2 óra alatt elfogyott a keret az új mosógépre!

Zanza!

Nincs még két hónapja, hogy együtt örvendeztünk annak, hogy kormányunk, egészen pontosan a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte, most félmilliárd forinttal támogatja a régiek helyett új, magas energiahatékonyságú mosógépek beszerzését.

stockfresh 1327253 washing-machine sizeM

Eredetileg arról volt szó, hogy a pályázatokat a július 1-jei és szeptember 30-ai közötti időszakban lehet benyújtani, igaz hozzátették azt is, hogy azok a támogatáshoz rendelkezésre álló forrás kimerüléséig adhatók le, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ehhez képest már ma az várja a látogatót oldalukon, hogy a mosógépcsere programra pályázást felfüggesztették, mert a Közép-Magyarország régióra kimerült a rendelkezésre álló forrás.

Ezek szerint ez a csoda nem három, hanem hat egész napig tartott volna, de nem tartott ám annyi ideig sem, mert csak ma reggel nyolctól lehetett leadni valóban a pályázatokat, mivel régiónként osztották fel a mosógépcsere-programot. Reggel nyolckor indult tehát és egészen tízig tartott, akkor ugyanis bezárt a bazár, elfogyott a pénz, így, aki most szeretne a nagy hőségből hazatérve pályázni az új, energiatakarékos és sok A-s gépre, már nem teheti meg, nem maradt a rendelkezésre álló összegből semmi.

Persze a nyugat-dunántúli régióban is hasonló dolog történt, ott valóban elsején indult a program, és ott is két óra alatt annyi pályázatot adtak le, hogy fel kellett függeszteni a pályázatok leadását. Most szólunk, aki felkészül: Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg július 8, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád július 13., Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád július 14., Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém július 15.

Blogmustra