Felfüggesztett szabadságvesztést kaptak a gyerekük oltását megtagadó szülők

Zanza!

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte első fokon a Szegedi Városi Bíróság csütörtökön azt a szentesi anyukát és élettársát, akik megtagadták a korosztályos kötelező védőoltások beadását négy gyermekük számára. A bíróság az asszonyt és a férfit egyaránt 8 hónap börtönbüntetéssel sújtotta, a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztve.



Az ítélet szerint a szülők veszélyeztették a gyerekek egészségét, testi fejlődését azzal, hogy nem engedték számukra a korosztályos kötelező védőoltások beadását; szigorú - kizárólag növényi eredetű alapanyagokból álló - diéta szerint táplálták őket; és az orvosi utasítások ellenére rendszertelenül adagolták számukra a D-vitamint, számol be az MTI.

Schlichter Erika bíró elmondta, a szülők közvetve a jelenleg tíz és öt év közötti korú gyerekek szellemi fejlődését is veszélyeztették az oltások megtagadásával, mivel így nem mehetnek közösségbe, óvodába, illetve iskolába.

A 2006-ban indult per során a vádlottak elmondták, az oltások beadását az esetleges súlyos mellékhatások és szövődmények miatt ellenezik. A tárgyaláson meghallgatott orvosok és igazságügyi szakértők elmondták, az elmúlt években a védőoltások rendszere átalakult, a korábban alkalmazott oltóanyagokkal szemben a jelenlegiekben például nem található higany, a szövődmények száma és azok súlyossága is jelentősen csökkent, írja az MTI.

Az ítéletet ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.

Blogmustra