SHOPAHOLIC

Garnélát és játékokat érdemes beszerezni a héten

2016. december 1., csütörtök 11:08

Ezen a héten már nincs akkora akciódömping, mint az előzőeken, cserébe viszont teljes erőből lehet készülni a karácsonyra vagy a Mikulásra. Például kültéri kamerával, igen, találtunk olyan boltot, ahol ezt ajánlják erre az alkalomra. A karácsonyi asztalra pedig az unalmas halászlé és rántott hal helyett akár garnélát vagy éppen konzerves vörösboros szarvaspörköltet is tehet! 

Kuponok

Ezen a hétvégén a Cosmopolitanben talál kuponokat, de ne kapjon azonnal a szívéhez, ez már nem ugyanarról szól majd, mint az előző két újság kuponos akciói, és attól sem kell tartania, hogy az adventi vásárlók mellé beszabadul még ugyanennyi kuponozó. A Cosmpolitan ajánlatai inkább szolgáltatásokban erősek, például készülhet az ünnepekre féláras fogfehérítéssel, akciós tetováláseltávolítással, de foglalhat olcsóbban szállást belföldön. De persze azért a vásárlás sem maradhat ki, például 20 százalékkal olcsóbban vehet játékot, 30 százalék kedvezményt kap az Optic Worldben és az I Love Opticban, de organikus ruhát is kaphat olcsóbban, cipőt rendelhet vagy fogyókúrás tablettát vásárolhat kedvezménnyel. 

shutterstock 110428562

Műszaki cikkek

A múlt hetek nagy akciós láza miatt ezen a héten kicsit visszafogottabbak az áruházak is, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kedvezmények. Az Edigitalban a karácsonyi kedvezményes ajánlatok mellett Xbox One konzolt lehet venni, és vissza lehet nyerni az árát, amire statisztikailag talán több esélye van, mint ahogy múlt hétenakciósan sikerült (nem) megvásárolni máshol. Rengeteg fényképezőgép és objektív lesz olcsóbb, valamint LG soundbart kap akciósan, ha igazán jó hangzással nézné idén a Reszkessetek betörők!-et. 

Az Emag szerint ha profi takarítóeszközei vannak (amiket egyébként most akciósan meg is vásárolhat), akkor élvezet a takarítás, amit mi azért cáfolnánk: maximum nem akkora szívás, de az élvezettől még úgy is messze áll, ha akciós a Vileda vasalódeszka. De vehet olcsóbban Phillips szépségápolási eszközöket, és Mikulásra is készültek összeállítással. Ebben talán kissé meredek a mobiltelefon, bár kétségkívül befér a doboza egy cipőbe, de akciós kültéri kamera is került az ajánlatba: itt csak arra tudunk gondolni, hogy ezzel jövőre majd kiszúrhatja a Mikulást, ahogyan érkezik. 

Az Euronicsnál is elkezdődött a karácsonyi vásár, 5-70 százalék közötti kedvezményekre lehet számítani. Vannak külön telefonakciók, akciós mosógépek és persze konyhai termékek, de a Media Marktnál is begyűrűznek szépen lassan a karácsonyi akciók. 

Hiper- és szupermarketek

Az Aldiban már a múlt héten javában dübörgötek a karácsonyi akciók, most sincs ez másként. Játékok mellett a Gourmet vonal ízei is akciósak lesznek, beszerezheti a tonhalsteaket, sőt 999 forintért vörösboros vaddisznópörköltet is vehet. Karácsonyi ajándéknak gyermekkönyvet nézhet ki, vagy összehajtható tabletbillentyűzetet 9990 forintért, de nagy az ágyneműválaszték és fürdőszobaszőnyeget is vehet. 99 ezer forint a Phillips kávéfőző, 7999 forintért kap elektromos palacsintasütőt és több szerszám is akciós lesz.

A karácsony egyik slágerterméke, a drón 11.990 forint lesz az Auchanban, de arra számítson, hogy akkumulátora nem sokáig bírja, és a 0,3 mp-es kamera sem éppen tűéles felvételek készítésére alkalmas, de arra így is jó lehet, hogy meglássa, bejön-e ez a drónos életérzés. Elkezdődik a fenyővásár az áruházban, ahol kiemelt garnélaválasztékkal is várják ezen a héten. Emellett 20 százalékkal olcsóbb minden Wiesbauer csomagolt virsli és debreceni, de szaloncukrot és rengeteg csokoládét is vehet. 

Ha játékot venne például Mikulásra, akkor az Intersparba is érdemes elmennie, ott minden játékra 20 százalék kedvezményt kap, akinek van Supershop kártyája. Akciósak lesznek a mézeskalács összetevői, és több füstölt hús is. Minden Nesquick termék 30 százalékkal kerül majd kevesebbe, a Glade illatosítókat féláron veheti meg, szóval el ne felejtsen beszerezni valami lehetetlen nevű karácsonyi illatot is! A Dove tusfürdők és Aussi samponok 30 százalékkal lesznek olcsóbbak, hétvégén Tomi mosóport és Finnish mosogatógép tablettákat vehet 40 százalékkal kevesebbért.  A hét elején pedig  a Baba testápolók és a Libresse termékek lesznek 30 százalékkal olcsóbbak. 

A Lidlben is természetesen a karácsonyé a főszerep, ott akár sajátmárkás aromaterápiás szettet vehet, rengeteg csokit Mikulásra, sőt akár a szilveszteri bulira is felkészülhet, annyi akciós töményital közül választhat. Akciósan vehet ultrahangos tisztítókészüléket, amiben a CD lemezeit is le tudja fertőtleníteni már ha valakit zavar ha koszosak a lemezei, illetve nem tokban tartja őket. LED lámpás nagyító, gőzölős vasaló és még varrógép is szerepel az ajánlatban és a karácsonyi vacsorához is megveheti például a kacsát vagy a garnélát. 

Minden karácsonyi dekorációs és lakberendezési termékre 30 százalék kedvezmény jár a Tescoban. Rengeteg lesz az akciós csokoládé és a játék, aminek a Finding Dory, a Trolls, a Frozen és az Avengers és a Disney hercegnők rajongói örülhetnek a legjobban, persze a Star Wars rajongók is vihetik az új rész bemutatójára az akciós ereklyéiket. 

Egyéb

Az Edigital ügyes ajánlatai között kimondottan sok az akciós úszósapka és úszószemüveg, nem tudjuk, hogy ez valami aktuálpolitikai áthallás-e, vagy csak azokra gondoltak, akik szeretnék megúszni a karácsonyi ajándékvásárlást. A Mall.hu-n a Geomag építőjátékokat veheti meg 25 százalékkal olcsóbban, ráadásul ingyenesen szállítják. A Kikában 20 százalékkal olcsóbbak lesznek az adventi termékek, aki pedig ajándékot keres, és valamiért épp Barbie vagy Monster High babákat venne, az az Auchanba menjen, ott most 20 százalékkal olcsóbbak lesznek. 

Bookline

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés