SZÜLŐSÉG

24. hét

2006. szeptember 15., péntek 14:57

A gyereked már 30 centi hosszú és hatvan deka súlyú. A tüdeje elkezdi a tüdőhólyagocskákat belülről borító folyadékfilm termelését, mely majd a levegő légzésében segíti. Ez a bevonat gátolja meg a hólyagocskák összetapadását és összezsugorodását kilégzéskor. A belső füle, benne az egyensúlyozó szervvel ekkorra már teljesen kifejlődött, úgyhogy a bébi tisztában van vele, hogy mikor van fejjel lefelé vagy felfelé.

Ezekben a hetekben kell majd elzarándokolnod egy újabb laborvizsgálatra, ahol kiderítik, cukorbeteg vagy-e. A terhesség során előfordulhat, hogy felszökik a vércukorszinted, mivel a hormonjaid csökkentik a cukorbontást szabályozó inzulin hatékonyságát. Noha ez a tünet csak a terhes nők 2-3 százalékánál jelentkezik, ha nem ismerik fel és nem foglalkoznak vele, a babád koraszülött lehet, sérülhet a terhesség alatt, vagy túlságosan nagyra nőhet, ami komplikálja a szülést. Szerencsére viszonylag egyszerűen szűrni lehet a terhességi cukorbetegséget: a vérvétel előtt egy órával standard reggelit kell enni, amely 2 deci tejből és egy üres („vizes”) zsemléből áll. Mivel az ismert, hogy a zsömlében és a tejben mennyi cukor van, ki lehet számítani, hogy egy óra múlva milyen az ehhez tartozó normális vércukorszint. Ha valakinél ez túl magas, akkor jön a másik, már kevésbé kellemes vizsgálat, amikor a laborban éhgyomorra cukros vizet kell inni, ráadásul előtte és utána is vért vesznek. Ha kiderül, hogy terhességi cukorbeteg az illető, akkor szigorú diétára fogják: többnyire nem kell gyógyszert szednie, viszont saját és leendő gyereke érdekében nagyon oda kell figyelnie a szénhidrátbevitelre. Gyógyszert (inzulint) nem mindig szoktak adni, van, akinél a diétázás is elég.

Előző hét - Következő hét

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.12.11 19:22:00Moira

    Sziasztok lányok!
    Ide is megírom, amit a poronty érkezettbe írtam, dec 8-án megszületett kislányunk
    Puskás ALina Rita
    jelenleg stabil, a PIC-en van, napontamehetek be hozzá

  • 2009.12.11 19:32:58kandi

    Szia Moira!
    Már a poronty érkeziken is írtam. Megmondom őszintén, nem akartam hinni a szememnek, amikor a friss kommentek között megláttalak. :(
    Nagyon drukkolok Nektek! Ha lesz rá erőd, energiád, akkor néha írd meg, hogy mi újság veletek!

  • 2009.12.11 20:11:05Ronja

    Szia Moira, eloszor is gratulalok bar ezek szerint korabban erkezett Alina. Hogy vagytok? Melyik korhazban van a bebi? Esetleg az 1.szamu gyerekklinikan? es ki a kezeloorvosotok? ne haragudj ha tolakodo vagyok

  • 2009.12.11 20:13:37dodóó

    nagyon drukkolok hogy minden rendbe legyen.

  • 2009.12.11 20:23:22Moira

    Ronja: a Jánosban van.

  • 2009.12.11 20:41:52Ronja

    akkor a kozelben. en is nagyon drukkolok!

  • 2010.01.04 08:30:18kattalina

    Sziasztok:)
    B.U.É.K.:-)
    Zsircica vigyáz magadra nagyon!
    Jó gyorsan elment ez az ünnep:(
    Nekem akkora hasam van hogy az hihetetlen, mindenki azt mondja hogy egy hónappal előrébb vagyok.
    Ti hogy álltok az alvással?Hannyat vagy oldalt?

  • 2010.01.04 12:21:49Noni

    Sziasztok!


    Zsircica hogy vagy? És a többiek?
    Alvás? A teli holdra kissé érzékeny vagyok, ez tovább nehezíti a dolgokat. De amúgy mikor már oldalt fáj a derekam, akkor jön a hanyatt, aztán megint oldalt, és így megy ez egész éjszaka. Kicseréltük az ágyunkat egy keményebbre, így most azért egy kicsit jobb. Már nekem is van pocim, de nem olyan óriási.

    Ma megyünk dokihoz...

  • 2010.01.04 14:04:20hohogabela

    Sziasztok,

    na végre előkerültetek!
    Én most örülök, hogy vége az ünnepeknek, és mostantól tényleg bevezetem a 4 napos munkahetet, mert a végén esténként azok a haskeményedések megijesztettek.
    Holnap megyek cukros vizet inni, de például kötelező uh legközelebb csak a 32. héten lesz. Mindegy mi kb. 2 hét múlva elmegyünk 4D-re.
    Mozog a bébi rendesen, nekem az oldaltfekvés nem mindig tetszik neki, de hanyatt meg nem tudok aludni, szóval az elalvás kicsit nehézkes.
    Nekem rettenetesen nagy a hasam, más ekkorával megy szülni, viszont szerencsére mintha csak az nőne...:))
    Mi is kicseréljük az ágyunkat, mert keményebb kellene.
    Szép napot!

  • 2010.01.04 15:53:04kattalina

    Szerencsére én se növök "annyira" máshol:)
    Én annyira szerettem hason aludni:(Egész este forgolódók mint egy grill csirke:)
    Csütörtökön megyek dokihoz, gondolom majd akkor el küld cukor terheléses vérvételre.
    Nálam is nagyon mozog a babo, de ha front van akkor meg se mukan.....tuti hogy frontnál fogok szülni, nagyon érzékeny rá.

  • 2010.01.04 16:38:43zsircica

    Sziasztok,

    Már egy hete fekszem, igyekszem nem nagyon felkelni, ami először baromi nehéz volt. Szerencsére van segítségem, mert egyébként nem menne... Alig várom, hogy mennem kelljen dokihoz meg vérvételre, hogy legalább kimehessek a lakásból. A fiamnál az utolsó napig dolgoztam (ülőmunka gép előtt, feltett lábbal), akkor semmi hatása nem volt a gyakori keményedésnek a méhszájra, de a többedik terhességnél állítólag egész másképp viselkedik a méhszáj.

    Voltam 4D-n a múlt héten a szegedi klinikán. Törökülésben ült a baba, láttam a kis arcát stb. is és alaposan megvizsgálták 2D-vel, szerencsére megfelelően fejlődik, csak a méhemnek kell bírni valahogy. Onnan küldtek fel a szülészetre manuális vizsgálatra. Még jó, mert másfél hónapja nem vizsgált meg így a doki, így azt sem tudom, mikor nyílt ki a méhszáj. Bár a barna váladék oka az is lehetett...

    Én az oldalamon alszom, de éjjel átfordulok hátra, de akkor felébredek, mert kényelmetlen. Nekem meg a kemény ágy nem jön be, keményedik (attól is) a hasam.

    Ki mikor megy cukorterhelésre?

    Lányok lassítsatok, vigyázzatok magatokra!

  • 2010.01.04 18:25:14SzBSz

    Sziasztok, Boldog Új Évet mindenkinek!

    Nekem is nagyon nagy a hasam, néhány falat után nyom a gyomrom, kis mozgás után nehezen kapok levegőt. Pedig nem híztam sokat, eddig összesen 3-4 kilót. A legszörnyűbb, hogy az aranyér nem akar múlni, pedig növeltem a rostbevitelt és krémmel kezelem is:-((
    Az oldalamon alszom, bár nehéz, mert a félig hason félig oldalthoz vagyok szokva, így egész éjjel forgolódom. Hanyatt nem tudok aludni, de nem is mernék mert azt olvastam, hogy a baba úgy nyomhatja a belső szerveket és ez funkciózavart okozhat. Ti nem tudtok erről valamit?
    Ma láttam UH-n a huncutkát, nyitva volt a szeme és le volt biggyesztve a szája:-) És olyan nagy ökle van:-) Megint fiúnak tűnt:-)
    A napokban kérek beutalót a vérvételre, szerintem a héten el is megyek rá.
    zsircica, kitartást neked!

  • 2010.01.05 09:14:08Noni

    Sziasztok!

    Szerencsétek volt a 4d-n. A mienk is törökülésben ült, csak éppen háttal nekünk...
    Tegnap a dokim elbizonytalanodott a nemét illetően. Bár a lányt se mondta 100%-ra, merthogy tutira sosem mutatja meg magát, de most először felmerült a fiú gyanú. (még jó, hogy csak ebben a két nemben létezik az ember... :D )

    Én már túl vagyok a cukron. Fenomenális élmény volt... :D

  • 2010.01.05 10:57:26hohogabela

    Sziasztok,

    na most már én is túl vagyok a cukron, nem volt olyan gáz, csak az éjjel annyira rosszul aludtam, meg a fejem is fájt, hogy attól volt hányingerem.
    Lassan már esténként félek az alvástól, mert hát már nem mindíg sikerül jól.
    Most már biztos, hogy ha este meg késő délután nem eszem sokat, vagy csak gyümölcsöt meg joghurtot akkor jobban alszom... Tegnap beugrott egy kocsonya...
    Hát tényleg lassítani kell...
    Szép napot!

  • 2010.01.07 18:35:42kattalina

    Sziaszto:)

    Ma voltam dokinál:(
    5 perc alatt kidobott, meg kérdezte hogy hány hetes vagyok mondom neki hogy 25-26, kérdezte hogy akkor miért akkora hasam mint aki most akar szülni vagy ikreket vár...
    Nézték a vérnyomást, súlyt(itt le is döbentem 68 voltam:(56-alkezdtem el)
    Mondta hogy menjek vissza egy hónap múlva, majd utána nézünk uh-t(de akkor már több mint 30 hetes leszek), a labort is ugy kértem külön, hogy már nem ártana mert már majdnem 2 hónapja nem volt.
    Terheléses cukot meg nem engedte mert hogy az előző laboron sem volt magas.A baba szívhangját azt meg nézte de ha 5 mp többet volt rajta akkor sokat mondtam.
    CTG azt mikor szokták nézni?
    Ugye nem ez a normális hozzá állás?!
    Szóval nagyon gáz volt:(

    Elkezdem Ribint Rékát:P...de amugy mindenki azt mondja hogy alig szedtem fel..de a hasam az tényleg jó nagy:)
    Szép kerek:)

    Szép estét:)

  • 2010.01.07 22:24:01SzBSz

    Kattalina, nem jó kezekben vagy, ha van rá mód, keress másik orvost. A cukorterheléses vizsgálat a 24-28. héten kötelező, az orvos köteles erre elküldeni! A hasam nekem is hatalmas, ez nem rendellenes, ne aggódj! Szerencsére a kilókon nem látszik, eddig kb. 5 kilót híztam.
    CTG még nem került szóba nálam sem, az majd az utolsó hónapban lesz, úgy tudom.
    Én a Kállai Ildikó terhestornáját szereztem be, ő nekem szimpatikusabb és tetszenek a gyakorlatok is:-) Bár eddig még csak 1x volt időm végigtornászni;)
    Jó éjszakát!

  • 2010.01.09 11:23:29hohogabela

    Sziasztok,

    Kattalina gyorsan válts orvost! Dilis, vagy klimaxos? A cukorteszt tényleg kötelező. Nálunk most már csak a 32 hetes uh lesz kötelező, addig nincs. De én még CTG-ről nem hallottam. Az mi? Nálunk NST lesz majd a végén... Ez a Ribint Réka tetszik... De én nem bírom magam ilyesmire rávenni... Nagyon lusta vagyok.
    Tegnap voltam kozmetikusnál, már ott is elég nyűgösen viseltem a dolgokat, még szerencse, hogy a barátnőm...
    Én is kb. 6 kilónál tartok óriás hassal, nekem is azt mondogatják, hogy akkora, mint másoknak akik már szülni indulnak, de mit csináljak? Leszorítsam? Legalább van helye a babáinknak! Meg különben is nem kockahassal kezdtem, már volt hasam amikor terhes lettem akkor is, úgyhgy nagy ívben le...
    Szép napot! ( bár itt olyan borús az idő, hogy nem túl szép )

  • 2010.01.09 11:32:24másutt

    csajok, Magyarorszagon 20 hetes terhes felett mindenkinek azt mondjak, hogy olyan, mintha mindenoras lenne, avagy ikrek lennenek.
    nekem is azt mondtak.
    ez egy nepszokas. semmi koze a has meretehez.
    elso gyereketek, ugye?
    :D ez meg csak rosszabb lesz, egyre rosszabb, hetente rosszabb.
    most jonnek majd a nagyeszu penztarosok es megmondonenik a buszon.

    ajanlom a kovetkezo valaszt, ha idegesitenek a beszolasok:
    "igen, mara vagyok kiirva, es nagyon ideges vagyok, tessek bekenhagyni."
    avagy
    "meg sok hetem van hatra, de nyolcasikrek, tessek majd figyelni a TV-ben!"

  • 2010.01.09 12:25:05Rosa Rugosa

    Igen.:)
    De ha nagy bő malaclopó kabátban jársz, akkor olyan is lesz, aki ismer és csak amikor megszülsz, akkor mondja, jéééé, nem is tudtam, hogy terhes vagy! Ja, a szomszédja persze valóban 20 hónaposan már betippelte, hogy utolsó órás vagy.
    Nekem a kedvencem az volt, hogy nyáron fürdőruhában az egy hónapos gyerekemet szorongatva megkérdezték, -Megint terhes vagy?:D

  • 2010.01.09 13:34:06másutt

    Rosa, a 3. trimeszterem julius eleje-oktober eleje volt.
    eselyem nem volt malaclopo kabatra. 42 fok volt! :D

  • 2010.01.09 13:47:17Rosa Rugosa

    Jó, nekem egy terhességem volt, aminek márciusi szülés lett a vége, akkor hallottam...:))))
    Igaz, hogy a mozgásom kissé lelassult, meg a fejem eltörpült a kabát tetején, de nem vették észre.:D

  • 2010.01.09 14:08:54másutt

    Értjük mi egymást!
    Meg ugye, mérettöl meg évszaktol függetlenül egy hasat el is lehet dugni lebernyeg alatt, meg ki lehet dobni keresztben csikos szük toppal is!

  • 2010.01.10 10:13:00zsircica

    Hohogabela: az NST és a CTG ugyanazt a vizsgálatot takarja, csak az NST a vizsgálat neve, a CTG pedig a gépé. A 36. héttől kell menni rá először hetente.
    (bár nekem csináltak a 24. héten a szegedi klinikán, hogy biztosan nincsen fájástevékenység)

  • 2010.01.27 08:43:47Panka ustokos

    24+3
    Megcsak.Haj jaj.

  • 2010.02.01 18:09:06mormi

    Panka, en most dobbentem le, hogy nemsoka belepunk a harmadik trimeszterbe. Nekem nagyon gyorsan megy az ido. Most ugrott be az a gondolat, hogy mivel nem tervezunk harmadik gyereket, valoszinuleg ez az utolso terhessegem es eddig meg nem volt idom "elvezni", mert alig mult el a hanyinger, maris itt az elnehezult nagypocakos idoszak.

  • 2010.02.05 10:29:16Panka ustokos

    Szia Mormi!

    Igeeeen!!!
    En se nagyon tudtam elvezni a korulmenyeim miatt,bar ahogy mocorog az nagyon jooo!!!
    Marciustol mar nekem is gyorsan fog telni(koltozkodes,takaritas),bar mar most is( pakolaszas,ugyintezes)

    Jo babavarast neked!!!!

  • 2010.04.13 11:11:56Anyek

    Szia Meni! A gátfájásos kérdésedre kapott választ,megosztanád velem? Az előző terhességemnél nekem sem volt ilyen, most viszont sokszor úgy érzem, kiszakad a gátam, akár állás közben is.

  • 2010.04.13 14:51:29dézigazdi

    Szia Anyek!
    SOS-ben csutkababa írt Meninek, vszleg a gátja a visszerektől fáj, azokat nyomja a gyerek, főleg az állás nem jó. az ülés úgy működik ilyenkor, mint a kompressziós harisnya.
    Asszem egy ilyet én is beszerzek hamarosan, mert nekem meg a térdem felett kb. 5 cm-re, a belsőcombon van egy fájdalmasabb rész. Látszani nem látszik, de szerintem visszér.

    Egyébként úgy vettem észre, hogy a héten kevesebbet mozog a kölök, mint mondjuk két-három hete. Elég rapszodikus, nincs két egyforma nap. Már reggel is csak nyújtózkodik egyet vagy fordul, aztán húzza tovább a lóbőrt, míg két hete fél hét körül reggeli torna volt minden nap.

    Ez normál?

  • 2010.04.13 14:53:09dézigazdi

    Szóval ezt írta:
    Meni
    A lábon lévő visszereknél valóban hasznos a séta, mert az izmok működése pumpaszerű hatással segíti a venás visszaáramlást.
    Itt neked a gáttájékon, vulván van értágulatod, erre nem jó ám a séta, mert ott annyira nincs izompumpa hatás:), sőt, a gravitáció miatt még inkább ránehezedik a medencefenékre a méh.
    Ha ülsz rajta, az olyan, mint a lábon a kompressziós harisnya.Összenyomódik.
    Nincs gyulladásban, miért ártana a meleg víz? A vízben ázva pedig a felhajtóerő kombinálódva a víz nyomásával, valamint nem függőleges helyzetben leledzve, szintén segít.
    Fizika, és egy kis anatómia:)

    A továbbiakra nézve az orvosod tud jósolni, mert ő látja is a problémát, illetve a hagyományos nőgyógyászati vizsgálati helyzetben inkább nem fogja látni.Állva nézzen alád inkább.
    Gyulladás, vérrögösödés jelenthet veszélyt, lehet, hogy a 3. trimeszterben emiatt esetleg aszpirint fog adni, de ez az ő dolga!
    Sok pihenés, no terhelés, igenis sok vízben levés a fentiek miatt.
    nem tudom, meddig rosszabbodhat, ez csak idő jártával derül ki:(

  • 2010.04.13 15:14:33Anyek

    Szia Dézi! Igen én is olvastam, arra gondoltam, ha a dokija mond valamit, mert én csak a jövő hét pénteken tudok menni.
    Az meg normális, hogy van, amikor kevesebbet mozog, vagy nem akkor, amikor egyébként szokott. Ha nyugtalan vagy miatta, igyál meg egy pohár kakaót és figyeld, hogy mozog-e?. Ha igen, hidd el, semmi gond. Tényleg, nem is emlékszem már mikortól kell figyelni hivatalosan a magzatmozgásokat.

  • 2010.04.13 19:59:56Meni

    Sziasztok! Anyek, holnap megyek, utana majd irok, hogy mi okosat hallottam. Elso korben azt tudom javasolni, hogy kezitukorrel csekkold le magad egy kiszakados nap vegen. En spec majdnem dobtam egy hatast, annyira mas kep fogadott, mint szamitottam ra, tisztan lattam a "hatalmas" ereket. Akkor kattantam ra erre a temara, es titkon nagyon bizom benne, hogy holnap a doki legyint egyet, es ezzel le is kattanok vegre. Ha megsem, akkor megirom :)

    A magzatmozgasokat amugy hivatalosan a 32. hettol "kell" szamolni, szemelyes trukkom, ha hirtelen feltunik a mozgas hianya, hogy eszem egy kis csokit, iszom egy kis kolat. Olyan jo 90%ban beindul tole a tancolgatas...Amugy meg ha nagyon felhuzod magad ettol, akkor a legegyszerubb bemenni a dokihoz, hogy vessen egy pillantast a babara, mert kevesebbet erzed. Persze ezzel sem szabad visszaelni, en egyszer csinaltam ilyet, mert napok ota egyre szarabb volt a kozerzetem, kezdtem belegolyozni, hogy nem erzem a mozgast. Nagyon megerto volt, a baba teljesen jol volt. Igaz, bekuldott szulni, de ez mas kerdes :)

  • 2010.04.13 20:09:16Anyek

    Kösz, Meni!

  • 2010.04.14 13:16:37wickedszti

    sziasztok :)
    Látom, nagyjából mindenki rendben van ...
    Nekem is sajnos előjött az aranyom, igaz csak picit, nem fáj, inkább kellemetlen. És elég randa :D
    A baba jól van, nagyon sokat ficereg, a doki szerint ez a dolga. Én csak azon csodálkozom, hogy micsoda kondija van, napi 12 órákat gyakorlatilag folyamatosan mozog ...
    Ma beszéltem azzal a szülésznővel, akinél szeretnék szülni, elvállalt :)
    Májusban lesz randevúnk, akkor jól megnézzük egymást és beszélgetünk egy kört. Telefonban nagyon szimpatikus volt.

  • 2010.04.14 13:30:51dézigazdi

    Szia wick :)
    Látom, ezekkel a fránya visszerekkel mind jól kifogtuk, épp arra készülök, hogy meginterjúvolom a nyilvánosságot off-ban kompressziósharisnya-beszerzési ügyben.

    Holnap reggel cukor, készülök a vízzel és a citrommal :) - és meglátom, milyen lett az új szülészet.

    Védőnő ügyben te megkérdeztél valaki ismerőst, hogy kit ajánl, vagy a dokidat?

  • 2010.04.14 13:49:34magne

    sziasztok:) gyerkoc mozgashoz csak egy megjegyzes: azt tudtatok, hogy a pocak es a gyerek ugy no, hogy eloszor a pocak no, kicsit tobb lesz a magzatviz, tobb helye van a gyerkocnek mozogni, amit erezhetunk ugy hogy kevesebbet mozog, aztan 'beno' a terbe, kicsit megint szukosebb neki a hely, egyet fordul es maris erezzuk, aztan megint egy kis magzatviz tobblet pocak novessel, aztan megint kevesbe erzodik... remelem erthetoen irtam le:) ezert van a hullamzo mozgaserzet, hogy egy hettel korabban 'jobban' mozgott, most meg kevesbe, aztan egy het mulva megint nagyon:)

  • 2010.04.14 13:53:39dézigazdi

    Köszi, magne, ez elkerülte a figyelmem. Persze azt észrevettem ,hogy a hasam néha 1 hétig nem nő, aztán mint az állat két napig :)
    Ja, írogattam neked a 23. héthez. Hívtad már a tg-t?

  • 2010.04.14 15:11:34wickedszti

    szia dézi :)
    Hajrá a cukros löttyhöz ;)

    Nem, nem én voltam.

  • 2010.04.14 15:28:08dézigazdi

    "Nem, nem én voltam." Ezt nem értem. Védőnőügyben? Márminthogy micsoda nem voltál?

  • 2010.04.14 16:52:51wickedszti

    Igen, dézi, védőnőügyben ...
    Bocs, a kicsit el van akadva a fogalmazókám :D

  • 2010.04.14 18:03:28Meni

    Na akkor mondom mi volt. A labamon levo ergyulladasra kaptam Venoruton kremet, elvileg egy ot napos kura utan el kell muljon a fajdalom. A szemeremtesten levo visszerrel nem tud mit csinalni, terhesseg utan el fog mulni. Nem tudja megjosolni, hogy mennyire fog ez tovabb romlani, meretben meg tovabb nohet az ertagulat, de hogy mennyire lesz kellemetlen, fajdalmas, azt nem tudja. Remeli ahogy elmozdul a gyerek (most teljes popsival, labakkal a medencehez nyomja az ereket), jobb lesz. Pihenjek ha az esik jol, nem veszelyes sem az ulomunka, sem az alldogalas. Kenegessem parafin olajjal, az sokat segithet. Ja, es hazaselet nagyon nagyon ovatosan, mar ha a fajdalom nem zavar. Kompresszios harisnyat o nem javasolta, mondjuk nem is vennem fel (30 fok kozel van most is, es meg csak tavasz van). Na lanyok, sok sikert es javulast a sajat ereitekhez :)

  • 2010.04.14 18:14:32nyuszko99

    Sziasztok! Csatlakozhatok? Most vagyok a 25. hétben, és nekem is tökre előjöttek a visszereim -megint. Szerencsére csak a lábamon van, és csak az alsó lábszáron. Úgyhogy én kompr.harisnyát hordok rá, és nekem nagyon bejött. Meg Venorutont eszek 2-t/nap. Előző terhesség után nagyon gyorsan elmúltak, úgyhogy van remény.

  • 2010.04.14 18:18:37Meni

    Ma amugy rohogogorcsot kaptam kinomban. Mert ugye ha itt faj, ott faj, az ember odateszi a kezet, osztonosen es placeoilag is. Na de speciel ahol nekem vannak a visszereim, oda eleg bajosan tudom tenni a kezem. Ma a munkahelyemen feluton allitottam meg a kezem, meg mielott beneveztem volna a Jacko hasonmas versenyre. Szoval a humorom az meg megvan, nagy baj nem lehet :)

  • 2010.04.14 18:23:36Anyek

    Ezek remek kilátások! Én meg mint a kotlós tyúk állandóan azt keresem, hova ülhetnék le akár egy percre is.
    Szia nyuszkó! Üdv a klubban!

  • 2010.04.14 18:42:07nyuszko99

    Jah, az ülés nálam is hasonló. És jó terhes módjára mindig próbálom egyből fölrakni valamire a lábaimat, hogy ne lógjanak:).

  • 2010.04.14 20:08:34dézigazdi

    Lábfelrakás megvan, és ma elhatároztam, hogy másfél óránként lemegyek a földszintre a másodikról meg vissza :))
    Meni, Jacko? :DDDDD

  • 2010.04.14 20:26:40Anyek

    lifttel?-)

  • 2010.04.15 16:26:31nyuszko99

    Uh, ma voltam terheléses cukor vérvételen. Biztos égő, de nekem ízlett a lötty (persze egy egész citrommal), de a várakozástól úgy éreztem kifekszek. Ráadásul annyira idegesít ha emberek köhögnek, tüsszögnek a nagyvilágba. Biztos extra érzékeny lettem, de ez nem bunkóság már??? Nekem anyukám mindig azt mondta, tegyem a szám elé a kezem köhögésnél, tüsszentésnél (azóta értem is, miért)..

  • 2010.04.16 08:35:21dézigazdi

    Nyuszko, én is tegnap voltam! A lötty tényleg nem volt olyan rossz, mint amire számítottam, gyanítom, a citrom miatt, de azért ízleni nem ízlett.
    Nekem mázlim van, a szülészetnek külön laborja van, ahol csak a kismamák vérvétele és CTG-je folyik, és a cukorterheléseseket előreveszik.
    Viszont a szülésznő meglepődött, hogy két óra után még nem voltam éhes. Ez most jó vagy nem?

  • 2010.04.16 17:34:06nyuszko99

    Dézi, szerintem ez nem gáz. Bár ha lehet én mindig ennék, de a cukros cucc után én se éreztem úgy, hogy valamit azonnal ennem kell. Azért hazafelé egy kis péksütit lenyomtam:).
    Jó, hogy a szülészetnek nálatok külön laborja van. Itt nagyon gáz, mindenkivel együtt kell várakozni, és persze mindig állati sokan vannak (bár ez kevésbé zavar, mint az emberek köhögése a nagyvilágba..). Szerencsére engem is előrevettek a cukorterheléssel, bár az asszisztensnő leszidott, hogy ilyen későn megyek (7 helyett 8-ra....). Mondtam neki, hogy igazán kis gyermekem van otthon, úgyhogy nem olyan egyszerű az indulás. Utána kedves volt.
    Ja,ja, még tegnap akartam kérdezni, hogy miért határoztad el, hogy lépcsőzni fogsz? A kondi/vérkeringés miatt?? Én kb. 5 lépcső után szét akarok esni... Ja, meg az "önszántamból" lépcsőzést asszem tartogatom az utolsó 2 hétre (akkor hátha gyorsítja a dolgokat, de addig fúúj).

  • 2010.04.16 18:55:18dézigazdi

    A séta visszerek ellen van, sajnos örököltem a hajlamot. A mozgás élénkíti a vérkeringést, és megszakítom az ücsörgést.
    A lépcsőzés hálistennek jól megy, a két emelet oda- vissza meg se kottyan. CSak ha viszek valamit, na akkor érzem a két emeletet is. Lassan a melót is lazábbra fogom venni, és szépen időnként kimegyek majd az irodaház kertjébe sétálni egyet - ja majd ha az időjárás is úgy gondolja.
    A kompressziós harisnyáról meg jövő héten konzultálni a dokival. A visszerek még nem látszanak, de a héten három este is fájt egy-kettő.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta