SZÜLŐSÉG

Hétvégi programok: Búcsúzik a szünidő

2009. augusztus 28., péntek 10:12

És elérkeztünk a finishbe, utolsó szünetes hétvégénket húzzuk majd holnaptól, s még egy bónusz napot, már akinek. Persze tudom én, hogy akinek nem iskolás a gyereke, annak nem mond sokat ez a dátum, csak talán nagyobb a forgalom, de majd ti is megtudjátok. Azt például, hogy milyen egy elmúló nyári szünet, amikor egy kicsit azért örülünk, hogy minden kezdődik elölről, kicsit sírunk magunkban, s gondolkodunk, hogy éljük túl a telet, ami hideg és vizes és olyan hosszú, mint az iskolaszer bevásárlólista most a kezemben. Mert már megint az utolsó pillanatra hagytam mindent és megint azzal fogom tölteni a maradék hétvégét, hogy vinyettát vadászok elvakult anyatársaim elől. De ti bizonyára előrelátóak voltatok és megvettetek mindent, így nyugodtan programozhattok holnap és utána. Csak az a fájó búcsúhangulat ne lenne…

BUDAPEST

Vajdahunyad vára

Szombaton és vasárnap HÍR-es Íznapok lesznek a Vajdahunyad vára épületegyüttesnél néptánccal, népzenével, bábelőadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel és számos izgalmas programmal. Szombaton 10-20 óráig, vasárnap pedig 10-18 óráig látogatható a helyszín.

Budai Vár

A Nagyszínpadon péntektől szombatig Budai Eliberata 2009 címmel várjátékok lesznek a várban. A szokásos kézműves és játszóházas programok mellett ostromjátékok, valamint a korabeli hangulatot idéző bemutatók is lesznek. Ha pedig nem szeretnénk csinálni egyebet, mint lovagolni, erre is lesz lehetőség a helyszínen.

Angyalföldi utcabál

Utcabál lesz a Dagály utcában vasárnap, népzenével, tűzvarázslókkal, a talpalávalót a Besh o droM húzza majd. Az állatbarát utcabálozóknak pedig örömmel jelentjük, hogy keverék kutyaszépségverseny is lesz.

Klebelsberg Kuno Művészeti és Kulturális Központ

Mesekert címmel, öko-hétvégét szerveznek péntektől vasárnapig a művelődési házban. A programok között ismeretterjesztő játékot is találhatunk a természetről, ezen kívül lesz hulladék játszóház, Madarász játszóház, mesefogat, valamint Kukkancs cirkusz és felhővadászat a Tintaló Társulattal.

Cserepesház

A Cserepesház melletti parkban Nyárbúcsúztató Vigalom lesz vasárnap 10:00 órától. A programok között lesz ír népzene, magyar táncház, Tomi bohóc, utcabál és Puskás Peti, valamint arcfestés, lacipecsenye, ugrálóvár este pedig 21:30 órakor tűzijáték is.

VIDÉK

Nyíregyháza

A Vidor Fesztivál keretében szombaton Makám koncert lesz a Korzó színpadon 16:15 órakor.

Szentendre

A Szentendre éjjel-nappal nyitva Fesztivál alkalmából nemcsak a nagyok, hanem a kicsik is szórakoztató programokon vehetnek részt. A Dunazúg Együttes szombaton, 16:00 órakor gyerektáncházat „csap” a Fő téren.’8:00 órától ugyanitt reneszánsz táncház is lesz. Ezen kívül kézműves foglalkozások is lesznek egész nap, valamint ügyességi versenyek is szórakoztatják a Szentendrére látogató gyerekeket és felnőtteket.

Kerepes

A Szilasligeti réten szombaton 10:00 órától mindenféle gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek való programok lesznek. Lesz Mesekert, Kukucska Színház, körhinta, cirkusz, valamint a bátrabbak ijászkodhatnak és jurta kézműves foglalkozásokon is kipihenhetik a fáradalmaikat.

Gyula

A Gyulai Várban péntektől vasárnapig Várkerti Vigasságok lesznek. A népzenei és gasztronómiai programok (szürkemarha pörköltfőzőverseny) mellett a sport is szerepet kap, a Gyulai Grosics Gyula labdarúgó akadémia fiatal tehetségeinek bemutatkozására is sor kerül, valamint a Gyulai Ferbonex Női kézilabda csapata is bemutatkozik. A Várkerti Vigasságokra a belépő 17:00 órától 500 forint/fő.

GYEREKMENTES ÖVEZET

Az idei nyarat, vagyis inkább a Balatont nem eresztjük. Múlt héten ugyanis nagy csinnadrattával elköszöntünk mindentől, utolsó fürdéssel, utolsó fagyizással, utolsó barátkozással a helyi és nem helyi lakosokkal, utolsó ugrálással és utolsó felnőtt karaokéééézással, majd könnyes búcsúval a nagymamától. Nos, négy nap Budapesti lét után, újra itt ülök a Balatonnál, konkrétan a Rezedában egy pofa sörrel, mert a net itt hasít csak egyedül és azon filózom, hogy miért nem bírunk mi hazamenni. Talán jövőre leereszt a Balcsi, s mi ezt megéreztük, vagy nem lesz nyár, beköszönt a jégkorszak, esetleg mi nem leszünk, csak a porhüvelyünk? Igazából egyik rosszabb, mint a másik, szóval tovább nem is feszegetném ezt a kérdést. Hétfőre azonban már minden intézményesített gyerek szülei rajtvonalra állnak, ezért van esély a hétfői Leonard Cohen koncertre is eljutni, ami a Papp László Sportarénában lesz 20:00 órakor. Szombaton, a Szegedi Ifjúsági Napok keretén belül Guano Apes lesz a SZIN színpadon, 22:45 órakor. Ugyan itt, kicsit korábban, 18:30 órakor Ganxsta Zolee és a Kartel lép fel, 20:30 órakor pedig a világhírű Kiscsillag zenekar játszik majd. Pestre is jut móka és kacagás, a  Hooligans őszi évadnyitó bulija lesz a Wigwamban 20:00 órakor.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.08.28 10:33:23hétszűnyű kapanyányi monyók

    Vegetáriánus fesztivál lesz szombaton a MOMban.

  • 2009.08.28 10:35:09Subbantósdi

    Ez sajnos rövid hétvége lesz... :o(

  • 2009.08.28 10:41:37hétszűnyű kapanyányi monyók

    Leonard Cohenre kimennék, csodálom ezeket a 70 éves arcokat, hogy bírják a turnét, ráadásul ő már nem is piál-bagózik álljtólag.Biztos magasabb a hangja most, kiváncsi lennék a régi balladáira így.

  • 2009.08.28 11:10:11BlackCat

    Valaki valamit Debrecen környékén?

  • 2009.08.28 12:44:20madz

    Leonard Cohen 19:30-kor kezdődik
    legalábbis ez áll a jegyemen :D

  • 2009.08.28 12:49:56szövetszöcske

    Ez a Leonard igazán várhatott volna még egy évet a Mo-i koncerttel. Vagy legalább pár hónapot,a míg a kölyök teljesen leáll a cicizéssel és lepasszolható. És ez már nem is az első koncert az idén, amiért kár.

  • 2009.08.28 12:51:10madz

    szövet, az enyém sem állt még le. de pár órát csak kibír... a dm-koncertet is kibírta :)

  • 2009.08.28 13:11:36Szilvamama

    Subb, az EU tesz róla, hogy az összes hétvége rövid legyen hamarosan ...

  • 2009.08.28 13:12:12szövetszöcske

    Akkor legalább adhatna matiné-előadást is, mér pont mindig fektetési időben van minden koncert? Na mindegy, lesz helyette időjárásfüggően strand vagy vidámpark, tulajdonképpen ezek is hasonlóak egy koncerthez, itt is sok ember van egy helyen.

  • 2009.08.28 13:23:13Silverveil

    Azért a zene gyakran jobb a koncerteken:)

  • 2009.08.28 13:26:09Ronja

    Nekem van 2 elado jegyem a koncertre...

  • 2009.08.28 13:33:04Silverveil

    Szilvamama,

    Mi a helyzet az EU-val és a rövid hétvégével?

  • 2009.08.28 13:55:03madz

    Silverveil, hát ez
    http://index.hu/belfold/hirek/2009/08/28/megszuntetnek_a_negynapos_hetvegeket_brusszel_keresere/

  • 2009.08.28 13:55:38madz

    hogy lehet ilyen csinos kis linkeket csinálni a nagy hosszúakból?

  • 2009.08.28 13:59:56baudolinA

    madz, ezzel: http://href.hu/
    mert a méret a lényeg :)

  • 2009.08.28 14:07:32madz

    köszi

  • 2009.08.28 14:07:52Silverveil

    Madz,

    Köszönöm, nem láttam ezt a cikket eddig.

    Nem akarom:( Én szeretem a hosszú hétvégéket.

  • 2009.08.28 16:48:02gyöngy1

    "A Szociális és Munkaügyi Minisztérium tagadja a Híradó értesülését. Az Indexhez eljuttatott közleményük szerint "minden alapot nélkülöz az a sajtóértesülés, amely szerint 2010-től megszűnnének a négynapos hétvégék. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem tervez olyan rendeletet, amely tiltaná az ünnepek körüli munkanap áthelyezést."
    A baj nem a 4 napos hétvégékkel van, hanem azzal, hogy elôtte vagy utàna, szombaton ledolgoztatjàk. En pl olyan helyen dolgoztam; ahol napi kapcsolatban voltam külföldi vevökkel. Ebböl adodoan, amikor szombaton dolgoztunk és küldtünk emileket, meg szàmlàkat adtunk ki persze hogy senki nem vàlaszolt, és néha elég hülyén jött ki az egész.
    Màshol is van 4 napos hétvége, de a szabadnapokbol veszik le a ledolgozando napokat és nem kell szombaton bent kuksolni egy olyan irodàban ahol nem tudsz semmi érdemlegeset csinàlni mert a partner nem dolgozik.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta