SZÜLŐSÉG

Babaholmik: vegyük vagy ne vegyük?

2006. november 16., csütörtök 09:03

Nagy vihart kavart előző cikkünk, mely után a gyakorló anyukák összevesztek azon, hogy mi az, ami felesleges és mire van mindenképp szükség egy kisgyermekes családban. Újabb termékekkel bővült a „Mit ne vegyünk meg” – lista.


Olvasóink egyedül a kézi, elemes orrszívó feleslegességével értettek egyet, a többi tárgy felvetésekor az olvasótábor két részre szakadt: az anyukák egyik fele pénzkidobásnak tartja az adott tárgyat, a másik oldal pedig saját történetekkel igyekszik igazolni annak szükségességét.

Pro és kontra

Fülhőmérő:
össze-vissza mér <–> nélkülözhetetlen, mert gyors és nem kell a popsiba dugni.

Pelenkatartó vödör: pénzkidobás, drága az utántöltő, helyette csomagoljuk hipermarketes zacskókba egyesével a használt pelusokat, így nem lesz büdös a lakásban <–> fontos kellék, mert egyszerűen használható és nem kell egyesével becsomagolni a pelenkákat.

Bébikomp: a gyerek mozgásfejlődését gátolja és balesetveszélyes <–> hamar megtanul járni a gyerek és nem fázik fel a hideg padlón kúszva.

A textilpelus kontra eldobható pelenka vitában szinte egymásnak estek az anyukák, mindkét csoport bizonygatta a maga igazát, kivesézték az idő- és anyagi ráfordítást, a higiénikusságot és azt, hogy melyik a környezetbarát.

A pólyáról is megoszlanak a vélemények. Van, aki semmi pénzért nem tenné bele a gyereket, mondván, hogy nem tud benne mozogni, mások szerint a pólya szorossága megnyugtatja a picit, ezért kifejezetten ajánlják hasfájós babáknak.

A Poronty kedvenc felesleges tárgya az otthoni ultrahangos szívhang-hallgató. „Ajándékba kaptuk, természetesen nem találtuk meg, csak az én szívemet vele...csak egy fél délutánt bőgtem miatta végig” - írta Jidele nevű olvasónk. „Pedig olyan lelkesek voltunk, hogy hallani fogjuk babulit...”

A kommentek nem könnyítik meg a bevásárlás előtt álló kismamák dolgát, ők most valószínűleg teljesen összezavarodva merednek a képernyőre és azon töprengenek, hogy megvegyék-e azokat a dolgokat, amiket a fél társaság nélkülözhetetlennek, a másik fele pénzkidobásnak tart. Az elemes orrszívót mindenesetre nyugodtan kihúzhatják a bevásárló-listáról.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2006.11.16 10:00:02kovvacs

    ...bezzeg a múltrencerben meg volt mondva, mirő mit kell gondolni osztán kuss. Mennyivel is ecerűbb volt a világ, nemdebár? :PPP



    Hát, csajszik, ez a nagy helyzet.

    1, Tájékozódsz, kérdezel

    2, Kapsz "A" választ

    3, Kapsz "A"-val szöges ellentétben levő választ

    4, Mérlegelsz, mi mivel jár

    5, Döntesz

    6, Vállalod a döntés következményeit

    Ez egy olyan világ, ahol az egyéni felelősség elég komoly mértékű és nem megúszható. De ettől is szép. :)))

  • 2006.11.16 11:01:05jidele

    nini, bekerültem a cikkbe:D

  • 2006.11.16 11:03:18Kékfelhő

    egy jó ideje már mi írjuk a cikkeket, nem vetted észre? :)

    viszont hiányolom dexterke anyaközpontú, ironikus cikkeit... :)

  • 2006.11.16 12:33:05lekr

    vicces, de nekünk bejön az elemes orrszívó.
    egy bizonyos idióta szögben kell tartani, meg jó erős tölthető elem kell bele és akkor szívja mind a veszedelem.
    persze a porszívós erősebb, itthon azzal nyomulunk, de a másik mindig a táskámban van.

    én mindent kölcsön kértem és ami bejött azt megvettem.

  • 2006.11.16 15:29:29szeszter

    lekr: most új erőre kaptam, hogy ismét felvegyem a harcot az elems orrszívónkkal. Ha esetleg vkinek kell, azért szívesen eladom :))) (LivingLab márkájú)



    Sztem a babáknak szánt törölköző is felesleges, Ugynolyan jó a nagyméretű felnőtt törölköző is.

  • 2006.11.16 17:00:20marcangoló

    Nem volt most kedvem/időm végigolvasni a kommenteket, mi az álláspont a csecsemőmérlegek ügyében? Nekünk az egyik legfeleslegesebb dolog volt, amit beengedtem a lakásba- másodszor nem is követem el ezt a hibát. Szerencsére én vagyok olyan szétszórt, hogy folyton elfeljtettem kaja előtt mérni a gyereket, így utána sem volt értelme (sajnáltam is volna rángatni az éppen elalvó gyerkőcöt), úgyhogy mi maradtunk a heti egy mérésnél a védőnőnél. Inkább, mint hogy azon stresszeljem magam, hogy most miért csak 100-at eszik, és miért nem 250-et... Tudom, nem mindenki veszi ezt ilyen könnyen, de láttam elég anyukát aki kikészítette magát és a babát az állandó méricskéléssel.

  • 2006.11.16 17:20:48gyöngy

    Nekem az első két gyerekemnél nem volt cs.mérleg, és a 3-nál sem lesz. Ha békés, nyugodt, eszik alszik, akkor minek mérni. Ha meg mérés szerint eleget evett, de ordít az éhségtől, meg dugdossa az öklét a szájába, úgyis adnék neki. Tehát megint csak felesleges mérni. Nekem a havi 1 mérés bőven elég volt. Nem a méréstől lesz jóllakott és nyugodt baba. Arról nem beszélve, hogy az anyuka is mennyi macerától szabadul meg, és nem kell aggódnia, ha valamivel kevesebbet evett, mert legfeljebb kicsit hamarabb kel, és bepótolja a következő szopásnál.

  • 2006.11.16 17:23:20kovvacs

    Mérleg :)
    Hetente hallgattam a védőnőtől, hogy honnan tudom, mennyit hízik a gyerek és szopik-e eleget. Amúgy szemmel láthatóan remekül volt, és nehezen tudtam elképzelni, hogy a napi 10-12 szoptatásból (alkalmanként 30-50 percen át) túl keveset egyen.
    Végül az ötödik hét tájékán beadtuk a derekunkat, és a védőnő megnyugatására(!) elkunyeráltam a mérleget a húgomtól. Egyetlenegyszer mértem meg, hogy mennyit szopizott a porontyom. Viszont minden este, amikor nem felejtettük el, megmértük fürdetés előtt. 4 hónapon át. Amíg meg nem született az újabb unokatesó, akinek átszállítottuk a mérleget.
    Úgyhogy én nem tudtam, mennyit szopik a kölök.
    Az időpontokat írtam fel, mikor kezdi, mikor fejezi be.
    Így is remekül hízott.
    Sose fagyasztottam le anyatejet "hátha kell" alapon (lsd még köldökzsinórvér). Kb. 15ször fejtem az elmúlt 10 hónapban, csak akkor, ha a hónomban és a kulcscsontomnál lüktetett az egész cucc egyben. Ennek ellenére nem tartom feleslegesnek a kézi fejőt, hiszen még jónéhány gyereket szeretnénk...
    Sógorasszony minden szoptatásnál mért, minden szoptatás után fejt, sokat fagyasztott. Aggodalmaskodott rendesen, hogy délután már nincs annyi teje, és az eltett cuccból pótolt. Az ő gyermeke is remekül fejlődik, soha semmi baja nem volt. (Mindkettőnk bébije egy picit kövérke volt 5-6 hónaposan, az enyim már leadta a pluszt a mozgás miatt.)
    Lám, nem vagyunk egyformák:) de így is van ez jól.

  • 2006.11.16 18:46:11Azurka

    Mi is megjártuk pár dologgal, amit legjobban megbántam, az a kenguru és a hordozó megvétele volt. Mivel sokat cipelésszük a férjemmel a lányunkat, ésszerűnek tűnt valami magunkra szerelhető gyerekhordozó alkalmatosságot beszerezni. Én hordozókendőt szerettem volna, a férjem viszont idegenkedett a sok csomózástól, kötögetéstől, így engedtem magam rábeszélni az egyik legdrágább, csili-vili kengurura. Hazaértünk, kipróbáltuk. Kenguru felcsatol, gyerek beletesz, gyerek elkezd üvölteni, mint akit ölnek, gyerek ki. Ezt eljátszottuk még kétszer, fél óra szünettel még egyszer, majd naponta egyszer, majd hetente egyszer... Közben megvettem a hordozókendőt, mondanom sem kell, az első alkalommal elaludt benne, a kenguru meg azóta a szerkrényben pihen... Az autóba köthető babahordozót meg tulajdonképpen nem is használjuk, kaptunk egy mózeses babakocsit, aminek a felső része biztonságosan rögzíthető az autóba, így a gyereket bepattintom a mózesbe, a mózest az autóba, a váz a csomagtartóba és már száguldunk is. Kiszedni is nagyon egyszerű, és nem kell megbolygatni a gyereket, ha alszik. Szerencsére elég nagy a mózes, majdnem 6 hónaposan még éppen belefér (bár 70 cm és 8 kg), úgyhogy ezt a típust (Peg Perego) nagyon tudom ajánlani annak, aki ilyenen gondolkozik, használtan annyira nem is vészes az ára. Hordozó helyett inkább autósülést kellett volna venni, hát, késő bánat.
    Mik a tapasztalatok az autósülésekkel kapcsolatban? Nemsokára vennénk, csak nem tudjuk, hogy milyet érdemes. Köszi előre is a válaszokat.

  • 2006.11.16 18:49:06katampusz

    hú én emlékszem a sógornőmnek mérni "kellett" a gyereket, tiszta horror volt...

    állati jókat idegeskedtek azon, hogy mikor mennyit evett, illetve nem evett a gyerek...

    szerencsére nekem (kopp kopp) nagyon klassz védőnőm van, szinte mindenben hasonló az álláspontunk, többek között a mérleget tekintve is.

    azt mondta ha nem akarok megbolondulni, akkor nem kell mérleg a háztartásba. majd úgyis le kell vigyem mérni, ő meg hetente kijön és megnézi a gyereket. így is történt, minden hétfőn jön, dícséri hogy szépen nő a gyerek, minden apróságot észrevesz rajta. (semmi nem kerüli el a figyelmét és mindenre emlékszik, akármiről is beszéltünk idáig)

    úgyhogy szombaton lesz egy hónapos a fiam és jövő csütörtökön lesz először lemérve, már nagyon kíváncsi vagyok, a ruháin látom hogy nőtt, és nehezebbnek is tűnik már ... :)

  • 2006.11.16 20:11:58broderickk

    Sziasztok! Autós ülésnek a Concord Ultimax-ot ajánlom, 3. gyermekemnek ezt vettünk és a legjobb, amit valaha próbáltam. Újszülött kortól jó 4 éves korig, az elején menetiránynak háttal használatos, később meg kell fordítani és előlről bekötni a gyerkőcöt. Mi is beleestünk a hordozó hibába, bár a Peg Perego szerintem nagyon jó. El is adtuk szinte alig használtan. Törülköző ügyben még annyi, hogy sztem sem érdemes a babaméret, pár hónap és már nem lehet bebugyolálni, amit nem szeret, pláne ha fázós (a miénk mindig megfagyna:)

  • 2006.11.16 20:37:59kovvacs

    Autósülésekkel kapcsolatosan német teszt (ha egy picit beszélsz németül):
    http://www.stiftung-warentest.de/online/kinder_familie/test/1102015/1102015/1102574/982015.html

  • 2006.11.17 06:34:41tappancsik

    Üdv Mindenkinek!
    Mérleg:
    Én is az idegbajos anyukák közé tartozom.
    Volt mérlegünk keddig /béreltük/.
    Valóban sokat paráztam, ha a gyerek nem evett eleget,
    de az én babám nem naponta egyszer evett keveset,
    hanem többször is – ma 6 kilósan is csak 520-540 g tejet/tápot eszik naponta.
    Az első hónapban örökké aludt, még enni sem akart felébredni,
    a csúcs 9 óra alvás napközben egyhuzamban, kipróbáltuk nem akart enni ez idő alatt.
    3 hónaposan „mérlegtelenítettem” 2 hétre,
    nem méregettem, és nem pótoltam,
    csak a baba igénye szerint volt etetés: nem fejlődött semmit.
    A következőnél is lesz mérlegem.

    Kenguru:
    3.5 hónapos korától használom. /5500 Ft./
    Csak addig ordít a csemete, amíg bepatentolom.
    Utána élvezi az utazást, nézelődik, ismerkedik a világgal.

    Hőmérő: digitális popsihőmérő (990 Ft) gyors és pontos.
    Babahordozó: kölcsön kaptuk, úgyhogy ezt használjuk.

    Apropó mikortól lehet menetiránnyal szemben ültetni a babát?

    Ja, kipróbáltam: tüdővel működtedtem az orrszívót. Hát....

  • 2006.11.17 09:38:54renege

    Sziasztok! A mérleg ügyhöz én is hozzászólnék. Engem inkább megnyugtatott, mint idegesített a mérleg használata. Jó volt tudni este, amikor elaldut a cicin öt perc szopi után, hogy aznapra már simán megette az adagját, és nem kell izgulni, hogy felkel éjjel. Persze ehhez hozzátartozik egy nagyon kis szuper baba, aki már a kórházban is végigaludt 8 órát éjszaka, és megtartotta ezt a kedves szokását. Csak az kellett hozzá, hogy megegye a napi adagját. [persze, most, hogy négy hónapos, azért kezd rájönni, hogyan kell éjjel is műsort csinálni a szülőknek :)))] A mérlegelés nálunk egyébként alap volt, mindenki mérnök a családban :) apukám összesítette is az adatokat, van már excel táblázatunk, meg grafikonjaink. Vicces tudni, hogy három hónap alatt 75kg tejet fogyasztott a kicsikém :)))

    Kengurut mi is vettünk. Nálunk is ordít, ha beletesszük, viszont utána általában lenyugszik, és nagyon jól jön, amikor esőben és szélben kell hazajönni a nagyszülőktől. A legnagyobb viharban tud a legjobbat aludni.

  • 2006.11.17 14:25:05Mildor

    Sziasztok! Én a pelenka kidobáshoz szólnék hozzá, mert sajnos vannak rossz tapasztalataim...
    Én úgy csinálom, hogy van egy szemetesem a pelenkázó mellett, amibe rakok egy szemeteszsákot. Plusz minden egyes használt pelust egy uzsonnás zacsiba csomagolom, így teszem a szemeteszsákba. Így simán meg tudom várni, míg tele lesz a szemetes, nem büdösödik a "cucc", és ebben a szemetesben csakis pelusok vannak. Szerintem ez így nagyon higiénikus, olcsó és nagyon egyszerű üríteni is.
    Sajnos a házban is vannak más babák, és egyszerűen felháborítónak tartom, amikor a szemetes kukánál csomagolatlan pelenkák vergődnek a földön, mert még arra sem veszik a fáradtságot, hogy legalább egy bekötött reklámszatyorban dobják ki :-(

  • 2006.11.17 16:05:42eszter

    erősítsetek meg, ha nem így van, de én egyszer azt hallottam, hgoy ezek a pelusok ugye rém rosszul bomlanak le, de végül lebomlanak....egyszercsak. Ha viszont egyenként még körbe vannak csomagolva, akkor aztán az életbe se fog bomlásnak indulni. A nejlonzacskókat (corás, tescos) pedig mi a szelektív hulladékgyűjtő zsákba nyomjuk, amiért ugyan úgy jön hetente a kukás. Mi 5 főre (egy pelusos) 1 zsák általános szemetet, 1 fél zsák komposztot és egy dugig tele zsák újrahasznosíthatót termelünk ki hetente.

    Szóba került már a textil, meg a mosható,de szégyen, nem szégyen, nekem arra nincs időm, helyem, energiám (se villany, se lelki).

  • 2006.11.17 17:39:14Hicudzsi

    Eszter! Teljesen igazad van!

    Ráadásul a külön becsomagolt kakis/pisipelusoknál a melegben (amit a nylonzacsi kelt) gombamód szaporodni kezdenek a káros baktériumok.



    Egyébként a pelusok legnagyobb kára az, hogy a kakiban lévő bacik bekerülnek a talajvízbe, és nem a csatornahálózatba, amit tisztítanak.

  • 2006.11.17 18:12:58eszter

    Köszi, Emőke, akkor mondjuk lehetne azt ajánlani egy magamfajta "lusta" anyának, aki nem szeretne mosható pelust használni, hogy legalább papírbetétet rakjon az eldobható pelusba, a kakit papírbetétestől a WC-be, és a pisis pelust nejlon nélkül a kukába?

    Ez tűnik a legkörnyezetkímélőbb eldobhatós megoldásnak...

  • 2006.11.17 18:59:05Hicudzsi

    Eszter! Ez szerintem a legjobb megoldás lenne :)

    Sajnos én annyira el szét vagyok szórva, hogy még pelust is gyakran elfelejtek venni, nemhogy a papírbetétet... de nekem nagyon tetszik :)





    Ma is elfogyott a pelenka itthonról...

  • 2006.11.17 19:11:14pepi

    Nekünk is volt mérlegünk, 3 hónapra béreltünk a kórházból. Amíg megvolt, minden evés előtt és után mértünk, heti egyszer pucéran is, nekünk is van excel táblánk színes grafikonnal ebből az időből. Ha a nagyiknál szoptattam és nem tudtam mérni, megbolondultam. Az én kissrácom is 5-600 g-t evett, de jól nézett ki már akkor is. Viszont én nem tudtam többet tuszkolni belé, ha keveset evett a mérleg szerint, csak magamnak okoztam idegnyomort a méregetéssel. Aztán vissza kellett adni a mérleget és azóta nagyon jó minden! Sajnos csak azóta sikerült ráébrednem, hogy hiába tuszkolom a cicit a szájába, ha nem éhes, úgyse eszik, ha meg éhes, akkor úgy üvölt, hogy az félreérthetetlen. Egyébként akkor volt a legcukibb, amikor úgy gondoltam, hogy keveset evett, és tuszkoltam a cicit a szájába, ő meg jóllakottan vigyorgott és fülig tejes volt az arcocskája, és azt hitte, anya játszik vele, azért dörgöli a cicijéhez... Kár, hogy akkor a pánikolástól ezen én nem tudtam mosolyogni :(. Ne rontsátok el felesleges aggódással ezt az időszakot, szerintem nem kell mérleg. Ha nagyon kíváncsi vagy, vidd el hetente a védőnőhöz, de otthonra nem kell. Másik kedvencem egyébként az, amikor kifinnyad a szopizásban, és elalszik, és szó szerint lefordul a ciciről, és egy gömbölyű csepp tej ott marad a szája sarkában. Ennél szebb a világon nincs.

  • 2006.11.17 19:33:02manci

    Tapasztalt anyukák! A véleményeteket szeretném kikérni! Overált akarok venni télire a most 76 centis gyerekemnek és nem tudom hogy elég-e a 80-as vagy inkább 86-ost vegyek. Szerintetek?

  • 2006.11.17 19:54:29katampusz

    jaaj pepi igazad van, tényleg nincs szebb annál az utolsó csepp kicsorduló anyatejnél....

  • 2006.11.19 07:58:23manci

    Latolgatva a rengeteg jótanácsot, végül a 86-os mellett döntöttem! :)))

  • 2006.11.19 09:01:26eszter

    manci, bocsi!!! Én olvastam, de magam is hasonló dilemába kerülök overálok kapcsán. Ha még úgysem jár, akkor nem fogja zavarni, hogy kicsit nagy rá, viszont jól alá tudod öltöztetni. Ne haragudj, eltörpült a probléma XXI. századi nő és a korababák mellett. Puszi, azért szeretünk :))

  • 2006.11.19 12:16:20jidele

    ebbe nem tudok beleszólni (még), de azért elmesélem, hogy mindig kicsit skizofrén állapotba kerülök, ha te írsz, Manci, mert nekem otthon ez a becenevem:D

  • 2006.11.19 17:37:00manci

    jidele, nálunk is becenév a manci. Először a kislányunkat kezdük a manóból mancizni, aztán ő kismanci lett én meg nagymanci.

    Nem tudom, ez mennyire helyes, de mi ezerféleképpen becézzük a drágát! A legújabb termés a Hancúrmanci és a Fogasfilé. Persze a becsületes nevén szólítjuk a legtöbbet. Remélem, nem lesz skizó a gyerek!

  • 2006.11.19 17:47:53jidele

    Én is Manóból lettem Manci, sőt, Mancika:D

  • 2006.11.19 19:40:32eszter

    Bízzunk benne, hogy olyanok, mint a kutyák: a hangsúly számít, ha szólítjuk :)

  • 2006.12.01 21:56:13Béb

    Sziasztok!

    Végre sikerült regisztrálnom!
    Annyit írnék így utólag szerintem a vásárlásaim közül a legnagyobb hiba:
    Vájat kialakítású kád.
    Mivel amíg pici nem tudod megfogni a gyereket,utána pedig ha már tud benne feküdni akkor pedig nem tudod megmosni.
    Jól lesz az valamire, valamikor még?

  • 2006.12.01 22:16:28szirti

    sziasztok, én az utolsó utáni pillanatig vártam, hogy kitől mit kapok (kölcsön), aztán ami nem került, azt vettem (kértem meg a férjem, hogy vegye meg). biztosra menőknek lehet, hogy kockázatos, és elesel a válogatás örömétől is, de megspórolsz egy csomó pénzt. A követező tizenvalahány év úgyis arról fog szólni, hogy (egy idő után már csak negyedévente) kinő mindent, és a (kölcsön)adományok drasztikusan csökkennek, így lesz még alkalom válogatni - amíg magához nem ragadja a kezdeményezést.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta