SZÜLŐSÉG

Hétvégi programok: Könyvet, szigetet és utcát a gyerekeknek!

2009. június 5., péntek 10:11 |

Utolsókat rúgjuk a suliban is, az oviban meg pláne, erre pedig ma reggel döbbentem rá. Az rendben van, hogy nincs pénteken óvoda, mert szakmai nap lesz a pedagógusoknak egy héttel a szünet előtt, hát istenem, én persze mindent elhiszek. A nagy meg még szombaton is mehet suliba, mert ott meg valamit ledolgoznak, csak hogy nehogy összhang legyen a két intézmény között.

A nyári tilitoli tehát megkezdődött, s bár gyakorlatilag teljes létszámmal üzemel az ovi, valahogy az atmoszféra megváltozott, küszöb alatt járunk, mert az évzáró után is hordjuk a kölyköket. Mondjuk soha nem értettem, hogy miért nem lehet a szabadságokkal megvárni legalább a suliszünetet, az óvónők javára legyen azonban írva, sosem szóltak, ha vittük a gyereket, csak nagyon kérdeztek, hogy jön-e. És persze jön, vagyis megy, de már csak fél fenékkel, aztán 15-e után végeztünk. S mivel vége-hangulat van, a hétvégék is olyan furcsák, mintha nem is kellene annyira fókuszálni rájuk, hiszen hamarosan két hónap hétvége lesz, egyhuzamban. Csak hát a munka, ugye, annak nincs vége két hét múlva (szerencsére). A hétvégék és a hétköznapok pedig lassan összefolynak, s hogy legyenek biztos pontjaink a tájékozódásban, figyeljük a programajánlókat, hogy a szombat és a vasárnap tartalmas lehessen.

BUDAPEST

Gyerek Sziget

Bár sok minden változott a világban a tavalyi nyár óta, egy biztos: a Gyerek Sziget ingyenes programsorozata idén is élménygazdag hétvégékkel várja a gyerekeket (akár hajóval is), szülőket, barátokat a Hajógyári-sziget nagyrétjén. Jelentős újdonság a programban, hogy kibővül a Nagyszínpad programja: az eddigi két műsorsáv helyett négy lesz naponta, 10:30-as kezdési időponttal. Az első szombaton egyebek mellett lesz Halász Judit koncert (június 6. 16:30), az Ördögszekér Kompánia Bábtársulás előadásában Hamupipőke története elevenedik majd meg a színpadon. Vasárnap Kamilla-Karamella és Fogas bohócok csinálnak világszámot és bemutatkozik a Vacka- rádió is. Jelentősen megújult a sporthelyszín is, ezen a hétvégén a karatéval lehet közelebbről megismerkedni, de nem hiányoznak majd a népszerű sportjátékok sem. Lesz, Zöld Zug-ban - az Ökoszolgálat Alapítvány együttműködésével - Vándor Vurstli, Körhinta, Csúzlizda, valamint sok-sok kézműveskedés. A már megunt, a fiók mélyén, vagy a kamrában szomorkodó régi, de még jó állapotú játékokkal újra örömet szerezhetnek más gyerekeknek, azok, akik részt vesznek a játékgyűjtő akcióban. A játékokat a Gyerek Sziget bejáratánál elhelyezett üvegfalú Játékgyűjtőben lehet leadni.

WAMP - Baby on Board

A WAMP csapata izgalmas átalakuláson megy keresztül, vagyis anyai örömök elé néznek néhányan, ezért úgy döntöttek, legyen a nyár első design piacának témája a Baby Boom, azaz a gyerekinvázió. Vasárnap közös ünneplésre hívnak tehát mindenkit, gömbölyödjön a hasa - vagy legyen lapos, akár egy aerobikoktatóé.

WAMP FLASHMOB*! A gömbölyödő pocakkal közlekedőket arra bíztatják, öltözzenek lilába, és délután négykor találkozzanak egy közös flashmob erejéig! A találkozó az Erzsébet téri füves terület medence melletti része. Az egyszeri eseményről fotó is készül (Tünde készíti) - a gömb a legszebb forma mottó alapján.

A fotózáson kívül lesz kismama öltözködés tanácsadás, 11.00-16.00 óra között beszélgetés lesz Horváth Éva sportrekreátorral: Életmód a várandósság során, szülés után a babával, címmel. 13.00-16.00 között Mester Dóra szex-oktatóval lesz beszélgetés, Szexualitás a várandósság alatt, változások a párkapcsolatban, a "jó szülés", test és testiség a szülés után címmel és a Poronty is képviselteti magát.

80. Ünnepi Könyvhét és 8. Gyermekkönyvnapok

1929 óta, idén 80. alkalommal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete az Ünnepi Könyvhetet, valamint a hozzá kapcsolódó Gyerekkönyvhetet, június 4-től 8-ig országszerte, Budapesten pedig a Vörösmarty téren. A rengeteg könyv mellett számos fellépő is szórakoztatja a kultúrára éhes közönséget, Pénteken 17:00 órakor a Palya Bea Duó lép fel, szombaton pedig már délelőtt megkezdődnek a gyerekprogramok. 11:30 órakor Mikola Péter szórakoztatja a gyerekeket, 15:00 órakor Katáng koncert lesz, 16:00 órakor Gryllus Vilmos, 16:30 órakor pedig Kaláka lép fel. Vasárnap 16:00 órakor Huzella Péter, 16:30 pedig a Sebő Együttesnek tapsolhatnak a gyerekek.

Margitsziget

Ötödik alkalommal rendezik meg a Margitszigeten a Szigeti Sportvarázs elnevezésű, nevéből is adódóan sportos programokban bővelkedő családi napokat. A "Sportszigeten" belül az "Egészségszigeten" ingyenesen állnak a vendégek rendelkezésére az életvitelt segítő étkezési tanácsadók, valamint egészségszintet is mérnek. Reggel 9:00 órától egészen 16:00 óráig, mindenféle sportágban kipróbálhatják magukat a látogatók, valamint számtalan sporttal kapcsolatos fellépést is láthatnak a nézők.

Belvárosi Fesztivál

Ez a program egy igazi családegyesítő nap lehet, ugyanis mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek remek szórakozás ígérkezik az Erzsébet téren. Szombaton 10:00 órakor Halász Judit köti le a gyerekek figyelmét, 12:15 órakor Benkő Nóra és a gyerekek (nem tudni, hogy a saját, vagy a közönség soraiból), 13:30 órakor pedig Gryllus Vilmos lép fel. S bár Szandit még megemlítem 16:00 órakor, a későbbi programokat csak a Gyerekmentes övezetben jegyzem. Ezen kívül lesznek gólyalábasok, bábelőadások, kézműveskedés és még cirkusz is, reméljük, csak a színpadon.

VIDÉK

Balatonmáriafürdő

Szombaton Kistérségi Szezonnyitóval várja a látogatókat a kis Balaton parti városka, s az esemény a lengyel-német-magyar barátság jegyében is zajlik. Nem csak vidám néptánc és modern tánc műsorok, valamint különböző énekes fellépők szórakoztatják a látogatókat a helyi strandon felállított sátorban, hanem finom, szabadtéren készült ételekkel is kedveskednek a szervezők. Persze, a gyerekek legnagyobb örömére lesz ugrálóvár, gokart, kézműves vásár, valamint ingyenes egészségfelmérés is.

Debrecen

"Játssz együtt velem " Közös programok sérült és egészséges gyerekeknek címmel kerül megrendezésre május 26-tól június 12-ig az Újkerti Könyvtárban a rendezvény. A foglalkozások közben mesehallgatás, mesemondás, közös ének is lesz, valamint bemutatók, fellépések: Hallássérültek zenés jelnyelvi bemutatója. Látássérültek musical bemutatója. Immánuel Otthon kerekes székes bemutatója (a konkrét időpontok egyeztetés alatt) (forrás:port.hu).

Kalocsa

Kékmadár Fesztivál lesz Kalocsán június 5-től 7-ig. Lesz kézműves mesterek vására és bemutatója, különböző gyerekfoglalkozások és játszóház is, a Városi Sportcsarnokban pedig szombaton, 20:00 órakor a Pomádé király új ruhája, című előadás lesz látható.

GYEREKMENTES ÖVEZET

Arra jöttem rá legutóbb, hogy a gyerekeink annyira az életünk részévé váltak, hogy sokkal kisebb flash-t okoz a nélkülük töltött idő, mint azt gondoltam volna. Nem csak nem tudok róluk megfeledkezni még a legjobb program alatt sem, de már nem is vágyom különösebben arra, hogy csak magamnak legyek. Persze jó is az, de már inkább hiányoznak, mint nem, hiába, öregszem.

Azért esti koncertekre, ha van bébiszitter, nyugodtan elmegyek, mint például most is, így kiballagok, feltehetően gyerekekkel az Erzsébet térre Kiscsillagra 19:00 órára, 20:30-tól pedig Quimby-re (Ajjajajaj). Ha késői szórakozásra vágytok pénteken, egy nappal a szavazások előtt, liftezzetek fel a Corvintetőre, ahol szombaton Deck Attack party lesz.

A Belvárosi Fesztivál keretében a Zrínyi utcában Korda György és Balázs Klári lépnek fel, ALL IN .(A videón látható koncerten jelen voltam a Szigeten, felejthetetlen volt, a közönséget többet mutathatták volna, mert külön életet élt, a katarzis pedig ez volt.)

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta