A látogatók, vendégek lenyomatai, a kis (vagy éppen méretes) feliratok, matricák a vendéglátósok és gondnokok legádázabb ellenségei, ám ez a rövidke felirat - „No tags please!" - aligha elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a tiltott gyümölcs megízlelését.
A „tag" szó hallatán sokaknak nagy valószínűséggel rögtön a Facebook közösségi portál ezen opciója, a fotókon látható személyek névvel való beazonosítása ugorhat be: „betageltelek", „gyerekek, ne tageljétek ki magatokat, vállaljuk a múltunkat". Az utóbbi idézetek is jól mutatják, hogy a „tag" mostanra már a hétköznapi magyar nyelvhasználatban sem ismeretlen, és nem csak a graffiti- és streetart-szubkultúra kezeli evidenciaként.
Előnyök, hátrányok
A facebookos verzió azonban azzal a nem elhanyagolható előnnyel bír, hogy a taget bárki, bármikor egyetlen kattintással eltüntetheti, nem kell órákig sikálni, vagy éppen különböző kreatív módokon - mondjuk a műfikusz ide-oda tologatásával - megpróbálni elrejteni. A tag mint jelhagyás a graffitikultúra szerves része, elsősorban az alkotó - bár ez utóbbi szó nem mindegyik graffitisre illik - identitásának lenyomata, egy név, aláírás, gondolat vagy csupán egy szó.
Gyakran előfordul, hogy a falra éppen az ilyen jellegű tevékenységet tiltó mondat kerül fel, mintegy felülírva és kifordítva az eredeti szándékot. (A tag kifejezés egyébként az angolban a kutyák nyakörvén és a katonák nyakán lógó bilétára is használatos. Mutasd a tagedet, megmondom, ki vagy!)
Kérjük, hagyjon jelet!
Az utóbbiak ismeretében már meg sem lepődik az ember, amikor a streetart-, illetve graffiti felől érkező képzőművész, Kovács Budha Tamás legújabb kiállításának címét olvassa: „Yes" tags please! Hiszen ki más demonstrálhatna jogosabban az ilyen jellegű jelölés mellett, mint az, aki maga is lelkesen műveli a műfajt. Az már csak hab a tortán, hogy a falfirkákat papírra adaptáló kiállítás éppen egy szórakozóhelyen - helyesebben: szórakozókertben -, az Ötkertben kapott helyet, amely a maga bájos eklektikájával egyszerre sugallja, hogy engedd el magad, de azért lehetőleg ne hányj a sarokba (és ne firkálj a vécé falára, ott úgyis mindent a nyolcvanas-kilencvenes évek üdvöskéi díszítenek - bölcs előrelátás).
{gallery}otkert{/gallery}
Kovács Budha Tamás (rövidebben Budha Tomi) kiállított alkotásain jól felismerhetőek a művész korábban már látott motívumai: a háromszemű, siltes sapkás, ufonauta-jellegű - egyszóval hormonzavaros - lény, vagy éppen a madárember („birdman"), aki így első ránézésre leginkább Laár András örökérvényű klasszikusára, Csirke bácsira, a tyúkemberre hajaz. Az utóbbi Budha-figura egyszerre jelképe a kétszínű magamutogatásnak, a simulékonyságnak és a kiszolgáltatottságnak, a képeken a változatos, bizarr alakzatokon túl pedig angol - azaz inkább angolra hasonlító - feliratok sorjáznak.
Mintha csak a sikátorok, aluljárók és vécék falain előszeretettel felbukkanó firkálmányok itt megjelenő szellemképe nem csak kiállna az „elkövetők" mellett, hanem egyúttal azok esetenként hiányos angolismeretére („hunglish") is felhívná a figyelmet. (A football szóba például látszólag utólag került be a dupla o egyik eleme.)
A vb esete a tagekkel
Persze tudjuk, hogy a szlengben minden megengedett, de az iróniát sem nélkülöző „No style!" felkiáltás valahol a graffitisek kritikája is egyben. A „Láte Máhiátó - One cuker" humoros kombinációja azokat a vendéglátósokat sem kíméli, akik - bár elvárják, hogy ne mérgezzük a környezetet felesleges jelölésekkel - egészen elképesztő helyesírással tudják meglepni a tábláik előtt gyanútlanul álldogálót.
Kovács Budha Tamás alkotásai olyannyira jól illeszkednek a Zrínyi utcában található Ötkert terébe, hogy az sem jelent nekik gondot, ha az aktuális vb-meccset épp az általuk birtokba vett falra vetítik ki. Elvégre, ha a jelölés létjogosultságot kíván szerezni, tűrje becsülettel, ha netán őt magát is meg kívánják valamilyen módon jelölni. A kiállítás július 20-ig tekinthető meg.
