LÁJFHEKK

A virtuális valóság jelenti a reklámok jövőjét

2016. március 27., vasárnap 23:41

Egyre több technikai cég áll elő a VR, vagyis Virtual Reality szemüvegével, amik egészen új távlatokat nyithatnak az élet minden területén. A tervek szerint nem csak a játék lesz szórakoztatóbb, ha virtuálisan is a csatamezőn sétálhat az ellenségre vadászva, de a tanulásban is sokat tud segíteni, vagy akár egy délután alatt bejárhatja a világ bármely részén lévő múzeumokat anélkül, hogy kimozdulna otthonról. Hamarosan már a boltokban is válogathat virtuálisan, sőt a túrafelszereléseit is kipróbálhatja a virtuális valóságban. 

Az Austinban megrendezett SXSW fesztiválon, a kimondottan a virtuális valóságban rejlő marketing lehetőségekről szóló panelbeszélgetésen mesélt arról a Lufthansa digitális innovációiért felelős vezetője, hogy mennyire rohamos tempóban terjed a VR eszközök mindennapos felhasználása. Torsten Wingenter azzal kezdte, hogy amikor egy éve bedobta az ötletét, miszerint a virtuális valóságot is használják a szolgáltatásaik népszerűsítésére, még azt a választ kapta, hogy erre nincs érdeklődés. Most viszont a Lufthansa már VR szemüvegekkel mutatja be, micsoda élmény náluk első osztályon utazni. Először egy kiállításra vitték el a virtuális bemutatójukat, ahol akkora sikert aratott, hogy utána már a vezetőség is megértette, hogy pontosan erre van szükségük. Nemcsak pénzt spóroltak, de sokkal érzékletesebben tudták bemutatni az érdeklődőknek, mit kapnak a pénzükért, ha prémium szolgáltatást vásárolnak tőlük. 

Eric Oliver, a túraruházatairól közismert North Face igazgatója arról mesélt, hogy ők a túrázás élményét tudják közelebb hozni a (reménybeli) vásárlóikhoz a VR segítségével. Összeálltak a Jaunt tartalomszolgáltatóval, így most akár egy nepáli téli túra élményét is meg tudják mutatni az érdeklődőknek. Arra is van lehetőség, hogy a boltjaikban, a termékeket felpróbáljva megnézhessék a vásárlók, milyen lesz az a szabadban. "Ha bárki besétál az üzletünkbe például Manhattanben, és egy rövid kis virtuális videó után úgy érzi, többet kellene kirándulnia a szabadban, már megérte" - vallja Oliver. 

Az ingatlanügynökségek és az utazási irodák közül is egyre több használja ezt a módszert, amit tényleg nem is nagyon kell magyarázni, hisz sokkal egyszerűbb így kiválasztani azokat a lakásokat, amiket aztán élőben is meg akar tekinteni az érdeklődő, mintha fényképeket nézegetne. Ugyanígy az úti célt is könnyebb kijelölni, ha előtte már virtuálisan elutazhatott a helyre. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta