KULTÚR

Gyilkos óvszer és szexi hulla

2009. november 16., hétfő 19:52

csi-leadNe nyúlj semmihez, ne igyál szívószállal, ne köpködj a bűntett helyszínén, és ne lepődj meg, hogy a korboncnokok képesek a hulla felette enni, inni, sőt jazzlemezekről is trécselni – most a CSI-csapattal Millenárisparkban magad is helyszínelhetsz.

Már eddig is sokat okosodtál. Megtanultál menenülni vagy rátalálni. Van sanszod, hiszen jelenleg öt hazai tévécsatornán is vetítik. Ez utóbbiak az igazi CSI-függők. Mindegy, hogy Las Vegas, Miami vagy New York, a lényeg, hogy újra és újra bepillanthassanak a helyszínelők izgalmas nyomozási technikájába.

A késelés módja

Ahogy egykor a MacGyver sorozatból elleshettünk hogyan képes a találékony főhős minden keze ügyébe kerülő kacatból, valamint a mindig nála lévő svájci bicskája és a ragasztószalagjának segítségével néhány perc alatt a legkilátástalanabb helyzetekből is kivágnia magát, úgy a CSI-sorozatokat nézve is kellően felvértezhetjük magunkat alapfokú kriminológiai ismeretekkel. Többek között megtanulhattuk, hogyan vegyünk ujjlenyomatot, hogyan állapíthatjuk meg a késelés módját a vércseppek, -spriccelés elhelyezkedéséből, valamint azt, hogy nem szabad azt mondani Horatiónak, hogy bizonyítsa be, mert megteszi.

Felszerelésekben lemaradtunk

A magyar rendőrök és helyszínelő szakemberek azonban egyáltalán nincsenek oda az amerikai bűnügyi szériáért akárcsak a legtöbb magyar orvos az amerikai kórházas sorozatokért. Egyrészt a hazai bűnügyi helyszínelési körülmények jócskán lemaradnak a tengerentúli filmsorozatokban tapasztaltaktól (hol van az a csúcsszuper kütyü, amellyel egy DNS-minta elemzése és az adatbázisokkal való összevetése hónapok helyett egy gombnyomás alatt megvan!) másrészt számos példa akad arra, hogy bűncselekmény alkalmával (pl. lakásbetörés, autófeltörés) maga az áldozat igyekszik lelkesen tippeket adni a sorozatban látottak alapján és beleszólni a nyomozásba. Egy túlbuzgó, CSI-rajongóra pedig melyik rendőr ne lenne pipa!


A bizonyíték sohasem hazudik

No, de lássuk, mit tanultunk a CSI-sorozatokból, amelynek folyamatosan visszatérő állítása „a bizonyíték sosem hazudik”? Alapigazságok és laboratóriumi fortélyok Gill Grissomtól, Horatio Caine-től és Mac Taylortól.
Ne nyúlj semmihez a bűntett helyszínén, még akkor sem, ha csak véletlenül keveredtél oda. Ha abszolút meg vagy arról győződve, hogy semmihez sem nyúltál, még akkor is találnak tőled ujjlenyomatot. A helyszínelők akár egy almáról is képesek ujjlenyomatot venni. Hiába viselsz kesztyűt, ujjlenyomatot akkor is hagysz.

Icipici és mindenütt ott van

A DNS minden nyomozás netovábbja: icipici és mindenhol megtalálható. Ezért a helyszínelők közelében ne igyál szívószállal, ne fújd ki az orrodat, és ne köpjél, mert mindenképpen beviszik a mintádat DNS-vizsgálatra. Ám még a szakembereket is érheti meglepetés a laborban, ugyanis az élővilág is képes fricskát mutatni a tudománynak: vannak olyan emberek, akik kettős génkészlettel rendelkeznek (ún. kiméra).
Hiába sikálod, súrolod, törölgeted, ahová egyszer vér fröccsent, ott akár évek múlva is kimutatható. Ha a saját méretedtől eltérő (pl. nagyobb számú) cipőben követed el a bűncselekményt, akkor a helyszínen talált cipőnyomok nem fognak passzolni a lábadra. A bogarak a helyszínelők „alvó ügynökei”: mindenhol megtalálhatóak, ha pedig a bűntény helyszínén is előfordulnak, akkor akár egyedül is képesek megoldani az ügyet.

A gyilkos eszköz: óvszer

Mindegy hova rejtetted a holttestet, valaki mindig megtalálja. Sőt, az sem számít, ha elástad, elégetted, vagy feldaraboltad és szétszórtad.  A korboncnokok semmitől sem lepődnek meg, legyen akármilyen helyzetben a hulla, nézzen ki bármilyen durván, tökéletes nyugalommal képesek felette enni, inni, sőt akár jazzlemezekről is trécselni. Ha az áldozat egy fiatal és vonzó nő, akkor legtöbbször szexi fehérneműben találják meg a holttestét.
Sohase a kijárat közeli hotelszobában szállj meg, mert ott mindig történik gyilkosság. A jég nagyon hatékony fegyver, az óvszer pedig akár ölhet is. Bárki aláírását meghamisíthatod egy fülbevalóval.

Gyanús, gyanúsabb, leggyanúsabb

Az emberek sosem mondják el a teljes igazságot, nem számít, hogy ártatlanok vagy bűnösök. Mindig rejtegetnek valamit, mert akkor bűnösnek tűnnének (miközben már régen azok). Sohasem az a gyilkos, akire a leginkább gyanakszunk, és rendszerint az lesz, akire a legkevésbé gondolunk. A védőügyvéd mindig akkor jelenik meg és hallgattatja el a védencét, amikor már éppen elmondana mindent.

Most helyszínelő lehetsz

Akár mi is azonosíthatjuk az elkövetőt egy ujjnyomból vagy a rögzített DNS segítségével, a lőfegyvert egy lőszerhüvelyből, a ruházatot egy textilszálból vagy éppen a gyilkos cipőjét a cipőnyomból. Sőt holttestboncolásban is részt vehetünk. A CSI: The Experience kiállítás a chicagói Tudományos-technológiai Múzeumból indult 2007-ben, és immár hazánkba is megérkezett.

A Millenárison november 10-én megnyílt CSI interaktív kiállítás bepillantást enged a bűnügyi helyszínelés világába. Az interaktív tárlaton egy videós eligazítást követőena három előkészített bűnügyi helyszín közül választhatsz.

A CSI-sorozat sztárjai és a valódi szakértők videofelvételeken keresztül segítenek a nyomozásban, amely során keréknyomokat, virágmagvakat, DNS-t vagy töltényhüvelyeket kell összehasonlítani, mikroszkóp alatt megvizsgálni. A helyszínen kapott nyomozói jegyzetfüzetbe rögzíthetjük a megállapításainkat. Miután a gyilkosság körülményei alapján fölállítjuk a hipotézisünket az eredményeinket magával Gil Grissommal, a sorozat csapatának főnökével oszthatjuk meg.

A CSI: Crime Scene Investigation című amerikai bűnügyi sorozat 2000-ben indult az CBS csatornán. 2004-2006 között ez volt a legnézettebb sorozat az USA-ban. A sorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különleges ügyeket oldanak meg. Az eredeti széria alapján testvérsorozatok (CSI: New York-i, CSI: Miami helyszínelők) születtek, amelyek szintén nagyon gyorsan kedveltté váltak.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta