Átvernek a homeopátiás bogyócskákkal?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A homeopátia megosztja az embereket: van, aki „a hasonlót a hasonlóval kezelni” elvében feltétel nélkül hisz, mások viszont átverésnek tartják a gyógymódot.

A homeopátia megosztja az embereket: van, aki „a hasonlót a hasonlóval kezelni” elvében feltétel nélkül hisz, mások viszont átverésnek tartják a gyógymódot, állítják, hogy csupán szemfényvesztés az egész.

A brit képviselőházban már felmerült, hogy nem kellene az adófizetők pénzét olyasmire fecsérelni, aminek a hatását semmilyen tudományos adat nem támasztja alá, írja a Gyermekévek. Márpedig hatásosságot bizonyító tudományos adatok nincsenek.

A tudományos adatok hiányára vonatkozó érvekre a homeopátia hívei úgy reagálnak, hogy a több mint száz ezzel kapcsolatos vizsgálat szerint több bizonyíték szól a homeopátia mellett, mint ellene. Szerintük a homeopátiás szerek a szervezet öngyógyítását segítik a hagyományos orvoslással szemben, ahol a gyógyszerek nyomják el a betegség tüneteit, győzik le a betegséget helyettünk. Az ellenzők viszont amiatt aggódnak, hogy a homeopátiába vetett hit eltávolíthatja a betegeket a „hagyományos” orvoslás kipróbált gyógyszereitől, megfosztva őket a gyógyulás esélyétől. Ennek példájaként annak az ausztrál házaspárnak az esetét idézik tavalyról, akinek 9 hónapos kislánya amiatt halt meg vérmérgezésben, mert a szülők a homeopátiás szereket erőltették a bizonyítottan hatásos gyógyszerekkel szemben.

Itthon - főleg a kisgyerekesek között - igen népszerű a homeopátia, sokan használják a terhesség alatti panaszok csökkentésére vagy a szülés megkönnyítésére, és alig akad olyan anyuka, aki ne próbálta volna például fogzásra a homeopátiás bogyócskákat. Nem mindenki elégedett azonban az eredménnyel. Nusi ezzel kapcsolatos tapasztalatait osztja meg a Poronty olvasóival:

„Kisfiam most 5 hónapos, elég rossz alvó, ráadásul a fogai is jönnek, természetesen én, is mint minden szülő próbálok segíteni neki, hogy minél kevesebb fájdalommal ússzuk meg ezt az időszakot. A hagyományos fájdalomcsillapítók ugyan használnak, de nem lehet állandóan ezzel tömni őt, mivel a fogzás folyamata tudjuk, hosszú idő. Férjemmel elkezdtünk kutatni a természetes gyógymódok után, így jött a ma oly népszerű homeopátia, ami mindenféle betegségre jó. Azt olvastuk, hogy olyan szert kell találnunk, ami neki megfelelő szóval nem mindegy, hogy fogzáskor milyen panaszokkal küzd, forró az arca, vagy éppen hideg, melegre vagy hidegre reagál rosszabbul.

A panaszok megfelelő feltérképezése után választottuk ki a Chamomilla 15 CH nevű golyócskákat. Félóránként adtunk neki egy golyócskát, mikor kezdődtek a fájdalmai és vártunk. Kisfiam továbbra is sokat nyűgösködött, de mivel azt olvastam, hogy nem árthatok neki vele, ezért húsvétkor is magammal vittem a családlátogatásra. Otthon volt a testvérem is velünk, aki azt állította, hogy a homeopátia nem ér semmit, csak laktózérzékeny lesz tőle a gyerek, mivel tejcukorral vannak bevonva ezek a tabletták. (Az biztos, hogy édes ízük van, magam is megkóstoltam őket.) Húsvét óta nem adok neki Chamomillát, mert elbizonytalanodtam, nem tudom, hogy most akkor mikor teszek jót a gyerekemnek?”

Nusi szerint ha nem használ az adott szer, általában azt mondják:

  • Nem a megfelelő szert választottad ki
  • Nem használtad elég ideig
  • A tüneteket 3-4 napig felerősíti a golyócska

Ti mit gondoltok erről, hasznos a homeopátia, vagy erről is ki fog derülni pár év múlva, hogy nagy átverés az egész?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?