Idén már feleannyiért is vehet krizantémot halottak napjára

Zanza!

Körülnéztünk, idén mennyibe kerülnek a „temetővirágok”, elmentünk piacra, temetőbe, hiperbe és az Ikeába is. Kiderült, hogy még mindig a krizantém a favorit, de sokan vesznek olcsó gerberát, szegfűt és műkoszorút is.

Mindenszentek és a halottak napja itt van a nyakunkon, de ez egyáltalán nem érződik sem az utcai, sem pedig a temetők előtt árusító virágárusoknál. „Már tavaly sem volt olyan jó a forgalom, mint az előző három-öt évben, de az idei még siralmasabb. Alig vesznek az emberek virágot, és a szép csokrok és a rózsa helyett idén az olcsóbb szálas gerberát és szegfűt részesítik előnyben – természetesen a hagyományos temetői növény, a krizantém mellett. Ami érdekes: idén többen vesznek élővirágos koszorút, mint művirágot és műkoszorút. Az utóbbiakra egyébként jellemző, hogy általában azok veszik, akik vidékre mennek, és nem tudják rendszeresen ápolni szerettük sírhelyét. Tavaly mégis több fogyott belőle, mint az elhervadó testvéréből” – mondta el a Díványnak a Bosnyák téri piac egyik eladója.

Idén olcsóbb a krizantém, mint tavaly volt

Míg tavaly ötszáz forintért adtak egy szép szálat belőle, ma már száznyolcvan forintért is láttunk krizantémot a Bosnyák téri piacon, a cserepesért pedig ugyanitt ötszázkilencven forintot kérnek el. Az óbudai temető előtti árusoknál 200-400 forint között mozog az ára a szálasnak; a Tescóban sem több: 199 forintba kerül az egyszerű fehér változat. Mind a két helyen van cserepes is, ezek mérettől függően 350-590 forintba kerülnek. Az Ikeában csak cserepest találtunk 1290 forintért, de ha nem bírja a tömeget, jobb ha távolról elkerüli a svéd bútoráruházat, mert bár karácsony még messze van, a bevásárló tömeg már ellepte. Ha ez nem riasztja vissza, azzal biztatnánk, elég ízléses koszorúkat láttunk: ezek ára 400 forintról indul, de egy nagyobb, élővirággal díszítettért akár 4-5000 forintot is ki kell fizetni. Van toboz- és mohakoszorú, fenyő-, hortenzia- és rózsadíszítéssel.

 

Erre figyeljen vásárlásnál

Az egészséges krizantém levele sötétzöld, virágzata teljesen ép. Ha szeretné, hogy napokig virágozzon, olyat vegyen, amelyiken van még pár zárt fejű, zöld bimbó is. Erre a virágra jellemző, hogy nagyon strapabíró, és még akkor is kinyílnak a bimbói, amikor a többi növényt már rég megcsípte a dér – persze, ezért is annyira népszerű temetővirág.

Tipp: olcsó, de szép

Akik nem tudnak sokat költeni, vagy azt szeretnék, hogy a sír mellett mindig nyíljon virág, árvácskapalántát vegyenek. Körülbelül hetven forintba kerül, és rettentő hálás növény: túléli a telet, és tavasszal újra kivirágzik. Nem igényel különösebb gondozást, és sírhely, illetve urna mellé is lehet ültetni.

Mindenszentek napja

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum), melyet a keresztény országokban november 1-jén tartanak, azon üdvözültek ünnepe, akiknek nincs külön emléknapjuk. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként, egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. Magyarországon 2000-től munkaszüneti nap. Nem tévesztendő össze a halottak napjával, amit a következő napon, november 2-án tartanak. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. Az angolszász országokban a mindenszentek napját megelőző este, október 31. a halloween ünnep (angolul all hallows' evening = „minden szent estéje”).

Forrás: Wikipedia

Tetszik Önnek a Dívány Shopaholic blogja? Írja meg nekünk a Facebook Shopaholic oldalán!

Blogmustra