SZÜLŐSÉG

Influenza elleni oltás terheseknek is

2006. október 30., hétfő 13:53

Angliában a várandós nőknek is javasolják az influenza elleni oltást, mivel ez megvédheti őket a szervezetüket erősen megterhelő fertőzéstől.
Az oltásügyi bizottság javaslata szerint a második és harmadik trimeszterben járó terhes nők számára is ajánlani kellene az oltást, nemcsak az időseknek és a szívbetegeknek. A kormány elé terjesztett javaslatot egyelőre vizsgálja az egészségügyi minisztérium.

Orvos szakértők szerint az influenza nagyon megterhelheti a terhes nők szívét és tüdejét, még egy lapáttal rátéve a szülés okozta megrázkódtatásra. Egy 1998-as felmérés szerint, melyet a Guardian brit lap idéz, a terhességük utolsó három hónapjában influenzás nők épp akkora eséllyel kerültek kórházba szív- és tüdőproblémákkal, mint azok, akik súlyos, krónikus betegségben szenvednek. Az influenzaoltás magzatra gyakorolt hatását csak kevés esetben vizsgálták, a nem túl széles körű vizsgálatok azonban nem mutatták ki, hogy káros lenne a vakcina a meg nem született gyerekre.

Az Egyesült Államokban nemrég hozták nyilvánosságra az eddigi legátfogóbb felmérés eredményét, mely a gyermekek influenzaoltásának biztonságát vizsgálta. A 45 ezer amerikai gyermeket érintő felmérés az oltást követő hat hét során szinte semmilyen, orvosi kezelést igénylő mellékhatással nem találkozott. Az amerikai orvosi szövetség szaklapjában közölt kutatás szerint néhány esetben hányingert és hasmenést okozott az oltás. Amerikában évente több mint 90, ötévesnél fiatalabb gyermek halálát okozza az influenza. A hivatalos ajánlás szerint az Egyesült Államokban 6 és 23 hónapos kor között javasolt az influenza elleni védőoltás.

A hazai gyermekorvosok konzervatívabb álláspontot képviselnek: dr. Sohr György a Porontynak elmondta, ő nem javasolja a terhesek és a kisbabák oltását. Mint mondta, esetükben inkább a megelőzésre érdemes helyezni a hangsúlyt, a kismamák ne menjenek influenzás időszakban olyan helyre, ahol nagy teljesítményű légkondicionáló működik (például áruházak, bevásárlóközpontok), mert a kórokozókat ez szétfújja a levegőben.

Sohr doktor szerint a kicsik immunrendszere még nem elég stabil, és a sok kötelező oltás amúgy is eléggé megterheli, így felesleges még egy influenzaoltással is tetézni a dolgot. Mint mondta, közösségbe (bölcsődébe, óvodába) járó gyerekeket szokott oltani, de csak a szülő kérésére. A szoptatott babák egyébként az anyatejjel olyan immunanyagokat szereznek, amely megvédi őket számos betegségtől, ezért sem javasolt nekik az oltás.

Az influenza fertőző, hirtelen lázzal, fejfájással, köhögéssel, torokfájással, izomfájdalommal, rossz közérzettel járó betegség. Az influenzavírusok a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd alatt keletkező légúti váladékcseppecskék révén, cseppfertőzéssel terjednek. Az egyéb légúti fertőzésektől azonban az influenzafertőzések általában eltérnek a terjedés gyorsaságában. Közösségek tagjainak többsége egyik napról a másikra eshet ágynak az influenza következtében. Kiemelkedő a járványügyi jelentősége is, mert pándémiát (világjárványt) okozhat, derül ki az Országos Epidemológiai Központ adataiból.

Az OEK szerint a legutóbbi járványban kizárólag oltatlan, döntően az idősebb korosztályhoz tartozó személyek esetén volt végzetes az influenzafertőzés.

Az ÁNTSZ idén is 1,3 millió adag ingyenes influenza elleni védőoltást biztosít azoknak, akikre a fertőzés valamilyen okból veszélyt jelent. Ide tartoznak többek között a 60 év felettiek, az idősek otthonában lakók, az egészségügyi dolgozók és a baromfitelepek dolgozói. Az ingyenes oltást a háziorvos adja, és ő írja fel az ingyenes oltásra nem jogosultaknak a térítésköteles oltás receptjét is, melyre a tb 50%-os támogatást ad. Az ÁNTSZ szerint az oltásokat november-decemberben érdemes kérni, hogy a január-február-márciusra várható járvány idejére kialakuljon a védettség.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2006.10.30 18:47:58gyöngy

    Én soha nem fogom beoltatni magam influenza ellen. A párom mikrobiológiából doktorált. Van egy kis rálátás a bacikra és vírusokra. Mi vitamint szedünk, meg echinácia tinktúrát megelőzésképp. Csak a lányom szokott elkapni bármit. Az orvos felírja a gyógyszert, de évek óta soha nem váltottuk ki. Mindíg homeopátiás szert szed. Most, hogy kismama vagyok én is homeopátiásban fogom szedni az echináciát, immunrendszer erősítőként.

  • 2006.10.30 20:26:01szeliger

    Magyarországon is javasolt az influenza elleni oltás (ld. Epinfo Módszertani levél 2006.) a terhesség 14. hete után. Sajnos ezt az orvosok között is sokan nem tudják. Én évek óta rendszeresen beoltatom magamat, igaz orvosként dolgozva minden évben találkozom is influenzás betegekkel. Emellett jelenleg én is kismama vagyok, és biztosan az idén is kérni fogom az oltást. (A homeopathiáról ne nyissunk vitát, nekem sajnos sok rossz tapasztalatom volt a betegnél, magam soha nem javasolnám.)

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta