SZÜLŐSÉG

Az elsőszülötteket gyakrabban bántalmazzák

2010. május 3., hétfő 15:57 |

Magyarországon összesen körülbelül 20 ezer - többségében 5 év alatti - bántalmazott, elhanyagolt gyermekről tudnak a gyermekjóléti szolgálatok, közülük évente 30 hal meg egyértelműen ennek következtében - a többi között erről is szó volt az ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézetének (OGYEI) pénteki konferenciáján.

A tanácskozás főleg arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy akár agyvérzést és gerincsérülést is okozhatnak a csecsemőknek és kisgyermekeknek azzal, ha erősen megrázzák őket.

Az ÁNTSZ adatai szerint ötéves korig az összes törések több mint negyede szándékos agresszió következménye. Egyéves korig a halálozások több mint 7 százaléka bántalmazás miatt következik be. A leginkább veszélyeztetettek között vannak a koraszülöttek, a valamilyen fejlődési rendellenességgel, sérüléssel világra jöttek, illetve az elsőszülötteket többször éri agresszió.

A 3 év alatti gyerekeket érintő leggyakoribb bántalmazási forma a rázás. Általában a fáradt, kontrolljukat veszett szülők, gondozók okozzák ezt a sérülést. Többségük nem is sejti, hogy milyen súlyos sérüléseket okozhatnak ezzel a kicsiknek. Jellemző, hogy a legsúlyosabb esetekben agyvérzés, gerincsérülés léphet fel, amely körülbelül 20 százalékban a gyermek halálát okozza. A túlélők jelentős része maradandó károsodást szenved.

A gyermekbántalmazás megelőzése érdekében az OGYEI évek óta felvilágosító munkát végez, az angolszász országokhoz hasonlóan "Sose rázd a kisbabádat" címmel felvilágosító kampányt folytat.

(Független Hírügynökség)

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.05.04 11:38:39bella cullen

    Oh, én is szeretnék majd, ha elköltöztünk egy cicát. Félperzsát, mert a perzsa szőrmókja nekem kissé macerás. :$ Volt régebben, mikor gimibe jártam egy macs, minden reggel jött ébreszteni. :)

  • 2010.05.04 11:39:21Aurin

    bella cullen
    ha fáj a fogad, mész a fogorvoshoz.
    ha fáj a lábad az ortopédushoz.
    ha meg a lelked, mész a cihomókushoz.
    itt nem az a lényeg, hogy mit gondol Rólad, hanem az, hogy miben, és hogy tud segíteni.
    ha elmész, és nem használ, oké, rendben...
    de mindenképpen érdemes megtenni egy próbát.
    hidd el, hihetetlen nagy hátizsákokat lehet ott lerakni!

  • 2010.05.04 11:41:00youdit

    bella,

    ez a munkája. Pénzt kap érte. 6 év múlva biztos nem fog emlékezni erre az ülésre, Te pedig egyre jobban leszel. Akár napok, hetek alatt. Én amikor hasonló helyzetben voltam (üvöltözést hallottam zárt ajtón át) azt mondta, bízzam rá, megbirkózik vele. :)

  • 2010.05.04 11:41:31bella cullen

    Most utánakerestem és találtam is egy szimpatikusat. :$ Csak - gondolom - elég borsos az ára, nem? :(

  • 2010.05.04 11:41:40Aurin

    imádom a macskákat...
    sőt...azt hiszem, macskafüggő vagyok...
    egy tanács: inkább tenyésztőtől, papírokkal vegyél egy perzsát. sajnos a perzsa kandúroknak van egy súlyos betegsége, a húgykövesség, amit előszeretettel örökítenek, és csak tenyészetekben szűrik.
    nagyon fájdalmas, csúnya halált okoz nekik.
    ha kétnaponta fésülöd, kevesebb baj van vele, mint a rövid szőrűvel, amikor hullajtja!

  • 2010.05.04 11:42:59bella cullen

    youdit,

    ez kedves. :) Szóval nem esznek ottan sem embert. :)

  • 2010.05.04 11:43:39Aurin

    bella cullen
    nem tudom.
    én államihoz jártam, ott nem kértek egy fillért sem. egy nagyon kedves, ismerős orvos ajánlotta.
    de simán rá tudsz kérdezni, hogy mennyi a tarifa.
    vagy esetleg itt van pl csutkababa, vagy más egészségügyis, talán tud Neked segíteni.
    mindenképpen biztatlak!!

  • 2010.05.04 11:45:26bella cullen

    Aurin,

    köszi a tanácsot. :)

    Amúgy a tegnapi, meg a mostani beszélgetés már majdnem felért nekem egy cihomókus- látogatással. :) Jobb kedvem van, sokkal. :)

  • 2010.05.04 11:47:23youdit

    bella,

    egyáltalán nem. Szakember, aki azt tanulja, hogyan segíthet a szavak erejével. (Főleg a Te szavaiddal, meséltet, kérdez, nem pedig megmondja a tutit.) Olyan helyzetet teremt, ahol el tudod/mered mondani, mi van benned. És rájössz a saját válaszaidra magad. Néha a kérdéseidre is. Jó szakember kell hozzá, és olyan, akivel 'passzolsz', akinek meg tudsz nyílni, úgyhogy ha az első nem jön be, nem érdemes feladni. De nem ördöngösség az egész. Ha elmész, teszel egy próbát, és úgy érzed, jól el tudsz beszélgetni vele, akkor az kezdetnek elég. Utána (nagy-nagy) megkönnyebbülés. Részletekben vagy egyszerre. Papírzsepi meg nagy szériában van kirakva, az igazából része a dolognak vagy nem, részletkérdés. :)

  • 2010.05.04 11:48:01Aurin

    ugyeugye..:-D
    hasonszőrűek társaságában jobban feloldóik az ember. az első lépés, amikor az ember ki tudja mondani, le tudja írni, hogy mi fáj!
    na, meggondolod, hogy írsz-e nekem?

  • 2010.05.04 11:49:12bella cullen

    Már írtam, de csak egy sziát. :$ (Pirulós májlííí.)

  • 2010.05.04 11:49:58Aurin

    youdit
    az enyém annyira jópofa volt, hogy még egy verseskötetem is odaadtam neki.

  • 2010.05.04 11:50:42Aurin

    nem baj...elsőnek a szia is megfelel..
    ha gondolod, kezdem majd én...

  • 2010.05.04 11:52:43bella cullen

    Hááát, nem is tudom, kicsit elbizonytalanodtam. :(:(:(

  • 2010.05.04 11:53:24Aurin

    mitől?

  • 2010.05.04 12:00:16bella cullen

    Szóval, igazán nem akarom rabolni az idődet. :S Meg én nem is vagyok kedves, meg semmi. :( Biztos van jobb dolgod is. :(

  • 2010.05.04 12:00:21youdit

    Aurin ez nagyon jó. :)) Akkor tényleg egymásra voltatok hangolva.

    Nekem mondtak egyet, elmentem, beszélgettünk. Akkor szimpatikus volt, de másnapra szinte fizikailag rosszul lettem.

    Közben felhívtam azt, akit személyes ismerős ajánlott, nagyon kedves volt, de éppen babázott, megadta egy kollégája címét. Aki férfi volt és fiatal (nekem elsőre mindkettő fura, de bejött). Ő nem akart semmit eltervezni előre, egyszerűen csak meghallgatott. És azt mondta, közös megegyezéssel, de addig jövök, amíg úgy érzem, szükség van rá. (Nálam krízishelyzet volt, akkor és ott megoldandó dolgok.) Nem kavarta fel a mélyből, amit (még vagy már) nem akartam, de segített kihámozni azt, amit nem tudtam tisztán és világosan megfogalmazni. Néha gondolkodtam utána is, de inkább ott, napról napra kitisztult a dolog. És most is azt gondolom, nem csinált semmi hókuszpókuszt, de szükség volt rá. Más elmondani egy barátnőnek vagy beszélgetni valakivel, ez is kell, megnyílni, jobb, mint a semmi, főleg az elején. De egy szakszerű beszélgetés nagyon más. Sokkal több. És érdemes megtalálni azt az embert, akivel klappoltok. Én is adtam neki, de nem tárgyi ajándékot. :)

  • 2010.05.04 12:02:11Aurin

    bella cullen
    most mondhatnám azt is, hogy simán megértelek..
    mert megértelek.
    de hidd el, ha nem szeretném, hogy írj, akkor nem ajánlottam volna fel.
    van dolgom, de "jobb dolgom" nincs.
    vagyok annyira antiszoc, mint Te, ha teher lennél, szóba sem álltam volna Veled..
    szval, vegyél egy mély levegőt, és válaszolj arra, amit kérdeztem Tőled :-DDD

  • 2010.05.04 12:03:48Aurin

    csigázol, csigázol?
    a párod lett? :-)
    én sem voltam az enyémnél sokszor..
    tipikus nyomtam, nyomtam a szöveget, néha bekérdezett, én meg majdnem leesetem a székről :-D.
    engem simán megmentett az idegösszeomlástól!

  • 2010.05.04 12:24:16Magenta

    Érdekes, én is könyvmoly voltam mindig. :)
    Az én anyám is úgy tesz, mintha mindig is a legjobb szülő lett volna és nem ÉRTI, mi a bajom, pedig estig sorolhatnám, a nyakamhoz szorított kést, a részegen meglátogatott szülői értkezletet, az eladott és aztán elivott holmijaimat.
    Amíg a tesóm otthon volt, istenes volt ahelyzet.

    De én soha nem fogok megbocsátani neki igazán, mert volt egyvalami, amin nem tudok és talán nem is akarok túllépni vele szemben.

  • 2010.05.04 12:28:19bella cullen

    Akkor éljenek a könyvmolyok! :)
    Párom néha tépi a haját, persze csak viccből, mikor a 300 oldalas könyvből két nap múlva már nincs semmi. :D

  • 2010.05.04 12:35:39Aurin

    Magenta...nekem is egy ilyen dolog van vele kapcsolatban.
    volt egy kutyájuk. kutyánk.
    pumi, igazi húsgolyó, okos, értelmes, mélygyönyörű szemekkel.
    a tüdejébe került víz, olyan köhögögősen ugatott. mondtam neki, vigye orvoshoz, hét végén elhozom rá a pénzt, csak vigye el.
    lelövette...
    akkor tört meg bennem végleg valami
    hatalmas igazságérzettel, állat-növény-természetbarát vagyok.
    bármennyi pénzt kifizettem volna rá, csak el kellett volna vinni.
    :-(((

  • 2010.05.04 12:36:18youdit

    Magenta,

    remélem, az az egyvalami nem a gyerekeiddel kapcsolatos.

    Aurin :)
    Dehogy! :))

  • 2010.05.04 12:36:45Aurin

    jaja..
    egy bögre tea, négy májkrémes kenyér, két alma, egy űbervastag könyv, egy párna, és megszűnik a világ...
    éjjel négykor térek vissza :-D

  • 2010.05.04 12:37:23youdit

    :((((((((((( kutya....

  • 2010.05.04 12:38:39Aurin

    youdit
    pedig már azt hittem :-D

  • 2010.05.04 12:40:27Magenta

    youdit, nem, szerencsére.

  • 2010.05.04 12:44:12youdit

    Magenta: huhhh.... legalább nem ez... bár biztos nagyon súlyos, ha még mindig ott a gombóc miatta

    Aurin: nem ennyire romantikus (szerencsére): volt neki egy kis egészségügyi problémája, amivel nem nagyon törődött, én meg beajánlottam jófej tanáromhoz

    de lett párom egyébként utána, csak nem ő :)

  • 2010.05.04 12:44:39Aurin

    ja..
    ezt nem bírom elviselni...amikor a gyengébbet bántják...
    akkor és ott jött el az a pont, amikor végleg megszakítottam vele a kapcsolatot.
    aki ilyet csinál, az a szememben nem ember, hanem csak valami véglény

  • 2010.05.04 12:45:15Aurin

    youdit, akkor csupa jót hoztatok egymás életébe :-D

  • 2010.05.04 12:46:58youdit

    Szerencsére ez gyakran van így, ha megfelelő emberek találkoznak, nem? :)

  • 2010.05.04 12:50:12Aurin

    ez igaz.
    szerintem nincsenek véletlenek, így véletlen találkozások sem.
    én köszönettel tartozom a Sorsnak, van az életemben néhány olyan ember, akit ajándéknak, kárpótlásnak tartok.
    nagyon vigyázok rájuk :-D

  • 2010.05.04 14:35:59BlackCat

    2010.05.04 09:01:50Aurin
    Köszi, alakulok, mint púpos gyerek (ahogy Luci mondja:))!
    Vannak hullámvölgyeim, de sokkalsokkalsokkal könnyebb belőle kikászálódnom, mint eddig.:)
    Szórom ki a negatív embereket.:)
    A könyvön sikerült lassan, de biztosan átrágnom magam, hamarosan kezdem előről. És ha tudnád hány meg hány embernek ajánlottam már!!! Kapkodják egymás kezéből!!!

    Egyébként tudtam, hogy itt leszel.:) Nagy segítség vagy! :)

  • 2010.05.04 15:26:50Aurin

    nagyon örülök a jó hírednek :-D.
    szurkoltam/szurkolok Neked, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, és sikerüljenek a dolgaid/dolgaitok!
    büszke vagyok Rád :-D
    csak így tovább
    (most jött a hír, hogy apám otthonba kerül, egész jó helyre, de mégiscsak egy otthon...)
    egyelőre nem tudom, hogy örüljek-e, vagy sem.
    valahogy szar a gondolatmenet, hogy anyám halálra itta magát, apámat meg otthonba kell vinni..
    eh...

  • 2010.05.04 15:33:37BlackCat

    Aurin
    köszi, igazán jól esik! :))) és azt hiszem, egy kicsit én is büszke vagyok magamra (is) :)

    (Holnap lesz egy hete, hogy eltemettük nagybátyámat. Halálra itta magát, még mielőtt az otthont sikerült volna neki elrendezni...)

  • 2010.05.04 15:38:29Aurin

    nagyon helyes, legyél is.
    ez egy kemény, és hosszú út, de baromira megéri, minden egyes lépést megünnepelhetsz.
    csak így tovább!!!
    képzeld, én már félúton járok a "kidobom a fogamzásgátólót, vagy nem dobom ki" dilemmán..
    totyogok én is előrefelé.
    :-(( sajnálom...remélem, ő nem nyomorított meg saját magán kívül senkit sem!

  • 2010.05.04 15:53:18Aurin

    megyek gyógyítgatok egy sort, este leszek, írjatok...

  • 2010.05.04 15:53:44BlackCat

    Ez szupeeeeeer!!!:DDDDD
    totyogj csak, alig várom már a kétcsíkos hírt! :D

    Nem, nem nyomorított meg senkit. Persze a szívünk fájt érte, de imádtuk, még így is, és ő is minket.:) Csak szeretettel tudok gondolni rá. Az ő halála volt az ugródeszka, anyunál van a könyv!

  • 2010.05.04 15:56:38_gt_

    Azt hiszem ez a Poronty eddigi fennállásának legfontosabb cikke. Persze lehet, hogy nincs igazam, meg érintett is vagyok, meg a kommentek teszik olyannná a postot amilyen. Szomorú, hogy erről kell olvasni, de van amiről beszélni kell. :(

  • 2010.05.04 21:47:43Aurin

    _gt_
    no igen...
    én már sokszor gondoltam arra, hogy egy blog/poszt szerűségben megírom, de még nem "bukott" ki belőlem úgy egyszerre, töményen...
    lehet, jót tenne...

    BlackCat
    köszi...igyekszem nagyon....év vége, jövő év eleje a terv, aztán meglátjuk, hogy haladok :-D

  • 2010.05.04 22:02:44BlackCat

    Aurin
    az év vége pikk-pakk itt van.:)))
    (épp délután említette a lány nagy izgalom közepette, hogy nagyon várja már a Télapót... :-o :D)

  • 2010.05.04 22:25:01Aurin

    BlackCat
    ja-ja...mindjárt itt van :-D
    most ilyenekkel tréningelem magam (ezt még sosem mondtam senkinek)
    különféle szituációkban odaképzelem a gyereket.
    mikor megyek a tömött buszon, és tele a hócsukám, akkor elképzelem, hogy ott van velem a kölyök, és kapaszkodik a nadrágomba, vagy a kezembe, amikor a piacon megyek, vagy orvosra várok...meg ilyenek.
    hogy hogy reagálok egy-egy helyzetben
    lehet, hogy kicsit skizós dolog, de - szerintem - nekem használ :-D
    nagyon aranyos beszólás :-DDD
    hány éves a lányod?

  • 2010.05.05 01:31:20tildy:)

    Bella: 6-7 ezer forint per alkalom. Én mikor otthon voltam 1.5 évig kb kéthetente jártam. Ha hazamegyek, megint megyek egy alkalommal, de határozottan sokat jelentett. Igazándiból nem ő segít, hanem te segíted meg önmagad.

  • 2010.05.05 07:24:10BlackCat

    Aurin!
    Írok privit!

  • 2010.05.05 09:25:54Aurin

    BC
    nem gyött semmi!

  • 2010.05.05 09:51:55anyatájger

    iszonyú, amiket írtatok :(

    nekem is volt részem sokmindenben sajnos, nem is tudom, h valaha megoldódik-e az anyámmal való konfliktusom. a mai napig egy gyerek (53), aki képtelen az önálló életre, ráadásul van egy 16 éves tesóm is, aki még vele él. csak nekem, és a húgomnak köszönheti, h nem jelentették még be őt veszélyeztetés miatt. egyszer másfél évig nem beszéltünk, mert úgy döntöttünk a férjemmel, elindítjuk a lavinát és elvállaljuk öcsém nevelését, mert anyám egyszerűen veszélyezteti őt (ekkor volt másodikos tesóm). a mai napig bánom, h nem tettük meg :(
    sokat segítünk neki anyagilag és érzelmileg, szoros a kapcsolatunk, de úgy érzem kevés vagyok.
    anyámnak azóta, mióta megszületett a kisfiunk, csak kétszer adtam nagyobb öszzegű "kölcsönt", de állt is a bál itthon miatta. egyszerűen nem tudok nemet mondani neki még mindig. mert sajnálom? nem tudom.
    többször volt öngyilkossági kísérlete, elrángattam pszichiáterhez, eljött háromszor, nem szedte a gyógyszereket, inkább ivott tovább.
    el akartuk vinni elvonóra már többször, de mivel saját beleegyezés kell hozzá, ez sem jön össze. persze az alkoholizmus csak a jéghegy csúcsa :( egy totálisan gyermeteg és ostoba nőszemély, aki képtelen beilleszkedni, alkalmatlan mindenféle kapcsolatra és még sorolhatnám...
    na, mennem kell, pedig írnék még. majd visszanézek este, ha lesz időm.

  • 2010.05.05 10:07:35Aurin

    anyatájger
    bármennyire is szörnyű, akkor sem vagy felelős érte.
    TE nem...Te a gyerekedért vagy felelős x korig..
    az én apám most fog intézetbe kerülni, és persze, segítek neki intézni ezt - azt, meg mi visszük be, meg tárgyalok is az intézmény vezetőjével, kicsit aggódom, hogy jól bánnak-e majd vele, de nem vagyok hajlandó rápörögni...
    elment az életemből 17 év....
    elég volt. a saját életemet akarom élni.

  • 2010.05.06 09:53:09anyatájger

    Aurin, kérhetek egy kis leszarom tablettát kölcsön? :)

  • 2010.05.06 10:13:37Aurin

    anyatájger!
    száj kitát, dobom :-D
    bár, lehet,feleznünk kéne, most szakadt a nyakamba apám intéznivalója...
    egyébként nem tudom, mi a jobb út
    átlépni rajta, vagy feldolgozni. sztem egyénenként változó.
    csak az a fontos, hogy Neked, meg a kiscsaládonak jó legyen....
    ne engedd, hogy akár anyád, akár bárki más belemásszon. én ezt eljátszottam a saját anyámmal, meg az anyóssal is...
    kemény menet volt, de rend van!

  • 2010.05.06 23:50:54anyatájger

    köszi, Aurin! :)

1 | 2 | 3 | 4 | 5

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta