SZÜLŐSÉG

Dührohamokkal bünteti a családot a kisfiú

2010. január 8., péntek 11:56

Van nekem egy okos, ügyes és aranyos nagyfiam. Három és féléves, összességében jól megszokta az óvodát is. A fejlesztő feladatokban jól teljesít, talán a koncentrációs képességein van még mit javítani, de mivel örökmozgó energiabomba, nem aggódom (olyan nagyon). Otthon ovi után nagyon jól eljátszik egyedül, illetve nagy örömömre egyre többet játszik a kétéves húgával. Nagy gézengúzok együtt, az egyik kitalálja a huncutságot, a másik lelkesen végrehatja. Változó intenzitással mennek az idegeimre, de összességében jól elvagyunk együtt, munka után kifejezetten élvezem a velük töltött időt. Viszont van egy egyre erősebben zavaró tényező, kevésbé cizelláltan fogalmazva: szar van a palacsintában.

A fiamnak hatalmas es igen érzékeny lelke van, ezt eddig is tudtuk. Anno itt is kértem tanácsot arra nézvést, hogy mit csináljak a gyerekkel, aki abszolút mimóza, a játszótéren valaki csúnyán néz rá, és már elsírja magát (na ez mondjuk azóta megoldódott, de ha valaki elveszi a hétzáró édességet az oviban, akkor tíz esetből nyolcszor még sírva fakad, és csak két esetben szól nyugodt hangon a dadusnak vagy nekem). Másban is megmutatkozik a nagy lelke, nem csak a sírósságban: nagyon érzékeny kisfiú, a mi hangulatváltozásainkat azonnal érzi és átveszi, nagyon segítőkész, nem bírja, ha valaki szomorú a környezetében, és a többi. Mindenki látott ilyen gyereket, többeknek gondolom otthon is van ilyen típusból.

Ez a nagy és érzékeny lélek nyilván összefüggésben van azzal, hogy a gyerek újabban úgy viselkedik, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Egyik pillanatban még teljesen normális a hangulat otthon, mindenki csinálja a dolgát, pihen. A következő pillanatban a fiam bevágja a "rémpofát" (szemek összehúzva, ráncolja az orrát, és baromi dühösen néz). Nekem már ugrik össze a gyomrom, mert tudom hogy helyzet van. Nyugodt hangon igyekszem kérdezni, hogy „Mi a baj, kisfiam?” - "Nem akarom elmondani neked, hagyjál békén!" -durcog, dühösködik, csapkodja az ajtókat. Újabban földhöz vagy hozzám vágja a keze ügyében lévő játékot. Még mielőtt klaviatúrát ragadnátok, és leírnátok, hogy „na itt kell elvágni a hisztit, és irány a szobája, meg mi az, hogy én ezt eltűröm, ne csodálkozzak, bla-bla-bla”, közlöm, hogy ez nálunk soha nem volt divat, nem tűröm el ezt a fajta viselkedést.

A rettegett kétéves kor körül meghúztuk a határokat, és ez a fajta viselkedés olyan messze van attól a bizonyos vonaltól, hogy visszanézve már nem is látszik. Mondjuk nincs is, aki nézze, ugyanis a folyamat innentől irányíthatatlan és visszafordíthatatlan. Hiszti, büntetés, sírás. Jobb esetben a szobájában megnyugszik, és kijön pár perc után bocsánatot kérni. De elmondani - ergo kibeszélgetni -, hogy mitől pöccent be, nem tudja. Így aztán a feszültség ott marad a levegőben. Többnyire az első "rohamot" újabb követi, és onnantól már el van szúrva a nyugodt este. Innentől kezdve már sorozatban jön a „Nem akarom! Nem csinálom! Nem akarom elmondani! Hagyjál békén!” és végül pattanásig feszült idegekkel (részemről) halálosan kimerülve (részéről) vetünk véget a napnak. Hab a tortán, hogy a húga tökéletesen átveszi a mi érzéseinket, és őt meg megszállja az ellenállás szelleme, azaz bármit kérek, vonogatja a vállát és közli: „Nem!” Ez ugye igen jót tesz az egész helyzetnek. Többnyire nem is sikerül normálisan reagálni.

Ami még ennél is furcsább, hogy újabban kifejezetten bunkón viselkedik azokkal, akiket szeret. Eddig csak az apjának "kedveskedett" azzal, hogy nem volt hajlandó puszit adni, nem köszönt el tőle reggel, nem fogadta el tőle a reggeli kakaót stb. Igyekeztünk megértőek lenni, apja sokkal kevesebbet van vele, gondoltuk, dühös rá emiatt. Meg láttuk azt, hogy az ismerős családoknál sajnos ez elég gyakran előforduló jelenség, és nincs más megoldás, mint a türelem és minél több program kettesben apával. Az elmúlt egy hétben viszont a gyerek olyan vad sértéseket vágott az amúgy rajongva szeretett nagyszülők fejéhez (magyarul nem tudom pontosan visszaadni, kb. elküldte őket a francba - hogy hol tanul ez a gyerek ilyen kifejezéseket, rejtély, főleg hogy 5 napig betegség miatt nem is volt oviban), hogy leesett állal figyeltünk csak.

Amikor tegnap este, hulla fáradtan, a rajtam lógó kishúgával a kezemben (oltásra cipeltem, a nagyszülők hozták el a fiút az oviból) beléptem az ajtón, és azt hallottam, hogy „Daj!” (ez valami olyasmit jelent, hogy hagyjál, de sokkal bunkóbb variáció) és láttam hogy durcás pofával bemászott az asztal alá, akkor legszívesebben ott a küszöbön visszafordultam volna. És a megérzésem helyes volt, nem volt hajlandó köszönni, puszit adni, könyörögni kellett egész este mindenért, majd később jött az elkerülhetetlen hiszti, közös üvöltözés (mea culpa, de mivel ez a folyamat már napok óta csak egyre rosszabb és rosszabb, sajnos én sem bírok úgy reagálni, ahogy kéne).

Szóval a körkérdés a következő: először is, van-e valakinek halvány elgondolása, hogy mégis mi a búbánatos frászkarika tört rá erre a gyerekre? Lehetséges, hogy betett a lelkének, hogy együtt volt velem otthon (holott mikor kettesben voltunk, akkor nem volt semmi gond, igaz, beteg is volt)? Vagy pont az a baja, hogy vissza kellett mennie a közösségbe? De ez a viselkedés a nagyszülőkkel szemben már korábban elkezdődött, csak én voltam az utolsó "szerencsés", akinek kijutott a jóból. Aztán a másik nagyon fontos kérdés: akinél a gyerek szintén ilyen viharos érzelmeket táplál az apa felé, az talált valami megoldást? Vagy tényleg az idő megoldja a dolgot? Lehet hogy ez valami rejtett féltékenység miattam? Olvastam a szakirodalomban, hogy ez kb. normális jelenség a kisfiúknál, "szerelmesek" az anyjukba, ergo féltékenyek az apjukra. De mégis mi a fenét kezdjek vele? Erőltetni, kizsarolni a szeretetet (ami amúgy megvan, és kifejezetten jó a kapcsolat apa és fia között) nem lehet. De akkor mit lehet?

Meni

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.01.10 18:55:56loreal

    Abban amúgy nagyon megértelek, hogy próbálos a helyi intézményeket úgy elfogadni, ahogy vannak...itt sem olyanok, mint én szeretném, de tudom, hogy itt jár majd a gyerekem, tehát a helyiből megkereshetem a legjobbat, de többet nem tehetek.Ehhez kell majd hozzászoktatnom a gyerekeimet(kivéve ha nyitok egy saját ovit:DDD).
    Ez lesz a gyerek érdeke, tehát ezt kell tennem ha jó anyja szeretnék lenni.

  • 2010.01.10 19:14:36farkasokkal tancolo

    Wish, de igen, com.

    hu-t írtam? (Húúú de hülye vagyok...)

  • 2010.01.10 19:45:17Meni

    Cozu, ebbe a cserebe en is belemennek. Oke, ne legyen delutani alvas, de akkor hettol hetig alvas. Mikor volt delutani alvas, akkor a nagy kilencig nem birt elaludni es otkor mar kukorekolt. Ezert is nem eroltettem a delutani alvast nala. Most viszont ugy nez ki hetkoznapi rutin, hogy este nyolckor mennek aludni, es hatig alszanak. Plussz a kicsinek a bolcsiben fel ora, egy ora alvas.

    A kicsi hetvegi delutani alvas-bojkottja is azert extra szivas, mert ha delutan ot-hatkor kidol, akkor fent van hajnali harom-negykor. Tiz ora az ejszakai alvasigenye es kesz, akkor is, ha van delutani szunya, akkor is ha nincs. Ugyanez pepitaban viszont nem mukodik, ha kesobb teszem le, akkor is hatkor ebred :(

    Wish, katipont hirschberg gémél. Elore is nagyon koszi az anyagot, meg akarom mutatni szakertonek a gyereket, hogy lassam pontosan mire gondolt az ovono, de aztan inkabb itthon akarok foglalkozni vele, addig is egyutt vagyunk kettesben.

  • 2010.01.10 19:55:20Meni

    Loreal, nalunk a kicsi oviba adasa nem anyagilag motivalt, mivel - es ezt elfelejtettem irni - az ovi es a bolcsi ugyanaz a halozat resze, igy eleg kemeny testverkedvezmenyunk van, foleg ha majd kb. egy ev mulva a legkisebb is oda fog jarni. A dontes oka pusztan az, hogy a bolcsi nagycsoportban hagyomanyosan a leggyengebb a dadus felhozatal, viszont legtobb a gyerek. Sem a tavalyi ev a fiammal, se a most latott es hallott nagycsoportos sztorik nem mutatnak abba az iranyba, hogy ez kell. Masreszt a lanyom tenyleg baromi okos, most nem allok neki fenyezni, de tenyleg atlagon felul ert es csinal mindent, szakember szerint is messze erettebb a koranal, legalabbis kepessegek teren, mert lelkileg hala az egnek teljesen normalis keteves kislany. Harmadreszt mikor elkezdodik a tenyleges ovodai ev, oktober elejen (addig ugyebar papiron fut a dolog, de az unnepek miatt tobben vannak zarva, mint nyitva...dupla beszoktatas, ezt is "imadom"...), addigra a kislany pont harom eves lesz. Na most harom evesen nem szivesen rakom mar ossze ket eves vagy ket es negyed eves kicsikkel. En abban hiszek, hogy ot felfele kell huzni. A fiam juliusi, o siman ket evesen es par honaposan kezdte a bolcsi nagycsoportot, es neki meg boven ott volt a helye. Ahogy az ovit is idoben, harom ev harom honaposan kezdte. Szoval ezert...mindkeppen oviba viszem osszel a kiscsajt, kerdes, hogy hova. Nagy kerdes...

  • 2010.01.10 20:10:11loreal

    Meni, ok.Ezt is tök megértem, csak közben a nagyra is figyelj oda. Mert azt hiszem nálatok is az a helyzet , mint nálunk volt, mikor én kicsi voltam...Van egy baromira okos öcsém(és itt most én sem fényetem ,ez tény).Igaz nálunk még nagyobb volt a korkülömnség. De pl. játékok ennek ellenére nagyon hamar eljötta az az idő, amikor legyőzött.(plusz nem tudott veszíteni:DDD Mondjuk ebből én csak nyertem, mert én a játék öröméért játszom, nem a győzelemért). Viszont egész életemben utáltam versenyezni, utáltam a kihívásokat, azt hiszem állandóan féltem a kiudarctól...és ezt úgy reagáltam le, hogy á engem nem érdekel ha nem jön össze..pedig dehogynem.
    Nem szerettem tanulni..., mert tudtam, hogy nem tudom maximálisra...és akkor már sehogysem jó...stb.
    De ezt csak most tudom így megfogalmazni, akkor nem tudtam volna.
    Szóval lett volna bennem egy maximalizmus, de inkább az lett belőle, hogy ugyan már engem nem érdekel.

  • 2010.01.10 20:24:05Meni

    Jaj, Loreal, beletrafaltal az egyik legnagyobb felelmembe. Ugyanis ez az alapszitu a ket eltero tipusu gyerekkel, kis korkulonbseggel, onmagaban is nehez. Masfelol baromira felek attol, hogy a nagyot a kicsihez fogom merni, es visszafele detto. Foleg hogy a nagy, akibe a magam modjan fulig szerelmes vagyok, mert imadom azt a hatalmas es erzekeny lelket, a joszivuseget, a beszelokejet, a gyonyoru szemeit...öööö...hol tartottam? :) Ja, szoval hogy imadom az en elsoszulott fiamat. De a lanyom sokkal de sokkal kozelebb all hozam szemelyisegeben, mondhatjuk tipikus MiniMe. Es ezert ot jobban meg is ertem, jobban latom a hatso rugokat, amik generaljak a viselkedeset. Es sokkal jobban tudom kezelni is. Nehez ugy, de igyekszem nagyon...

  • 2010.01.10 20:29:07farkasokkal tancolo

    Idefigyeljetek, ez nagyon derék dolog, hogy már most ennyire törődtök a 3 és fél éves visszahúzódo teljesítménystresszelt és a 2 éves átlagnál okosabb és oldott testvérpár ovodai együttlétének a lelki vonatkozásaival, de egy picit azért lazítsatok már..

    Nem csak az ovodából áll a világ, utána jön az iskola, aztán a gimnázium egyetem stb. Még ha - neadjisten - a kisfiú a szívére is evszi azt, hogy majd a csoportban a hugocskája az ász és nem ő, ez nem jelenti OKVETLENÜL azt is, hogy majd egész életében ez nyomja rá a bélyeget, és egész életében lúzer lesz emiatt. Hosszú az élet, és minden gyerek más, mindegyiknek más a sorsa. Ha egy gyerek alapból egészséges, ép pszichével rendelkezik, akkor előbb utóbb saját maga is feldolgozza ezeket a dolgokat.

  • 2010.01.10 20:32:10loreal

    Meni, nem befrászolni akartalak, csak általában az értelmes szülő amikor felfedezi a gyerekében a tehetséget akkor az lebeg a szeme előtt, hogy mindenáron meg kell teremteni neki a lehetőséget, hogy szárnyalhasson....és persze ez igaz is valahol,csak közben annak ellenére, hogy tudod a másik "csak" átlagos(az átlagos dolgokban-mert pl. nekem azt osztotta az élet, hogy iszonyatos érzékem van a gyerekekhez...ami az általános szerint pl. semmi extra, és ugye a társadalom sem becsüli meg,csak az az egy-két szerencsés szülő akinek a gyerekével foglalkozom) -szóval attól még neki is meg kell teremteni a maximális lehetőséget...sőt, sőt sőt....a kis talpraesett léngeszed valószínűleg a sárból is a hegycsúcsra mászna, mert ő csak a havat látja a csúcson és amíg nem hógolyózott semmi más nem számít....de a kis lelkisednek nagyon kellessz ahhoz, hogy elinduljon a dombtetőre.

  • 2010.01.10 20:37:33renege

    2010.01.10 14:59:08farkasokkal tancolo

    FT!! Azért az elég érdekes, hogy mivel Te nem láttál még 3 évest, aki ne migényli a délutáni alvást, akkor az nem is létezik.
    DE IGEN, LÉTEZIK. Az enyém 2 éves kora óta nem igényli és kész. Sem a pihenést, az alvást meg pláne nem.
    És nincsenek fáradtsági tünetek, meg hiszti rohamok. semmi.
    Viszont így alszik este 8-tól reggel 7-8 ig.

    Ha mégis alszik délután, mert az oviban muszáj feküdni, és unalmában bealszik, akkor aztán éjfél előtt ritkán alszik el. Akkor persze már rossz neki a reggel 7-kor kelés, délutánra nyilván megint álmos lesz, és megy az ördögi kör.
    NEKI NEM KELL TÖBB. Nekem sem kellett anno több, a bátyámnak sem. Vanank ilgyen gyerekek.
    Sok mindenben mások vagyunk, vajon miért pont ezt nem lehet elhinni?????

  • 2010.01.10 20:38:15Meni

    FT, ez mind igaz amit allitasz, de en tobbek kozott azert jarok a Porontyra, mert azt latom, hogy nem en vagyok az egyetlen dilis, aki tulstresszeli az eletet a "mi lesz ha" vs. "jol csinalom-e" vs. "mi lesz ha elbaszom, nagyon, es plane ha eszre sem veszem" kerdesekkel. En szeretek inkabb elore, szabadidomben, tobbnyire sajat magammal bekes felrevonultsagban, agyalni a problemakon. Hogy amikor donteni kell, akkor vagy a jol korbecsocsalt varhatoan legjobb utat valasszam, vagy zsigerbol ami fele mozdulok. Helyzettol fuggoen. Azert aludni es enni tudok, es felhotlenul jatszani a gyerekekkel. Szoval koszi az aggodast, ha az volt, de kosz jol vagyok. Ilyen vagyok. :D

  • 2010.01.10 20:40:45Meni

    Loreal, nem felejtem el ezt a hasonlatod. Remelem nem fogsz mindig csuklani, amikor eszembe jut :)

    Tovabbi jo estet, ejszakat mindenkinek, es meg egyszer koszonom, hogy ennyien irtatok ide, nekem. Nekunk.

  • 2010.01.10 20:48:20farkasokkal tancolo

    Meni én megértelek hidd el, és megértem a többi hasonló kérdésben tépelődő anyukát is, mert én is ilyen voltam. Csak éppen én már végigcsináltam, és TUDOM, hogy nem ezeken múlik. Pl nekem is két teljesen más lányom van, a nagyobbik volt az a fajta bezzeggyerek, akiről hamar kiderült, hogy átlagon felüli az intelligenciája, és nagyon okos, de nemcsak nagyon okos, hanem gyönyörűen rajzol, (két és fél évesen második lett egy gyerekrajz pályázaton, hogy mást ne mondjak), ő volt az, aki NEM TUDOTT 5-ösnél rosszabb jegyet hazahozni, mert még a hallása is jó volt, és ügyetlen se volt tornaórán... a kisebbik meg egy tök átlagos, hendikeppel (beszédhibával, görbe gerinccel, mozgáskoordinációs hibával stb) felszerelt kis szerencsétlen. És mégis belőle lett az, aki sokkal "normálisabban" áll hozzá az élethez, és az őt ért csapásokhoz, és tulajdonképpen sokkal erősebb mint a nővére. Még akkor is, ha anyagilag a nővéáre vitte többre...

  • 2010.01.10 20:50:54farkasokkal tancolo

    Ja és még azt is hozzá kell tennem, hogy a nővére kifejezetten SZÉP gyerek volt, ő meg - valljuk be - inkább csúnyácska egészen a gimnázium végéig... (akkorra már olyan tökélyre fejlesztette a sminkelést meg egybeket, hogy nem szép volt, hanem sármos.)

    Szóval én a mai eszemmel - ha ujra kezdeném - nem agyalnék ilyesmiken, az biztos.

  • 2010.01.10 21:01:22farkasokkal tancolo

    Illetve helyesbítek: nem agyalnék ENNYIT ezeken.

  • 2010.01.10 21:10:46kéksárga

    FT úgy kellesz ide, mint egy falat kenyér. Nem ironizálok, tényleg. Kicsit sarkos a stílus, de egyre jobban bírlak :)

  • 2010.01.10 21:19:36farkasokkal tancolo

    Köszike, nekem is van már egy pici holdudvarom úgy látom... :-DDD

  • 2010.01.10 21:28:15cozumel

    FT

    a kiemelkedoen intelligens emberek, akik raadasul ennyi mindenben tehetsegesek, ritkan elnek "normalis" eletet.
    De ki mondja meg, hogy mi a normalis?
    amit az atlagember eler?

    dehat a nagyobbik lanyod nem egy atlagember.
    te meg az vagy

    a te perspektivadbol o talan nem el normla eletetet, mig a sajat szemszogebol valoszinuleg igen.

  • 2010.01.10 21:41:00loreal

    Meni, használd csak nyugodtan...még ha csoklom is majd időnként;)

  • 2010.01.10 21:46:48oreille

    Wish, küldd át légyszíves nekem is. köszi!
    oreille6@gmail.com

  • 2010.01.10 21:55:32psyché

    wish, küld el légyszi nekem is:

    marielerner@freemail.hu

    köszi!:-)

  • 2010.01.10 21:56:35Wish1973

    Meni, FT, oreille! elküldtem

  • 2010.01.10 21:57:28Wish1973

    psyché, dettó

  • 2010.01.10 22:05:27psyché

    wish, megjött. köszi!:-)

  • 2010.01.10 22:12:06nyúlmama

    Wish, ide is írok egy emilt, nem tudom, hol jársz, kérem én is, köszi
    nyulmama@gmail.com

  • 2010.01.10 22:16:14oreille

    Wish, köszönöm, megjött.

  • 2010.01.10 23:31:17farkasokkal tancolo

    Cozumel, most nem erről van szó, hogy az ő szempontjából mi a normális. Én arra akartam utalni, hogy egy "nagy bezzeg testvér" árnyékában gyakran érvényesül a "teher alatt nő a pálma" effektus. Én csak remélni merem, hogy Meni kislánya nem afféle 156 IQ felett álló különleges lény lesz mint az enyém, mert egy "normális" anyának ezt elég nehéz elviselni, hanem egyszerűen csak élelmesebb és könnyebebn boldoguló. És majd a bátyus később (előbb vagy utóbb) ezen szépen túlteszi magát, és nem fog emiatt 25 éves korában a cihológusnál sírni, hogy "minden ott kezdódött, hogy az anyám egy csoportba rakta velem a húgomat az ovodában".

  • 2010.01.10 23:47:30renege

    nem mellesleg nem kell ahhoz egy csoportban lenni, hogy szenvedni lehessen a tesó képességei miatt :(
    én nem néttem teher alatt sajnos. örök kisebbségi komplexusom volt a bátyáim mellett.... szóval van, hogy mégis számít sok minden.

  • 2010.01.11 00:05:12farkasokkal tancolo

    Vagy eleve nem voltál egy küzdő alkat, és nagyon hamar megtaláltad a magad számára legmegfelelőbb mentséget. Mondom: minden gyerek más, és más a sorsa.

  • 2010.01.11 00:12:27renege

    jó de mihez kellett a mentség?
    2 diplomám van meg egy phd-m. azért annyira nem húztam ki magam a tanulás alól azzal a mentséggel, hogy butább vagyok, mint a tesóim.
    sőt, így kellett igazán küzdenem, és mindenben bebizonyítanom MAGAMNAK, hogy én is érek annyit, mint ők...

  • 2010.01.11 00:13:30farkasokkal tancolo

    (És ezt nem lenézésből vagy ilyesmiből írom. Tényleg ez van. Az ember hoz magával valamit, és ha a fene fenét eszik, akkor is ilyen irányba megy. Én pl. valamikor 30 éves korom tájt jöttem rá arra, hogy één soha nem leszek egy vezető alkat, és ott érzem jól magam, ahol megmondják mit tegyek, és azt csináljam végig becsülettel, és az okoz nekem örömet. Mások meg bediliznek abba, ha állandóan azt kell csinálniuk, amit mások mondanak... egyik se roszabb a másiknál. De ez átvezet már a filozófiába, úgyhogy abba is hagyom.)

  • 2010.01.11 00:14:25Rosa Rugosa

    Azért ez nálunk is megvan... a nagyfiam ugye a matekversenyes, mindenversenyes, ráadásul nem is pedál és jó fej...
    A lányom meg mondja (1 évvel alatta jár, most a fiam már nem az általánosba), hogy XY tanár mondta, hogy mekkorát csalódott benne, mert a lányom nem hasonlít a bátyjára, pedig az milyen remek gyerek!
    Mondom a lányomnak, ne törődj vele, biztos buzi, jobb is hogy K. (a bátyó) továbblépett más suliba...:))))
    Ez persze vicc, de most erre mit lehet mondani?
    Közben a lányom gyönyörű, szuper cinikus humorral, szóval semmi gond vele. De nehéz olyan mellett élni, aki a nagymamák és tanárok kedvence.
    Pedig nagyon szeretik egymást.

  • 2010.01.11 00:14:46renege

    a tesóim irányába már nincs is kisebbségi komplexusom. már csak a világgal kell megküzdenem :D:D:D

  • 2010.01.11 00:15:52farkasokkal tancolo

    Oppá egyszerre írtunk, nem olvastam az utóbbi beírást.

    De akkor megint megkérdezem, hol itt a probléma? Akkor belőled is előhozta ez a gyerekkori felállás a "teher alatt nő a pálma" effektust nem??? Honnan tudod, hoyg ugyanez lett volna e a sorsod, az életpályád, ha te lettél volna a család elkényeztetett üdvöskéje, akinek csak a születés volt fárasztó???

  • 2010.01.11 00:18:39renege

    FT, én nem vagyok benne biztos, hogy pontosan mi a probléma. de mégis csak pszichológushoz kell járnom, elváltam, és van egy sor dolog, amit nagyon rosszul élek meg.
    és én személy szerint gondolom azt, hogy ennek van köze az önbizalomhiányomghoz IS. meg még ki tudja, mi mindenhez.
    szóval én ezért nem érzem ezt a pálmás dolgot.
    lehet, hogy más sokkal boldogabb mint én, pedig nincs phd-ja vagy kutyafüle.

  • 2010.01.11 00:23:07Rosa Rugosa

    Hát, nekem nincs phd-m, de van abban valami, hogy aki gyerekként azt élte meg, hogy nem tartják -akár kimondatlanul- elég jónak a szülei, annak bizony az egész életét végigkíséri a bizonyítási vágy.
    Hogy megmutassa (Kinek is?), hogy ő is ér valamit.

  • 2010.01.11 00:25:39farkasokkal tancolo

    Renege, akkor semmi baj, mert ugyamazt mondod te is amit én. Amíg magaddal nincsen minden rendben, addig a gyreekeiddel se lesz. Nagyon sajnálom, de ez van. Ha majd - bármiylen rásegítésre, jó cihológus, új váratlan kapcsolat stb - biztos leszel önmagadban, az összes ilyen kis probléma annyira piszlicsárénak fog neked is tűnni, mint nekem.

    A kulcsszó: az önmagaddal való megbékülés, az önmagad megszeretése, és az önbizalom.

  • 2010.01.11 00:27:02renege

    mondjuk nekem érdekes, mert anyukám folyamatosan mondta, hogy milyen okos vagyok - nem hittem el. Talán túl sokat mondta.
    a tanáraim folyamatosan mondták, hogy hú de milyen okos vagyok - mindig azt gondoltam, hogy én valahogy ezek szerint átverem őket. vajon mivel is.

    azt hiszem, apukámtól vártam volna az elismerést....

    tudom, hülye voltam. de hát mégis csak gyerek. már ilyen konkrét problémám nincs, hogy jaj, ki tart milyen okosnak vagy butának. de a járulékos dolgokat még nem sikerült leküzdenem.

    Rosa, egyébként a Kinek is? re a válasz szerintem a saját magának.

  • 2010.01.11 00:27:54Rosa Rugosa

    Mondjuk azért kemény lehet, ha egyedül vagy a gyerekekkel.

  • 2010.01.11 00:28:39renege

    "A kulcsszó: az önmagaddal való megbékülés, az önmagad megszeretése, és az önbizalom."

    Ft. nyertél. csak még az algoritmust keresem hozzá :)

  • 2010.01.11 00:31:22renege

    RR, ez az altatás nálam azért kritikus, mert a válás miatt vissza kellett mennem dolgozni. (kb részmunkaidőben). Viszont dolgozni csak este tudnék. Ezért fontos lenne, hogy aludjanak tényleg mondjuk 9-től, mert akkor éjfél-egyik lenne pár órám utolérni magam.

    Tudom, hogy akár ezt a feszültséget is érezhetik, hogy én nagyon szeretném, ők meg csakazért sem. Viszont pl mostanában (karácsony, ez a hét) nem kellett este dolgoznom (többet is kommentelek itt :D), mégis megy ugyanaz a balhé...

    Sok minden nehzé egyedül, de hát mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. sajnos...

  • 2010.01.11 00:37:40Rosa Rugosa

    Hát csak azért is írtam, mert akkor itt egyedül neked kell a kezedben tartani a gyeplőt.
    Mi pl. kiváló színészpárost alkotunk a férjemmel...:)))
    Az alvósnál is tuti úgy lett volna, hogy ő bejön, lebaltázza a gyerekeket, hogy mit képzelnek, ki vagyok én, a szolgájuk, hogy így viselkednek? Utána mondja nekem, hogy most azonnal menjek ki, mert nem érdemlik meg a gyerekek, hogy ott feküdjek, amikor közben hülyét csinálnak belőlem. Ehelyett beszélgethetek vele is. És látványosan kivonulunk...:DDDD

    De azét egyedül nagyon nem könnyű, a gyerekek meg azért tuti érzik a feszültséget.
    Én most látom a gyerekeimen, hogy hogyan kezdenek szép lassan elszemtelenedni, mivel az apjuk csak 3 hetente jön haza. Na nem nagyon, csak úgy magukhoz képest.:))

  • 2010.01.11 00:40:07renege

    RR, úgy el tudom képzelni, ahogy előadjátok a jelenetet :)

  • 2010.01.11 00:43:46Rosa Rugosa

    Azért a gyerekeknek sem lehet könnyű, az apjuk nélkül, vagyis ebben a megváltozott helyzetben.
    Neked meg még kevésbé.

  • 2010.01.11 00:47:19renege

    Sajnos tényleg az apjuk nélkül, mert tavaly karácsony óta az apjuk nem jött hozzájuk. Ez is nagyon megvisel sajnos.
    Neki már meg van az új családja, új gyerek, és valahogy így próbálja lezárni a múltját, hogy úgy tesz, mintha nem lennének gyerekei.
    Azért azt hozzáteszem, hogy a tartásdíjat rendszeresen fizeti.
    De én nagyon szeretném, ha hajlandó lenne ismét legalább havonta egyszer, vagy nem is tudom, csak látogatná a gyerekeit. :((
    Egyelőre kvázi szóba sem áll velem, így egy ideig még biztos tart ez a moratórium :(.

  • 2010.01.11 09:42:10Rosa Rugosa

    renege

    Azért a nagyobbiknak ez nagyon rossz lehet.
    A kicsi gondolom olyan sokat nem lát belőle.
    Én nem is tudom mit csinálnék, mert úgy vagyok vele, hogy a spártai módszer azoknak való, akiknek stabil és nyugodt a háttere és egy érzékeny gyerek annyi mindentől bekattanhat. Nekem a fiam pl. attól készült ki anno kb. 5 éve, hogy elköltöztünk az egyik városból, ahol született és ugye addig élt, ráadásul úgy, hogy a két év, amit az új helyen töltöttünk átmeneti volt, mert egy 3. helyen építkeztünk.
    Szóval kórházba is került, lett egy olyan izomgörcs az arcában, hogy nem tudta becsukni a száját és nem bírt megszólalni. Aztán elmúlt, de mindig ilyen kis érzékeny volt.
    Pedig basszus nem is veszekedtünk otthon, semmi, mi olyan elég nyugis típusok vagyunk a férjemmel, vagyis mindketten ugyanazt várjuk a családtól, nyugalmat, ezért nálunk nincs nagy feszkó.
    Képzelem mi lett volna, ha még valami családi vihar is kitör.

  • 2010.01.11 10:03:08Veg_

    2010.01.10 03:07:24no comment 01
    Ha ezzel mész valamire: hajlamos vagyok, ha egy ponton tulhalad a dühöm, fizikailag reagálni. Rájöttem, hogy ha ilyen (megyek és mindent lövök, amit látok) játékkal játszom ilyenkor, a fizikai agresszió vágya eltünik. Nem lehet, hogy már négyévesen is erre használja? (négyévesen még nem volt a közelben számitógép, de tuti én is rájöttem volna erre a hatásra, ha akkor is játszom)

  • 2010.01.11 10:06:51Veg_

    2010.01.10 07:41:49Meni
    Nem tudom, milyen tipusu a fiad, de ha heves vérmérsékletü, akkor a nagyon teli a hóciőmnél levő ordibálást jobban kezeli, mint a hidegvért. Legalábbis muterre sokkal inkább dühös tudtam lenni, hogy milyen higgadt, mint faterre, akivel ugy orditottunk, hogy a végén mindketten bevágott szobaajtó mögött végeztük (persze nem háromévesen :), és az utóbbi sose okozott rossz utóhatást, sokszor azt is elfelejtettük, mi volt a méreg oka...

  • 2010.01.11 15:37:57m. kira

    wish ha még itt vagy, küld el légyszi nekem is:
    birthdayparty40@gmail.com
    köszi!

  • 2010.01.11 15:51:29Meni

    Veg nem tudom. Mindig siras a vege, es sokszor ugy jon ki a szobajabol (lenyugodva), hogy en nem akarom ezt. Kerdezem mit? "hat hogy erosen ramkiabaljal"...erre az ultimate valasz, hogy en meg azt nem szeretem, ha ezt vagy azt csinalod. Es utana mar lehet vele beszelgetni, hogy mi volt a baj, hogy miert lettem ideges, es hogy nagyon szeretem, de nagyon szomoru es duhos vagyok, amikor igy viselkedik. Most mar ott tartunk, hogy sokszor ugy jon ki a szobajabol, hogy anya, beszeljuk meg! ennek ellenere valahogy ketlem, hogy megkonnyebbulne egy jo kis uvoltozes utan... :(

  • 2010.01.12 05:55:25Veg_

    Hát ha ezzel jön ki, akkor nem az a tipus :( Ezért is kérdeztem. Mindenesetre egy pont után mindenkinél elszakad a cérna, a kérdés, hogy hol van az a pont.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta