Akadálymentesített kilátó és drezina a Fertő-tó környékén

Zanza!

Brumibaby és családja folytatta túráját a Fertő-tó körül: ezúttal akadálymentesített kilátót hódítottak meg, remek játszótereket és strandokat fedeztek fel és megtanulták, mi az a drezina.

A Fertó-tó és környéke

Az előző részben említettem, hogy a Fertő-tó magyarországi részét általában sűrű nád borítja, ami remek szórakozást nyújthat a madármegfigyelős, tüskeváras hangulatot kedvelőknek, de szerintem főleg gyerek nélkül, vagy nagyobbacska gyerekkel utazóknak ajánlható.

Ausztriában Ruszt felé menet van egy madármegfigyelőhely a kevésbé elszánt, vagy kisgyerekes természetbúvároknak, és itt lehet látni igazi bivalyt is. Illmitz környékén pedig a lányom: "Odanézzetek, mekkora játszótér!" felkiáltással hívta fel a figyelmünket Közép-Európa első akadálymentesített kilátójára. Igen, igen, fel lehet gurulni kerekesszékkel és fel lehet tolni a babakocsit is, igaz, ottlétünkkor bizonyos Norbika éppen a kismotorján a rámpán lefelé száguldva kis híján szilánkosra törte összes csontját.

Mivel a mi gyerekeinket még nemigen érdekli, s az egyik úszni sem tud, én a hajnali madármegfigyelő kenutúrára egyelőre hasztalan vágyakozom, marad a strandolás. Érdemes azonban bringára (na jó, ma megengedő vagyok: autóra) kapni, és arrébb hurcolkodni pár kilométerrel, mert az ausztriai oldalon egészen fantasztikusak a strandok.

A határtól néhány kilométerre eső Mörbisch strandjára sávos belépő váltható. Az egész napos belépő nem túl olcsó, délelőtt 11-től kezdenek az árak barátságosabbra váltani, mi azonban rendre három óra után érkeztünk, amikor négyen 5 és 8 euró közti összegekből úsztuk meg a belépést, attól függően, hogy aranyhajú, barnabőrű lányom mennyire nyűgözte le a személyzetet, mert volt, hogy őt és hasonlóan gyönyörű bátyját ingyen engedték be. A strandon három medence épült: egyben az egész picik, egy másikban a nagyobbak és a felnőttek lubickolhatnak, egy pedig az élményfürdő, ami gyakorlatilag egy húsz-harminc centis vízben álló csúszdarendszer, persze csobog, locsog, köp, alulról, oldalról, felülről, színes és biztonságos, a lányom szája ennek ellenére felszakadt kicsit, egész egyszerűen mert annyira lázba jött a látványtól, hogy nekiment valami vízköpő izének.

Természetesen itt is lehet a tóban fürödni, gondosan el van kerítve egy sekélyebb rész a gyerekeknek, de az éles kövek miatt itt is ajánlott a fürdőcipő. A felnőttek, meg az úszni tudók a magas partról ugrálhatnak be, a szemközti szigeten a stégeken is lehet napozni, és az ajánlott az idősebbeknek, vagy az egész pici babával érkezőknek is, kellemes, árnyékos, csendes hely.

A játszóterek ugyanis a parton vannak, egyik jobb, mint a másik, minden nagy, bonyolult mászókák, kötelek, hálók, csúszdák, csigák, vödrök, kosarak, és mindenféle egyéb játékok kötik le a gyerekeket, akik órákig képesek egy vödör homokot felküzdeni a mászóka tetejére, hogy aztán gyönyörködhessenek benne, amint lefolyik egy csövön.

Ottlétünkkor a másik attrakció a csúszdás ugrálóvár volt, az, ami nálunk is szokott lenni az ilyen-olyan rendezvényeken, mondjuk percenként és gyerekenként 100 forintért, mogorva emberrel, aki könyörtelenül leordítja a gyereket, amikor lejárt az ideje. Keringtünk egy darabig körülötte, kerestük az árjegyzéket meg a mogorva embert, aztán, hogy nem találtuk, felengedtük a gyerekeket, és vártuk, hogy a mogorva ember majd megérkezik, és benyújtja a számlát, minek következtében két nap után haza is utazunk, mert nyilván elviszi a teljes nyaralás költségvetését a mulatság. Nem jött a mogorva ember. Az ugrálóvár a belépődíjban foglalt szolgáltatás. Sose hittem volna, hogy annyit bírnak ugrálni rajta, hogy elteljenek vele, mindenesetre napszálltakor már a tó partján ültünk, mellettünk két kupac kavics, az egyiket azért gyűjtöttük, mert szépek (szépek most az íróasztalomon is), a másikat, a laposakat meg kacsázni.

A mörbischi kikötőből hajó indul Illmitzbe, a kerékpárok szállításáért külön fizetni nem kell. Az illmitzi strandra ingyenes a belépő (viszont gépkocsival érkezve a parkolás nem olcsó), itt csak a szokásos élesköves medrű tóban lehet fürdeni, viszont csodálatosak a játszóterek, különösen a fúrott kútból pumpálható vízzel működő vizesjáték, amelyről alig lehetett a gyerekeket leparancsolni az uv- sugárzást kerülendő.

Még a legelszántabb bringásoknak is megengedett, hogy a drezinát kocsival közelítsék meg, ott ugyanis úgyis egy 23 kilométeres bringázás vár ránk. Hogy mi is a drezina?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Burgenlandban valami szárnyvasút, amelyet alig-alig használtak, üzemeltetése veszteséges volt, eladdig, hogy az illetékesek a vasúti közlekedés megszüntetése mellett döntöttek. A síneket azonban nem szedték fel (NB: nem lopkodták el), hanem feltalálták a drezinát. A drezina a bicikli és a vonat keresztezéséből jött létre, ráérős és elhivatott apukák két ócska bringából, némi lemezből és pár méter zártszelvényből kis befektetéssel otthon is bármikor hegeszthetnek ilyet, a nagyi foteljával, meg egyéb extrákkal tuningolva igazán jó kis járművet lehet összedobni, már ha otthon is szeretnétek egyet. Ide nem kell saját drezinát hozni, többféléből választhatunk. Egy standard drezinán négyen férnek el, ketten hajtják, ketten pedig hátul vonyítanak, hogy "én miiiikooooor hajthatom máááár?"

Annyira egyszerű ez az egész, hogy szinte sírnivaló. Balra repceföld, jobbra krumpliföld, arrébb napraforgó, erdősávok, épp csak kicsit hullámzik a táj, különben mintha az Alföldön lennénk, semmi különös, mégis, ha megkérdem, hova menjünk újra, a kölkök kórusban kiabálnak: "a drezinára!!" A régi vasútállomások épületeiben múzeumok, cukrászda, kocsma, étterem van berendezve. Aki akar, elbóklászhat a vasúttól az érintett településeken. A végállomásról vissza is visz bennünket az iránytaxi, de mi inkább a menetrendszerű buszjáratot választottuk, Oberpullendorfból húsz perc alatt Horitschonban voltunk.

A standard drezina 2008-ban 50 euróba került. Mivel az egyik nap az egyik, a másik nap a másik irányba járnak a drezinák, érdemes jóelőre tisztázni, merről merre megyünk a tervezett napon. Az egész piciknek autós gyerekülést célszerű vinni, és mondanom sem kell, hogy a napsugárzás ellen védekezni kell, a drezinának nincs teteje. És Horitschon/Neckenmarkt állomáson ne üljetek a gesztenyefa alá. Tizenegy kullancs mászott a családomba, de szerencsére volt idő kiszedegetni őket.

A drezináról itt minden megtudható: www.draisinentour.at

Amúgy a Fertő-tóhoz gyerek nélkül is jó lehet elmenni, az egész környéken szőlőt termelnek, de mi csak ácsingóztunk a pincék után. Ruszt főtere a világörökség része, és persze, noha mi kihagytuk, kihagyhatatlan Eisenstadt is. Fraknó várát csaknem egészen be lehet járni díjmentesen, mi mégis jegyet váltottunk, s így alkalmunk volt megnézni egy kortárs művészeti kiállítást is, melynek lényege az volt, hogy az állandó kiállítás barokk tárgyai közé helyenként plexilapok közé szorított döglött állatokat helyeztek el. Számomra nem vált egészen világossá a művészi érték mibenléte, de biztos van, aki ezt szereti.

Fertőrákoson háromszor is körbe kellett járnunk a kőfejtőt. És az iskoláskor határán levő gyerekekkel már érdemes megkockáztatni egy-egy rövid múzeumlátogatást, legfeljebb úgy jártok, mint mi a fertődi Esterházy-kastélyban, amikor a lányom a tárlatvezető által megmutatott rokokó elefántcsont és ezüst tetűvakarók láttán a negyvenfős csoportot megdermesztve jó hangosan felsóhajtott, hogy "Anya, ilyen kellett volna nekünk is, amikor tetvesek voltunk!"

Blogmustra