KÖLYÖK

5 DIY ajándék kétbalkezes szülőknek

2016. december 13., kedd 15:29

Rettenetesen nagyra tartom és távolról irigylem azokat a tökéletesnek tűnő apákat és anyákat, akik barkácsolnak, fúrnak-faragnak, kötnek, hímeznek festenek, ragasztanak a gyerekeikkel. Én is szoktam próbálgatni, sokszor katasztrófa a vége, még többször harsány nevetés.

Az évek keserű tapasztalata alatt rájöttem, hogy nem véletlenül kaptam mindig kegyelemötöst technikaórán, hogy ne rontsa el a tökéletes bizonyítványomat: szegény tanítónő már nézni sem bírta a formátlan görccsé nyomorgatott „sál”, vagy a „hímzett zsebkendő” látványát, amit inkább a görcsös akarat tartott egybe, mint az én kézügyességem.

Azóta megtanultam olyan csináld magad technikákat és ajándékokat keresni, amik könnyen és egyszerűen elkészíthetőek, nem kell hozzájuk túl nagy technikai felkészültség, és nem kell túl sok mindent megvenni, könnyen elkezdhető, folytatható és abbahagyható, a végeredmény pedig olyasvalami, ami azért örömet csal a megajándékozott arcára. Összegyűjtöttem pár, általunk már sikeresen alkalmazott ötletet, hátha másnak is segítséget nyújt

Álomfogó

Ez most az új nagy kedvenc. Nem túl bonyolult, nem túl hosszú, el lehet kezdeni és félbe is lehet hagyni bármikor, ráadásul nem csöpög, nem hagy foltot és nem büdös. A végeredmény pedig egészen menő, aminek mindenki örülni fog, akár a kamasz korú testvérek vagy rokonok is.

Az egyetlen hosszadalmasabb része beszerezni a hozzávalókat: fém alapkarikát pl. innen rendelhet, ahogy mindenféle bigyókat (tollakat, gyöngyöket) is, megfelelő szalagokért és cérnáért talán érdemesebb a helyi méteráruboltba menni.

És minden egyéb háztartási kacatot is fel lehet használni hozzá, a kisfiam most például régi kulcsokat aggatott az övére, meglepően vagány a végeredmény.

Bögre, kistányér porcelántollal

A porcelántoll a világ egyik legmenőbb dolga, az egyetlen probléma vele, hogy drága megvenni egy készletet (1000 ft fölött van darabja): de egyrészt, valamit valamiért, másrészt fekete-fehér alkotásokat is lehet készíteni. Fehér porcelán csetreszeket bárhol be lehet szerezni: érdemes olcsóbb helyeken keresni, a helyi százforintos, egyeurós, stb. boltokat végigkutatni, tök jókra lehet bukkanni.

Sablonokat is le lehet tölteni a netről, de nyugodtan hagyhatjuk a gyerekre, a végeredmény úgyis menő lesz,ő meg ellesz vele egy darabig. Ez is bármikor félbehagyható, újrakezdhető, és nem bonyolultabb, mint használni egy filctollkészletet.

(Találtunk egy olyan megoldást is, ahol sima alkoholos filcet használ a készítő, és a végén sütőbe teszi. Én tuti felrobbantanám vele a konyhát, de aki bízik magában, próbálja ki: 

Megtölthető karácsonyfadísz

A kedvenc gyors karácsonyi ajándékom a szétcsavarható és megtölthető karácsonyfadísz. Párszáz forintért beszerezhető a hobbyboltokban. Mi kell még hozzá? Kitalálni a tematikát. Láttam egy nagyon cuki ötletet fűszernövényekkel , de lehet bele rakni általunk gyűjtött leveleket és terméseket (furcsa kései ősz van, még mindig nincs talán késő hozzá), vásárolhatunk virágboltban szárított virágot, potpourrit, de tekerhetünk bele szalagokat, gyöngyöket, színes filcdarabokat vagy nemezdarabokat, rakhatunk bele karácsonyi gyöngyöket, fenyőgallyat, tobozt, ki is festhetjük üvegfestékkel (ez már profizmust igényel), és a többi. Gyors, hatékony, jól néz ki.

Képkeret ragasztott bármivel

Ez a világ legegyszerűbb lusta ajándéka, nem kell hozzá más, mint néhány olcsó, minél egyszerűbb képkeret (Ikea, Jysk, százas bolt), és kitalálni a gyerekkel, hogy mit ragasszunk rá és milyen színben. Ha gondolja, vehet ragasztópisztolyt, de igazából más erősebb ragasztóval is működik, pl. faragasztóval, hobbiragasztóval, neadjisten technokollal, pillanatragasztóval. (Ha elmegy egy hobbyboltba, segíteni fognak.)

És akkor be is lehet szerezni a szalagokat, masnikat, apró díszeket. Kerülhetnek rá termések, de akár száraz tészta is, amit később be is festhetünk. A legkényelmesebbeknek lehet rá matricákat is ragasztani, de ez már az extra lusta szint- viszont ez is jól néz ki. Aztán kinyomtatunk egy képet, belerakjuk, és tada.

shutterstock 268789397

Gipsz és só-liszt-gyurma hűtőmágnesek

Ha veszünk egy olcsó mágnescsíkszalagot , igazából bármiből készíthetünk hűtőmágnest, és azért ez elég jolly joker, mert egy hűtőmágnest mindenki tud hova tenni. A mágnescsík felhasználása még az olyan kétbalkezes édesanyákat sem ejti kétségbe, mint én: igazából csak rá kell ragasztani egy dolog hátára és kész.

Mi nagyon szeretjük a pár száz forintért papírboltokban, hobbiboltokban kapható gipszsablonokat: ehhez kell egy kis előkészület, előző este ki kell önteni a figurákat, hogy másnapra megszáradjanak, utána pedig bármivel dekorálhatók és festhetőek. Úgy tapasztaltuk, hogy a kis 3-4 centis figurákat simán megtartják ezek a mágnescsíkok.

Egy kicsit több erőfeszítést igényel, de nagyon kedves ez az ötlet, amikor sógyurmából készíthetünk aprósüteményfigurákat. A sólisztgyurma hátránya, hogy száradás közben hajlamos elszíneződni, így érdemes lehet megpróbálni helyette a szódabikarbónás megoldást. Olyat is láttunk már, aki ez utóbbiba is kevert plusz (fehér) csillámport, így a végeredmény szupercsillogó lesz.

De ha mindez túl bonyolult, akkor rajzoltassunk a gyerekkel kartonpapírra, vágjuk ki, és ragasszuk arra a mágnescsíkot.

KOMMENTEK

  • 2016.12.14 11:23:16na__most__akkor

    DIY ?
    DIY ??
    DIY ???

    Magyar vagy, b@$2dmeg?

    Egyszer, régen, más csillagrendszerben... volt olyan, hogy "csináld magad" !
    A magyar szó miért nem jó?

SZÓLJON HOZZÁ!

Blogok, amiket olvasunk

JÓZAN Mit ad az alkohol, mit ad a józanság?

Hazugság lenne, ha azt mondanám, józannak lenni mindig csodás vagy könnyű. Akkor mégis mit ad? Összeszedtem, nekem miért jó nem inni.

KETTŐS MÉRCE Tényleg bezárják a CEU-t, mert... Soros?

Nem lehetne kivételesen a magyar diákok és professzorok érdekeit nézni, meg azt, hogy viszik jó hírünket a nagyvilágban?

SZUBKULTÚR Ez a könyvtár olyan menő, hogy arra nincsenek szavak

Hipermodern űrhajóval a Gutenberg galaxisba? Ezt itt komolyan vették, és építettek egy olyan könyvtárat, hogy a képeket nézve dalra fakad a szívünk. Mennyire menő már!
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés