Kojak a Rákóczi téren

Zanza!

kojak_mBár a hetvenes-nyolcvanas évek televíziózását Derrick, Kojak és Columbo uralta, magyar bűnügyi filmek már a hatvanas években is léteztek.

Természetesen megfelelve a szocialista erkölcsöknek. Később jött Kántor, majd a lazuló ideológiával együtt Ötvös Csöpi és Linda. De hova jutottunk?

Magyar krimi? Abszurd szóösszetétel, akár a magyar gyapot vagy a magyar citrom - írja Báron György*.  Mondhatnánk, a fából vaskarika tipikus esete, hiszen hogyan lehetne bűnügyi filmet forgatni egy olyan társadalomban, ahol a kollektíva érdeke mindig felette áll az individuuménak, a bűn pedig nem létezik? Legalábbis a propaganda szerint. Hiszen mindenkinek van hol laknia, van mit ennie, nincs szegénység, nyomor, alkohol és drog - ugyan kinek jutna eszébe lopni, ölni, rabolni? Természetesen csakis olyanoknak, akik a rendszer ellenségei.

Kapitalista bomlasztók

A magyar krimiirodalom kapcsán már szó esett róla, milyen szoros összefüggés fedezhető fel egy országon, rendszeren belül a krimi műfaja és a rendőrség, illetve az állampolgároknak a rendőrséghez fűződő viszonya között. Magyarországon az ötvenes évektől kezdve az ÁVH képét idézte fel az emberekben a rendőrség, márpedig ez nem maradhatott ennyiben. Az állampolgárt meg kellett győzni arról, hogy a rendőrség érte van, őt szolgálja. A magyar krimiben így sokáig nincs magánnyomozó, de még csak olyan rendőr sem, aki egyedül eredne a bűnös nyomába, hiszen a siker mindig kollektív kell, hogy legyen, a rendőrség egy arctalan csapat, aki óvja-védi a lakosságot. A Rákosi-korszakban készült ún. szabotázs-filmek (melyekben egy felbukkanó reakciós, általában értelmiségi, megpróbál kikezdeni egy, a termelés fokozatos növelésére felesküdött kollektívát) némelyike tartalmaz ugyan vékonyka bűnügyi-szálat is, ahol általában a lelkes dolgozókból verbuválódott csapat játssza el a nyomozóosztag szerepét, ez azonban még nehezen feleltethető meg a kapitalista országokban nagy sikerrel futó krimiknek.

Ki  a fene az a James Bond?

A hatvanas években mindazonáltal némi felélénkülés figyelhető meg az előző évtized filmjeihez képest. Várkonyi Zoltán 1963-ban forgatja le a Foto Háber című kémtörténetét, Latinovits főszereplésével, aki, beépülve a bűnözők közé, egy titkos objektumokat fotózó kémbandát leplez le. A film itt-ott talán megmosolyogtatónak tűnik ma, tény azonban, hogy Várkonyi mindent kihozott a műfajból, amit abban az időben lehetett; bizonyos értelemben profi munkát végzett, amely ma is élvezhető, mint filmtörténeti csemege.
A korabeli kémfilmek forgatókönyvírói egyébként, mint azt a Film-Színház-Muzsika egy 1963-as interjúban rögzítette, egyöntetűen azt találták a legnehezebb feladatnak, hogy a nézőnek nem volt szabad együtt éreznie a kémmel. Magyarország nem a James Bondok országa volt, a hős itt nem a kém, hanem az elhárító. Révész György 1969-es Az oroszlán ugrani készül című James Bond paródiáján úgy szórakoztak a nézők, hogy nem is igazán értették, mit parodizál a mű, hiszen a nyugaton nagy sikerrel futó James Bond-filmek bemutatására még évtizedekig várhatott a magyar közönség. (Révész filmjében a főszereplőt, Menő Fejet Bujtor István alakította.)

Arc nélküli rendőrök

A bűnügyi film sajátságaihoz elengedhetetlenül hozzátartozik egy személyiség, az egyéni élettörténet megmutatása, legyen ez akár a bűnösé, akár az üldözőé. Ahhoz, hogy megértsük a bűn motivációját, árnyaltan kell látnunk a karaktert: meg kell ismernünk a múltját, környezetét, meg kell próbálnunk megérteni az indítékait. Egy olyan társadalomban azonban, ahol a kollektíva mindig felette áll az egyénnek, az író és forgatókönyvíró meglehetősen nehéz helyzetbe kerül. Ebből következik, hogy szocialista krimik nagy részében szorgos, arc nélküli rendőrök védik a szocializmust, a nyomozó, mint egyén nem kerülhet előtérbe, a siker pedig mindig egy egész csapat sikere. Az sem csoda tehát, hogy a bűnösökről sem tudunk meg sokat: nem kerül szó a gyerekkorukról, arról, miért kerültek a bűnös szerepébe, vagy miért választották azt, nincs felmentés, nincs árnyalás. És egyáltalán, kik lehetnek bűnelkövetők egy olyan társadalomban amely, ahogy arról már fentebb szó esett, senkinek nincs oka bűnt elkövetni? Nos, természetesen a rendszer ellenségei: kezdetben egykori fasisztoid elemek, esetleg valamikori horthysták, és - nem meglepő módon - a nyugatról jött külföldiek.

Kántor színre lép

A kor egyik legnagyobb közönségsikernek örvendő filmje, Bácskai Lauró István A hamis Izabellája (1968) aztán hozott némi újdonságot. A 70-es évek felé közeledve amúgy is enyhült valamelyest a hangulat, s immár arról is lehet beszélni, hogy a látszólagos egyenlőség mögött nagyon is léteznek a gazdasági különbségek. A hamis Izabella egy felbecsülhetetlen értékű, a spanyol királynét ábrázoló bélyeg, melyért a filmbeli gyilkosságot elkövetik. A gyanú a Kovács Kati által alakított diáklányra terelődik, akit tanárnője, a detektívnek felcsapó Ruttkai Éva igyekszik kihúzni a bajból. A szocialista detektíveket Bujtor, Mádi Szabó Gábor, Madaras József és Antal Imre (!) alakítja.
Innentől kezdve aztán megnyílt az út a szocialista tévékrimi felé. A nézők új kedvence nemsokára Kántor lesz, aki gazdájával, a Madaras József alakította Tóti Tiborral, azaz Csupatival ered a rendszert bomlasztók nyomába. (Szegény Kántor a Rendőrség-történeti múzeumban végezte, kitömve.)

Ötvös Csöpi már kicsit bomlaszthat

A nyolcvanas években pedig egészen addig jutunk, hogy zöld utat kap Ötvös Csöpi. A Bujtor által alakított rendőr egyrészt vitathatatlanul egyéniség, sőt, már-már antiszociális, öntörvényű; gond nélkül vet be illegális eszközöket a nyomozás érdekében, a rendszer „szabályos" embere pedig, a Kern által alakított, kissé kelekótya Kardos doktor nem tud boldogulni nélküle. Mészáros Gyula filmjei visszacsábították a nézőket a moziba. A sorozat első darabja, A pogány madonna 1982-ben készült. A Balaton-part nagyszerű helyszínnek bizonyult, hiszen a magyar luxusból így meg lehetett mutatni valamit, és könnyen felbukkanhattak az idelátogató külföldiek is, akikre bizony még mindig a rossz szerepét osztották, gondoljunk csak a Benedek Miklós által alakított - igaz, igencsak abszurd - figurára, P. Smithre.

pogany

Érdekes adalék, hogy a sztori eredetije egy 1964-ben forgatott film, Richard Thorpe Az aranyfej című műve, amely amerikai-magyar (!) koprodukcióban készült, és amelyben többek között Esztergályos Cecília, Garas Dezső, és Csákányi László alakította a magyar szerepeket. A történet szerint Stevenson, a híres angol bűnügyi szakértő családjával Magyarországra látogat, és amíg egy bűnügyi konferencián elnököl, műkincsrablók ellopják Szent László hermáját. A gyanú Stevensonékra vetül, akik aztán felkutatják és kézre kerítik a tolvajokat.
Ha már a Piedone-effektekre épülő mozit említjük, akkor ne felejtsük el Kojak felügyelő magyarországi alteregóját sem (ha nem volt ló, beértük szamárral). Szalkai Sándor Kojak Budapesten című alkotása felfedi Kojak valódi kilétét: Kócsag felügyelő annak idején a Rákóczi térről indult, most is csak egy krimiíró konferenciára jött szülőhazájába, és persze rögtön bűnügybe botlik. 1984-ben pedig megjött Linda, amelynek rendezője, Gát György, Bruce Leet ültette át a szocialista magyar talajba - meglepően nagy sikerrel. A sorozatot öt éven át forgatták.

A magyar Taxisofőr: Cserhalmi

1982-ben született azonban egy másik film is, amely nem örvend ugyan akkora közönségsikernek, mint a Piedone-utánzatok, a magyar bűnügyi film történetében azonban mérföldkövet jelent. Több kritikus vélekedett úgy, hogy ez volt az első lehetőség arra, hogy a műfaj végre Magyarországon is meghonosodjék. András Ferenc remek Dögkeselyű című filmjének története szerint a Cserhalmi által alakított taxisofőr (volt, aki egyfajta Scorsese-parafrázis is felfedezett a filmben) két élemedett korú tolvaj áldozatául esik, akiket Temessy Hédi és Perczel Zita alakít. A film annyiban is újat hoz, hogy a felbukkanó detektívek munkálkodása korán sem nevezhető sikeresnek, s végül az amatőr nyomozó oldja meg a helyzetet.

A magyar bűnügyi film egyes szakértők szerint még ma sem létezik teljes valójában. Ígéretes darabok persze sorra születnek a rendszerváltozás óta. A 303 magyar film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című összefoglaló munka Antal Nimród nagysikerű Kontrollját is bűnügyi filmként említi, ne felejtsük el Fehér György Szürkületét (épp a rendszerváltás idején, 1989-ben készült), de érdemes megemlíteni itt egy egészen új darabot is, Gigor Attila Nyomozóját, vagy a Magyar Televízióban (mostantól a Duna TV-n) évek óta nagy sikerrel futó rendőrsorozatot, a Tűzvonalbant.

*Báron György: Budapesti dögkeselyűk. Filmvilág, 1982. 08.

A magyar hekus felemelkedése és bukása

Blogmustra