SZÜLŐSÉG

Bébinapló: Tanulom az anyaságot

2007. november 5., hétfő 10:35

Hát, ez nem olyan, mint ahogyan elképzeltem, egyáltalán nem. Nem is tudom hol kezdjem az anyaságom történetét, annyi minden történt két hét alatt, annyira más minden nap, és még mindig hihetetlen, hogy itt van Abigél, akit szépen lassan kezdünk megismerni, már nem nézzük minden pillanatban, hogy lélegzik-e, és már vannak mozdulatai és arcai, amelyek ismerősnek tűnnek.



De ennek az egésznek köze nincs semmilyen babakönyvhöz, sőt kezdem azt gondolni, hogy semmilyen más babához sem. Ki találta ki például, hogy egy csecsemő csak eszik meg alszik? Hát a mi csecsemőnk nem nagyon alszik, vagy legalábbis elég hiányosan van benne ez a funkció, és szó sincs három óránkénti szopási rendről. Bevallom, most már azt gondolom, bármit hittem is előtte, nem voltam teljesen felkészülve erre. Lehet, hogy elolvas az ember száz könyvet, de mindegyikben csak szoptatási rendről, meg altatásról van szó, egyszóval nevelési elvekről, ahelyett, hogy az anyaság érzelmi oldalára készítene fel.


Mert tudtam ugyan, hogy egy magatehetetlen jövevény jön közénk, aki ránk lesz utalva, de én arra nem voltam felkészülve, hogy Abigélnek ennyire szüksége lesz rám, hogy ez nem egy élet vele, hanem egy élet neki, legalábbis az elején, hiszen a nap 24 órájából 22-t velem tölt, a mellemen, vagy a karomban, vagy rajtam lógva a babaerszényben, és elaludni sem hajlandó másképp csak velem. Vannak persze más természetű csecsemők, de ő nem olyan, nagyon nyugodt, de egyedül lenni nem szeret, az ágyunkat például az első éjszaka elfoglalta és ott alszik azóta is velünk (már amikor alszik). Lehetne persze sírni hagyni, de végül úgy döntöttem, nem hallgatok egyik könyvre sem, egyelőre sutba vágom a nevelési elveket, és nem kezdek el szigorú szabályokat kialakítani egy éppen hogy megszületett csecsemőnek. Vicces volt megfigyelni, ahogy az első két nap levetkőztük minden előre gyártott elvünket, Abigél a mi ágyunkban alszik, akkor szopik amikor akar – bár a nappalokba azért próbálunk rendszert vinni, - és amikor nem alszik, leginkább kézben van.



Volt néhány sírós napom, az elején minden délután, meg az első rádöbbenés, hogy ez a tél most róla szól, csakis róla, aztán a pityergés abbamaradt, már csak a nehezebb éjszakák után vagyok érzékenyebb. Az azonban biztos, ha nem lett volna állandóan velünk a gyerekem apja, nem tudtam volna végigcsinálni ezt a két hetet. Lehet hogy furcsának tűnik, vagy mások számára érzéketlennek, de nekem nehéz volt elfogadni, hogy a gyerekemnek ennyire szüksége van rám, hogy állandóan velem akar lenni és állandóan szopni akar, úgy éreztem nem áll másból az élet csak szoptatásból, és ez zavart. Aztán volt egy pont, és egy hosszú beszélgetés a szülésznővel, amikor megértettem, Abigél hiába született meg, ő még ugyanúgy a testem része, - az ő szemszögéből legalábbis, - mint eddig.

Onnantól kezdve egy kicsit könnyebb, már nem veszem ki a szájából a cicit, ha látom, hogy már nem eszik, csak cumizik, (pedig a könyvek ezt ajánlják) hagyom, hogy akár másfél órát is szopjon, ha úgy akarja, vagy elaludjon a mellemen, (ezt szintén nem ajánlják) nem próbálok cumit tömni a szájába, nem akarom minden áron a saját ágyában altatni, (ezeket viszont tanácsolják) megpróbálok nem félni görcsösen az éjszakáktól, és felveszem, ha látom, hogy nem érzi jól magát egyedül.

Abigél 2 hetes.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.11.05 13:19:18zolnaid

    Szia! Nem lehet, hogy rossz könyveket olvasol? Én spec. olyat olvastam, amivel egyetértek, szerintem annak van értelme, mert annak a többi tanácsát is jobban el tudod fogadni. (Úgyhogy az utolsó bekezdéseddel teljesen egyetértve csináltam a dolgokat, csak épp engem ebben a könyvem is támogatott)

  • 2007.11.05 13:20:17boribon

    MM, én is tök ilyeneket éreztem, gondoltam az elején, nehéz volt, tényleg, de megnyugtatásul; nekem csak az első 3 hét volt ennyire sokkoló. Aztán már a szervezetem is hozzászokott a kevesebb alváshoz, meg a megváltozott körülményekhez, meg persze Bori is egyre inkább kezdte megszokni a kinti létet.



    Szerintem a fokozatosság a fontos: Az elején elég volt, hogy én tudtam, hogy valójában a 3 óránkénti evés a cél, és már azt is sikerként könyveltem el, ha az egy órával evés után éhesen bömbölő gyerekemet egy kis ringatással sikerült rávennem még 10 perc várakozásra. Ebből szép lassan alakult ki, hogy ma már tényleg 3, lassan 4 óránként eszik.



    Alvással ugyanígy: Az elején egy mózeskosárban aludt az ágyunk mellett közvetlenül, az én oldalamon, sőt attól se estünk kétségbe, ha egy-egy húzósabb éjjelen hajnalra az ágyba vettük magunk közé, hogy nyugodtan alhassunk végre, aztán 3 hete egyik este a kiságyába tettük le aludni, és azóta ott alszik. Pont. Ennyi volt a nagy átszoktatás.(Mondjuk ehhez kellett az, hogy napközben már előtte is ott aludt, így nem volt számára idegen a hely.)



    Szerintem a gyerekek ügyesen ráéreznek arra, hogy mi is az "elvárás", és ők maguk segítenek kialakítani valami középutas megoldást, ahol kecske is, káposzta is... Én is rengeteg babagondozási, nevelési könyvet elolvastam, de csak bajom volt abból, ha valamit szigorúan be akartam tartatni, ha viszont azt mondtam, jól van, hát te így szeretnéd, én meg amúgy, gyere engedjünk egy kicsit mindketten, az eddig általában bejött. (Persze, tudom, még csak 3 hónapos, bármi jöhet még.)

  • 2007.11.05 14:15:54Popimami

    Boribonhoz csatlakozva, jajde ismerős:). és hogy elmúlik egyszer. szerintem nem is a szervezet szokik hozzá az új igénybevételhez, hanem lecseng az a durva hormonális változás, ami viharokat indít az emberben, amitől sírdogál, néha kilátástalannak látja a helyzetét (odaláncolva egy gyerekhez) és irreális gondolatokat okoz (pl hüje, aki még egyszer ennek (a gyerekvállaásnak) nekifut:).

    velem legalábbis ez esett, ma meg nem értem, egyszerűen elmúlt.

    talán, ami nekem segített, a fordulópontok, pl hogy hathetes korától könnyebb lesz, aztán mikor mosolyog, aztán három hónaptól már minden pofonegyszerű -

    ezekbe kapaszkodtam, semmi nem változott ugyan, de mire tényleg három hónapos lett, tulajdonképpen egyszerűnek, átláthatónak és örömtelinek láttam mindent.

    addig is csinálni, csinálni, csinálni, még három kör a lakásban, és elalszik - minden tevékenység örökkévalónak tűnt, el sem tudtam képzelni, hogy egyszer majd nem járkálok vele körbekörbe, mármint az agyamban tudtam, de mégsem realizáltam.

    és olyan érdekes, ebből is látszik, mennyire összefügg a hormonokkal, de utólag visszanézve olyan ez, mint a legnagyobb szerelem legintenzívebb tomboló korszaka, és akarom, megint. pedig nehéz volt:)

  • 2007.11.05 14:17:09verkaverka

    MM, nem kell mashogy csinalni mint ahogy nektek jo, abszurd lenne egy kethetest turelemre inteni, oszinten szolva meg sokkal kesobb se lehet szerintem "hisztirol" beszelni, ezt inkabb akkor mondja valaki ha nem bir (vagy akad aki nem akar) tovabb a gyerek igenyeihez alkalmazkodni.

    De amig bir, addig hajra. :D

    Meg annyit, hogy ha veletlenul 6 hetes korara se lenne meg rendszer meg konnyu, akkor is altalaban ugy van hogy annyira van kaosz amit meg ki lehet birni.

  • 2007.11.05 14:18:58verkaverka

    Es igen, az elejen meg a hormonok szorakoznak az emberrel nem a gyerek. Kb mindenki sirdogal, es ez normalis is teljesen, de ez lecseng altalaban magatol.

  • 2007.11.05 14:26:20gusztika

    MM és Abigél! Gyönyörűek vagytok, és bele fogtok jönni a dolgok rendjébe. Én is így voltam a fiammal, egyszerűen erre senki se tudott volna felkészíteni, soha-soha nem hittem volna el, hogy ekkora strapa az anyaság. És a lurkó lassan 8 hónapos, de én még mindig tanulom az ő jelzéseit, a napirendünk meg olyan, amilyen, mert az én gyerekem nem egy atomóra az már szent (nagy büntetés ez nekem, mert én meg percre pontosan szeretem a dolgokat előre látni), így örök készenlét a sorsom még mindig. De még kitartok és még mindig bízom abban, hogy majd egyszer csak megtanul egyedül is elaludni, és talán képes lesz napközben úgy és annyit kajálni, hogy éjjel ne ébredjen... Mert vele csak így lehet, máshogy nem. Aki meg beszól, annak szívesen adok a gyerekem mindennapjaiba betekintést, úgyse bírna vele, a keménykedés egyszerűen nem hoz eredményt.

  • 2007.11.05 14:51:08Moira

    Nálunk is igény szerinti szopi volt, ami lassan beált a 3 órás(most már éjszaka5-6 óra alvás is van) kajálásra. Volt, hogy egy óra múlva ébredt, akkor, mint boribon is iírt, ötültem, ha még egy kicsit eltutujgattam és csak utána volt kaja. Meg az elején, tisztábatevéssel, böfizéssel együtt kb egy órát evett a kislány. Most már ez is lerövidül, éjszaka van hogy tíz perc alatt bekajál :-)

    Csak hajnalban alszik néha mellettem(ha én is bealszom)de vissza szoktam tenni az ágyába.

    Egyébként nagyon sokat volt kézben, ha elaludt és letettem, egyből fölébredt, vissza kézbe(cicire), szóval nehéz volt, de nem akartam sírni hagyni. Aztán egyszre összezördöltönk ezen a Párommal, mert szerinte igenis le kell tenni, majd elalszik. És láss csodát, TÉNYLEG MŰKÖDIK ! :-))

    Kicsit nyöszörög, de sokkal hamarabb elalszik és többet is alszik(főleg amióta tudja szopni az ujjacskáját). Ráadásul most már megismerem a sírását, ha még enni akar és így nem rázom fel szegényt feleslegesen.

    Szóval MM szerintem jól csinálod, majd kialakul nálatok is a napirend ami mindkettőtöknek jó.

  • 2007.11.05 14:56:14Guruljka

    MM, most átadom neked a legeslegjobb tanácsot amit az első gyerekem születése utáni hetekben kaptam. Őedig nem kaptam keveset ugye:



    Bárki, bármit mondd, hallgasd meg, ha van erőd bólogass is, aztán csináld úgy ahogy Te akarod! Ugyanis tök mindegy ki-mit gondol.



    Nem könnyűmegcsinálni, de megéri:)

    Hja egy 3 gyerekes anyuka mondta nekem:))

  • 2007.11.05 15:17:32sme

    Kedves Mother Mary!



    Szerintem ne aggódj, én is csak az előttem lévőket tudom ismételni: tök jól csinálod.

    Én is beleestem abba a hibába, hogy amíg terhes voltam szépen szövögettem a kis álmaimat, hogy de jó lesz, meg az én kis fiam egy tündérke (egyébként tényleg az), de aztán az első pár hétben rá kellett jönnöm, hogy ez nem így működik. Ez a gyerek bizony önálló akarattal rendelkezik és próbál engem is az ő igényei szerint "beosztani".

    Eltelt jó 3 hónap, mire összeszedtem magam, tudtam egy kis rendszert vinni az életünkbe.





    Igaza van Guruljkának, csináld úgy ahogy te érzed, ne hagyd hogy más beleszóljon. Te vagy az anyja te érzed mi kell neki.

    Ja és amúgy tök cuki baba, jó nagy haja van:-)))

  • 2007.11.05 15:19:04Pandi

    Így van, MM, ahogy Guruljka mondja.:) Halgasd meg a tanácsokat, ha van erőd, szűrd ki, amelyiket jónak érzed, de tényleg tégy úgy, ahogy TE a legjobbnak gondolod. Ha te nyugodt vagy és biztos abban, hogy működni fog, Abigél is megérzi.

    Az írásod nagyon tetszett, s bár más típúsú problémáink voltak, de az érzés bennem is ugyanez volt. Hiába az előkészület, erre egyszerűen nem lehet felkészülni. A cím találó, mindent meg kell tanulnunk, ráadásul a nagy részét saját bőrünkön, mert minden baba és minden anyuka más, ezért a megoldások is mások.

    Szóval gratulálok és kitartást kívánok, hidd el, napról napra minden könnyebb lesz.:)

  • 2007.11.05 15:23:50Ditke

    Mother Mary, csatlakozom Guruljkához, úgy csináld, ahogy jól esik.



    Enyémgyereknek nincs napirendje (7 hós múlt), nem is lehet rászoktatni. Próbáltam, csak nagy sírás-rívás-panaszkodás lett a vége. Nem is eszik 3 óránként, most hogy már eszik egy csomó mindent és kényszerűségből el kell egy kicsit választani (minimálisra kellett csökkenteni a cicizést), pláne nem. Van hogy átalussza a fél napot, van hogy a püréjére még lenyomna egy kis tejcsit is. Máskor meg az istennek nem akar szopizni még egy csöppet. Szóval egyáltalán nem könyv-gyerek, semmit nem úgy csinál, mint a könyvekben áll.



    Talán azért, mert az anyája egyetlen könyvet sem olvasott el eddig?



    Én úgy voltam vele, hogy amit tudnom kell róla, arra ő fog úgyis megtanítani. Megtanított.





    És még egy jó tanács: ne akard most megváltani a világot. Amint az ember átlibben az első hetek végnélküli szoptatásain (nekem 6 hónap volt a végnélküli szoptatás, mert cumizavaros a lelkem), rájön a terhesen már megismert fészekrakó ösztön. Eljön a perc, amikor a kupit nem bírod magad körül nézni, amikor már nem jó, ha apa elmosogat, mert az nem úgy van megcsinálva. Ha ez a pont eljön, legyints egyet és eszedbe ne jusson nekiállni nagytakarítani. A 6 hetet használd ki. Megéri.



    És Abigél egyébként meg gyönyörű! :))

  • 2007.11.05 15:42:29Rozina

    Az enyém most 6 hetes és 10 perces. Ő a harmadik babám. Én sokszor azt is összekeverem, hogy melyik ciciből is kell ennie. De szépen gyarapodik és nagy harmóniában vagyunk egymással.



    Érdekes volt az az éjszakánk, mikor mellettem aludt a nagy ágyban. A papa nem volt velünk, így tisztességes méretű ágyrész jutott Fanni babának. Az éjszaka során mindig valahogy mellém került. Pedig tutira nem tud még mászni. Valahogy addig ficergett, hogy egyre közelebb keveredett. Hiába, a Mami illata :)

  • 2007.11.05 15:58:04marywolf

    Valahogy az jutott eszembe, hogy biztosan el kell múljon ez az időszak, elvégre én se vagyok már az anyukám mellett és nincs szükségem rá, hogy elaludjak vagy hogy megetessen:)

    Szóval van remény, egyszer leválik:)

    Na jó, volt már hogy sírtam anyu után, de az egy nagyon kemény teljesítménytúra közepén volt és kunyiztam egy vadidegen túrázótól egy mobilt, hogy felhívjam.



    Gratula Abigélhet, nagyon szép baba, húgomnak is ilyen haja volt, amikor megszületett.

    Szerintem nagyon jól csinálod, remélem nekem is menni fog ilyen jól és őszintén, mert szerintem a legfontosabb az írásodban az a döbbenetet őszinteség, ahogy az egészet leírod.



    Nekem valahogy az tűnik természetesnek, ha a kicsi sokat van szüleivel, meg velük alszik, vagyis inkább logikusnak, mert hát 9 hónapig anyában lakott, most hirtelen legyen egyedül. Valahogy nekem nem fér a fejembe ez a dolog, persze hogy van olyan gyerek akinek az az igénye, hogy a saját ágyában, szobájában legyen, ismerek olyan felnőtteket is, akik nem képeseke házastársukkal egy ágyban aludni, soha sem tudtak. Pl férjem és én szüleimnem külön szobája van, mind a két csapatnak jó a házassága, de nem képesek egy szobában aludni, anyu mesélte, hogy annó volt közös ágyuk, de apu inkább a földön aludt, nekik nem volt jó mással aludni. Ezek után számomra tényleg világos, hogy van ilyen meg olyan ember is, tehát gyerekben is hasonlónak kell lennie.

  • 2007.11.05 16:01:57Melimelia

    Szia MM! Először is gratulálok Abigélhez! Azt hiszem, az első gyerekkel a legtöbben ugyanígy vagyunk, ahogy Te - és engem nagyon megnyugtatott, hogy erre rájöttem (mármint, hogy nem csak én esem kétségbe, nem csak az én gyerekem nem alszik, és nem csak nekem változik meg gyökerestül az életem). Úgyhogy remélem a fentiek megnyugtatnak valamennyire, mert most az elején nagy szükséged van a megnyugvásra - a hormonok szépen eljátszanak az emberrel - folyton megkérdőjelezi, hogy jól csinálja-e, jó anya-e, stb. De ez tényleg el fog múlni :). A mi kisfiunk most volt három hónapos és már nem fakadok sírva folyton + tudok reggelizni, el tudok wc-re menni, stb. Egyre magabiztosabb anya leszel és a babád is folyton nagyobb, fejlettebb lesz :). Nagyon jól fogalmazol: tanulod az anyaságot. Egy kicsit átfogalmazva: tanulod Abigélt. Figyelj a jelzéseire és egyre jobban belejössz majd - megtanulod, mikor mit szeretne. Addig is, remélem, hogy van segítséged, aki megfőz neked, vagy néha kiveszi a babát a kezedből és nem lát el folyton tanácsokkal! Hidd el, hogy jól csinálod és ezáltal jól fogod csinálni!

  • 2007.11.05 16:32:44panka

    Velem ugyanez volt, szóról szóra. Még a döbbenet, a sírdogálás, a non-stop szoptatás is. De hamarosan megnő ez a gyönyörű baba, eltelik az első hat gyötrelmes hét, kialakulnak a szokásai, és akkor az a neked maradó két óra egyrészt tényleg a tiéd lesz, mert tudod, hogy azt valóban végig alussza, másrészt lesz az még több is, kiszámítható időközönként. Szóval hamarosan beáll a rendszer, és akkor sokkal, sokkal könnyebb lesz.

  • 2007.11.05 16:40:07Mamszi

    Nem tudom, hogy vagytok ezzel, de a hormonok, a hormonháztartás komolyan fel tud borulni és ezért elég kétségbeejtő állapotba tud kerülni az ember szülés után.

    Nekem nem olyan volt, hogy szülés utáni depresszió, nem éreztem, hogy alkalmatlan vagyok erre, vajon jó anya vagyok-e vagy sem, meg ilyenek, de állandóan feszült voltam, ingerelhető és fáradt és nagyon hiányzott hírtelen a régi életem. Azt hiszem, sokk-ként ért ez a dolog, a gyerekvállalás, lelkiekben nem készülte fel rá és ezen csak az segített, hogy elkezdtem fogamzásgátlót szedni. Az helyrerázott, meg hogy attól meg is jött a menzeszem. Komolyan, megváltás volt, utána a lelkemben is, és külsőre is úgy érzem, kisimultak a ráncaim.

    Nekem hiányzott, hogyha nem voltam terhes és nem lett tejem, hogy térjen vissza a ciklusom és hozzá ez a hormonadag, amit a gyógyszer jelent. Ezért sem erőltettem a szoptatást, mert úgy éreztem, ha nem megy, annak oka van és mivel inkább vissza kéne a testemet téríteni a régi kerékvágásba, jobb lesz azt a keveset is elapasztani. De így az első négy hónap maga volt számomra a pokol, visszatekintve. Utána is lassú javulás volt.

    Miközben én láttam el a gyereket, nem adtam másnak és kifelé azt mutattam, hogy minden rendben van, amúgy meg jól elláttam, nem volt ezzel gond, szóval nem önbizalomhiány vagy talpraesettség, csak sokk, hogy Úristen, most akkor világvége, és nem is tudok az új helyzetnek örülni.

    Hát ilyen is van, örülnék, ha erről is szólna egy topic, mert ez nem szülés után depresszió, az biztos.

    Annak más jelei vannak, pl. gyerek eltolása magadtól, ilyet én nem tettem.

  • 2007.11.05 17:36:04boribon

    Mamszi, nagyon ismrős, amiről írsz.

    Hát szerintem a szülés utáni depressziónak rengeteg árnyalata és fokozata van, az már egy igen erős válfaja, mikor valaki a gyermekét is elutasítja, nem érez iránta semmit, vagy nem akarja ellátni. Ilyen is van sajnos, ott mindenképp segítségre van szükség.



    De más megközelítésből ezt az ingerültséget, régi életbe vágyást, irgalmatlan ólmos fáradtságot is lehet a depi egyik fajtájának tekinteni. Ezen sokat gondolkodtam már, mert az állapot előttem sem ismeretlen, én is küszködtem ilyesmivel - mondjuk nekem tényleg az első 3 hét volt csak nagyon durva - hát én arra jutottam, hogy talán túlzás depressziónak nevezni, de a szülés utáni levertség elég jó kifejezés erre.



    Legalábbis én néha szó szerint úgy éreztem (na jó, rosszabb napokon még most is érzem), mintha alaposan kupán vágtak volna, és most bávadoznék, hogy :Tessék? Hol vagyok? Mi van velem? Akkor most föl tudok majd állni innen?

  • 2007.11.05 17:45:38Hicudzsi

    MM!

    Ne aggódj semmin, a fiam is mindig csak rajtam lógott és teljesen simán alszik már egy jóideje a saját ágyában a tesókájával, nem volt semmilyen nehéz átszoktatás, sőt egyáltalán nem volt átszoktatás.



    Nekem az volt a legnagyobb élmény mikor először elmentem a lányommal sétálni. Megnyílt a világ :)

  • 2007.11.05 17:51:22babzsák

    MM! Igen,az eleje sokkal nehezebb,mintsem arra készülni lehetne! Mindenki csak a szüléstől retteg,pedig az utána következő pár hét a leges legnehezebb! De hajrá-hajrá,lesz ez még így se!!!

  • 2007.11.05 17:55:06Hicudzsi

    Lehet, hogy már itt (a Porontyon) is leírtam, a szülés utáni depresszió kialakulása nagyban függ a család és a környezet nyújtotta segítségtől is. Ha úgy érzed magadra vagy hagyva a gyerekkel és senki nem segít,akkor könnyebben jön. :(



    Ezért kell segítséget kérni, akár itt: www.otthonsegitunk.hu vagy nagyit, tesót bárkit, vagy befizetni egy kajahordócégnél, hozzanak ennivalót... és még sorolhatnám, és minél több friss levegő!

  • 2007.11.05 17:56:18boribon

    Hicudzsi, én mikor először mentem sétálni Borival, totál megszédültem a tág tértől. :-) Érted, úgy éreztem magam, mint aki egy apró cellából szabadult, jó volt, de szinte rosszul lettem, annyira szédítő volt. A séta végére megfájdult a fejem. Pedig csak 2 hetet töltöttem otthon.



    Amikor meg először utaztam buszon EGYEDÜL szülés után, hát teljesen ufónak éreztem magam. Néztem, hogy akkor most hogy is kell buszozni, tényleg, még mindig ugyanúgy, mint szülés előtt!? :-)

  • 2007.11.05 17:58:40Rozina

    Ez a babázás a legtutibb élményeim közé tartozik. A kétségeimmel együtt. Ezeket kivédendő naponta többször emlékeztetem magunkat arra, hogy milyen jó is nekünk.

    Nagy megnyugvást adott az a felismerés, hogy mindenkinek vannak kétségei. Tehát nem én vagyok az egyetlen elvetemült anya, aki nem csak az önfeledt mámort éli meg.

    Nekem a legfontosabb visszajelzések a babától jönnek. Minden a helyére kerül, amikor rám mosolyog és szinte kacsint, olyan huncut. Vagy amikor a vállamra hajtja a fejét és én úgy akarom érteni, hogy hozzám bújik...

    MM és Abigél, sok boldogságot egymáshoz!!

  • 2007.11.05 18:40:00Ditke

    Mamszi, szerintem ritka kivétel vagy, akinek pont a mensi hiányzott.



    Én a 7. hét eltelte óta rendesen mensisek minden egyes hónapban, mint korábban, padlófelvakaró görcsökkel együtt. Pedig szoptatok, 6 hónapos koráig kizárólag csak szoptattam, ráadásul igény szerint. Szerencsére gyereket nem zavarja a hormoningadozás, de én még egy pár hónapig meg lettem volna enélkül a nyűg nélkül. :(

  • 2007.11.05 19:25:50Paramami

    Mother Mary,



    Én is pont így csináltam, ahogy Ti csináljátok, azzal a különbséggel, hogy én előre átgondoltam ezt a "testem része" dolgot. Arra gondolam, hogy mit éreznék én, mint újszülött, aki éppen hogy kibújt az anyjából, akinek a nap 24 órájában a füle mellett vert az anyja szíve, morgolódtak a belei, hallotta a hangját, érezte a ringatást, ahogy járt. Ekkor nem volt kérdés, hogy ezt nem lehet egyik percről a másikra elvágni. A "Miért sír a baba" c. Sheila Kitzinger könyv egyébként nagyon érzékletesen leírja, hogy hogy haladt a férfiak által írt gyermeknevelési irodalom az egyre durvább "a csecsemő alszik-eszik, nincs fájdalma, nem lát, stb." irányba a századelőtől egészen az 50-es évekig tetőződve. Volt olyan könyv, ami azt állította, hogy egy "jól nevelt" baba-kisgyerek három éves (!!!!) koráig napi 20-22 órát a kiságyában alvással tölt. Erre szavak nincsenek szerintem, ez agyrém!



    Egyébként nem tudom, milyen könyveket olvasol, de azok a könyvek, amiket én olvastam (Éjszakai gondoskodás, Szoptatás, LLL kiadványok, plusz a Kismama magazin jópár évfolyama) pontosan azt javasolják, amit Te is csinálsz. Mindenhez lehet egyébként találni szakirodalmat, nekem ez a meglátásom - a szakirodalom arra jó, hogy megnyugodhatsz, ha elolvasod valahol, hogy "jé, ők is ezt tanácsolják, amit csinálok". Merthogy szerintem az ember csinál valamit, de jó esetben ezt nem a könyvből szedi. Szóval nálunk nagyon bejött ez a fajta gondoskodás, Blanka roppant vidám és kommunikatív kisgyerek lett így egyévesen.



    Nekem nem is volt annyira nehéz, miután erre számítottam - igaz, az engem is meglepett, mennyire keveset aludt Blanka. Viszont én rengeteget olvastam, amíg rajtam lógott, tehát abszolút pozitív irányban használtam fel az időmet, és úgy gondoltam, hogy itt az alkalom az igazolt semmittevésre, amire soha életemben nem volt alkalmam: mivel úgysem tudok semmit csinálni egy rajtam lógó csecsemővel (a kendőben egy óra után már nagyon fájt a hátam, tehát az csak ideiglenes megoldás volt), ezért egész nap ülök, olvasok és pihenek, és ezért még csak be se szólhat senki:))) Nagyon jó volt, mindenki mondta, hogy mennyire jól nézek ki, stb. Tényleg annyira kisimult volt az arcom, mint gyerekkorom óta még soha.



    Szóval jó olvasgatást a végtelen szopik alatt!

  • 2007.11.05 19:48:47Maja Papaya

    Kicsit off: olyan jó tudni, hogy más is olvas szoptatás alatt. Az enyémek olyan háromnegyed órákat elszopiztak, én meg jókat olvasgattam közben. Imádtam szoptatni :) Közben viszont furdalt néha a lelkiismeret, hogy nem a gyermekre koncentrálok, sőt, még az is megfordult a fejemben, hogy az elsőt azért tudtam csak öt hónapig szoptatni (és végig kevés tejjel), mert nem koncentráltam eléggé a szent ügyre. Aztán mikor pár hetesen a másodiknál is látványosan csökkent a tejem, visszatértem az olvasáshoz. Szép is volt!

  • 2007.11.05 20:15:23Moira

    MAya Papaya: Én is olvasok(Porontyozok) szoptatás közben, de néha abba kell hagynom, hogy bámuljam ezt a kis huncut babát :-)

  • 2007.11.05 20:19:52evet

    Én sokszor felolvastam neki. Feküdt a térdemen, éa hallgatta a Régimódi történetet vagy a hvg-t.



    Rajtam az segített rengeteget, hogy a férjem szabályosan kikergetett a házból. Fejtem két adagnyit, és leléptem kártyázni. Léna lányom három hetes volt, szülés előtt is 2 hetet kórházban voltam, 5 hét után tényleg szürreális élmény utcára menni. És még egy pohár sör is belefért, mert csak 4-5 óra múlva kellett szoptatni. Mennyei volt...

  • 2007.11.05 20:27:30zolnaid

    Ó, én is olvasok, meg netezek. Mivel 3,5 éve szoptatok olvasás és tanulás mellett, bizton állíthatom, nincs hatással a tejtermelésre. Sőt, mikor adtam tejet, gépnél fejtem mellszívóval, és, sokkal könnyebb volt úgy fejni, erősebb volt a reflex.

  • 2007.11.05 21:01:15szl1102

    Kedves Mother Mary!



    Az én kislányom holnapután lesz 6 hetes, a terhesnaplód végigkövettem. :-)



    Szintén túlhordtam, szintén császárral szültem, ugyanolyan csalódott voltam, hogy nem természetes úton szültem, mint te.



    Az első 2-3 hét nagyon nehéz volt. Már attól féltem, hogy az állandó sírás és nem tudom mit csináljak miatt elapad a tejem. (Beszereztem egy doboz tápszert vésztartaléknak.)

    Féltem az éjszakáktól, szóval amit írsz azon szerintem minden első gyermekét szülő anya keresztül megy. Persze vannak szerencsésebbek is...

    Az én lányom sem egy nagy alvó, szerencsére a babakocsit imádja. De meddig lesz még olyan idő, hogy tudom őt vinni????

    Az evések nálunk igény szerintiek, de beálltak 2,5-4,5 óra közé, leginkább 3-3,5 órákra. Ilyen kicsi korban még minden nagyon képlékeny, én is megtanultam, hogy feleslegesen ne aggódjak (azért ez így nem teljesen igaz).



    Nálunk a nappalok a játszószőnyegen, vagy a kezemben telnek, az éjszakák pedig a kiságyban. 3-szor próbáltam magam mellé tenni mikor hajnalban megébredt, de ott sem aludt. Én meg izgultam, hogy apa ne ébredjen fel, mert akkor a munkahelyén használhatatlan lesz.



    Kitartás, én is azt hittem ennek az ördögi körnek nem lesz vége, de úgy érzem, most már sokkal könnyebben és gyorsabban telnek a napok, mint 1 hónapja. Csak azok a fránya frontok ne lennének. :-)

  • 2007.11.05 21:25:56martine

    Én neteztem (olvastam) a maratoni szopik alatt :) mert a lapozás zavarta a babaurat :) az ifjabb babahölgyet már az sem zavarta, hogy félkézzel kopácsoltam a billentyűkön :)



    Hú, a térkitágulás nekem is megvolt :) tiszta izgi volt + úgy menni, hogy én már egy anyuka vagyok - hogy vajon látszik-e rajtam :)))

  • 2007.11.05 21:40:57Yuki

    Mennyi gyerek, mennyi tapasztalat, és mind másmilyen :) én most ebből tanultam a legtöbbet. Vagyis kellenek az elvek, és igenis, nem azért vannak, hogy legyen mit a kukába dobni, de nem lehet mindenáron ragaszkodni hozzájuk, hanem apránként a babához kell igazítgatni.



    A másik, amire naivan még nem is gondoltam, hogy milyen nehéz is megismerni az embernek a saját gyerekét, megszokni, elfogadni... örülök, hogy valaki ezekről a "furcsa" érzésekről is ír, mert így nem csodálkozom majd, ha esetleg én is így érzek.



    Mother Mary, én még nem tudok jó tanácsokkal szolgálni, mivel az első babánkat várjuk, de az talán segít, hogy nekem nagyon sokat segítettél ezzel az írással. Sokat tanultam belőle és a kommentekből.

  • 2007.11.05 21:52:34Hicudzsi

    Boribon :)

    Mikor én a szülés után először lementem közértbe végig az volt bennem: vajon látszik rajtam, hogy van egy gyönyörű egyhetes pindurkám??? Jaj én is szédültem rendesen, pedig csak egy hét kórház volt, de nekem az is rengeteg. Mikor mondta a védőnő, hogy fokozatosan szoktassuk, egyszer kiraktam a gyereket negyedórára teljesen beöltöztetve a nyitott ablak alá, de másnap babakocsiba raktam és sétáltunk egy hatalmasat a Ligetben. :)

    Nem volt két hónapos mikor meg az öcsém szalagavatójára vittük, ő végigaludta én meg láthattam az öcsimet keringőzni és emberek között voltunk!!!



    Szerintem muszáj menni, nem szabad a négy fal között maradni :)

  • 2007.11.05 22:00:56Maja Papaya

    Az első sétákon rajtam is ott volt az üdvözült mosoly. (Jó látni, amikor ilyen babakocsis közeleg:) Érdekes, hogy a másodiknál már nem olyan nagy szám a séta. Emlékszem, az elsőnél rendesen nehezemre esett átengedni apának a kocsit, mikor nagy ritkán hármasban sétáltunk. Ha esett, ha fújt, mentünk minden nap, marhán örültem, hogy két park is van egész közel. Még társaságot sem igényeltem. Anyósom jött mindig azzal, hogy szedjek fel magamnak valami közeli kismamát, és sétáljunk együtt, mert hogy az milyen jó. Hát, én egyáltalán nem vágytam rá. Bőven elég volt nagy ritkán belefutni valakibe. A séta az kettőnk - max hármunk - dolga volt. Arról nem is beszélve, hogy nálunk a napirend sem volt valami megbízható, úgyhogy jól kitoltam volna magammal, ha mindenféle időpontokat beszélek meg valakivel.



    Ááá, elindulni egy-két gyermekkel... kinek megy ez flottul? Hogy csinálja?



    Egy jó hír bizonytalankodó anyukáknak: a saját gyermekednek te vagy ANYA, neki mindenképpen te leszel a legjobb, és senki a világon nem pótolhat. (Kedves apukák, ne sértődjetek meg, szerencsés esetben titeket is imádnak, de azt hiszem, vannak olyan szituációk, amikor csak anya segíthet.)

  • 2007.11.05 22:14:19eveln

    Nekem 12 hetes a bébi, de semmi rendszer nincs az életünkben. Minden nap más. Van, hogy egész nap nem alszik, máskor egész nap alszik. A cicizésben sincs semmiféle rendszer. Babakocsival egyedül nem is merem elvinni sétálni, mert van, hogy úgy elkezd üvölteni, mint akit nyúznak ( és ilyenkor kell apa, aki hazaviszi kézben), máskor 5 méter megtétele után alszik, mint a bunda. El nem tudom képzelni, milyen lehet 'rendszerben' élni, pedig már nagyon jó lenne! Amúgy nagyon szép baba!!! (Az én Manókámnak mikor lesz ekkora haja??? Majdnem kopaszom született a Drága.)

  • 2007.11.05 22:15:10eveln

    kopaszon

  • 2007.11.05 22:21:43mammamam

    Èn nagy hordozókendö párti vagyok, 9 kilóig hordtam a kendöben fiamat, azota babakocsi, esetleg hátamra kötve a kendöben. Ugy gondoltam, hogy egy ujszülött gyereknek ott van a legjobb helye, közel a mama testéhez, ahol hallhatja a szivverést és érezheti az anya melegét. A nap 80%-ában volt a kendöben, nagyon szereti ma is. Szerintem minden anya hallgasson a megérzéseire, egy ujszülöttet SZERINTEM NEM lehet elkényeztetni!! Ha sír egy picibaba azt szeretné mondani, hogy valami nincs rendben, nem pedig követelözik. Az késöbbi téma...

    A poronty pedig jo kis tanácsado, le lehet belöle szürni amit hasznosnak találunk. :-)

  • 2007.11.05 22:26:44druantia

    MM, jól csinálod, én is így csináltam :))). Igény szerinti szoptatás, igény szerinti szeretgetés, együttalvás. És most van egy 16 hónapos nagyfiam, aki a világ legcsodálatosabb gyereke. Nagyon jóban van saját magával és a világgal is, egészséges az önbizalma, bízik bennem, hihetetlen az empátiás készsége, nagyon kedves, szeretgetős, nyitott kisgyerek. Nekem meggyőződésem, hogy a kvázi "attachment parenting" (fogalmam sincs, mi ez magyarul, itt a Porontyon a "bioanya" hasonlít hozzá leginkább) adta meg a bázist ehhez.



    A gyerekem úgy változott, ahogy azt a saját természetes érése, temperamentuma diktálta. Nagyon sokszor szopott éjjel is az első pár hónapban. Nagyon nagy volt az orálkodás-igénye, ezért cumizott is, ráadásul rögtön felvettem, ha kérte. Sokan azzal rémisztgettek, hogy elrontom, és a gyerek így fog maradni ovis koráig. Hát nem. Hat hónaposan teljesen magától abbahagyta a cumizást (gondolom, kedvére kiorálkodta magát), éjszaka először csak ritkította a felkeléseket, aztán már végigaludta az éjszakát, de hajnali négykor kelt, aztán tíz hónapos korától már hét körül. Amíg felébredt éjjel, akkor sem volt rumli, csak megnézte, hogy ott vagyok-e, esetleg odabújt és már aludt is megint.



    Attól sem lett baja, hogy nem hagytam sírni, hanem ha szüksége volt rám, rögtön felvettem és megszeretgettem. Nem lett nyafka és nem ül a szoknyám szélén. Ha elesik, feláll, közli, hogy "puff" és leporolja magát, vagy ha beüti a fejét, akkor jön, hogy "koppant" és "puszi". Ennyi. Viszont bízik bennem és tudja, hogy a világ nem egy ellenséges terület, őt szeretik és vigyáznak rá. Annyira megbízik bennem, hogy soha nem kellett a szó szoros értelmében fegyelmezni. Ha valamire azt mondom, hogy veszélyes, akkor elég azt egyszer elmondani neki és nem csinálja. Tudja, hogy nem tiltok és nem vonok meg tőle dolgokat feleslegesen.

  • 2007.11.05 22:27:38mammamam

    ..ès még valami, tökéletes ember nincs, hogy lehetne tökéletes egy anya?

    Tanulunk nap mint nap, hibázunk, felfedezünk, ujitunk, változtatunk és egyre ügyesebb anyukák leszünk, de tökéletesek talán soha

  • 2007.11.06 07:14:02Mamszi

    Boribo:nNekem nem ment ez a kiszabadulás, csak két hetesen, mert addig annyira fájt a gátmetszés utáni sebem, hogy még az utca végéig sem tudtam elmenni, a lakásban is nehéz volt járkálni. Most már el tudom képzelni, milyen lehet, akinek a hasát vágják, amúgy sajnos ismerek ilyet, akinek ezért hat hétig feküdnie kellett és nehéz volt közlekedni. Nekem csak annyi volt a könnyebbség, hogy mondjuk a tüsszentés, esetleges köhögés, orrfújás nem járt fájdalommal, és nevetni is tudtam, de ezen kívül kb. hat hétig úgy mentem, mint aki "beszart", nem tudtam rendesen ülni, eldönteni, hogy milyen pózban jól feküdni. Na és így is én keltem éjjelente, meg csináltam napközben az ügyeket, bár a férjem az első két hétben itthon volt, ami a gyerek életében már majdnem az első három hét volt.

    Amúgy most is, hogyha sírós, nyűgös, ordibálós, hisztérikus, mondogatom magamnban, hogy türelem, nyugalom és nagyokat nyelek, hogy kibírjam, mert sokszor nem tudsz rajta segíteni, csak kivárni, hogy vége legyen.

    Azt hiszem, aki rögtön egy erősebben extrovertált, nyugtalan, sírós és a véleményét folyamatosan közlő babával találkozik, ahogy én, szóval nem én rontottam el, hogy nem nyugodt, csendes és magába is ellevő kis jószág :o), annak ez sokkal nehezebb, és ha már másodikat vállal, azon görcsöl, hogy a másodikkal ne legyen ennyi gond.

    Szerencsés, akinek jó természetű gyereke születik, akinek csak megmagyarázható helyzetekben lehet a hangját hallani, azok biztos szívesebben vállalnak egy újabb babát és talán nem is értik, miért olyan nehéz az egész első év. Nekem nem a első nyolc hét, hanem inkább az első öt hónap volt a nehéz, és bár sétálgattunk sokat és itt volt a net, nem a bezártság uralkodott el rajtam, meg hogy magányos vagyok, hanem zengett a fejem a sok ordítástól.

    Közben meg érzed, hogy valami nem stimmel benned, ezért fordultam a gyógyszerhez, tehettem volna már két hónaposan, mivel akkor járunk először ugye a nődokinál kontrollon, aki ezt betartja, ezt a terhesgondozásos protokolt, akkor még vártam, kértem receptet, de csak két hónap múlva kezdtem el használni az első levelet.

    Én sem gondoltam, de minden szép lassan helyreállt bennem, a bőröm, a hajam állaga és mennyisége (terhesség alatt kevesebb és rosszabban kezelhető vált) így már mertem újra fodrászhoz menni.

    Szóval van ilyen, hogy hormonháztartás felborulása, van, akine nem jön meg a menzesze és emiatt lesz olyan feszült, bár teje sincs, hogy majd megőrül.

    Anyám volt ilyen, és akkor még nem volt fogamzásgátló igazán. Én már élhettem vele, szerencsére, szóval ez a dolog is örökölhető.

    Nálunk senkinek, anyámnak, nagyanyámnak és dédnagyanyámnak sem volt teje, amúgy.

    Ilyen is van és ez is örökölhető, még nekem tartott a legtovább, egy kis mennyiség, négy hónapig, de arra nem volt elég, hogy ellássa a babát.

    Ez is megér egy topicot, hogy mit öröklünk, mert ez igenis számít.

  • 2007.11.06 08:16:22Guruljka

    Nincsenek egyértelmű szabályok, amiknek a betartásával garantált a nyugodt nem sírós gyermek. Vagy a kiegyensúlyozott anya-gyerek kapcsolat.

    Csak az a biztos, hogy akarni kell, és hogy ez sincs "ingyen".

    Nagyon különbözünk.

    Nagyon különböznek a gyerekek.

    Nagyon különböznek az elvárásaink.

    Magunkkal és a gyerekeinkkel szemben is.

    Ezért sem lehetnek egyetemesek a csecsemőgondozás szabályai sem az altatásról, sem a cumiról, sem a szoptatásról stb.

    Mindenkinek meg kell találnia a saját útját és azt kell járnia.

    Tulajdonképpen csak 1 dolog biztos: valamikor hibázni fogsz.

    De ez egyáltalán nem baj! Ez vele jár. A baj az, ha nem akarod észre- és tudomásulvenni.

    Szerintem.

  • 2007.11.06 08:21:03zeszter

    Én Ranschburg Jenő szülők lettünk c. könyvét olvasgattam, ő ad egy nagyon hasznos tanácsot: ha sír a gyerek, oda kell menni, ha mosolyog, nem szabad otthagyni. Amúgy mindenhol máshol azt olvastam, hogy ilyen kicsi korban nem szabad sírni hagyni (ugyebár csalódik a szüleiben) és szerintem nem is lehet azt kibírni, hogy szegény olyan elhagyatottan ordít.

    A mi kisfiunk első naptól a saját szobájában alszik, de sose hagyjuk sírni.

  • 2007.11.06 09:13:38Maja Papaya

    Ez a "ha mosolyog, nem szabad otthagyni" nagyon tetszik!

    Az volt még egy nagy dilemma nekem, hogy oda szabad-e menni a gyermekhez, ha éppen nagyon édesen játszik egyedül. Valahol olvastam (Montessori?), hogy jó, ha ilyenkor megsimogatjuk, jelezzük neki, hogy jó, amit csinál, és nem csak akkor kap visszajelzést, ha rossz. Na de ilyenkor meg aljas módon megzavarom, nem? Aztán úgy döntöttem, hogy nem fogom zaklatni, ha arra járok, és éppen felnéz a nagy munkából, akkor látja rajtam a mosolyt, ha meg nem, hát majd alkalomadtán megemlítem neki, hogy jó volt nézni, ahogy játszott.

    (Off: A nagy kedvencem mostanság, amikor a Nagy mesél a Kicsinek, zabálnivaló! Ma reggel épp az iciri picirit mesélte, úgy, hogy az iciri piciri - mint felesleges sallang - helyett következetesen csak kist mondott.)

  • 2007.11.06 09:26:46liána

    Druanita! Pont így gondolom! Az én kislányom még csak 11 hetes de már most is látszik az előnye az ilyesfajta nevelésnek. Nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott baba, ez nem csak a mi véleményünk apával, de mások is mondták már. Már a kórházban is velem aludt (szülés után 12 óráig nem kaptam meg, mert nem volt hely a gyerekágyon) mert csak így tudott megnyugodni. Aztán itthon apa véleménye is az volt, hogy a babának szüksége van éjjel is a közelségünkre, így velünk alszik most is. Eddig csak egyszer -kétszer sírt fel éjjel azt is az első napokban, egyébkénnt csak nyöszi van, ha szopizni akar. Ennek eredményeként mindketten kipihentek vagyunk, kb. 2-szer fordult elő, hogy aludtam délután!

    Lényeg, a babának az a jó, ami a szülőnek is jó, mindenki eldöntheti, jó e a babának, ha sír... Ja! Annyira tudja már most is, hogy szeretjük és bízhat bennünk, hogy simán mosolyog idegenekre, tudja, apa és anya mindig ott van a háttérben.

  • 2007.11.06 09:35:48Maja Papaya

    Liána! Nálunk a Nagynak volt egy korszaka, amikor egyszerre csak rettenetesen idegengyűlölő lett, már nem emlékszem pontosan, de úgy egy éves kora előtt valamikor. Annyira utálta, ha jött valaki hozzánk, hogy elbőgte magát, amikor egyszer örvendezve mondtam, hogy jön a nyár! És marha utálatos is volt a barátainkkal, akiket pedig ismert, és "régen" szeretett. Akkor utánanéztem a dolognak, és megnyugodtam, hogy ilyen lehet, nem változott át a gyermek, csak most ilyen és kész. Aztán huss, elmúlt ez is, egyszer csak ismét szerette a társaságot.

  • 2007.11.06 09:37:21Maja Papaya

    Na, azt akartam kihozni ebből, hogy ne ijedjetek meg, ha egyszer csak legörbül a szája, ha idegent lát. Nem ti rontottatok el valamit. :)

  • 2007.11.06 09:40:13Maja Papaya

    Upsz, mielőtt a helyesírásrendőrség lefülel: egyéves, bocs.

  • 2007.11.06 09:44:30Nilüfer

    maja, ez természetes, valami szeparációs szorongás nevű izé:) Az én időmben meg úgy tudtuk, ekkorra tudja a kis agyában elraktározni, ki a hozzátartozó, ki az idegen:)))de kinövik.

  • 2007.11.06 09:47:57Maja Papaya

    Kinövik, majd aztán kamaszkorban pont a visszájára fordul a helyzet :)

  • 2007.11.06 13:15:21Mamszi

    Sokat számít az öröklődés abban, hogy milyen a temperamentuma. Két nyugodtabb, csöndesebb szülőnek nagyobb esélye van egy nyugodtabb babára mint ha az egyik egy kicsit tűzesebb vagy szeret beszélni, meg általában extrovertáltabb.

    Én még nem láttam olyat, hogy temperamentusabb szülők gyereke csöndesebb lett volna az elejétől kezdve és fordítva. A többi persze nevelés, de az csak később épül rá az alaptermészetre.

  • 2007.11.06 14:04:52Nilüfer

    hát, ha a gyerek mintakövető, nem kell ahhoz genetika sem:)))))

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta