A dadogós forgatókönyvírót példaképe tette világhírűvé

Zanza!

Az író, David Seidler VI. György történetéből merített erőt, hogy kigyógyuljon beszédzavarából, később darabot írt az uralkodóról. Colin Firth pedig annyira megilletődött a szereptől, hogy rögtön Oscar-díjasat alakított.

Alig volt díjkiosztó, ahol nem nyert

Noha nem ez a fő cél, a 4 Oscar díj mellett azért akad még pár szobor a vitrinben: több független filmfesztiválon (köztük Chicagoban, Torontoban vagy Los Angelesben), továbbá a Golden Globe- és a Brit Filmakadémia díjátadóin többször is a színpadra szólították a stábtagokat. Köztük talán legtöbbet Colin Firth, a dadogós király megformálója szerepelt: összesen tizenegy alkalommal vehetett át díjat. Ha mindegyik alkalommal VI. György stílusában és tempójában tartott volna köszönőbeszédet, az megközelítette volna a két órát, ami gyakorlatilag a mozi teljes hossza.

Egy angol színésznek kihívás brit uralkodót játszani

Colin Firth-t elmondása szerint meglepetésként érte VI. György király szerepe – a forgatás előtt gyakorlatilag semmit nem tudott, sem róla, sem udvaráról, mégis könnyen eggyé tudott válni a figurával. Korábban már játszott dadogó embert, nem is ez volt a nehéz számára: inkább az, hogy a dadogás mellett képes legyen azonosulni egy ennyire kiemelkedő, szimbolikus alakkal. A sikert sikerre halmozó színészt Ausztráliától Alaszkáig az egekig magasztalják, de ő továbbra is szerényen viseli a népszerűséget.

Firth sikere nem véletlen, ám színésztársai, Helena Bohnam Carter (Erzsébet, az Anyakirálynő megformálója – Oscar jelölés) és Geoffrey Rush (a beszédterapeuta – Oscar jelölés) is remekelnek. Ráadásul meg kell említeni a lenyűgözöen korhű jelmezeket, (Oscar jelölés) a látványt (Oscar jelölés) és a fényképezést (Oscar jelölés), melyek együttese szinte észrevétlenül repít el minket a harmincas évek Angliájába.

Történelmi pontatlanságok

Noha tökéletes mozi, mint olyan, aligha létezik, több alkotás került már fel az utolsó előtti lépcsőfokra. Ilyen lehet a Király beszéde is, amiben épp egyensúlyban van az öröm és a bánat, a nyugalom és az enyhe feszültség, ráadásul a közönségfilmektől olyannyira elvárt magasztos happy end sem hiányzik – úgy mutatja be a király pályafutásának első szekcióját, mintha VI. György király csak a filmért élt volna. Igazán élvezhető történelem lecke ez – annak ellenére, hogy egy-két apróság egy kicsit másképp jelenik meg, mint a valóságban.

A yorki herceg például a filmben jelzett időpont előtt jóval korábban kezdte meg beszédóráit Logue-nál, és míg a mi százhúsz percünk hozzávetőlegesen tíz évet ölel fel, a történet valójában ennél jóval nagyobb időintervallumra terjedt ki. Az is vitatható, hogy a magasrangú tisztek valamint Winston Churcill megjelentek-e a filmet záró – és a II. világháborút kezdő – ikonikus beszédkor.

Az író is dadogott

David Seidler gyermekkorában maga is dadogással küzdött, melyért az ő esetében is egy komolyabb trauma tehető felelőssé. Saját beszédhibájának kapcsán gyakran olvasott VI. Györgyről, a királyról, aki leküzdötte ezt – ez erőt adott neki, és felnőttkorára már ő is képes volt túllépni problémáján. A király története továbbra is közel állt a szívéhez, így darabot írt belőle, amit elvitt Dr. Valentine Logue-hoz, Lionel fiához. Ő könnyen meggyőzte édesapját az együttműködésről, aki végül személyes jegyzeteit is Seidler rendelkezésére bocsátotta.

Colin Firth és Helena Bohnam Carter
Colin Firth és Helena Bohnam Carter

Amíg élek, nem kerülhet nyilvánosságra

Nem volt ilyen könnyű dolga az Anyakirálynővel, aki hallani sem akart erről: megtiltotta, hogy életében bármilyen formában nyilvánosságra kerüljenek a hajdani király titkai. 2002-es halála ugyanakkor felmentést jelentett Seidler számára, aki néhány évvel később leporolva, átdolgozva, kicsiszolva elküldte azt színházi- és filmrendezők egész garmadájának. Tom Hooper lett a szerencsés, aki végül sikerre vitte ezt a történetet - ezt a filmet valószínűleg újra és újra nézzük mindaddig, amíg egy másik történelmi dráma felül nem írja a sikerét. Vagy meg nem csömörlünk az elképesztően zseniális színészgárdától.

Szerző: Szita Kata

Blogmustra