Bárki lehet célpont, aki „más”, mint a többiek

Zanza!

Ma a rút kiskacsáról mesélek nektek. A rút kiskacsáról, akinek az volt az egyetlen bűne, hogy semmiben nem hasonlított hajszálra egyforma testvéreire. Azt pedig már Andersen is pontosan tudta, hogy ez éppen elég ok a csipkelődésre, a bántásra és a kiközösítésre.



Ráadásul a kérdés a valós életben még ennél is jóval bonyolultabb, hiszen nemcsak negatív testi vagy egyéb jegyek folytán válhat valaki egy közösség céltáblájává, hanem bármi okán, ami eltér a nagy szürke tömegtől. Nem kellenek például többletkilók, nem kell sokdioptriás szemüveg vagy elálló fülek (sőt nagy, vörös és elálló fülek - Siv Widerberger után szabadon). Egy egészen más értékeket valló csoportban akár egy olyan gyerek is állandó zaklatás és csúfolódás alanya lehet, aki a külső szemlélő szerint semmi okot nem ad rá: jól tanul, szorgalmas, tisztelettudó, csendes és alkalmazkodó. Igen ám, de mi van akkor, ha rossz sorsa egy olyan osztályba sodorta, ahol éppen az el nem készült házi feladat és az óra közbeni randalírozás a sikk?

Semmi esetre sem szeretnék megfoghatatlan és ködös elmélkedésekbe bocsátkozni, ezért szokás szerint jöjjön a tudomány, a maga egzaktságával. Nem, ezúttal nem brit tudósok, hanem spanyolok, hollandok és németek vezették azt a kutatást, amiben ráadásul mi is benne vagyunk, úgyhogy ezúttal ráadásul hazai vizekre is evezünk. A tizenegy európai országot felölelő felmérésben azt vizsgálták, milyen tényezők járulnak hozzá ahhoz, hogy valaki testi vagy verbális zaklatás áldozatává váljon a maga kis közösségén belül.

Több mint 160 ezer iskoláskorú (8 és 18 év közötti) gyereket kérdeztek meg arról, mennyiben érzi úgy, hogy társai rendszeresen bántják, csúfolják, mennyire érzi kiközösítve magát, illetve vannak-e olyan gyerekek az osztályon vagy a csoporton belül, akiktől fél vagy tart. A kérdéseket nemcsak a gyerekeknek, hanem azok szüleinek is feltették a felmérés vezetői.

A Pediatrics című lap legutóbbi számában közzétett adatok szerint a legfiatalabbak, egészen pontosan a 8-11 évesek között a leggyakoribb egymás zaklatása, a nagyobbak közül jóval kevesebben élték meg úgy, hogy társaik céltáblái lennének. Nyilvánvalóan szerepe van a testi adottságoknak is abban, kit pécéznek ki a gyerekek maguknak, a testtömegindex alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a duci gyerekek inkább számíthatnak ilyesmire, mint normális testsúlyú társaik. Bizonyosnak látszik az is, hogy stabil érzelmi háttérrel a gyerekek kevésbé érzik úgy, hogy ők lennének a közösség fekete bárányai, hiszen a zaklatás áldozatai között nagyobb arányban voltak olyanok, akiknél a pszichológiai tesztek valamilyen zavart jeleztek. Végül nem mindegy a családi háttér sem: a kevésbé iskolázott szülők gyerekei inkább kerülnek társaik kereszttüzébe, mint a magasabb iskolai végzettségű szülők gyerekei.

Végül lássuk a nemzetközi összehasonlítást. A felmérésben részt vett országokban összességében a megkérdezettek 20,6 százaléka számolt be iskolai zaklatásról, az egyes országok értékei azonban igen nagy szórást mutatnak. A tartomány egyik végén a közhiedelem szerint igen toleráns britek találhatók, az Egyesült Királyságban regisztrált 29,6 százalékos aránnyal. A szigetország olyan államokkal osztozik az „első” helyeket, mint például Ausztria vagy Hollandia (hoppá, egy másik olyan ország, ahol állítólag ugyancsak képesek jól kezelni mindazt, ami máshol esetleg deviánsnak számít). A lista legvégén egy olyan ország áll, ami nem feltétlenül a másság iránti toleranciáról híres, még saját polgárai szerint sem. Aki most arra tippel, hogy saját magunkról beszélek, az nyert: a felmérés szerint Magyarország képviseli a pozitív végletet, a maga kis 10,5 százalékával. (Valamivel rosszabb, de az európai átlagnál még így is sokkal jobb eredményeket kaptak Franciaországban és Görögországban is.) Végül a teljesség kedvéért álljon itt a többi részt vevő ország felsorolása: Csehország, Németország, Lengyelország, Spanyolország és Svájc. 

A kutatók kiemelik, hogy nem objektív paraméterek, hanem a gyerekek beszámolója alapján határozták meg ugyan az iskolai zaklatások előfordulását, de a kapott adatok nagy valószínűséggel jól tükrözik a valós helyzetet. Reményeik szerint a mostani tapasztalatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a felnőttek felismerjék a többiek potenciális céltábláit és idejekorán közbeléphessenek. Biztosan így van, bár én igen szkeptikus vagyok a „rút kiskacsák” kívülről, a felnőtt világból érkező védelmével szemben.

Blogmustra