SZÜLŐSÉG

Simogass bábokat, takaríts Gellért-hegyet!

2010. április 15., csütörtök 10:36

Hosszú ideje nézegetem az időjárás-jelentéseket, mégsem sikerült kiderítenem, hogy most akkor a hétvégén milyen idő is lesz. De azt már több nagy időjós is kijelentette, hogy a Kárpát-medencében nem egyszerű dolog az időjárás előrejelzés.

Tehát akkor legyen a két véglet, kicsiknek egy kis bábszínház, a nagyok meg úgyis bírják az esőt, akár túrázni is mehetnek! Bár gumicsizmában gázolni a pocsolyákban minden járóképes gyerek szeret.

Kezdjük a legkisebbekkel - Bábszínház 3 év alatti gyerekeknek

A pécsi Bóbita bábszínház Szivárványhinta c. előadása szól a legkisebbeknek ápr. 18-án 10 és 16 órai kezdettel Pécsett. A 20 perces előadásban egy utazáson vehetnek részt a kicsik: elkísérhetik a nyuszikat a hétszínű szivárvány selyemfelhő csíkjaihoz, kocsin, hajón, vonaton, hintán röpülve, ismert mondókák és gyerekdalok varázslatával. Az előadást követően megfoghatják, megsimogatják, dögönyözhetik a játékban szereplő bábokat, díszleteket, kipróbálhatják, játszhatnak velük. A színház más városokban is tart bábelőadásokat, érdemes a honlapjukat felkeresni.

Ugyancsak kicsiknek szól „Aprók színháza” cím alatt futó rendszeres szombati program keretében a győri Vaskakas bábszínház Icurka-Picurka c. előadása ápr.17-én 11 órától. Norvég szakemberek által elindított „Művészet a legkisebbeknek” elnevezésű programhoz csatlakozik ezzel és még két előadással a bábszínház.

Kecskeméten is várják a 3 éven aluliakat a Ciróka Bábszínházban 15-én csütörtökön 11 órától az Almafácska című előadással.

A 3 éven felüliek az alábbi bábelőadások közül csemegézhetnek:

Győrben a Vaskakas bábszínházban minden szombat délután 17 órától „Vaskakas esti mesék” címmel láthatók bábelőadások, most a Micimackó, vasárnap délelőttönként 10 órától „Vaskakas matiné” cím alatt fut program, most szombaton 10 órától Róbert Gida játékai, azt követően 11-kor kezdődik az előadás, Micimackó – terepasztaljáték.

Szegeden a Kövér Béla Bábszínházban A Kis Mukk történetét nézhetik meg a gyerekek 16-án 14,30-tól, illetve 18-án vasárnap, délelőtt 11 órakor.

Debrecenben a Vojtina Bábszínházban ápr. 18-án 10 órától A király, a macska és a hegedű című bábelőadást nézhetik meg a gyerekek, ugyanebben az időben ugyanitt játszószínház is várja a gyerekeket, A kiskakas gyémánt félkrajcárja címmel, ahol a történet kakas figuráját minden gyerek elkészítheti báb formájában a játék végén.

Szombathelyen a Mesebolt Bábszínház előadásában a Vasi Múzeumfaluban 15 órától láthatják az érdeklődők az Égigérő fa c. bábjátékot, vasárnap 10 órakor a színház kamaratermében az Amália c. előadást, ami eddig több díjat is elnyert.

Veszprémben a Kabóca Bábszínházban A kalapba zárt lány c. előadás látható vasárnap 10 órától, valamint ugyanezen színház előadása várja a gyerekeket Balatonalmádiban 17-én 16 órától Pöttöm Panna címmel.

Egerben a Harlekin Bábszínházban ápr. 18-án 11 órától Mazsola, a kis zöld malac várja az érdeklődőket.

Miskolcon a Csodamalom Bábszínház vasárnap 10,30-tól Babszem Jankó meséjével várja a látogatókat.

Kecskeméten a Ciróka Bábszíbház előadásai láthatók, 16-án pénteken 10 órától A Macskahercegnő, 14 órától a Kököjszi és Bobojsza, vasárnap 10,30-tól A Macskahercegnő .

Budapesten a Budapest Bábszínház műsorán 17-én 10,30-tól Líra és Epika, 15 órától A szarvaskirály, 18án 10,30-tól Óz a nagy varázsló szerepel. A Művészetek Palotájában 17-én 10,30-tól Kippkopp a gesztenyegyerek c. bábelőadás látható a Kolibri színház előadásában, a Kolibri Színházban 17-én 15 órától, 18-án 10,30-tól a Tóbiás és Kelemen c. színes árnyjáték élő zenével szórakoztatja 3 éven felülieket.

A Föld napjára (ápr.22.) készülve néhány program:

a Szabadidő Házban lesznek vasárnap 10 órától Föld napi programok

Budapesten a Millenárison is a Föld napjáé a főszerep 17-én.

Ha valaki mégis úgy dönt, hogy kimerészkedik és bízva az időjárásban mégis inkább kültéri programot tervezne, valamint a tavaszra való tekintettel dúl benne a tettvágy és tele van energiával, annak néhány túraötlet a közelgő Föld napjára való tekintettel:

A Föld napja tiszteletére rendezik meg a Kutyával a Bakonyba teljesítménytúrát ápr.17-én. Indítás 9-11 óráig Kislődről a faluközpontból, a táv 12km, a szintidő 5 óra.

Sátoraljaújhely és környékén, szombaton és vasárnap is tart a Zempléni Ökotúra Futam ide családok jelentkezését is várják, a verseny célja, a szervezők által megadott útvonalat bejárva, megadott lista alapján minél több faj (növény, gomba, állat) megtalálása, ennek igazolása digitális felvétel készítésével. Április 15-ig lehet jelentkezni, a nyertesek értékes nyereményben részesülnek!

Tatabányán ápr.17-én immár 29. alkalommal rendezik meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát, igen, 50 km..., de választható 10 illetve 20 km-es táv is. Az én két nagyom erre megy a hétvégén (az ötvenesre).

Aki nem tervez ilyen méretű erőfeszítést, mégis szeretné elmondani magáról, hogy kitette a lábát a lakásból és nem átallott akár több órát is eltölteni a szabad ég alatt, az esetleg vasárnap részt vehet a Gellért-hegy takarításában, illetve a tervezett néhány facsemete elültetésében, amihez mindenki vigyen magával egy palack vizet!

RR

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.04.15 10:46:23lirian

    navégre ajánló :)

  • 2010.04.15 10:47:48mspoppy

    "Bár gumicsizmában gázolni a pocsolyákban minden járóképes gyerek szeret."

    A járóképtelenek is szeretnek.

  • 2010.04.15 11:02:14Bűbájos

    Én is szeretek.

  • 2010.04.15 11:04:10Ribizlee

    Kislődön a kalandparkot se hagyjátok ki!

  • 2010.04.15 11:18:28Brumibaby

    én mezítláb szeretek, persze inkább júliusban

  • 2010.04.15 11:39:11Borcsika

    én nem értem, hogy Budapesten miért ilyen szegényes a gyerekprogram, meg egyáltalán ez a "bábszinházasdi" olyan haldoklónak tűnik nekem. nem vagyok nagy igényű, de furcsállom, hogy alig 3-4 műsor van kitűzve a Bábszinházban egy évadra, de egyáltalán nem biztos, hogy mindegyik korosztályt figyelembe vették a műsor összeállításánál.
    Ha meg véletlenül valamelyik egyéb szinház műsorra tűz egy közkedveltebb darabot, akkor pillanatok alatt elfogynak a jegyek.
    minden esetre negyon köszi a tippeket, és bocsánat mindenkitől a kesergésért

  • 2010.04.15 11:47:43Temptation

    A Planetáriumban van 3-4 ovisoknak való műsor is, meg van kis és nagy iskolásoknak való szintén.
    A gyerekjegy 1200.-, a felnőtt 1500.-Ft, de ha a gyereked kíséred, Te is az 1200.-Ft-osat veheted magadnak.

  • 2010.04.15 11:48:59mazsola84

    Istenem, de gyönyörű ez a kutya! A tied RR? Szólj, ha unjátok dajkálni, akármikor átveszem :)))

  • 2010.04.15 11:51:02Yakamoz

    2010.04.15 11:04:10Ribizlee
    Kislődre érdemes egy 14 hónapost elvinni? (Már szalad. :) )

  • 2010.04.15 11:57:05Silverveil

    A kutya tényleg csodálatos, nekem is nagyon tetszik.

    Más. Mit nem adnék egy szuper hegyi túráért, na befejezem az álmodozást. Nincs kutya és túra :(

  • 2010.04.15 12:06:19mazsola84

    Az ilyen elégedett és "imádlak" nézésért bármit megtennék egy ilyen dögnek.

  • 2010.04.15 12:10:13Rosa Rugosa

    Úgy találta a férjem, még kicsinek a kompnál, aztán hazahozta. Azóta is a férjem számára az isten, amikor hazajön, a kutya vagy 10 percig csak vinnyog, úgy örül neki.:)
    Látnád, amikor szinte vicsorog és énekel, annyira pedálozik.:)
    Egyébként meg harapós házőrző.:D

  • 2010.04.15 12:11:02mercem

    Nálunk még a 3 éves sem volt képes végigmenni a 11,6 km-es távot hétvégén a Széchenyi hegytől aHűvösvölgyig, anno 3 éve az akkor 4 éves mér szűken, de végigmente a távot, éppen szintidőn belül. Hátihordozóval vagy kenguruval vagy kendővel felszerelkezve viszont menjentek nyugodtam, élvezni fogja. Nálunk hétvégén a 9 hós is volt, meg a 3 éves is ( ő volt a szűk keresztmetszet), meg a 7 éves ( ő a 20-as távot is bírta volna). Mondjuk mi havonta tuti túrázunk valahol, így hozzá is szoktak már.

  • 2010.04.15 12:17:49Ribizlee

    Yakamoz, szerintem simán!

  • 2010.04.15 12:18:01Rosa Rugosa

    Yakamoz
    A túrát, vagy a kalandparkot kérdezed?
    Ha a túrát, akkor csatlakozom az előttem szólóhoz (hátihordozó), a kalandparkról meg itt találsz infot:
    [link]

  • 2010.04.15 12:18:05Silverveil

    Rosa,

    Először a póniban és a foltos lóban gyönyörködtünk, most a kutyában, a macskák majd jövő héten jönnek? :))
    Lefogadom kiderül, hogy ők is extra gyönyörű példányok!

  • 2010.04.15 12:35:48mazsola84

    "Látnád, amikor szinte vicsorog és énekel, annyira pedálozik.:)"

    Enyém szintén.

  • 2010.04.15 13:41:45Yakamoz

    2010.04.15 12:18:01Rosa Rugosa

    Igazából tökmindegy, a lényeg, hogy kimozduljunk. Néztem a honlapot, szerintem neki az állatsimogató is nagy élmény lenne meg a játszótér. :) De jó ötlet a hordozó, majd apja felköti magára, aztán kicsit sétálhatunk is. :)

  • 2010.04.15 13:51:02a szív fészkei

    Borcsika, itt van a Randóti Színház Bárány Boldizsárja.[link] Fiatal srác játssza, aki nagyon tehetséges, Vodku na glodku zenésítette meg és játszanak is a színpadon.

  • 2010.04.15 14:04:18a szív fészkei

    Nemcsak a Gellérthegy van teledzsuvázva. Moszkva térre kirakták az árvácskákat, de már pillepalack, csikk, stb. köríti meg ráülnek, -pakolnak a barmok.

    Legalább azon a napon tapossa mindenki laposra azt a nyomorult palackokat, hogy több férjen a szemetesbe, ne dobja el a csikket, fornettis zacsit, rohadt tetű szórólapokat - és akkor tett valamit a Földért, városért. Szerintem ezt is lehetne kampányolni, mert a Gellérthegy sajnos egy hét múlva ugyanott lesz, ha nincsenek őrök, akik vigyáznak és, ha kell, büntetnek. Szórólaposok mert miért nincsenek összeszedésre kötelezve, ha már terítik ezt a sok papírt? Villanyoszlopok telifecnizése?? Egy ótvar lett ez a város.

    Kíváncsi vagyok a sokmilliárdos, nemrég - pünkt választásra - átadott belvárosi főutca meddig lesz tiszta, grafitti - és rongálásmentes? (jópofa a személyre elálló szökőkút a Szabadság téren, gumedlicsizmában tudnak ott jót marháskodni a gyerekek :-).
    Szigorú büntik kellenének, mert ez a város belepusztul a mocsokba és a szétszedésbe, a mindnt elborító grafittibe, a deszkások ugratós kőtörésébe. Na bocs az ünneprontásért, csak ha már aggódunk ugye... Én 365 napon keresztül dühöngök ezen, szedem néha mások után a koszt és tehetetlenül nézem, ahogy kocsiból kipöckölik a cigit, bolt előtt álldigáló alkalmazottak köpik teli a bejáratukat csikkel. Oda leginkább be se megyek.

  • 2010.04.15 17:48:48Janóbá

    Mi már hét éve járunk ki a Gellért-hegyre mint önkéntesek, szabadidőnkben, és évente 2-3-szor összeszedjük amit tudunk. Bár az utóbbi időben már sokan jönnek, éveken át általában csak 15-20-an voltunk, de az is sokat számított. Én nem a kampányszerű megmozdulások híve vagyok, hanem a kitartó, rendszeres, következetes munkáé. Annak van eredménye. A Gellért-hegy egyébként már messze nem annyira szemetes mint 3-4 éve volt. Gondolom észreveszi az, aki gyakran jár oda. Egy része a látható szemét, a másik a mélyben, meredek részeken összegyűlt sok-sok köbméternyi hulladék. Ezeket a részeket csak alpintechnikával tudjuk megközelíteni. Így kb. 2-3 év múlvára az összes eldugott, meredek helyet is ki fogjuk takarítani.
    Sokan tartják meddőnek ezt a fajta önkéntességet, de szerintem ez működik igazán. Szerintem ha valaki komolyan gondolja, hogy tenni akar a környezetéért, az tesz érte, hosszú távon gondolkodva, amit tud, annyit és igyekszik összefogni akikkel lehet. Egy másik példa, csak hogy ne pusztán a Gellért-hegyről legyen szó: Győrött egy-egy délelőtt 10-15 fővel ki szoktuk tudni takarítani a városi tavakat. 10-15 fő, egy délelőtt. Ez nem sok, könnyen megszervezhető, és egy pár hónapra legalább ott tisztaság van utána... csak rendszeresen kell foglalkozni vele mint mindennel ami él... Ha valakik rendszeresen járnának hasonlóan felelősséget vállalva egy-egy közterületért, szívesen besegítünk mint önkéntesek. Az elmúlt években sok pozitív szervezési és együttműködési tapasztalatunk gyűlt össze... miért ne osztanánk meg egymással amit tudunk és mindenkinek jó...

  • 2010.04.15 18:00:02dodóó

    Nálunk akinek nincs munkája az kapja az aktív korúak segélyét 3 hónapig.
    Utána az önkormányzat ad neki munkát.
    Szemétszedés,park gondozás,virág ültetés,busz megállók rendbe tétele stb...
    Tehát nálunk rend van.

  • 2010.04.15 20:12:30a szív fészkei

    Janóbá, le a kalappal és köszönet!

  • 2010.04.15 20:30:45a szív fészkei

    Én nem a kampányszerű megmozdulások híve vagyok, hanem a kitartó, rendszeres, következetes munkáé. Annak van eredménye" - írtad Janóbá. De valahogy tanítani kéne korán és gimiben is, hogy nem olyan jajde coolság kipöckölni kezünk közül az égő cigit, hátra hajítani a gyűrt zacsit, ledózerolni a frissen ültetett virágot a nehéz hátzsákkal, odahányni pénteki buli után a házfalra, kutyát szaratni, majd felszedés nélkül tovább állni..
    Grafittizni meg a legnagyobb prosztóság, amit mindenhol elítélnek a világon - San Franciscoban személyivel lehet szóróflakont vásárolni - tehát itt se street artként dédelgessék a várost legettósító fújkát. Ócska gyárépületeket díszítsenek, külvárosi betonkerítéseket, de a városomat ócska tag-ekkel ne!!!

  • 2010.04.15 21:09:11madz

    nagyon kúl az ajánló, most már rendszeresen te fogod írni, RR?

  • 2010.04.15 21:28:00oreille

    nekem is nagyon tetszik Rosa, kicsit hiányolom persze a külföldi programokat, de ezt persze ne vedd komolyan, ma ilyen gagyi a humorom :-)

  • 2010.04.15 21:28:58boszor

    szív, ha nem írtad volna az utolsó mondatodat, most nagyon haragudnék rád:) meg kell különböztetni a tagelőket például tőle:[link]

  • 2010.04.16 00:38:09a szív fészkei

    boszor, azért ami Bp-et elrandítja, az nem ez a színvonal. És egy vagyonokért felújított házat, egy óbudai Zichy-kastélyt[link]élyt, egyáltalán a város építészeti értékeit ne fessék össze! Azért az más volt, amikor az Attila úton évekig volt egy krétafelirat, miszerint Gazsi bácsi lótetű! :-)

    Amikor a MÁV adott erre kocsikat, azok nem voltak jók, mert ez tényleg ilyen dzsungelharc-feeling inkább, a tiltottat csinálni! Felőlem a régi orosz metrókocsikat is feldobhatják, ha szellemesen teszik - de a házakat egyenszarokkal ne! Bécsben is magyar bandát kaptak el, amelyik teletag-elte a belvárosukat. Ciki látvány, na.

  • 2010.04.16 07:59:46anyamadár

    Nagyon tetszik az ajánló, én is hozzátennék még bábos programot:
    BÁBSZÍNHÁZ kakaóval
    2010. április 17-én, szombaton
    11 órától a 2B Galériában
    /BUDAPEST, IX. ker., Ráday u. 47/

    Hol lakik a varázslat?
    Te tudod, hogy hol lakik a varázslat? Biztos vagyok benne, hogy tudod, csak néha elfeledkezel róla… S akkor bizony keresni kell…
    „Méz ízében, dióbélben,
    Pókfonálon száll az szélben…
    Víz tükrében, hal gyomrában,
    Vagy a vadász papucsában,
    Málnabokor tüskéjében,
    Vagy egy jó nagy tüsszentésben!
    Barlangban az erdő mélyén
    Vadkörtefa hűs termésén…
    Lábnyomodban, mosolyodban,
    Szíved mélyén,
    Titok ott van.”

    Icinke – Picinke tündér erősen küzd, hogy a varázslat nyomára akadjon és milyen érdekes, hogy pont ez az igyekezet rejti el előle.

  • 2010.04.16 08:06:57anyamadár

    Egy kiállításajánló is felnőtteknek és kicsit nagyobbaknak:

    "Van új a föld alatt....: Válogatás a 2009. év legszebb budapesti ásatási leleteiből"
    Fókuszban az autópálya feltárások

    Fejdísz aranylemezkékkel, gyöngysorok, nyak- és karperecek, kardok, óriási, díszes ruhakapcsolótű, római kori síremlék és bronz szobor, avar libatojások: csak néhány tárgy abból a közel kétszázból, amely a BTM Aquincumi Múzeumának immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő kiállításán látható lesz 2010. április 15-től. Az előző év legszebb ásatási leleteit felvonultató bemutatón ez alkalommal az ős- és római kori tárgyakon túl a Budapesti Történeti Múzeum frissen feltárt középkori leletanyaga is képviselteti magát.
    A kiállítás külön érdekességei lesznek a különböző korú sírok rekonstrukciói, illetve egy egészben kiemelt szkíta, kettős csontvázas sír, amely eredeti állapotában tekinthető meg.
    A 2009. évi fővárosi ásatások ismét bizonyították, hogy "van új a föld alatt": Budapest régészeti öröksége igen gazdag és minden évben tartogat meglepetéseket nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.

    A kiállítás megtekinthető:
    Aquincumi Múzeum
    1031 Budapest, Szentendrei út 135.

    [link]

  • 2010.04.16 09:34:14youdit

    Biciklis virágfesztivál kétkerekűeknek szombaton a Hunyadi téren:[link]

  • 2010.04.16 11:40:01Rosa Rugosa

    Csak a kutyáról jutott eszembe... hétvégén örökbefogadó napok lesznek itt:
    [link]

    Most lesz a Voltizsünnep 2010 is a Nemzeti Lovardában (Bp.Kerepesi u. 7.)
    Ingyenes lovaglással, kézműves programokkal, stb.
    [link]

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta