SZÜLŐSÉG

Lányomnak, aki 26. hétre jött a világra

2007. április 21., szombat 09:40

Hét hónapnak kellett eltelnie, hogy le merjem írni gondolataimat, kislányom. Féltem attól, ha papírra vetem fájdalmam, kétségbeesésem, duplán veszítem el azt, ami fontos. Téged. A következő sorokat Neked szánom. Annak a reményében, hogy mindig emlékezni fogsz születésed történetére.



Tikkasztó augusztus huszonhatodika van. Túl a nyári napokon, túl a hőségeken. Örülök. Már csak azért is, mert vendégeket várunk, hogy megünnepeljük Dávid bátyád születésnapját. Hihetetlen gondolatok cikáznak a fejemben. Fáj a hasam, fáj a derekam. Nem. Még nincs itt az ideje. Nem lehet, hogy ma érkezzél meg közénk. Várunk, de nem vagyunk türelmetlenek. Apa telefonál, de nem panaszkodom. Talán csak az időjárástól érzem magam így. Borult az égbolt, fekete felhők sorakoznak.

Próbálom feleleveníteni azt a napot, amikor Dávidot szültem. Nem megy. Egyre jobban fáj. Dávid rémült arccal stoppolja az időt: Anya, húsz perces! Anya, tizenöt perces! Apa megérkezik, megyünk a vendégeket várni az állomásra. Közlöm Apával, előtte álljunk meg a kórházban. Nem érti, s elfehéredik.

Két óra: Az ügyeletes szülészorvos értelmetlenül áll előttem. Azt kérdezi, hányadik gyerekem vagy. Miután megkaom a keresetlen szavakat, tudatja velem, biz' ma te világra jössz. Kétségbeesetten telefonálok Apával a doktor bácsinak, akinél szültelek volna. Mindhiába. Nem tudjuk elérni. Se a klinikán, se a mobilján. Lássuk hát a második tervet. Kiskunhalason maradunk, itt látod meg a napvilágot. Egyedül maradtam. Apa biztat, átölel. A két nővér lenézően közli, cseréljem ki a véres betétemet. A szülő nő betétje vajon hófehér? Innét már minden gépiesnek tűnik. Nem mintha eddig emberi lett volna a fogadtatásom. Ágy, infúzió, vérvétel, rengeteg kérdés, s a nagy kérdőjel mindenkinek. Hogyan szülhetek meg E 111–es nyomtatvánnyal ebben a kórházban? Közlik, nekik még nem volt ilyen esetük. Vajon attól félnek, hogy nem kapnak pénzt? - merül fel bennem a kérdés. Érkezik értünk a gyorsmentő, jöhet az újabb terv. Apával épp akkor futunk össze, amikor betolnak a mentőkocsiba. Csupán egy puszit küld a levegőbe.

Három óra : Száguldunk, behunyom a szemem, nem akarok itt lenni. Ha fáj valamim mindig sok-sok jégre gondolok. Bevetem ezt a praktikát, talán most is bejön. Nem, nem sikerül. Hányás lesz rajtam úrrá, nem bírom abbahagyni. Mi lenne, ha még ettem is volna? Nem tudom elhinni, hogy talán ma megszületsz. Huszonhat hétre. Várhattál még volna, babám. Folyamatosan azt akarom tudni, mikor érkezünk Szegedre. Félek. Nagyon. A mobil többször csörög, nem érdekel. Nagyon fáj. Ugyanúgy, mint tizenegy évvel ezelőtt. Igen, ez az a fájás, amit akkor is éreztem. Dávidnál.

Négy óra harminc perc: A mentősök leadnak a szülészeten, s lelkemre kötik, elviszlek majd megmutatni, ha egy éves leszel. Bólintok. Az erőmet összeszedve, letápászkodom a hordágyról, semmi segítség nélkül. Nem mintha nem kellene, de ügyet sem vetnek rám. A rezidens doktornőtől monoton, betanult parancsszavak: feküdjön fel, lazítson, szóljon, ha jön a következő fájás, mikor volt az utolsó menstruáció, mióta érzek fájásokat. A keresztkérdés pedig most is a biztosítás. Valaki jön-megy az E 111–es formanyomtatvánnyal. Két fájás közben közlöm, kifizetjük a szülés költségeit, ezen ne fájjon a kórház feje. Újabb rutinvizsgálatok. Pihenni szeretnék, nem összezárt lábakkal jönni-menni a vizsgálóból a felvételi irodába.

Öt órától este tíz óráig: Késlelteni fognak téged, hogy ne gyere ma világra. Annyi drót lóg ki belőlem, lehetnék sci-fi szereplő egy fantasztikus filmben. Kórterembe kerülök, ahol már a jövendő anyukák próbálják oldani a hangulatomat. Befordulok a csempefal felé, hogy ne lássák a kínnal díszített arcomat. Alkalmazom a jeges verziót, ami segít is valamennyire. A mellettem fekvő anyuka, Zsuzsa beszélget velem. Kérdez, de sokszor csak bólintok vagy rázom a fejem. Lassan csepegnek belém a gyógyszerek, itt–ott rámnéz egy nővér. Fájásaim erősödnek, hiába a sok gyógyszer. Kaparom a csempét, fejemet a hideg csempéhez szorítom, még a falon lévő hatalmas órát se látom rendesen. Háromszor csengetek a nővérnek, hogy jöjjön, nem érzem jól magam, én meg fogok szülni. "Az nem lehet!" - mondja a nővér.

Pulzusomat kémleli, megfogja a hasamat, megrázza a fejét. Kimegy. Tízpercesek már. Apuci többször telefonál, de beleszólni nincs mindig erőm. Este tíz óra van, amikor már nem bírom tovább és Zsuzsa anyuka kisétál a nővérért. Jön. Megy. Érkezik a rezidens doktornő, aki olyan tapintatlanul vizsgál meg, hogy beleremeg a hangom. Két centire van nyitva még nem szülhet meg. Elmegy. Öt perc alig telik el, csengetek, s a felháborodott nővér végre azt mondja: "Na jöjjön!"

Saját erőmből, összekulcsolt, összefonott lábbakkal totyogok ki a szülőszoba irányába, magam mellett tolva az infúziós állványt. Óráknak tűnik, mire odaérek, meg-meg állva. Most már tudom, a doktornő se lesz kedvesebb velem.

Este tíz óra tíz perc : A késleltető akármiket leállítják, kapom a gyorsító löttyöket. A kórházban nincs a vércsoportomnak megfelelő vér, de keresik. A vérszintem a béka fenekénél keresendő. Még most sem fogom fel, hogy mielőbb megláthatlak.

Azt hittem, már nem fogok hányni. Honnét jön ennyi anyag, nem értem. Pocsékul érzem magam, erre meg kikötöznek. Utálom. Védtelen vagyok és egyedül. Könyörgöm a nővérnek, maradjon már mellettem. Félek. Nagyon. A rezidens doktornő az utolsó percekben érkezik. Leül elém, s várja az utolsó fájásokat. Közben arról diskurálnak egymás között, hogy kell–e neki ezek után még gyerek? A doktornő nemmel felel. Szép kis hivatástudat, de nem érdekel mit gondol ő.

"Kislánya született, anyuka!" – ahogy tudok felülök, s könnyes szemekkel meglátom azt a ici-pici emberkét, aki a hasonmásom lehetne. Huszonhárom óra ötven perc. Boldog vagyok nagyon. Még nincs vége. Újabb fájások. Te jó ég. Ez is így fáj?! Erre pedig már egyáltalán nem emlékeztem. A méhlepény látványára összesúgnak, nem mondanak semmit. Még mindig nincs vér. Ez a dolog nem igazán érdekel. Uramisten, nem hallom a hangodat. Már nem félek, rettegek. Elvégzik rajtam az utolsó simításokat. A fájdalmaim eltűntek, s arra gondolok, behunyom a szemem s elalszom. Téged átvisznek a koraszülött intenzív osztályra.

Alig végzett a doktornő a feladatával, arra kér a nővér, menjek letusolni. Letusolni? Hiszem citerázik a testem, lábam, mindenem. Úgy látszik errefelé ez a szokás. Erőmet kilehelve felkelek, s elmegyek letusolni. A víztől újjászületve még egyszer megnézhetlek. Gyönyörű vagy, Nélia. Szeretlek. Könnyes a szemem. A fenéket. Zokogok. Ezután a nővér elkísér a kórterembe. Istenkém, aludni fogok. A leendő anyukák gratulálnak. Apucid ijedt hangon szól a telefonba. Elújságolom, hogy kislányunk született. Érzem a csókját a mobilon keresztül.

Az óra hajnali egy órát mutat. Tudatom a rokonokkal, barátokkal rövid üzenetben, hogy megszülettél , s arra kérem őket, imádkozzanak érted. Én is imát mormolok, míg bele nem alszom. Álmomban sehol sem jártam, senkivel nem álmodtam. Jé, a nővérrel álmodom? Nem, már nem alszom. Megkér, szedjem a csomagom, mert a patológán fogok feküdni. Hirtelen az jut eszembe, én még élek. Arra gondolok, annyit fejlődött az orvostudomány, hogy már szülés után sem kell két órát szigorúan a szülőszobán tölteni, akkor mit nekem patológia. Tizenegy évvel ezelőtt első szülésemnél még igen. Úgy tudtam, ilyenkor lehet trombózist kapni. Vagy mégsem?

Augusztus huszonhetedike: A doktornő ébreszt, aki a világra segített. Száraz hangon kijózanít, hogy bármi megtörténhet, nem kell elkeseredni, de a koraszülött babáknál sok minden közbejöhet. A fejem akkora, mint egy hordó. Zokogva keltem Apucit, mivel biztatnak.

Nagy levegőt veszek, átmegyek hozzád, aki a legdrágább ajándéka az életemnek. Gyönyörű vagy, próbálom felfedezni arcod minden részét. Fekszel az inkubátorban. Drótok, gépek, sípoló hangok. Szörnyű. Egy biztos, kislányom, nem hagylak magadra, veled leszek minden nap, mert meg kell erősödnöd, hogy boldognak lássalak évek múltán is, ha te várod gyermeked.

Olyan szépen elterveztem a születésed. Apával megbeszéltük, hogy mellettem lesz, amikor itt lesz az ideje a születésednek. Együtt jártunk dimenziós ultrahangra, ahol mindent megmutattál magadból, csupán azt nem, hogy lány vagy–e vagy sem. Én a szívem mélyén éreztem, hogy csakis kislány lehetsz, aki mindent meg fog beszélni az édesanyjával, megbízunk egymásban. Erre mondják, hogy ember tervez, Isten végez. Az eltervezett szép jövetelnek nem tudtunk részesévé válni, helyette úgy érkeztél, mint a "cunami" .

Hirtelen végigsöpörtél az életünkön. Megjött veled a boldogság, de a félelem és a kétségbeesés is. Akinek koraszülött a gyermeke, az tudja, miről beszélek. Ez nem egy diadalmenet, inkább egy hullámvasút, mely az egekbe röpít, de a mélybe is levisz. Ma már tudom, mindennek megvan az ára, s még a hőn áhított gyermeket sem adják szenvedés és kín nélkül. Amikor napról napra utaztam Hozzád Szegedre, mindig gombóccal a torkomban mentem, s jöttem el. Nem tudhattam milyen látvány fogad, s mennyire haladunk előre. Köszönettel tartozunk a Szegedi Koraszülött osztály orvosainak, ápolóinak, akik kemény munkával azon fáradoztak, hogy megmentsék az életed, s megannyi babának a mai napig.

Tudom, sokkal több odafigyelést igényelsz, mint egy időre született baba. Ha néha türelmetlenebb vagyok veled s ha itt-ott úgy érzem, többre már nem vagyok képes, mosolyogj rám a gyönyörű szemeddel, s én újra erőre kapok általad! A szívemben s a lelkemben ott leszel mindig. Te és a bátyád is.

Az ember azt hiszi, ha megszületik a koraszülött gyermeke nincs akadály. De van. Sohasem olvastam koraszülésről, nem tudtam elképzelni sem, mivel jár ez az állapot. Az inkubátor mellett állva megfogadtam magamnak és Istennek, ha segít nekünk, akkor egy életen át hálás leszek, a keresztelésről sem feledkezem meg. Mindig arra foglak tanítani, hogy a hit megerősít és átsegít a válságos, nehéz napokon Az életem merőben megváltozott, a sok rossz után élvezhetem férjemmel együtt a kislányom adta boldogságot. Kétszeres anya lettem, s ennél nincs szebb, jobb dolog a világon.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.04.22 14:16:47titi

    kim.bauer, köszönöm, hogy válaszoltál!

    Tudtam, hogy nincs orvosilag magyarázat a toxémiára. Inkább arra voltam kíváncsi, Te hogyan raktad el magadban a történetet?

    Egy részét egy kicsit én másképp olvastam: nem méreganyag képződik, hanem valamiért a méhlepényből kiindulva összeszűkülnek az erek, fokozatosan átterjedve az anya összes szervére. Ezért a magzati visszafejlődés, az anyai magasvérnyomás és társai. (Félre ne érts! A korrekciót magamnak írom, nyugtatásképp.)

    Megkérdezhetem, hányadik héten történt veled (veletek)ez az egész?

    Nálad maradt valami vissza fizikailag? (Tudom, másodlagos, önző kérdés. Első a gyerek története.)

    Az én történetem még csak 1 éves. Úgy érzem, feldolgoztam. Egy kapirgál már csak bennem: ha másképp kezelnek, megúszhattuk-e volna? Emiatt faggattalak.

    Nem bűnbakot akarok keresni utólag, hanem érteni szeretném az egészet, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal, keserűséggel rakjam el magamba a történteket.

  • 2007.04.22 14:48:29kim.bauer

    32. héten történt, és nálam nem maradt semmi fizikai nyoma.

    Igazán azt hittem, hogy feldolgoztam, de ez a mostani cikk kicsit kiborított. Nyugtalanít ez a méreg dolog, hogy az én szervezetem termelte a terhesség ellen, vagyis... szóval, inkább nem folytatom. Hibás vagyok? Reálisan azt gondolom, hogy nem. Nagyon vártam a második gyermekemet (is), mégis sokszor rágódtam ezen. Ha a Te elméleted igaz, (mármint a méhlepénnyel kapcsolatban), akkor talán egyszerűbb feldolgozni, (és megölöm az orvost, hogy nekem méreg termelődésről beszélt!!! :)) Csak vicc volt, az életünket köszönhetjük ennek a dokinak.

    Nálatok minden rendben van a babával? Nagyon remélem.

  • 2007.04.22 14:56:57szanna

    Titi, kim.bauer! Lehet egyszerre is igazatok. Az erek valószínűleg valamilyen anyag hatására szűkülnek, és nem csak úgy maguktól.

  • 2007.04.22 15:02:44marcangoló

    És ha egyszer előfordul, akkor a következő terhességnél is lehet? Ez hajlam, vagy az adott terhesség következménye?

  • 2007.04.22 15:08:56kim.bauer

    Ezt kérdeztem anno a dokitól, és nem tudott egyértelmű választ adni. Volt példa arra is, hogy ismétlődött, de nem ez az általános.

  • 2007.04.22 15:12:51marcangoló

    Ez kész rejtély. És egy cseppet sem megnyugtató. :-(

  • 2007.04.22 15:35:53emma

    Nekem is méreganyagot termelt a szervezetem, emiatt a kisfiamon vércserét végeztek. Hiperbilirubílium szintet mértek nála születése után. Ez azt jelenti, hogy minden egyes vörösvérsejtjén rajta volt az én antitesetem, amimiatt akár agykárosodás is lehetett volna!!Szerencsére nem lett semmi baj, egészséges!!! Még valami: terhességem során a mélepény infarktusos volt, pedig soha nem bagóztam!! A dokim sem tudta mitől lehet ilyen!!

  • 2007.04.22 16:46:26levendul

    Nekem kezdődő toxémiám volt az elsővel (májfunkciós problémákkal, vizesedés, magas vérnyomás), szerencsére ki tudtuk várni a kilenc hónapot. A másik két gyereknél ilyen problémák nem voltak, és tudomásom szerint nem tettem semmit másképp a terhesség idején. Ezt csak pici nyugtatásként...

  • 2007.04.22 19:09:16titi

    kim.bauer, nálam is 32. héten történt a császármetszés.

    A "Hibás vagyok-e?" kérdést hárítom, nem akarom idegesíteni magam. Örülök, hogy helyt tudtam állni. Ez számít inkább utólag.

    A dokimról nem tudom bizton hinni, hogy megmentett minket. Inkább a majdnem megölt, aztán gyorsan megmentett verziónál maradtam.

    Nehéz ez az egész... De már nem bánt, nem keserít.

    marcangoló, a kérdéseidet én sem tudom megválaszolni. A toxémia tényleg rejtély :(

  • 2007.04.22 19:12:09titi

    Ja, még egy! kim.bauer, a méhlepényes dolog azért is gondolom, hogy igaz lehet, mert a mellettem szoptató toxémiás korababás anyukában visszafejlődött a baba, mert későn vették észre az állapotát. Cirka 70dkg ment vissza a babából.

  • 2007.04.22 19:50:36kim.bauer

    hűű ez durva.

    A babáddal minden ok?

  • 2007.04.22 20:08:44titi

    A babámmal minden oké. Van miért hálálkodnom.
    Nem merlek tovább kérdezgetni. Kösz, hogy szóba álltál velem ebben a nagyon érzékeny témában.

  • 2007.04.22 20:11:54anyaallat

    mindenki előtt le a kalappal, aki ennyit kűzd a korababájáért. Én 1600 grammal születtem anno 1973-ban gyomorszájszűkülettel. Az orvosok anyámnak azt mondták meg se nézzen, mert biztos meghalok és akkor csak rosszabb... Aztán egy nagydarab stramm állat lettem. Kornélia:Lia remélem te is örülhetsz majd az unokának mint az én anyukám most nálunk.

  • 2007.04.22 22:51:03croi

    sziasztok.
    az imént regisztráltam, miután elolvastam a történetet és a kommenteket.
    És most bemegyek az alvó kislányomhoz, és hálát adok Istennek, hogy egy csodálatos és nyugodt szülésben lehetett részem. Soha többé nem gondolhatom, hogy a jó dolgok, amikben részem van, magától értetődőek.
    És persze csak ismételni tudom az előttem szólókat: gratulálok Nektek és csodállak Titeket az erőért!

  • 2007.04.22 23:05:32jidele

    már olvastam korábban ezt a történetet. De annak fényében, hogy Dinám a 26héten akart megszületni először...aztán amikor visszakerültünk a kórházba, ő a koraszülötteknél feküdt. Én meg bőgtem, mert nem tudott szopni, és közben szégyeltem magam, hogy itt van az egészséges, 9hónapra született gyerekem, ha nehezen is, de majd megtanul szopni, hát mit akarok ezek között a nők között, akik a félakkora gyerekeikért küzdenek....

  • 2007.04.23 05:53:36szucso

    Sziasztok!
    Én is itt bőgök. Csodás a történet, csodás az erő, a hited, a kitartásod és a gyermekeid! Nekem két kis koraszülöttem volt tavaly júliusban és már ők is lassan egy évesek. Ezek a történetek, könnyek nem vesznek el és nyomot hagynak mindenkiben. Erőt adnak.
    Mellettem a szülőszobán anno egy 24 hetes csöppségenk nem volt esélye. Érdekes, amíg azt hitték, hogy a 25. hétben van, koraszülésként kezelték az esetet, majd mikor megtudták, hogy csupán 24, már vetélésnek. Nem ismételném el az ügyeletes orvos szavait, de belül hangtalanul zokogtam. A kórház többi dolgozójáról egyöntetűen elmondhatom, hogy csodás emberek és a PIC osztályon is mindneki, bár felénk néha fura közönnyel közeledtek, de a picik felé soha. Én 5 napos császárosan, kapaszkodó hiányában elcsúsztam a zuhanyzóban, s ahogy a fejemet védtem a kezemmel, az csúnyán szilánkosra tört. Átvittek egy másik kórházba megoperálni, közben a kisbabáim napok óta inkubátorban feküdtek. Még meg sem foghattam őket soha. "Örüljek, hogy meleg víz van" volt a válasz a kérdésemre, hogy vegyek-e egy kapaszkodót a kórház újszülött osztályára. Azért hálás vagyok, hogy a babáimat szerették nagyon.

    Minden jót NEKTEK és csodás életet kívánok a gyermekekkel!

    Leendő mamik pedig vigyázat a zuhanyzóban!!!!

  • 2007.04.23 06:58:00Kornélia:Lia

    szucso-nak.



    Köszönöm szép szavaid, kívánságaid, jól esnek.Ezek szerint Te is korás anya vagy, tehát tudod, mi az, hogy nem foghatod meg a gyermeked...holott erre vágytál a legjobban.

    Jóval egy év elteltével mondta meg a férjem, hogy ő nem igazán hitt vagy bízott abban, hogy életben marad a kislányunk, de engem soha nem akart elszomorítani.Csodával határos módon meggyógyult:ha két lépést tettünk előre, akkor hármat vissza, s ez így ment két és fél hónapig, míg végre elindult a gyógyulás útján.Hosszú, nehéz út volt mindenki részére, de megérte.

    Az orvosok mindig azt mondták:az eslő óra a kritikus, majd az első három, 24 óra, 3 nap, s ez így ment előre...életemben nem sírtam annyit, mint a lányom első évében.

    Korás anyukák, ne féljetek van remény...

    Nektek is minden jót kívánok!!!

  • 2007.04.23 09:16:40mamaja

    Kornélia:Lia
    kim.bauer
    és a többiek! Mindnyájótok története megható, alig tudtam olvasni a könnyeimtől. Igazán klasszak vagytok! Mindenkinek jó egészséget kívánok és sok-sok erőt, kitartást!
    Az élet legdrágább kincseiért !

  • 2007.04.23 10:11:58druantia

    Most telefonált a nagynéném, hogy a 32. hetes terhes unokatesómat be kellett vinni a kórházba. Bővebbet ő sem nagyon tudott, vagy legalábbis nem volt képes mondani, annyira zokogott. Annak ellenére, hogy a babát tervezték, az unokahúgom lelkileg elég nehezen viselte a terhességet. Az elején sokat sírt, hogy most mi lesz vele, rettegett a szüléstől, még egy vérvétel előtt is képes volt két éjszakát átzokogni félelmében. Mostanában azt mondogatta, hogy jó lenne, ha a baba kicsit előbb megszületne.



    Remélem, vasklárma az egész, és nincs semmi baj. Szegény, biztos vagyok benne, hogy magát hibáztatná, pedig nem tehet semmiről.

  • 2007.04.23 10:25:34eszter

    druantia, szurkolok nekik!! Én is ott járok, és akaratlan minden héten eszembe jut, hogy mi lenne most...most...most.

  • 2007.04.23 10:29:41druantia

    Köszi, Eszter. Te vagy a dokinéni, ugye? Nyugtass meg, légyszi, ha tudsz, hogy a 32. hét már azért nincs annyira korán és szegény kicsikének biztos nem lesz baja. Főleg, ha képes még egy picit nyugton maradni az anyukája hasában.

  • 2007.04.23 10:33:44kim.bauer

    Drukkolok az unokatesódnak druantia, remélem minden rendben lesz velük.
    Szerintem semmiképpen nem lehet hibás a történtekért, teljesen normális dolog, hogy mindenki fél minden olyan dologtól, amit még nem csinált. Főleg, hogy a szülés tudottan egy fájdalmas, és akár veszélyes dolog is lehet. Ugyanakkor gyönyörű, felemelő, csodálatos is, mint tudjátok.

  • 2007.04.23 10:33:48eszter

    Elvileg jó esélyei vannak, de leginkább a jó kezekben....tényleg nagyon szorítok nekik. Itt föntebb is írnak 2 32. hétre született babáról is. Az egyiknél minden rendben, a másik baba nem lett egészséges, de papírforma szerint tényleg az elsőre van kilátás. Hátha még nem bújik ki, csak riogat...Biztos minden rendben lesz!

  • 2007.04.23 10:52:30druantia

    Na, telefonált megint a nagynéném. Szerencsére nincs nagy baj. A csajszi bevérzett meg begörcsölt, de a méhszáj még nem nyílt ki, a magzatvíz is rendben van. A doki azt mondta, hogy túl nagy a baba és nyomja a méhszájat, úgyhogy bármikor beindíthatja a szülést, így kap tüdőérlelőt meg felpolcolt lábakkal feküdnie kell. Köszi csajok, hogy gondoltatok ránk.

  • 2007.04.23 10:53:52eszter

    Hál'Istennek! Tényleg minden okés lesz!

  • 2007.04.23 10:56:08lencsilany

    Szorítunk, hogy minden rendben legyen velük! Fel is hívom gyorsan az unokahugomat, aki mára van kiírva...

  • 2007.04.23 11:01:08lencsilany

    Még semmi, lustálkodik a baba...

  • 2007.04.23 11:05:03Alvomacko

    Én nem bánom, hogy nem vagyok mostanában terhes. Annó nem volt internet és nem volt ilyen információáramlás. Boldog féltudatlanságban telt a terhességem. Persze tudtam én is egy csomó mindenről, de nem lehetett lépten-nyomon hátborzongató hírekről hallani.

    Én a 32. hét után már nem aggódtam nagyon, a 36. után meg már egyáltalán nem.



    Néha már én is visszasírom azokat a "békebeli" nyugalmas éveket.

  • 2007.04.23 11:34:52koaladia

    Vegyes érzelmeim vannak, örülök, hogy happy end lett a vége és nagyon megható a történet, de fel vagyok háborodva az egészségügyi dolgozók hozzáálásán, szerintem ez már nem emberi.

  • 2007.04.23 11:39:23babó

    nálam is toxémia volt, kezdődő vagy mifene, de szerencsére csak a legvégén, így a lányom szinte teljesen felkészülten jött a 39.héten.



    illetve vették ki. :((



    így engem nem nagyon viselt meg a dolog, mindenkinek tisztelem a lelkierejét, akinek korán jött a kicsi. utólag viszont egyre jobban zavar az információhiány. rosszak voltak a leleteim, illetve először egy, az megjavult, aztán egy másik. dagadt a lábam, a vérnyomásom meg nem ment 120/akármi fölé. bent voltam a kórházban, hétvégére persze hazaengedtek (muhaha!!!). hétfőn reggel vérnyomás rendben, jól éreztem magam. aztán egy óra múlva jön az egyik szülésznő, hogy ugyan menjek már vissza, de ne izguljak. hát olyan síkideg lettem, hogy simán felment 140-re a vérnyomásom. valszeg az történt, hogy bejött reggel a fődoki, ránézett a kartonra: ez még egyben? vágni!

    de nem volt gond...



    azóta sem tudom, hogy tényleg nem lehetett megvárni míg beindul a szülés? ön-, és babaveszélyes lett volna? kórházi felügyelet mellett is? mi lesz a következő terhességnél?



    kérdések, kérdések. szerencsére nem rágódom rajtuk, csak néha elmélázok



    ne érezzétek magatokat bűnösnek, vannak dolgok, amiket a legnagyobb akarattal sem lehet befolyásolni! kitartottatok a nehéz időszakban és szeretitek a gyerkőcöket, ennél többet seni sem adhat! tényleg csak gratuláni tudok a lelkierőtökhöz!

  • 2007.04.23 11:49:46druantia

    Én végigrettegtem a terhességet, mert előzőleg volt egy kis nőgyógy gondom, aminek következtében megrövidültek és megvastagodtak a méhet tartó szalagok. Kaptam olyan véleményt is (a terhesség előtt), hogy nem tudnék kihordani egy babát, mert amint elkezd nőni, nem bírják a szalagjaim.



    Nagyon megijedtem, amikor már rögtön az elején bevéreztem. Ez még kint volt külföldön, ott nem nagyon foglalkoztak vele, azt mondták, ha a baba menni akar, akkor biztos jó oka van rá, úgyhogy nem is csináltak semmit. A tizenöt-hatodik héttől végig görcsöltem, folyton keményedett a hasam, volt, hogy nem tudtam lépni sem, ennek ellenére nem tágultam egy centit sem. Magamban állandóan beszéltem a Petivel, hogy még egy kicsit tartson ki, én itt vagyok és segítek.



    Gondolom, az a görcsös igyekezet, hogy visszatartsam őt, hozzájárulhatott ahhoz (amellett, hogy a nyakára tekeredett köldökzsinórtól nem tudott lejjebb kerülni a fejecskéje), hogy két héttel túlhordjam. A testem szerintem még a szülés közben sem tudta elengedni őt, végig kézzel kellett szétfeszegetni a méhszájat.



    Ha jóval a kiírt időpont előtt született volna meg szegénykém, ennek ellenére el sem tudom képzelni, mit éreztem volna. Pánikot azt hiszem. Gratulálok mindenkinek, aki erősebb volt annál, mint amilyen én lettem volna esetleg. Sok szerencsét nekik és a babáknak is.

  • 2007.04.23 12:40:30ananasz

    druanita, nalunk is messzehazanktol szuletett Babinca, es uez volt a tapasztalat, h ott nem gorcsoltek, ha meg az elejen volt vmi kis arra utalhato jel, h a baba el akar menni. Ha akar ugyis elmegy, mondogattak. Ugyanakkor minden valoban komoly dologra kemenyen odafigyeltek, ami megnyugtato volt, de en meg igy is vegigizgultam...es mi ez a fenti tortenetekhez kepest!

  • 2007.04.23 12:57:44marcangoló

    A szomszédassonyom július elejére van kiírva, pont egy- két héttel azutánra, hogy már fizetnie kell, ha a dokijánál akar szülni. Éppen ma beszélgettünk, hogy akkor hogy lesz. Túl azon, hogy másfél órára van a kórház, ha nappal szül, és nincs, aki vigyázzon a nagyra- illetve ide kell érnie, még azt sem biztos, hogy szülhet az orvosánál. :-( Ő abban bízik, hogy esetleg meg kell indítani a szülést, vagy hogy tudni fogja, mikor kell indulnia pont. Csodálom az önbizalmát. Én nem tudom, ti hogy vagytok, de attól, hogy a másodikat szültem, cseppet sem tudtam jobban, mikor kell menni...

  • 2007.04.24 18:08:53druantia

    Szeretnék valami nagyon komolyat kérdezni, aki tud, kérem, segítsen. Amikor a Peti született, egyáltalán nem tágult a méhszáj, végig kézzel tágított a doki. A baba feje egy centivel sem került lejjebb, igazi tolófájásokat nem is éreztem. Aztán a végére annyira rosszak lettek a szívhangok, hogy három nyomásból ki kellett tolni (annak ellenére, hogy nem éreztem, hogy nyomnom kellene), az utolsó nyomásnál a doki ráfeküdt a hasamra, és gyakorlatilag ő lökte ki a gyereket. A Peti sötétlila volt, nem is sírt fel, úgy kellett életre masszírozni. Mint utólag kiderült, azért történt ez, mert a köldökzsinór többször és nagyon csúnyán a nyaka köré tekeredett és nem engedte lejjebb jönni (ultrahangot nem csináltak a 32. hét után).



    A kérdésem az, hogy ha nem tágul a méhszáj, lett volna jogom azt mondani, hogy nem engedem a kézzel tágítást? Kérhettem volna, hogy császározzanak meg? Akikkel beszéltem és más kórházban szültek ugyanilyen körülmények között, mindenkit megcsászároztak. Ráadásul pont ma hallottam, hogy a kórházban, ahol szültem, öt hónapja született egy baba, az ő anyukájánál sem tágult semmi, csak őt már túl későn tudták kikapni. Öt hónapot élt gépen. Teljesen ki vagyok borulva. Mi is nagyon közel jártunk ehhez, vagy ilyesmihez a Petivel. És nagyon mérges vagyok a dokira.



    Gondolom, benne lehet a történetben, hogy itt ált. választott orvosnál szülnek a nők, és csak egy vagy két dokinak van joga császározni. Akinél én szültem, neki pont nincs. Gondolom, attól tartott, ha más császároz meg, akkor nem kapja meg a lóvét. Nem tudom.

  • 2007.04.24 18:11:32druantia

    Ahhoz képest, hogy a gyerekemnek baja eshetett volna, vagy akár meg is halhatott volna, semmiség, hogy szétrepedtem egész a combomig, a méhszáj darabokra esett (még most is vannak vele gondjaim), a csípőmnek meg annyi. Letojom. De ha belegondolok, hogy az én kicsikémmel mi lehetett volna... Most kölcsönözném Marcangolótól a nevét :-). (Bocs, Marcangoló.)

  • 2007.04.24 19:49:42eszter

    druantia, CSAK ennyit hallva, nagyon durva szüléstörténet. A "CSAK" pedig arra vonatkozik, hogy nyilván ez egy oldal, tehát hallani kellene a másik oldalt is. Lehet, hogy tudna szépíteni a helyzeten, de mindenképpen szülésvezetési hiba az, ha egy nő szanaszét reped.

    Önmagában pl. a köldökzsinór a nyak körül még nem jelent vészt, elvileg az elég hosszú és rugalmas, hogy 3-4X "elfér" a nyak körül, attól még tud szépen kicsúszni egy baba (ld. én Ketteském: kzs 2X nyak körül, de fitten, egészségesen, gátmetszés és bárminemű sérülés nélkül, kb. másfél óra alatt született).

    A kézzel tágítás nem igazán szerepel a normál születés lefolyásban, nem is értem mit turkásznak! Amikor már nincs idő császárra, meg a baba is a kimenetben van, akkor nyilván gyorsan ki kell lökni, de valszeg nem jutott volna idáig a doki, ha addig nem úgy csinálja, ahogy csinálta. Viszont most szerencse, vagy szakmai bravúr, itt vagytok, úgyhogy ne emészd magad....vagy beszéld ki nyugodtan, és vond le a helyes következtetést: másnál kell legközelebb szülni. Fos, hogy Mo-n egyátalán ilyenről kell beszélni, hogy hol nem szabad szülni....felháborító!

  • 2007.04.24 20:16:19druantia

    Eszter, köszönöm.

  • 2007.04.24 20:53:51marcangoló

    Druantia, abszolút jogos a kölcsönkérés, adom, vigyed.

  • 2007.04.25 17:38:19GMS

    A gyerek tündéri, a történet borzalmas. Csak megerősített abban a biztos tudatban, hogy inkább az esőerdő közpén szülök meg egy liánba kapaszkodva, mint bármely kórházban, ami ezen a Földön van.
    A kézzel tágítás - horror! Mikor kezelik végre a nőket normális, felnőtt emberekként az orvosok, döntésképes emberekként, és nem agylágyult gyerekekként??? Én beperelném őket - az összes mocskos dögöt! Kórházat és orvost is! Vagy csak anonym egymás kése alá fektetném őket - egy kis műhiba tesztre.

  • 2007.04.25 18:25:15Juliet

    Borzasztó Druantia amiket írsz... Téged is tisztelet illet!

  • 2007.04.25 18:33:19Kékfelhő

    druantia:

    mivel nekem még a szülés legelején elfolyt a magzatvízem, ezért nagyon nem tágultam, 14 óra alatt lettem szűk egy ujjból bő egy ujj. Gondolhatod. Nagyjából ekkor esett be a doki, aki a reggeli vizsgálat után elment a szakrendelőbe letudni a kötelezettségeit, mondta is, hogy van ideje, este lesz, mire megszülök. Mindezt reggel fél hétkor. Akkor picit pityeregtem, de gondoltam, kibírom. A 14 óra után ideje volt belehúzni, így a doki nálam is tágított kézzel, iszonyatosan fájt. Nem kérdezte, engedem-e, csinálta. Igazából nem is mondta, mit csinál, később derült ki, mi volt a fájdalmas beavatkozás minden vizsgálgatásnál.Nekem szerencsém volt, további négy óra alatt tágultam annyira, hogy Dani nekiindulhatott, onnantól kint volt 5 perc alatt úgy, hogy még metszeni sem kellett, a szülésznő és a doki gátvédelemmel sérülés nélkül kihozta. Két és félszer volt Dani nyakára tekeredve a köldökzsinór, többek között emiatt sem akart a doki gyógyszerekkel rásegíteni a folyamatra - állítólag.

  • 2007.04.25 19:37:28druantia

    Na, akkor mondok még jobbat is. Az unokatesómnál (túlhordta ő is a babát, már bent feküdt a kórházban) elfolyt a magzatvíz. Meconiumos volt. Itt az a protokoll, hogy rögtön oxitocin-infúzió, de végig feküdni kell. Családi vonás lehet, nála sem tágult a méhszáj. Jött a kézi feszegetés. Mikor a doki végre hajlandó megérkezett, sok-sok óra után. Szintén könyökléses kitolás, gátmetszés (ő nem repedt, mint én). De a méhlepény nem vált le. Mintha addig nem élt volna át szegénykém minden létező horrort.



    A doki elment levezetni egy másik szülést, össze is varrta a másik anyukát (itt nemigen lehet megúszni a gátmetszést, gátvédelemről meg még talán nem is hallottak). Közben eltelt másfél óra, az unokatesóm meg még mindig ott feküdt szegényke szétrakott, kiszíjazott lábakkal.



    A doki akkor kezdte el kikotorni belőle a méhlepényt. Az én halál nyugodt, csöndes, majdhogynem jámbor unokatesóm visított, mint a malac. Végigüvöltötte, kérte, hogy altassák el, mint az előző szülés után (az előző gyereknél is méhlepény-gond volt). A doki legyint, hogy áááá, nem kell az, anyuka, nem nagy dolog. De a végén ő is leizzadt, és azt motyogta, hogy legközelebb ő sem vállal ilyet altatás után.



    A másik unokatesóm, aki 32. hetes (akiről feljebb írtam) bent fekszik a kórházban, hol kap tüdőérlelő infúziót, hol nem, hol felpolcolják a lábát, hol nem (magas a vérnyomása). A doki állítólag azt mondta neki, hogy a gyereknek bent kell maradnia még minimum egy hétig, mert az egész terhesség alatt a 31-32. hét a legkritikusabb. Mi van???!!!

  • 2007.04.25 20:11:26druantia

    Az a legnagyobb gond, hogy (legalábbis itt) az orvosok nem nagyon tájékoztatják az anyukákat semmiről. Sem a terhesgondozás, sem a szülés alatt, sem utána. Ha kérdeztem, akkor mindig adtak egy lefitymáló egyszavas-egymondatos, ködös választ, és ezzel el volt minden intézve.



    Kicsit szégyenlem is magam, hogy én a szülésemet jónak éltem meg. Illetve nem is ezért, hanem azért szégyenlem magam, hogy hogy a fenébe tudtam már megint ilyen naiv kis hülye lenni. Én mostanáig azt hittem, a kézzel tágítás egy mindennapos és teljesen természetes dolog. Biztos voltam benne, hogy a dokim milyen profi volt, hogy olyan ügyesen kikapta meg életre pofozta a Petit. De mindegy, a lényeg a lényeg, van egy gyönyörű kis ördögfiókám, aki minden gézengúzsága ellenére minden este pont nyolckor, önként elalszik :-).

  • 2007.04.25 20:15:03druantia

    2007.04.25 19:37:28 hsz-em javítása: (siettem, bocs, Peti már kezdett nagyon álmosodni)

    - hajlandó megérkezett = hajlandó volt megérkezni

    - altatás után = altatás nélkül.

  • 2007.04.26 15:46:42ßóbita

    megkönnyeztem a történeted, gyönyörű!!!

  • 2007.04.27 18:15:09druantia

    Megszületett az unokatesóm kisfia, a 32. hétre. Súlya kereken két kiló, hossza 44 cm, Barnabásnak hívják :-). Teljesen egészséges, nagyon jól van, rögtön a születése után felsírt, nincs szüksége semmiféle gépre az inkubátoron kívül. Az unokatesómnak óriási szerencséje volt, mindenki nagyon kedves, emberi és segítőkész volt a szülésznőtől az orvoson át. Semmiféle fájást nem érzett, probléma nélkül tágult. Burkot repesztettek, pár perc múlva úgy érezte, nagyon kell vécére mennie. Kint volt a baba feje, három nyomásból meg is született Barnabás :-).



    A baba kicsi, de gyönyörű és egészséges, a szülés nagyon könnyű és szép volt, bent lehetett az apuka is, és a zalaegerszegi szülészet dolgozóinak itt jár a puszi és a külön köszönet :-). Így is lehet korababát szülni, és van ilyen kórház is :-).

  • 2007.04.28 19:51:53Kornélia:Lia

    Örömmel olvasom, hogy ilyen is van, és kívánok a babának nagyon jó egészséget, a szüleinek sok örömet az életben...

    Én két kilósan hoztam haza, 3 hónap után, és azzal a feltétellel engedték haza Néliát, hogy heti kétszer beviszem megmutatni, vizsgálatokra, vérvételre...így is volt.

    Sok boldogságot...

  • 2007.04.28 20:04:55kovvacs

    Hehh, én teljesen bízom a dokimban mint orvosban és emberben úgy általában, a húgomnál már levezetett két szülést, nálam egyet, és minden OK volt a körülményekhez képest. (Nálam teljesen, hugi első alkalommal úgy kezdte a szülést, hogy a melóhelyén összeesett a WC-ben és majdnem négykézláb araszolt ki a folyosóra, a férje vitte befele a kórházba, majd 9 órával később sok kisebb-nagyobb macera után oxitocin infúzióval indították-gyorsították be a szülést. Máig nem tudjuk pontosan, hogy az összeesős rosszullét mi és hogyan került a képbe. De a lényeg az, hogy a baba egészségesen került elő, az a szülés nem volt huginak leányálom de annyira kiakasztó se. A másik két baba, azaz a lányom és az ő kisebbik gyermeke gyönyörű gondmentességgel született.)

    Szóval a doki jó orvosilag.



    De azt egy picit nehezen veszi be a gyomrom, hogy január óta rendszeresen szívok a beutalóival. Persze január óta dúl sűrűn a reform, OK, de magánorvostól elvárná az ember lánya, hogy ne a páciensnek kelljen kerülőutakat kiagyalni, hogy elvégezzék rajta a laborokat pl. Ezért haraxom rá. Ha kicsit is kételkednék a szakmai vagy emberi hozzáállásában - ami a nőgyógyászatot illeti - már leléptem volna. Így meg lassan OEP-szakértővé képezem ki magamat kényszerűségből :(((

  • 2007.12.11 11:49:58tollseprű

    Kornélia, ha olvasol még itt kommenteket, van egy új korababa honlap: abbcenter.com/korababa

    Utólagos engedelmeddel (a forrást természetesen belinkelve) felraktam oda a történeted!

    Köszönöm szépen, sokaknak fog erőt adni!!!

  • 2008.01.11 09:53:25Kornélia:Lia

    tollseprű-nek

    Nagyon szívesen, hiszen tudom mennyi erőt adhat a korás szülőknek, akik padlón vannak...

    rögtön megnézem a másik honlapot...

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta