Ha valami kórság mégis leveri a lábáról, akkor szinte az életéért küzd. Mert a mókuskerék forog tovább. Apa ugyan reggel sajnálkozó pillantásokat vet, buksit simiz, gyógypuszit ad és azt suttogja, kitartás, de ahogy becsukódik mögötte az ajtó, anya ott marad a gyerek(ek)kel és a benne bujkáló betegséggel és mindennel egyedül kell megküzdenie.
Anya hiába maradna délig az ágyban, a kisgyerek nem érti meg, hogy anya szarul van: korán kel, kakaót követel és közös játékot, sétát és meséket. Nem tudja, hogy anyjának a takonytól olyan fejfájása van, mintha satuval szorongatnák a fejét, a torkában ezernyi tű zsizseg. Anya megkísérli betenni a lejátszóba a gyerek kedvenc meséjét, és ha kis szerencséje van, nyer vele egy órát, amikor békében tud döglődni.
De valakinek ebédet kell főznie és a romhalmazzá vált lakást is rendbe kéne rakni. Mikor apa végre hazaér, egy leharcolt zombit talál otthon és oltári kuplerájt. No meg egy kitűnő formában lévő gyereket – naná, az anyjának már nem volt ereje fegyelmezni.
Este anya végre beájulhat az ágyba, hogy megpróbáljon aludni kicsit. Majd másnap kezdődik elölről minden. Így lesz az alapesetben háromnapos betegségből két hétig húzódó nyavalya. A legjobb tehát, ha anya egyáltalán nem lesz beteg. És akkor az ünnepek előtti lebetegedésről még nem is beszéltem.
