Kék csipkébe borul az Árpád híd budai hídfője

Zanza!

Október 19-ig lehetett szavazni arról, hogy milyen minták díszítsék az Árpád híd Flórián téri felüljárójának pilléreit. A közönségszavazatok alapján az egykori Goldberger textilgyár ikonikus épületeit kékfestő motívumokkal kombináló tervek kapták a legtöbb szavazatot - írja az Óbuda.hu. Az óbudai önkormányzat tervei szerint kedvező időjárás esetén még idén elkészülhet.

A győztes pályamű alkotója, Bedőcs Zsolt így írt a koncepciójáról: “A pályaművemmel a világhírű, kétszáz éven át virágzó, mára sajnos az enyészeté lett Goldberger textilgyárnak kívánok emléket állítani. Koncepcióm alapján, a hajdan ötvenhárom egységből álló gyár jellegzetesebb épület részleteit jeleníteném meg, a tizenegy pillér huszonkét oldalán, stilizált módon, kékfestő motívumokkal tarkítva. A gyár régi fényének felidézését szívügyemnek tekintem, mert egész gyermekkoromat az épületegyüttestől kétszáz méterre töltöttem és rengeteg emlék fűz a megmaradt falakhoz.”

A másik két pályamunka Vásárhelyi Győző, ismertebb nevén Victor Vasarely geometriai és matematikai motívumaival illetve a fény-árnyék hatásokkal elért, térhatású illúziókkal díszítette volna a pilléreket.

Blogmustra