Csoki (Csuja Imre) és Gaben (Reviczky Gábor) ingerülten kisietnek a boltból, beülnek egy derekasan leszanált Volgába. Mi volt, kérdezi Cingár (Szarvas József), semmi b…meg. Ezt még párszor fölveszik - a tébláboló fotósokkal és újságírókkal csak a baj van, rossz helyen állnak, belógnak a képbe, és az ilyenkor szokásos show minden elemét előadják - aztán, amikor mindenki elégedett, lehet menni ebédelni. A félórás pihenő után másik jelenet következik, elpakolnak pár kelléket és segédeszközt, többek között a lógó fényszórójú Volgát is. Azt ugyanis egy igen tetszetős Bentley, míg Csokiékat Lali (Rudolf Péter), Sanyi (Horváth Lajos Ottó) és Niki (Szabó Erika) váltja.
Trópusi klíma és egyéb zökkenők
Magyar filmből viszonylag ritkán emelkedik bármelyik is kult státuszba, Rudolf Péteréknek ezt annak idején sikerült megugrani, és noha a második résznél már akadt fanyalgás is rendesen (hiszen ahogyan régen minden jobb volt, úgy az első rész is mindig jobb, mint a második – kivéve az Indiana Jonest), ez nem vette el a készítők kedvét még egy filmtől. A stáb nagyjából változatlanul, néhány új arccal (Pikali Gerda, Szabó Erika, Kamarás Iván) kiegészülve állt neki a melónak, ami nem indult zökkenőmentesen. A forgatás első napjaiban a trópusi klímát megszégyenítő esőzések kavartak be (elég nehéz úgy nyári képeket fölvenni, ha a vízfüggönyön keresztül semmi nem látszik), aztán jöttek a hírek az állami támogatás befagyasztásáról, bankhitelről, egyebekről, úgyhogy nem lett volna azon sem csodálni való, ha agyonfrusztrált és síkideg arcok rohangáltak volna a helyszínen úgy, ahogyan azt az ember ilyen témájú művészi ábrázolásokban látni szokta. Hangos szó, stresszes primadonnák sehol, persze az is lehet, hogy csak a meleg miatt.
Csoki olvad, de színészi erényekkel ellensúlyozza
Csuja Imre például fokozottan hátrányos helyzetben van: Csoki jelmeze atomfekete cuccokból áll, plusz ott a messziről is több kilósnak kinéző bőrmellény (nagyon vagány felvarrókkal, nyilván). Valahogy így képzelni a pokol egyik körét. Ő azért ennél diplomatikusabban nyilatkozik, amikor az elviselhetetlen melegről kérdezzük, és a színészi erényekkel hozakodik elő, úgy is, mint önfegyelem, koncentráció, és este levezetésképpen valami hűvösebb hely. Addig meg muszáj kibírni a tizenkét órát, persze – mondja – azért ez így nem olyan rossz, a munka eltereli a figyelmet. Sokkal rosszabb lenne, ha négy órán keresztül buszmegállóban kellene állnia ebben az aszfaltrohasztó hőségben. Muszáj bekapcsolni egy relét az agyban, az önfegyelmi relét, és arra koncentrálni, hogy minden a lehető legjobban menjen. „Meg hát – teszi hozzá – nem mondhatnám, hogy olyan szokatlan lenne a dolog, az eddigi részeket is nyáron forgattuk, úgyhogy volt idő beleszokni a jóba.”
Kapitány Iván időzsonglőrködik
Kapitány Iván, az első rész társrendezője és operatőre kedélyesebben viszonyul a dologhoz, ő például sokkal rosszabbul viseli a hideget, mert akkor nem tud koncentrálni. A nehézségek nem is emiatt vannak, hanem a már említett vis maior kavart be rendesen: „Az elején az eső nagyon felborította a meglehetősen precízen kiszámított tervet. Elég nehezen tudjuk utolérni magunkat bizonyos szempontból, a hangulatot is inkább ez befolyásolja: hihetetlen mennyiségű anyag van még hátra, és az időnk véges. Úgyhogy szeretne mindenki minél gyorsabban minél jobbat csinálni, és erre próbálja a többieket is ösztönözni.”
Az ebédszünet után begurul a kúthoz a Bentley (amivel egyébként a stáb tagjai közül nem mindenki van megelégedve, mondván, hogy egy százmilliós autó nézzen ki észbontóan, ez meg nem észbontó, csak simán szép), Szabó Erika betipeg tűzpiros ruhában és olyan magas sarkakon, ami három, Szex és New Yorkosat játszó Szabó Patríciának is magas lenne. Rudolf Péter pedig fölveszi az öregsulis lángossütő dresszt. Mikroport igazgatás, fénymérés, aztán hadd szóljon.
