Az óvónő a nagy gyerekzsibongós kavalkádban elmondta, hogy az öltözőben az a szabály, hogy felöltözünk a kinti ruhába, és megvárjuk egymást. Ez rendben volt. De amikor a szintén első napos kisfiát mellettem öltöztető mamától hallottam a fenti mondatot, szó szerint kirázott a hideg… Persze tudom, különböző anyák vagyunk, ettől még lehet kerek a világ, és tényleg nincs ezzel semmi baj - mégis elgondolkodtam azon, hogy vajon háromévesen egyáltalán érteti-e egy gyerek azt, mi az a szabály. Azt már megértik, hogy mit szabad, és mit nem… mit hogyan szoktunk csinálni, de hogy mi az a „szabály”? Háromévesen elég absztrakt.
Lehet, hogy naiv hippi vagyok, mert hiszek az „önszabályozásban”, és bennem van a hiba, hogy idegenkedem a házirendektől és használati utasításoktól, működési szabályzatoktól, a szerződéskötések feltételeitől, sőt a vállalati misszióktól is - egy kissé tartok attól, hogy a gyerekeket erősen faragják majd az oviban. A szükséges szabályok, és a kicsit eltúlzott, és legfőképp a felesleges szabályok. Merő jóindulatból, még azt is elhiszem. De ha már szabályok, akkor remélem, a szimpatikus óvónéni pozitív érzelemmel feltöltve fogja bevezetni azokat. Mindenesetre az biztos, hogy ilyen mondat bennem anyaként soha nem született volna meg, és talán ezzel megalapozom, hogy a gyerekem önálló gondolkodású, magabiztos és szuverén felnőtt legyen.
Ja, és alapszabály, ezt az anyát nem fogom szülinapi bulira hívni, kivéve, ha a gyerek ragaszkodik a kisfiú társaságához. Huh, nehéz kérdés lesz…
marypoppins
