A kamaszlányok az ajándékutalványoknak is örülnek

Zanza!

Ajándékot választani nem könnyű. Jól eltalált ajándékot választani még nehezebb. Kamaszgyereknek olyan ajándékot választani, amit nem jól megjátszott, kötelező örömmel fogad: na, az egy külön műfaj, azt is mondhatnám, művészet.



Mi ebben a nehéz? – kérdezhetné bárki, hiszen ilyen idős korban már szinte minden gyerek fejében hosszú listák készülnek arról, minek örülnének a fa alatt. No igen, nincs más dolgunk, mint a virtuális listát nagyon is valódi tollal nagyon is valódi papírra vetni, aztán sorban kipipálni, mit sikerült megkaparintani a nagy lökdösődésben. De mi van akkor, ha szeretnénk megőrizni valamit azokból a régi szép időkből, amikor még igazi csodavárás volt a gyerekeink szemében, abban a hitben, hogy az ajándékok tényleg angyalszárnyon érkeznek? Magyarán: mi van akkor, ha akkor is szeretnénk ragaszkodni a meglepetés(szerzés) öröméhez, ha kamaszgyerekeinknek látszólag (hangsúlyozom, látszólag!) már semmi igényük sincs rá?

Nincs más hátra, mint a hosszas, módszeres nyomozás. Ez ilyentájt már sokkal nehezebb feladat, mint egy kívülálló gondolná. Hiszen a gyerekek idejük nagy részét már nem velünk, hanem a barátokkal töltik, már nem cipeljük őket mindenhová magunkkal, amikor vásárolni vagy ügyeket intézni indulunk. Pedig de jó is lenne, mert akkor legalább észrevétlenül kileshetnénk, melyik játék vagy könyv láttán csillan fel titokban a szemük, hogy megfigyeléseink eredményét jól elraktározzuk, és a vágyott dolgot a karácsonyfa alá csempésszük. Igaz ugyan, hogy el-elhintenek ilyentájt egy-egy ötletmorzsát, ezekről azonban később nagyon könnyen kiderülhet, hogy a „megfelelő helyen, megfelelő időben” tipikus esetével álltunk szemben, szóval nem árt óvatosnak lenni az ilyen gyanúsan könnyen szerzett információkkal kapcsolatban.

Kézenfekvő módszerként kínálkozik, ha egyik gyerekünket megpróbáljuk rávenni, hogy 07-es ügynökként próbálja kipuhatolni testvére titkos kívánságait, és utána persze fordítva is. A módszer akár működhet is, főleg akkor, ha hajlandók vagyunk hallgatólagosan tudomásul venni, hogy egy három- – vagy a gyerekek számától függően több- – személyes üzengetős játék egyik szereplőjévé váltunk. Mindenesetre meg lehet próbálni.

Nos, én lassan beletörődöm, hogy a lányaim segítsége nélkül ez sem megy nekem, valami támpontra mindenképpen szükség van, teljesen vaktában próbálkozva ugyanis garantált a kényszeredett mosoly és a kötelező öröm. Előrebocsátom, hogy az alábbi lista korántsem teljes, inkább csak a nálunk már bevált dolgokat veszem sorra. Nem szerepelnek közte nagyon drága ajándékok, a karácsonyi hifi-, laptop- és egyéb ketyerevásárlásban ugyanis meglehetősen járatlan vagyok. Továbbá elnézést kérek a fiús szülőktől, két nagylány anyukájaként ugyanis fogalmam sincs, minek örül egy kamaszfiú.

Kezdjük azzal, amit biztosan NEM veszek: nem veszek ruhát, cipőt, ékszert és semmi ehhez hasonlót. No persze, hiszen a ruhát-cipőt fel kell próbálni – gondolhatná bárki. Pedig nem ez az ok, hanem az, hogy máig nem sikerült rájönnöm, hogy két látszatra szinte teljesen azonos fazonú, márkájú és minőségű ruhadarab közül miért szupermenő az egyik és überciki a másik. Ebbe a csapdába már többször beleszaladtam, és noha mindig igyekeztem megtudakolni az okokat, többnyire nem jutottam semmire. Gyanítom, hogy nem kell feltétlenül racionális magyarázatokat keresni a jelenség mögött, sokszor olyan egyszerű ok állhat mögötte, hogy „XY-nak is olyan van” vagy „XY-nak pont nem olyan van” – mikor hogy, szóval a dolog követhetetlen.

Annak ellenére, hogy úgy általában ellene vagyok az ilyen-olyan vásárlási utalványoknak, a divatcuccok ajándékozásánál mégis áthidaló megoldást jelenthetnek. A kedvenc boltban beváltható utalványnak ráadásul megvan az előnye, hogy kamaszgyerekünk januárban, az ünnep előtti őrület elmúltával, tülekedés és idegeskedés nélkül, sőt nemegyszer a szezon utáni leárazásokat is kihasználva választhatja ki azt az egyetlen megfelelőt, amit mi úgysem találnánk meg egyedül.

Folytassuk a sort a nagy klasszikussal, a könyvajándékkal. Ez nálunk az egyik tuti, de hát ebben sincs semmi kellemes izgalom, ha csak úgy egyszerűen megkérjük a gyereket, hogy bökjön rá a legkedvesebbre a könyvesbolt valamelyik hatalmas kupacából. Vaktában próbálkozni pedig itt is biztos kudarc. Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy a gyerekek máskor is kedvükre böngészhetnek kedvenc internetes könyváruházunkban, és szabadon felrakhatják a virtuális könyvespolcra a nekik tetsző könyveket. Aztán mikor van egy viszonylag tisztességes összeg, amit könyvekre szánunk, akkor ezek közül megrendelünk egy csomagra valót.

Karácsonytájt sincs más dolgom, mint körülnézni a rendszerint jócskán megpakolt virtuális könyvespolcon és gyorsan a virtuális bevásárlókosárba csempészni néhányat a kiszemelt kötetek közül. Így biztos, hogy nem választunk számukra érdektelen dolgot, ők viszont nem tudhatják előre, melyiket kapják. Remélem, nem tartanak időnként leltárt, mi tűnt el a könyvespolcról!

Az utalványosdi nálunk még egy területen vált be remekül: ez pedig a kreatív boltokban levásárolható bón. Egy percig se higgyük ugyanis, hogy a mindig alapanyag- és festékhiánnyal küzdő művész vagy művésznő ezt személytelennek fogja ítélni. Saját magamról tudom, nincs annál bizsergetőbb érzés, amikor úgy vadászhatok az igencsak borsos árú festékek és egyéb kellékek között, hogy közben tudom: nem a saját pénzem költöm.

Az örökké tartó(nak hitt) barátságokban jó ajándék lehet, ha titokban levadásszuk a gyerek számítógépéről a kedvenc barátnővel készült képeket, és a legsikerültebbekből naptárt rendelünk – a nagyszülők körében ma már szinte klasszikusnak számító unokanaptárak mintájára. Különösen fogja díjazni a gyerek az ajándékot, ha a naptárból rögtön kettőt kap, melyből az egyik a szívbéli barátnő íróasztalát díszíti majd.

Újabb lehetőségeket kínál az a helyzet, amikor a gyerekeknek havi fix összegű zsebpénzből kell kigazdálkodni a mozi vagy egyéb időtöltések fedezetét. Tapasztalataim szerint mindig nagy örömmel fogadják, ha ebből a költségből valamennyit már jó előre, a karácsonyfa alatt magunkra vállalunk. Ehhez persze nem árt tisztában lenni legalább nagyjából, milyen köröket futnak be a barátokkal. Aztán már nincs más dolgunk, mint például vásárolni az uszodában egy tíz alkalomra szóló diákbérletet (amihez valami fondorlattal nem árt fél napra megkaparintani a gyerek diákigazolványát, továbbá ügyelni arra, nehogy december 31-én lejáró bérletet sózzanak ránk!) vagy megérdeklődni a kedvenc palacsintázóban vagy csokizóban, hogy árulnak-e később levásárolható bónt.

Éppen tegnap láttam a Műjégpálya honlapján, hogy új szolgáltatásként náluk is lehetőség van arra, hogy elővételben váltsunk jegyet (akár többet is), amit aztán február 15-ig használhat fel a gazdája – plusz ajándékként akár a jegypénztárig kígyózó sort is megspórolva. De ez persze csak néhány ötlet, mindenki szabadon bővítheti a kört saját gyereke kedvenc helyeivel.

Adott keretből gazdálkodó nagyobb gyerekünknek akár bankszámlát is ajándékozhatunk, ahová eztán havonta utalhatjuk azt az összeget, amit eddig minden hónap elején a kezébe nyomtunk. Ez már igazán „felnőttes” dolog, tekintve, hogy a számlához jópofa, fiatalos grafikával díszített bankkártya is jár, havonta pedig éppen úgy érkezik a kivonat juniorszámla birtokosának anyagi helyzetéről, mint az „igazi” bankszámla-tulajdonosoknak. Az ajándék némi hátránya, hogy teljesen titokban nem intézhetjük, mert a gyerek aláírása is szükségeltetik a hivatalos papírokra. Aki ilyenben töri a fejét, nem árt máris belelendülni a megvalósításba, a bankkártya elkészítése ugyanis 2-3 hetet vesz igénybe.

De mindez még kissé odébb van. Legeslegelőször ugyanis elő kell keresnem a szekrényből az évek óta jól bevált, aranyszínűre pingált öreg vállfámat a hozzá tartozó 24 piros-zöld kockás zsákocskával együtt, és egy gyerekmentes délutánon megtömni minden földi jóval, mozijeggyel, ezzel-azzal. Mert igaz ugyan, hogy nagylányaim már felnőttes önállóságra vágynak így ünnep táján is, de nincs is annál jobb, mint izgatottan jó előre végigtapogatni mind a huszonnégy zsákocskát, vajon mi lehet benne? Egyedül a 24-es zsákocska tartalma nem titok már évek óta: négy darab marcipánszív van benne, mindenkinek egy-egy.

Blogmustra