Hathetesen sztrájkol a gyerek

Zanza!

Vasutasok, tanárok és pilóták sztrájkjáról már sokat hallottam, de hogy egy 6 hetes, azaz mindösszesen 42 napos kisbaba sztrájkba kezdjen, az mégiscsak különös. Pedig van ilyen – Rozi lányom is sztrájkolni kezdett. Mint időközben megtudtam, nem egyedi, amit tett, a szakirodalom is jegyzi, „szopási sztrájk” a neve.



Sajnos mi is átestünk a szoptatás kezdeti nehézségein, nem kezdtem időben fejni, begyulladt a bal mellem, lázzal ébredtem az éjszaka közepén, majd kezdődött a több napos kálvária, de erről majd máskor. Aki egyszer megtapasztalja a mellgyulladás gyötrelmeit, többé nem tekinti magától értetődőnek, hogy működik a mell, hogy ontja a tejet, tömi az éhes szájat. Minden egyes alkalommal, akár nyolcszor egy nap, hálát mormol egy-egy sikeres szoptatás után, pláne ha az elégedett kisbaba az egykor beteg szervből szürcsöl. Így voltam ezzel magam is, egészen a múlt hétig, amikor is Rozi táplálkozási szokása gyökeresen megváltozott. Amint eljött az evés ideje és felvettük a megszokott fekvő pózt, néhány perc múltán kitört rajta a hisztéria, keze-lába járt, ököllel vert, térddel gyomrozott, és – ami a legborzalmasabb – zokogott, miközben szájában volt a bimbó. A bimbó, amiből először szivárgott, majd spriccelt a tej, azaz kínálatban nem volt hiba. De Rozi, mint akit élve kínoznak, kivörösödve jajveszékelt. Én is toporzékolni vágytam, tűzre dobni az összes szoptatási manuált, ahol pufók, pirospozsgás arcú kisbabák aléltan csüngnek anyjuk mellén, tekintetük szerelmesen összeforr, más világban vannak ők, anya és kisded, tökéletes harmónia. Letelt a 15-15 perc, érdemi fogyasztás nem történt, romokban hevertünk: egy feldúlt kisgyerek és zokogó anyukája. Így ment ez 3 napon át. Muszáj volt segítségért folyamodnom.

A védőnőtől tudtam meg, hogy ismert jelenséggel van dolgom, „szopási sztrájk”, aminek számtalan oka lehet. Elég egy, a szoptatáshoz kapcsolódó rossz emlék – mint például egy becsapódó ajtó, egy öblösebb hang, nyikorgó padló vagy nyüszítő eb, vagy új dezodor, mosópor –, és kész a baj, de ugyanúgy előidézheti a szokatlan étrend is. A baba ilyenkor sztrájkba kezd, és mivel nem kezdi skandálni a követeléseit, nem használ transzparenst, csak a találgatás marad, hol és mikor rontottuk el. A megtört szülők éjszakába nyúlóan listázzák az elmúlt napok történéseit, a legapróbb részletekig, előkerül egy elsózott húsleves emléke, a heverő mögé csúszó, óriási dúrral landoló Etimológiai Szótár, egy hangosabb böff (nem a baba szájából), és a nosztalgiából hónaljra spriccelt Limara.

Végül a szoptatási stratégia megváltoztatása hozta meg a megoldást. A védőnő javaslatára szakítottam a két melles szoptatással – csakis egy mell per alkalom. Ugyanis a tej szakaszosan jön, először áttetsző, cukros és zsenge, mintha levest kapna, majd a tartalmas, zsíros rész következik, ami a felnőttek világában a pörkölthöz hasonlítható, mondjuk nokedivel. Ha azonban két melles stratégiát alkalmazzuk (15 perc jobb, 15 perc bal), akkor a kisdedet a pörkölt után megint a levesre kényszerítjük, és ettől bizony – hozzáteszem, joggal – bepipul, és indul a dühroham. Nekem ez vált be: egy mell! Most már mindig elégedett a baba, működik a rendszer. Nem sztrájkol, hanem szorgalmasan dolgozik. Most más a probléma. 2 napja nem kakil, de ezt a sztrájkot is megtöröm. Ha máshogy nem megy, megszélcsövezem.

 

emese

 

Blogmustra