Így távolíthatod el a veszélyt jelentő kajafoltokat

Zanza!

Szerencsére a szójaszósszal, curryvel vagy a még folyós állagú paradicsomszósszal nyakon öntött kanapék is tisztíthatóak, bára lepizzázott huzatok esetében nem árt rögtön a tettek mezejére lépni.

A kajafoltok eltávolításával kapcsolatos trükköket csokorba gyűjtő Daily Mail szerint a paradicsomszósz még a szinte foszforeszkáló curryfoltoknál is veszélyesebb, nem is beszélve a chiliről, amit szerintük gyerekjáték eltüntetni. 

Curry

A curryvel készült ételek a kurkumában található kurkumin miatt válnak villámgyorsan biológiai fegyverré, ez az anyag eredményezi ugyanis az élénksárga, bizonyos esetekben neonzöld, a sötétben is világító foltokat. Az első lépés kurkuminbaleset esetén a foltok nagyjának gyors, papírtörlővel való felitatása, amelyet egy denaturált alkoholos kör kell hogy kövessen a Daily Mail szerint. A denaturált szesszel megnedvesített papírtörlőkkel egészen addig érdemes dolgozni, amíg a papír elszíneződik a folttól. Ha valamilyen ruhaneműt curryztünk le, magas hőmérsékleten való mosást és napon szárítást javasolnak a szakértők.

shutterstock 566476465

Fish and chips

A britek kedvence – szószok hiányában – inkább a zsíros ujjlenyomatok miatt veszélyes. Ujjlenyomat téren persze egy rántott hús és a hasábburgonya kombinációja is ugyanilyen hatékony tud lenni, szerencsére azonban a megoldás is univerzális: hintőport vagy kukoricalisztet a foltokra! 5 perc után keféljük le a meghintett kárpitot, dőljünk hátra, és gyönyörködjünk az ujjlenyomatmentes kanapénkban!

Szójaszósz

A ruhákra vagy bútorokra tévedt szójaszósz esetén is számít a gyorsaság, de ha sikerül gyorsan felitatni a barna tócsákat, fellocsolni a foltot egy kevés hideg vízzel, rámenni egy adag mosogatószerrel, majd szintén viszonylag gyorsan ki is mosni a ruhát/huzatot, ez a pecsét is eltüntethető.

Pizza

A paradicsomszósszal már nehezebb elbánni a szakértők szerint, ebben az esetben pedig tényleg fontos, hogy párducként minden teketória nélkül a foltra vessük magunkat, lehetőleg egy tompább késsel a fogaink közt. A kés ahhoz kell, hogy a szilárdabb nyomokat lekaparjuk a beszennyezett felületről. Ezután itassuk fel a maradék, még folyékony masszát, majd szerezzünk egy kevés mosóport, és dörzsöljük át vele a foltot. Ezután jöhet egy kis hideg víz, majd tulajdonképpen minden, ami van: folteltávolító, mosógép, interkontinentális ballisztikus rakéták és esetleg egy kevés fehérítő a végére.

Csiliszósz

Ez elvileg jóval egyszerűbb feladat kell hogy legyen: elég egy kevés folteltávolítót alkalmazni, majd amennyiben lehetséges, kimosni a beszennyezett textílt. 

Blogmustra