Bölcsi reality finis – A hét, ahogy mi láttuk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mindenkinek új volt az elmúlt hét. A gondozónőknek a reflektorfény miatt, a politikusok belekóstolhattak, milyen a segítő szféra legalján lenni, a gyereknek pedig a felfordulás miatt, bár ezt is akár mindenkire érthetem.

Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy elfáradtam. De megérte. Mindenkinek új volt az elmúlt hét. A gondozónőknek a  reflektorfény miatt, a politikusok belekóstolhattak, milyen a segítő szféra legalján lenni, a gyereknek pedig a felfordulás miatt, bár ezt is akár mindenkire érthetem.

A politikus is ember

Ez a hét talán közelebb hozta az embereket egymáshoz. Nyomon követtük, hogyan alakult ki jó viszony a gondozónők és a képviselők között. Mindhárom helyen jól kijöttek egymással, zökkenőmentes volt az együtt töltött idő. A gondozónők többször is mondták, hogy pozitívan csalódtak bennük. Katalin például mesélt a teendőiről a kollegáinak, akik megdöbbentek azon, hogy milyen sok van.


„Kár, hogy jövő héten nem lesz itt!” – mondta Szilvi, aki Ertsey Katalin kolléganője volt a héten. „Kata nagyon ügyes, rátermett. Meglátja a munkát, odaszalad, ha kibomlott egy cipőfűző, vagy folyik egy orr. Türelmes a gyerekekkel.” Úgy érzem, hogy a nyolcadik kerületi bölcsi egy tiszteletbeli gondozónővel bővült. Katalin elmondta, hogy javasolná minden politikus kollegájának, hogy próbálják ki magukat valamilyen területen, a közszférában.

Bábi Gabriellát szakmailag is elismerik a bölcsiben. Joóné Zsuzsa, a gödi Szivárvány bölcsőde vezetője elmondta, hogy a Gabriella remekül beilleszkedett a hét során, a gondozónőkkel is megtalálta a közös hangot, de náluk nem alakult ki olyan meghitt viszony, amit a nyolcadik kerületben tapasztaltam. Inkább szakmai tanácskozásra, eszmecserére használták fel ezt az időt.

Kecskeméten Vörösmarty Attila már várta, hogy elmehessen délután egykor, ugyanis ezen a héten nem jutott elegendő ideje a családjára. Ennek ellenére neki is hiányozni fog ez a felfordulás, a gyerekek, a dolgozók. Nem férfi munka ez, nem is ajánlaná férfiaknak, de a kolleganőket igazán megkedvelte.

Sok kérdés, probléma felmerült a hét során. Vannak, amiket megvitattak és hasonlóan gondolkodnak róla, de akadnak olyanok is, ahol a konszenzus még várat magára. Innentől kezdve a felsőbb körökben bízunk. Rajtuk múlik, hogy mit tesznek az ügy érdekében.

Keserédes szájízzel távoztunk pénteken a kecskeméti bölcsiből. A vége főcím, a gondozónők mosolya elkísért bennünket a kapuig. Nekem is hiányozni fog ez a sok kis lurkó. Remélem, eredménye is lesz az eheti munkának!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hepp Ildikó
Hepp Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?