SZÜLŐSÉG

Egészséges babát szült az öt hónapja kómában fekvő nő

2009. október 15., csütörtök 14:30 |

Egészséges gyermeknek adott életet Németországban egy 40 éves nő, aki a terhessége utolsó 22 hetét kómában töltötte, adta hírül a Reuters. A kisfiú már 18 hónapos, az orvosok azonban nem akarták nyilvánosságra hozni a hírt, nehogy azzal vádolják őket, emberkísérleteket folytatnak, emellett ők is nehezen hitték el, hogy a gyermek valóban egészséges. Az orvosok elmondása szerint ugyanis még nem volt arra példa, hogy egy ilyen hosszú ideig kómában lévő nő teljesen egészséges gyermeket tudjon kihordani, ráadásul külön kockázati tényezőnek számított az anya kora, mondták el a dél-németországi Erlangeni Klinika orvosai.

Az 1970-es évek óta mindössze 25 olyan esetet publikáltak, amikor kómában lévő nő terhes volt, de a terhességek többsége vetéléssel végződött, vagy sérült gyermek született, a mostani eset tehát egyedülálló a tudományos világban. A happy end azonban sajnos elmarad, a kisfiú ugyanis jelenleg gyermekotthonban van, az apja nem vállalta a nevelését, mivel munkája miatt sokat kell utaznia, az édesanya pedig még mindig kómában fekszik és valószínűleg többé nem tér magához.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.10.15 21:09:12nyuszianyu

    Nemrég volt egy műsor, mutattak egy nevelőotthont, legalább 20 baba játszott egy szobában, pár hónapostól olyan 1,5 évesig...mind egészséges, szép, fehér gyerek, nyilván sorban állnak értük, mégis ott nevelkednek. Rémes volt nézni és belegondolni, hogy miért nem adják őket családba. A fejpénzért, amit kapnak utánuk...

  • 2009.10.15 21:27:04Luckyace

    Egyáltalán mitől volt kómában a nő?

  • 2009.10.15 21:54:38Manóbuci

    Én álltam sorban örökbebabáért, tudom, hogy akiről lemond az anyja az igen hamar (napokon belül) családra talál, mert a sor hosszú, sok-sok család vár évekig örökbebabára. A baj azokkal a babákkal van, akikről nem mondanak le hivatalosan, írásban, csak elhagyják őket. És ahogy valaki már említette, ha félévente bedob egy huszast az utcai fülkébe és felhívja, vagy küld egy képeslapot, akkor már "tartja a kapcsolatot" így nem adható örökbe. Ez borzasztóan rossz rendszer. De amíg a társadalom elítéli az örökbeadó anyát ("mert milyen ember az, aki elhagyja a gyerekét...") pedig épp a lemondással gondoskodott róla a tőle telhető legjobban, addig nem is kell mást várni. Még mindig több megbecsülést kap aki intézetben tartatja a gyerekét mert "legalább nem hagyta el" mint az, aki felelősen lemond róla, és ezzel biztosítja az örökbeadását, a jobb jövőjét.

  • 2009.10.15 22:06:57dodóó

    Anyám is állt sorba babáért és már haza is hozhatta hétvégére.Aztán mikor ment érte legközelebb már nem volt az otthonba a kicsi.

    De kiderült hogy kikerült Dániába.
    Roma kisfiú volt két neműként született és senkinek nem kellett.

    2millió ft-ot fizettek érte.
    A Pécsi otthonba vannak fura dolgok.

  • 2009.10.15 22:17:28nyúlmama

    Manóbuci, a lényeget írtad:AKIRŐL lemond, de nem mond le, ez a gond.Akkor az intézet tele volt ilyen gyerekekkel.

  • 2009.10.15 22:49:46másutt

    Luckyace: infarktust kapott hirtelen es varatlanul.

  • 2009.10.15 22:58:03EkiEkiHopp

    Habla con ela- Beszélj hozzá. (Almodóvar)
    Szegény kicsi, előre sajnálom... Belőle sem lesz semmi. :S Nagyon remélem, hogy örökbe fogadja valaki. Mondjuk ekkora "szenzációsztori" után tuti.

  • 2009.10.15 23:01:04EkiEkiHopp

    ella*

  • 2009.10.16 00:21:04ági anyu

    Keresztapám testvérééknek 4 fia volt, nagyon szerettek volna egy kislányt, de egy genetikai betegség miatt csak a fiú magzataik maradtak meg (ez később derült csak ki). Szerettek volna örökbe fogadni, de totál reménytelen volt. A néném elvégezte a tanfolyamot, amivel nevelőszülő lehetett, és magukhoz vettek egy vadóc, de gyönyörű, és mint később kiderült, rendkívül értelmes, 6 éves cigány kislányt. Azért Őt, mert az otthonban azt mondták, nem valószínű, hogy már kell valakinek ilyen idősen :( Azóta már nagykorú, és végül örökbe is fogadhatták

  • 2009.10.16 00:46:44praenomen

    jézusom, mi az hogy nem vállalja, mert sokat utazik? Mintha csak egy kóbor kutyáról lenne szó és nem a saját gyerekéről!

  • 2009.10.16 08:06:42cinicica

    Fordított esetben egy nőben fel se merülne, hogy lemondjon a gyerekről mert a férj kómában. Megoldaná, ha nehéz akkor is. Az viszont érdekelne, hogy nincs család körülöttük, testvér, nagymama bárki?
    Nem tudom megérteni apukát, és nem hiszem, hogy ne lehetett volna megoldani, hogy felnevelje. Hány egyedülálló nö nevel gyereket. Sokszor nem is egyett mégis megoldja. Mert akarja. Arról nem beszélve, hogy mit mond a nőnek, ha az mégis fel kel a kómából. Bocs de nekem nem kellett a gyerek ezért otthonba van. Gusztustalan egy alak.

  • 2009.10.16 08:28:31DVZs

    Látom felkavartam az indulatokat picit, bocs. A nekem szánt jókívánságokat ignorálom, ha nem baj.

    trollkotze
    "A kérdés az, hogy kikérték-e a véleményét, amikor a gyerek életéről döntöttek. Ha nem (és gondolom, nem, mert ott is az a kötelessége az orvosnak, hogy életet mentsen), akkor valóban nem elvárható tőle, hogy vállalja a gyereket."

    Ez az amit próbáltam fejtegetni, csak mint már írtam direkt sarkítottam kicsit. Így legalább eljutottunk ehhez a kérdéshez is, meg ahhoz is, hogy hol van a nő családja esetleg, meg valaki rájött hogy apa != férj, stb. Nem feltétlenül akartam én itt rosszat, csak megmozgatni az agyakat. :) Béke! :)

  • 2009.10.16 08:35:25Magenta

    DVZs, írd le, hogy minden férfi mekkora szemét és máris nyugi lesz. :D

  • 2009.10.16 08:35:32@fric

    Az ilyen apát a tökénél fogva kellene fellógatni az első fára.

  • 2009.10.16 08:36:10DVZs

    Annyit még, hogy a "szar az élet" részt nem kell félreérteni, én az apára gondoltam és nem magamra. Mert picit szemellenzősnek érzem a "mindent a magzatért" hozzáállást, ugyanúgy lehet az apának is erős trauma hogy a szeretett nő kómába esik. És lehet érzelmileg nem/sem tudná vállalni a gyerek felnevelését.

    Na mindegy, nem feszegetem tovább, már előjöttek azok a kérdések amiket látni szerettem volna...

  • 2009.10.16 08:53:13Szilvamama

    Manóbuci már leírta előttem a hazai örökbefogadás rendkívül sz@r rendszerét. Rengetegen állnak sorban, akik szeretnének gyereket örökbe fogadni, de a nem nyílt örökbefogadás akár éveket is igénybe vehet, és általában nem csecsemők már a gyerekek. Az újszülöttet akár a kórházból is magukkal tudják vinni a leendő szülők, ha vállalják a nyílt örökbefogadást, ezekkel alapítványok foglalkoznak.

  • 2009.10.16 09:00:02Megfigyelo

    És mi van akkor, ha az apa mondjuk kamionsofőr, aki Törökországba jár évtizedek óta a kamionnal, és heti egy éjszakát tölt otthon? Ha uk-muk-fuk felmond, akkor még munkanélküli segély sem jár neki - és akkor miből nevelje fel azt a gyereket?!

  • 2009.10.16 09:07:26Temptation

    nyuszianyu: ezt a fejpénz dolgot nagyon el kéne már felejteni!
    Az állami normatíva lószarra sem elég!
    Pl. amit egy adott önkormányzat kap egy iskolás vagy óvodás gyerek után állami normatívát, ahhoz kb. még egyszer annyit tesz hozzá az önkormányzat, hogy működjön az ellátás.
    Az otthonokkal sincs ez másképp! Amit sugallsz, az olyan aljasságot feltételez, ráadásul országos szinten, ami kizárt.Az ország minden részén minden gyermekotthonnak, tegyesznek, gyámhivatalnak részt kéne vennie benne.És szerinted utána éheztetik és rongyokban járatják a gyerekeket, és elrisztelik a pénzt, mert ugye csak akkor lenne értelme az összeesküvés elméletednek!
    Az igazság az, amit itt már más is írt: nem mondanak le róluk, és így nem örökbeadhatóak.
    Egyébként a Gyvt. alapján első körben a saját családból kell megpróbálni befogadót találni, második lépcső a nevelőszülő és csupán utolsó megoldásként jöhet szóba az otthon.

  • 2009.10.16 11:44:12OmegA404

    Egy elment, egy megjött, egy feladta.

  • 2009.10.16 13:25:19Tjuca

    DVZs!

    kár elméleti síkon filozofálgatni. adott egy helyzet és kész.

    soha nem mondhatod meg, hogy annak a gyereknek hogyan fog alakulni az élete, boldog lesz-e vagy sem, mint azt sem, hogy a mieink hogyan járnak majd, akik nem hátrányból indítottak.

    a különbség köztünk csak annyi, hogy te elméleti síkon esélyt sem adtál volna semmire, mások meg igen. és lám, 18 hónapos, egészséges, egy csatát már nyert, lehet egy boldog felnőtt ember lesz, lehet, hogy átlagos, és az is lehet, hogy nem lesz boldog. nem vagyunk mi Istenek, hogy ledöntsük, itt a velveten, hogy akkor mekkora faxok voltak az orvosok, hogy egy ilyen bolygó hollnadit hagytak útra indulni, mert milyen élete lesz már... milyen lesz? tudjuk? na ugye, hogy nem.

    még azt sem tudhatjuk, hogy az otthonban szar neki, nem vagyunk ő, lehet, hogy szerető környezetben van, és lehet, hogy olyan szülőkhöz kerül, akik mindenüket odaadják majd neki, amit csak adhatnak.

    inkább ilyenen lehetne filózni, ha már. nem azon, hogy ha a nagymamának kereke lett volna, ő lett volna a villamos.

  • 2009.10.16 13:40:33xsarga

    Hát még soha nem írtam ilyen helyekre, de ehhez muszály hozzászólnom.Én két gyereket nevelek egyedül és boldogan.Ha én kómába estem volna a terhességem alatt és úgy döntöttek volna a megkérdezésem nélkül, hogy elveszik a babámat ölnék érte az biztos.És szerintem a legtöbb ANYA így érezhet.Lehet, hogy soha nem ébred fel a kómából, de csadák pedig vannak... Ezt a babát meg nem kell félteni.Lesz Neki helye itt a világban és ha az apjának nem kell, majd felneveli valaki és igenis van esélye a boldogságra...Ezek a kicsik olyan tiszták és annyira más világban élnek, hogy szerencsére egy darabig látják, mennyi szar is veszi őket körül...Mire meg majd cseperedik remélhetőleg egy olyan szülő lesz mellette, aki el tudja magyarázni neki, hogy mi és hogyan is történt Vele, amikor még baba volt...

  • 2009.10.16 13:43:41meira

    rendes az apuka...

  • 2009.10.16 14:08:03negatívka

    Valaki írta korábban, h a nevelőotthonokban dolgozók érdekeltek a rendszer fenntartásában, és sztem ebben lehet azért valami, nem kell fejpénz-összeesküvésre gondolni, de az ott dolgozók is ugyanúgy féltik az állásukat mint mindenki más.

  • 2009.10.16 14:12:17xsarga

    ...tényleg nem helyes, hogy apuci lelép és nem foglalkozik a kicsivel, de sajnos lássuk be nem mindenki születik SZÜLŐNEK... nem védeni akarom, de ez még egy nőnek is kemény feladat, ha nincs felkészülve rá.Elég ritka a gyermekét egyedül nevelő apuka (tisztelet a kivételnek, nálunk is akad a családban)...Azért egy csecsemőhöz négyóránként tápszert főzni, tisztába tenni és még így is türelmesnek maradni és feltétel nélkül imádni igen komoly feladat.Ő legalább belátja, hogy képtelen rá...

  • 2009.10.16 14:38:41Beniszkusz

    Minek csinál valaki gyereket, ha aztán hagyja, hogy nevelőotthonba kerüljön? Ennek az "apának" nincsenek érzései?

  • 2009.10.16 15:00:17Tj66a

    Azért tegyük hozzá, hogy 100 esetből 99-ben nem férfiak pattintják be a gyereket a kosárba és felejtik a templom kapujában (a korház előtti inkubátorban, a szemeteskukában egy zacskóval a fején)

    hölgyeim, óvatosan a nagy, és általánosítóan kritikus szavakkal, mert igen vékony jégen táncikáltok.

  • 2009.10.16 15:05:18Farkasokkal táncoló

    100 esetből 100-ban a férfiak hagynák ott, ha ők szülnék meg. Micsoda hülye hasonlat, akkor most az is érv, hogy bezzeg a férfiak nem vesznek tampont?

  • 2009.10.16 15:11:05Tj66a

    ha a nagymamámnak kereke lett volna, akkor villamos lett volna.

    Ha a férfiak szülnék a gyermekeket, akkor a férfiak nők lennének. (és a nők férfiak) Ez játék a szavakkal...

    (egyébként a férfiakban a gyermekek és a nők bántalmazásával szemben általában jóval erősebb gátlás van, mint a nőkben viszont... szóval még ha nem mondtál volna hülyeséget, akkor is azt mondtál volna)

  • 2009.10.16 15:35:27nyúlmama

    Tj66a,azért egy gyerek csináláshoz is ketten kellenek, nem? Van ott apa is,amikor lepattintják a gyereket-mégha fizikailag nem is.

  • 2009.10.16 15:45:11Magenta

    "Van ott apa is,amikor lepattintják a gyereket-mégha fizikailag nem is."

    És vajon hány olyan van, hogy apukának arról sincs lila gőze, hogy a nőci egyáltalán terhes volt?

  • 2009.10.16 15:49:22Tj66a

    általában nincs ott - sem fizikailag, sem lelkileg. A gyermek elhagyása, és a csecsemőölés szinte kizárólag a nők egyoldalú döntése és tette szokott lenni.

    (A gyermek kitételénél tipikusan nem tud még a gyermek születéséről sem az apa, a megölésénél pedig általában csak arra megy haza, hogy a kicsi már halott. Elég horror mindkét eset...)

  • 2009.10.16 15:54:42kocsmatk

    komoly..

    látjátok, nem kell elevit, terhestorna meg mittomén az egészséges babához.

  • 2009.10.16 15:55:05cantaloupe

    Tj66a,

    ha már vékony jég: szerinted azoknak a nőknek, akik ottfelejtik a gyereket a kapualjban, kukákban, mennyire érző szívű, támogató párjuk lehet? Mennyi szeretetet, támogatást, felelős gondolkodást nézel ki az ilyen nőket teherbe ejtő pasiktól?

    Amúgy jellemző ez a gondolkodás: ha egy nő mond le a gyerekéről, az nem lehet más, mint szívtelen perszóna. A férfi meg? Ja, ő ott sem volt, őt nyilván nem terheli a felelősség. Az ondóját is titokban gyűjtötte be a párja bizonyára.

  • 2009.10.16 15:55:12nyúlmama

    Magenta, ilyen is van, természetesen.De azért sok esetben mindenki megdöbben, hogy jé, nem is tudtuk, hogy terhes- mert félrenézni könnyebb.

  • 2009.10.16 15:57:34cantaloupe

    Magenta,
    mondjuk az ilyen kukákba dobott babáknál olyan eshetőség is van, hogy a nők nem merik elmondani...pl. mit csináljon az az aszociális környezetben nevelkedő, 13 éves kislány, aki a nevelőapjától maradt úgy?

  • 2009.10.16 15:59:39cantaloupe

    Nyúlmama,
    olvastam róla, hogy a nem szívesen várt gyerekekkel valóban sokszor nem látszik meg a terhesség! Mintha a magzat félne mutatni magát.
    Mellesleg a 7. hónapig rajtam sem látszott semmi, mikor pulóvert hordtam.
    Emellett persze, hogy van félrenézés is.

  • 2009.10.16 16:06:07Magenta

    Igen, cant, van olyan eshetőség is. Meg olyan is, hogy el se mondja, mert csak.

    Amit én nem értek igazából az az, hogy
    1. nem tudjuk, hogy apuka miért így? Lehet, hogy egy hónapban három hetet utazik, mert olyan a munkája, kösse magára hordozóban a gyereket?
    2. nem tudjuk, hogy a nevelőotthonban látogatja-e a gyereket, amikor csak tudja?

    De rögtön köcsöggé avanzsált.
    Mint év elején, mikor valami csajszi beírt egy levelet, hogy véletlenül terhes lett és a párja hirtelen nem úgy reagált, ahogy ő elvárta volna...
    Mindenki rögtön faszkalapnak kiáltotta ki a pasit, akitől azonnal el kell válni és különben is, miért nem húzott óvszert, ha nem akart gyereket (WTF? egyébként, ha én szedek tabit egy házasságban, a férjem nem fog óvszert húzni, mert kivágnám bizalmatlanságért).

    Mindössze rá akartam mutatni, hogy nem kell örökké a hapsikat szidni (nem te, de sokan mások igen). Főleg úgy, hogy nem ismerjük a hátteret.

  • 2009.10.16 16:06:16ditakai

    2009.10.15 17:31:23KateLondon
    ilyen nick-kel igazán illene tisztában lenni a 'vs' rövidítés jelentésével - és ennek tükrében újra megpróbálni értelmezni az általam írt kommentet ;-)

  • 2009.10.16 16:07:19Magenta

    Tavaly együtt jártam le a háziorvoshoz táppénzes papírért egy csajjal, teljesen ledöbbentem, amikor kiderült, hogy egyszerre szülünk kb.
    Láttam pár hete, most is úgy néz ki, mint szülés előtt egy hónappal és lehet, hogy terhesség előtt is ugyanúgy nézett ki.

  • 2009.10.16 16:14:36cantaloupe

    Magenta,
    ez így oké is. Csak az nem tetszett, hogy azzal vágott vissza, hogy a nők a hibásak azért, mert nem vállalják a gyereket. Elvégre ők teszik ki a mózest, ők fekszenek a műtőasztalon...szóval a túlsó oldalra se essünk át!

    Fenti esetben pl. a férfi a gyerek legközelebbi rokona, hozzátartozója. Az már, hogy vállalja-e vagy sem, tudott róla-e vagy sem, az más dolog. De bármit is dönt, a felelősség bizony terheli.

  • 2009.10.16 16:20:54másutt

    Hat nem kellene sokaig keresni apat, aki nem veszi hatara a felelosseget a megfogant (avagy megszuletett) gyerekeert, akar "terheli" a felelosseg, akar nem.
    Miert olyan meglepo egy apa, aki nem vallalja a gyereket, akit az anya akart?
    Csak mert az anya komaba esett? Oh pliz.
    Rengeteg pasi lep le a trehesseg hirere, rengeteg teszi ugyanazt, amikor a gyerek 1-2-3 eves. Es nem igazan szoktak naponta telefonalni, hogy mami el tudja-e latni, vagy jol van-e, nem beteg-e.
    Kismillio gyereket nevelnek nagyszulok, es nem konganak uresen a gyermekotthonok sem.
    Nem ertem mi a sokk es megvetes alapja.

  • 2009.10.16 16:23:14Tj66a

    cantalupe,

    nem visszavágtam, csak kiigazítottam azt a számomra elfogadhatatlan álláspontot, hogy nagyon könnyen, mindenért a pasikat hibáztatjátok, és kiáltjátok ki szivtelen köcsögnek, ugyanakkor ha nő tesz hasonlót, vagy még borzasztóbbat, akkor kapásból a leglégbőlkapottabb és legabszurdabb mentségeket is hihetőnek és elfogadhatónak próbáljátok beállítani.

    Ezért írtam, hogy vékony jég főgenyónak kikiáltani a férfiakat általánosítva egy olyan ügyben, ami tipikusan a hölgyek által elkövetett.

  • 2009.10.16 16:26:00nyúlmama

    Igen, én is láttam már olyat, akin sokáig nem látszott. De más azért az-szerintem-, hogy egy kívülálló nem látja, vagy egy családtag. És azért a 9. hónapban már csak van jele a dolognak.

  • 2009.10.16 16:29:07cantaloupe

    Tj66a,

    az, hogy a nők is felelősek, logikus, naná. Viszont fenntartom, hogy nekik biza nehezebb, mert az ő testükben növekszik a magzat, úgyhogy végsősoron a bélyeget is ők kapják. Te is ugye kiemelted, hogy a NŐ teszi ki a nemkívánt babát a kapualjba. Erre írtam, hogy azért ebben nemcsak ő a hibás. Még ha a férfi nem is fogja azt a kosarat, amiben a baba fekszik, a felelősség ott van. Fifty-fifty.

    Te viszont prejudikálsz itt, mikor azt mondod, ez TIPIKUS női hiba.

  • 2009.10.16 16:33:04másutt

    Valamiert en is ugy gondolom, hogy nem azok a nok szoktak kapualjba rakni az ujszulottjeiket, akik mogott egy szereto ferfi all, aki gyereket akar.
    (vagy hajlando a gyereket elfogadni, szeretni es nevelni)
    Persze nem tudom, hogy azoknak a paroknak a gyerekeibol, akiket az ultrahangra varva kezenfogva lattam a rendeloben, hany vegezte Mozeskosarban, a folyoban lefele uszikalva...
    :D

  • 2009.10.16 16:57:08Tj66a

    én viszont láttam számos esetet, ahol a nő azt se tudta megmondani, hogy ki az apa. Ebből számos olyan volt, ahol megjelölt 10 feletti számú fickót, akik először marhára meglepődtek, majd szorongtak, hogy melyiküket ütik ezek után végül apává. (akkor és ott egyikük sem volt szerencsés nyertes) na ezek helyében én se szívesen vállalnám be a gyermeket.

    az nem prejudikálás, hanem tény, hogy a csecsemőöléseket pl. tipikusan nők követik el. És az marha gyenge mentség, hogy azért, mert nem volt ott egy pasi, aki lefogja a kezüket, aki szeretetével megmentette volna az anyát a szar életétől.

    Én inkább rágnám le fogammal az ujjaimat, semmint bántalmazzam a gyermekem, és ha egyedül nevelném, akkor sem lenne ez másképp.

    De ez nem értékítélet, egyszerűen arról van szó, hogy a velvet-en a fórumozóközösség gyakran az ördöggel egyenlőként állítja be a pasikat, és ez pont ebben az ügyben különösen visszásnak tűnt.

  • 2009.10.16 17:16:17másutt

    Tj66a
    en meg arra ismerek szamtalan esetet, hogy ha egy pasi teoretice kapna egy nevtelen levelet egy csajtol, azzal, hogy "terhes vagyok!" azt se tudna, ki lehet az, a sok kozul. meg a vezetekneveket sem tudna.
    mi ebben a meglepo???

    egyebkent en nem latom az ordoggel egyenlokent beallitott pasikat itt.
    en csupa hazas es kapcsolatban elo kismamat latok, akik teljesen jol elvannak a pasijaikkal.

  • 2009.10.16 18:14:54Magenta

    Hát, másutt, azt hiszem, még idén vagy tavaly volt a magyar híradásokban egy nő, aki az udvari budiba dobta a gyereket, mikor megszülte, az apa meg kétségbe volt esve.
    Bár az aztán számomra is érthetetlen, hogy ha valakivel egy ágyban alszom, hogy a fenébe nem lehet észrevenni, hogy valami nem olyan kicsit megváltozott?

  • 2009.10.16 18:54:32csutkababa

    Tj66a
    Az a nő, aki megöli/elhagyja a babáját, annak a partnere nyugodtan melléülhetne a vádlottak padján.
    nem is hinnéd, hány alkalommal van presszió a nő felé, nehogy terhes merjen még lenni, nehogy szüljön, stb. Az uralkodó partnere irányából.
    A gyerekágyi depresszió szerencsére igen ritka azon esetétől eltekintve, amikor komolyan szuicid, vagy kiterjesztett öngyilkosságot kísérel meg, a csecsemőgyilkosságok mindig kilátástalan helyzetről árulkodnak.
    Szubmisszív, (Szöcsi, figyi), totál alávetett és kiszolgáltatott nőkről, kamaszlányokról beszélünk.

  • 2009.10.16 21:12:47elephantinmymind

    sajnalom a gyereket, de szerintem az apukat semmikep nem kene fikazni. szerintem nevelje szepen fel az istent jatszo orvos, aki megmentette. ha az anya a terhesseg alatt infarkutst kapott es utana komaba esett, valoszinuleg, ha nem terhes, nem tartottak volna eletben, hanem hagyjak elmenni. most egy "halott szult egy arvat". gratualalok. erkolcsi felelosseg az ablakban.
    tudom, hogy kegyetlen dolgonak hangzik, es biztos sokan el is itelnek, meg lefasisztaznak erte, de nem ertek egyet a nagyon sulyos karosodassal szuletett emberek eletben tartasaval (pl: nem operabilis egy szivkamra) egyertek az elet vedelmevel, de nem hiszem, hogy mindenaron kell. sot.

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta