„Ugyan már, véletlenül nem lehet teherbe esni!” Legyintek. „Véletlenül beleléphetek egy pocsolyába, vagy elfelejthetek venni másnapra tejet, de teherbe esni… Egy gyerek csak nagyobb dolog annál, mint hogy a természet úgy intézze, hogy egy pillanatra félrenézek, aztán bekapom a legyet.”
Ezekkel a dolgokkal áltatom magam, mert hát valamitől csak meg kell nyugodnom, miközben lefújom a port a tamponos dobozomról, természetesen csak a rend kedvéért. Igen. A jövő hónapban - csak ezt ússzam meg, fogadkozom-, valami biztos módszer után nézek. Megtanulom szeretni a gumit, vagy nem szeretni annyira az egészségem, s feliratok valami bogyót. Sőt, egyszerűen kiiktatom a szexet, úgyis megtanulhatnám, hogy mi jár annak, aki virgonc, világos, előbb-utóbb egy rakás gyerek.
Miközben gyanúsan fájdogál a hasam, egyik pillanatban megkönnyebbülök, mert ez az az érzés, ami után úgy s megjön, aztán pedig pánikba esem, mert pontosan ez az a görcs, ami után biztos, hogy nem jön meg. A sors alapvetően nagy mókamester, mert figyel ránk. Amikor úgy érzed, hogy túl vagy mindenen, elég pelenkát cseréltél ki, gyereket szoptattál meg, s lélekben már búcsúzkodsz a párnás pracliktól, hogy kisgyerek-kezeket szorongass, nos, akkor egyszer csak visszacsúszol a startvonalra. Ez biztosan azért történt, mert egyszer, nem is olyan régen, felsejlett egy olyan kis gondolatfoszlányka, igaz, annál nem több, hogy mi lenne, ha megint babánk lenne. Annak persze már akkor is sokkal jobban örültem volna, ha valaki mózeskosárban otthagyja az ajtóm előtt, egy huszárvágással kihúzva a kilenc hónap aggódását és kényelmetlenségét, valamint a szülést is, s néhány vidám hónap múlva el is viszi tőlünk a rúgkapáló csomagot.
Ezt a pici gondolatsugarat szagolta ki valaki fentről, s akkor, amikor nem néztem oda, megkavarta a kártyákat. Most meg idegeskedhetek, meg hezitálhatok rajta, hogy mi lenne, ha…
„Vegyél egy tesztet, aztán nincs felesleges hiszti!” - javasolják az okosok. De az okosok természetesen nem tudják, hogy ez a lehető legrosszabb taktika. Mert az első és legfontosabb kérdés és feladat az, hogy ki kell tapogatóznom magamban, mit is akarok valójában. Ha nem akarok gyereket többet, ami nem szégyen, van már kettő védjegyes saját darab, akkor időt kell hagynom magamnak, hogy meggyőzzem szerény személyemet és találjak indokokat, miért is jó ez most nekem (vagy nekünk). Ha tüzetesebb vizsgálódás után arra jövök rá, hogy tulajdonképpen örülök, hogy terhes vagyok, máris hanyatt-homlok rohanhatok tesztet venni. Mivel nem döntöttem még el, hogy széna, vagy szalma, vívódom tovább.
Felveszem a munkajelmezt, s szomorúan gombolom fel az utolsó gombot is az élére vasalt nadrágon. Mi van, ha megint jó pár évre elhajtogathatom a gálarucit?! Pont akkor, amikor minden reggel mámorban úszom az asztalomig, élvezem az üres csendet, amit gondolattal tölthetek meg. Amikor délutánra agyilag kielégülve szedem össze a gyerekeket és érzem, hogy helyreállt a világ rendje, szerethetem őket közelről is, távolról is. Amikor már régen nem bámulok bele a babakocsikba vágyakozva, s a terhes kismamákra is inkább szánakozva nézek, mint irigyen.
Amikor egy megbeszélés közepén hirtelen felismerem, hogy a kényelmetlenségem a hányingeremből fakad, legszívesebben a mellettem álló informatikus nyakába borulnék zokogva. Fülébe súgnám, hogy most akkor csináljunk gyorsan valamit. Mondjuk, összeszorítom a szemem, s mire kinyitom, minden visszaáll eredetibe, hogy is hívnak, Feri, köszi. Háromra a gyereket kivarázsoljuk belőlem!
„Ha nem akarod, rengeteg modern eszköz van erre….” - próbálják tartani bennem a lelket. „Micsoda? Hogy ne akarnám?!” - sivítom méltatlanul. Ehhez a gyerekhez, ha egyáltalán van, egy ujjal sem nyúlhat senki! Csak hát félek. Félek, hogy minden rendben lesz-e. A nagy számok törvénye szerint, háromból mi van, ha ő lesz az az egy, aki fél karral, fél tüdővel, fél aggyal születik? Hát hogy lehettem ennyire felelőtlen? Mit tettem a gyerekeimmel, elveszem tőlük az időm és a lelkem egy részét? És az apjukkal, mit tettem? Igavonó állatot csinálok belőle, aki folyton csak hajt, hogy betömje az éhes szájakat, aki egy kártyavár-jólétet próbál verejtékből húzni körénk. És mit tettem magammal? Mi lesz az álmaimmal?
Ekkor haladok tovább a gyógyszertár mellett. Még nem vehetem meg a tesztet, még nem érdemlem meg, hogy tudjam, mi lesz velünk. Amúgy meg biztosan megjön holnap. Rögtön utána pedig elkezdem sajnálni, hogy nem puszilhatok gyűrött tappancsokat és nem nézhetek tejtől beájult csecsemőt apa vállán, a nagytesók gyűrűjében…
