt, Amerikában csodabogárnak számítok ezzel a hosszas szoptatással, mert az amerikai nőknek mindössze 2o %-a szoptat féléves korig; az egyéves kor feletti szoptatás már fehér holló kategória. Lányom körzeti orvosa, aki maga is a gyereke 3 hónapos korában ment vissza dolgozni, azt tanácsolja, hogy fokozatosan szoktassam le, legjobb, ha a délelőtti, reggeli szoptatás megvonásával kezdem, mert akkor jókedvű a baba, könnyű játékkal, sétával elterelni a figyelmét. Mivel anyukám itt van egész nyárra, hogy segítsen, ez néha sikerül is, ő zenére ringatja, altatja és akkor szoptatás nélkül átvészel egy délelőttöt. De ha itt vagyok, mint például ma is, akkor addig követ üvöltve, amíg meg nem kapja, amit akar, hiába próbálom kajával lekenyerezni. Ez a hozzátáplálás is érdekes fejezet nálunk, pépet egyáltalán nem eszik a lányom. Sem biós-üveges boltit, sem házit. Talán pár kanál villával tört banánt sikerült eddig beleimádkoznom. A darabos ételekkel jobban állunk, szereti a tésztát, müzlit, nokidelit, csirkét, borsót, répát, többféle gyümölcsöt. Csak az a gond, hogy ezekből maximum csipeget, nem eszik annyit, hogy eltöltse teljesen és persze 2 órával evés után jön és ököllel veri a mellemet, vagy csak nemes egyszerűséggel felhajtja a pólómat. Vizet mindig kínálok neki, de most, a nyári hőségben inkább a cici a szomjoltó, az esik jobban neki.

Persze a szoptatást dicsőítő, már-már misztifikáló weboldalak szerint ez is normális, sőt, a legideálisabb. Angolul baby led weaningnek, azaz a baba igényei szerinti elválasztásnak hívják azt, mikor nem avatkozunk bele, mikor, mennyit szopik és hogyan választja el magát a kicsi. Valamint rengeteg előnye van a szoptatásnak egyéves kor után is, mind a gyerekre, mind az anyára nézve. Erősíti a gyerek biztonságérzetét, csökken a rákos betegségek előfordulása, jó az immunrendszernek, szellemi képességnek. És erre mit lehet mondani? Csak bólogatni tudok, mert rengeteg empirikus tanumány igazolja ezt.

A férjem, aki indiai, egyáltalán nem ütközne meg azon sem, ha óvodás korig szoptatnám a gyerekünket, hiszen ő maga is szopott 4 éves koráig, sokáig a szüleivel aludt, az ő hazájában még mindig ez a természetes. Ugyanakkor ő is szívesen vinne újra táncba, szeretnénk moziba, étterembe eljutni a lányunk nélkül, neadjisten egy hosszú hétvégére kikapcsolódni. Mindkettőnknek külön és a házasságunknak is nagy szüksége lenne rá. De hogyan, mikor állítólag az esti szoptatást a legnehezebb elhagyni? És akkor arról még nem is beszéltem, hogy éjszaka is kel emiatt, hovatovább SOHA nem aludt át teljesen egy éjszakát sem. A legjobb 3-4 hónapos korában volt, akkor éjjel 11-kor evett és reggel 5-ig békésen aludt a saját szobájában, kiságyban. De mostanában akár háromszor is ébreszt és a sírni hagyás (nem vagyok rá büszke, ezt is kipróbáltam) nem segít. Cici kell és öt perc alatt visszaalszik. Víz, cumisüveg nem jó, távbaköpési versenyt rendez vele és ordít.

Így őrlődök magamban, hogy mit is csináljak, hogyan kezdjek neki a műveletnek. Megnehezíti a döntést az, hogy amolyan hibrid anyuka vagyok, félúton az ősanya és a modern mama közt. Bár egyes dolgokban, pl. az otthonmaradásban konzervatívan  gondolkozom, szeretném visszakapni a régi életem, ha csak darabokban és órákra is. Bármennyire élvezem a lányommal töltött közös időt, nekem már sok, fárasztó és nem örömteli az igény szerinti szoptatás, minden előnye ellenére lelki kielégülést már nem okoz úgy és olyan mértékben, mint amikor még karonülőt szoptattam. És nem, nem akarom magamhoz kötni ezzel és ő sem lett tőle anyámasszony katonája, épp ellenkezőleg, gyakran félórát is eljátszik mással, a baba-mama csoportban önállóan talál magának játékot, jár körbe és gagyog más babákkal. De komolyan, néha azt hiszem, hogy az iskolai uszonnástáskába is lefejt anyatejet fogok csomagolni.

A poszt vége tehát tanácskérés, elsősorban azoktól, akik egyéves vagy annál idősebb, rosszul evő gyereket választottak el: ti hogyan csináltátok?

Cantaloupe

Blogmustra