Zanza!

A gyerekek, főleg az olyan rendetlen és neveletlen, izgága, örökmozgó kis szörnyetegek, mint az enyém, felborítják a tányért, mindig. Egyrészt meg akarják nézni, mi van az alján, másrészt vicces, ahogy kipotyog a kaja, ahogy anya csúszkál utána földön, és a maradékot még a hajára is lehet szórni a székből, a legnagyobb poén pedig, amikor még veszekszik, esetleg az asztalra csap, vagy kataton bánatba zuhanva üveges szemekkel nézi, ahogy két marokkal gyúri és szórja a poronty a nehezen beszerzett és elkészített ízletes, válogatott falatokat.


Ugye jól érzem, hogy ezért találták fel a tapadókorongos tányért. Jól írtam, nem korongos, vagy gumigalléros, hanem suction ring. Hosszas böngészés és több példány megfigyelése után a Brendonban egy mérsékelt árú (1100 forint, életemben tányért ennyiért még nem vettem, pláne műanyagot) Canpolt választottunk. Nem romlott el, nem ártott neki a mosogatógép, a kaja, a víz. Csak nem tapadt. Soha, semmihez. Illetve ha beleöklöztünk a közepébe egy olyan csonttörőset, akkor eltartott úgy 30-40 másodpercig, míg feljött. A rejtély megfejtéséhez nem kell tapadásügyi szakembernek lenni: a gumi olyan kemény, hogy magától felemelkedik. Nem hibás a darab, hanem szimpla, ordító hazugság. Szopató gyűrű.

Visszavittük, szó nélkül visszavették (egyből vissza is tették a megvehető darabok közé, hadd szívjon más vele ezentúl), levásárolhattuk (de miért, kérdem én, amikor semmi mást nem akartunk venni?). Most van egy lábzsákunk, és egy csomó bambusztányérkánk, melyeket eddig is használtunk, és amelyek töretlenül, bár törhetetlenül fognak a konyhánkban repkedni.

Ti mit csináltok? Fegyelmeztek, nem teszitek a tányért a keze közelébe, hadd visítson érte, nem ehet saját maga, amíg meg nem tanulja, vagy nálatok rejtőzik a titok, az igazi, működő tapadós tányér titka?
Blogmustra