Lopnának a szülők a gyerekeik karácsonyi ajándékáért

Zanza!

Amerikai szülők azzal a kéréssel fordultak a legnagyobb játékgyártókhoz, hogy kevesebbet reklámozzák termékeiket, mert nincs pénzük gyerekeik kívánságait teljesíteni. Az ajándékozási kényszer ugyanakkor erősebb, mint valaha, a cambridgeshire-i rendőrkapitány például honlapján fel is hívja a figyelmet, hogy nem a lopás a megoldás az ajándékok beszerzésére. Szerinte ugyanis sok szülő nem fogja bírni majd a gyerekei nyomását és megpróbálkozik elemelni a vágyott játékot, amelyre a válság miatt nincs pénze.



A bostoni központú Kampány a Reklámmentes Gyerekkorért elnevezésű mozgalom kezdeményezésére csaknem 1400 szülő fordult a 24 vezető játékgyártó céghez és a kiskereskedelmi láncokhoz a reklámokkal kapcsolatban. "Sajnos nem fogok tudni megvenni sok olyan játékot, amennyit a fiaim kértek, egyszerűen nincs rá pénzünk" - mondta a sok szülő aggodalmának hangot adó, az indianai Hudsonben élő Todd Helmkamp. Azt mondta, hogy "a gyerekek reklámokkal történő bombázása nehéz helyzetbe hozza a szülőket, akiknek közölniük kell gyerekeikkel, hogy nem engedhetik meg maguknak a költekezést egy bizonyos szint után" - írja az MTI.

A Játékipari Szövetség válaszában határozottan kiállt a jelenlegi marketingpolitika mellett. A szövetség azzal érvelt: a reklámok azért irányulnak közvetlenül a gyerekek felé, mert fontos szerepük van az ajándékválasztás folyamatában. A gyártók szerint a gyerekeknek tudniuk kell, milyen új játékok kaphatók, máskülönben nem tudják elmondani a szüleiknek, mit szeretnének. Mint hozzátették: bár jelenleg valóban nagyobb gazdasági nehézségek vannak, a különböző családok mindig eltérő mértékben költhettek játékokra, és korábban is hozzá tudták igazítani gyerekeik igényeit az anyagi lehetőségekhez.

A játékgyártók előrejelzése szerint a gazdasági válság az ő iparágukat sem fogja elkerülni, az ünnepi vásárlási időszakban némi visszaesés történhet, de az ágazat sok más szektornál ellenállóbbnak fog bizonyulni. Elemzők szerint a játékgyártás azon kevés iparág egyike, amelyre csekély hatással vannak a recessziós periódusok, számol be az MTI.

Az amerikai gyerekközpontú kultúrában a gyerekeknek komoly hatalmuk van. A szülők ritkán képesek nemet mondani nekik, nem akarnak bűntudatot érezni és nem akarják, hogy gyerekeik lemaradjanak iskolai társaik mögött - mutatott rá Allison Pugh, a Virginiai Egyetem szociológia professzora. Bármilyen pénzügyi nehézség is legyen a családban, a játékvásárlás az utolsó, amit az amerikai szülők feladnak, a saját fogyasztásukat is előbb fogják vissza - mondta.

Az amerikai szülő-gyerek kapcsolatra jellemző az a szélsőséges példa, amelyről Amanda Almodovar, egy észak-karolinai általános iskolai szociális munkás számolt be. Elmondta, hogy körzetében - ahol mind több az otthontalan és növekszik a munkanélküliség - egy anya azt mondta, ha kell, akár prostitúcióra adja fejét, hogy megadhassa gyerekeinek, amit kívánnak.

Blogmustra