Exit-felirat, vécét jelző nő- és férfipiktogram, dohányzást tiltó tábla: csak néhány azok közül az egyezményes jelek közül, amelyek láttán az ember - legyen bármilyen nemzetiségű - rögtön tudja, miről van szó. Legalábbis a valóságban ez az alapállás. De mi van akkor, ha ezekre külső, tudatlan szemlélőként, egy gyerek őszinte kíváncsiságával próbálunk meg tekinteni?
Bármerre nézek, jel terem
Nem ritka jelenség, hogy a tömegközlekedéssel utazó, unatkozó fiatalok (?) sajátos módon újraértelmezik a metró vagy busz belső felületein elhelyezett feliratokat, így lesz például a "Kihajolni veszélyes"-ből "Kihalni esélyes". A BKV járatain látható piktogramok is megkapták már a magukét, tehát nem is annyira újkeletű az a hozzáállás, amelyre a Trafó beavató programja keretében Budapestre érkezett spanyol koreográfus, Cristina Blanco fűzte fel Cuadrado-Flecha-Persona Que Corre című előadását.
A fiatal művész produkciójára egyébként néhány éve a bécsi ImpulsTanz nemzetközi táncfesztiválon figyelt fel Juhász Dóra, a Trafó sajtóreferense, aki egyúttal a kortárs művészetek háza színházi beavató programjának felelőse. A középiskolák bevonásával zajló beavató-sorozat már évek óta nagy népszerűségnek örvend, amit ezúttal a saját bőrünkön is megtapasztalhattunk: az egyik, foglalkozással egybekötött előadáson mi is besoroltunk a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola és a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola diákjai mögé.
Játék és döbbenet
Mint kiderült, a tanulókból verbuválódott csoportok egy egész féléven keresztül merültek nyakig a kortárs színház rejtelmeiben - így például Réti Anna Fregoli-szindrómájával és a Tünet Együttes Nincs ott semmi, avagy alszanak-e nappal az álmok című előadásával ismerkedtek meg behatóan. Utóbbi egyébként olyan felkavaró hatással volt a gyerekekre, hogy az elő- és utófoglalkozások ez esetben különösen jól jöttek - tudtuk meg a gundeles diákokkal érkezett pedagógustól, Misik Évától. Bár Cristina Blanco egyszemélyes jel-színháza is tartogatott pár meglepetést, ez esetben nem annyira a feldolgozás, sokkal inkább a játékos továbbgondolás került fókuszba.
Legyen minden az, aminek látszik
A fiatal koreográfus laza szerelésben, fülhallgatóval a fülében érkezett a játéktérbe - itt feltehetően már a fél társaságot megvette -, ahol csupán egy fehér fal és néhány felirat, jelzés és piktogram szolgált számára kellékül. Úgy vette szemügyre az őt körülvevő jeleket, mint egy földönkívüli, vagy legalábbis egy gyerek, aki először találkozik ilyen szerzeményekkel. Ennek köszönhetően többször merevedett a falon látható exit-táblán kifelé igyekvő alak pózába, vagy próbált meg a "kijárat" feliraton át kijutni - de így lett a tűzjelző-ikonból egyszer csak fánk, a cipő oldalcsíkjaiból pedig zebra. A diák-nézősereg soraiból eleinte még fel-felhangzott egy-egy "Nem hiszem el" vagy zavart méltatlankodás, de végül mindenki belefeledkezett Cristina Blanco bizarr, mégis szerethető világába, amely egyszerre mese és tömény realitás.
Az előadást követő beavató-foglalkozáson a középiskolások maguk is újragondolták a minket körülvevő jeleket, jelzéseket: állóképben jelenítették meg a közismert piktogramokat, illetve sajátkezűleg is készítettek vadonatújakat. Az utóbbi feladatban remek és meglehetősen formabontó rajzok születtek, de a megoldást firtatók kommentárjai sem maradtak el mögöttük: "Büdösláb-veszély", "Ha hóember a barátod, ne vidd nyaralni", vagy éppen "Kockulni tilos". Persze a Facebook is láthatóan éreztette a hatását, az egyik fiú például ezzel kapcsolatban fogalmazta meg velős bölcsességét: "A Facebook olyan, mint a cigi: rendkívül károsítja a tanulmányi eredményeket".
Látni a mosolygó arcot a konnektorban
A foglalkozás második felében maga az alkotó is csatlakozott a diákokhoz, ahol elárulta: a jelölő és jelölt viszonyát felborító előadás alapötlete a "kijárat" (spanyolul: salida) felirattal való játék volt, hogy hogyan lehet a dolgokat szó szerint értelmezni. A tűzoltótömlőt ábrázoló piktogram például tipikusan az a jelzés, amiről első ránézésre nem tudod megállapítani, hogy mit is takar valójában - mondta a koreográfus. Korábban azon is sokszor elmorfondírozott, vajon kik azok, akik eldöntik, hogy egy adott dolognak mi lesz a nemzetközi jelzése: ilyenkor netán öltönyös férfiak üldögélnek egy tárgyalóasztalnál és összehúzott szemöldökkel tanakodnak, mi legyen a vécék ajtajára ragasztva?
Cristina Blanco bevallása szerint olyan ember, aki látja a mosolygó arcot a konnektorban, vagy éppen egy kacsát a vázában - ez a mindent átértelmező időszaka (amikor az előadás is készült) viszont már évekkel ezelőtt volt. A Trafó beavató programja láthatóan nagy hatással van a diákokra: lelkesek, kérdeznek, cáfolnak, a program fél éve alatt pedig egészen új szemszögből ismerik meg a színházi élet aktualitásait és nem utolsósorban az őket körülvevő világot.
A Trafó hamarosan kiírja a beavató program 2011-2012-es őszi félévére vonatkozó pályázatát, amelynek feltételei megtalálhatók lesznek a kortárs művészetek háza beavató-blogján, további információ pedig a beavato@trafo.hu e-mail címen kérhető. Tanárok, diákok, beavatásra fel!
