Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Cigány anyuka, aki 16 évesen szült egy kis faluban, ma a fővárosban dolgozik egy multinál, és egyedül nevel két gyereket.
Egy borsodi faluban élő tizenhat éves cigány lány szerelmes lesz, kislánya születik, abbahagyja az iskolát, lesz egy fia is, majd szakít a párjával, és egyedül neveli tovább a gyerekeket. Ez volt az indulás.
Ma Melindának (29) érettségije van, a fővárosba költözött, a Magyar Telekom ügyfélszolgálatán dolgozik, eltartja egyedül a két gyerekét, fellép amatőr színészként, kilencéves Félix fia pedig a Prezi iskolájába jár, és készített egy videóklipet a költözésről, amelyet már nyolcezren láttak.
Mesés történet szorgalomról, akaraterőről és szerencséről. Melindával és Félixszel beszélgettem. Az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogjának riportja.
A Rákos-patak mellett, a Telekom dolgozóinak fenntartott szállón találkozunk. Az épület kollégium és hostel keveréke, mivel a pici szobában a nagylánya tanul, az előtérben ülünk le, a lépcsőházban jönnek-mennek az emberek, és ötpercenként lekapcsolódik a folyosói világítás. Itt forgatták Félix klipjének egy részét is. Melinda rövidnadrágban, kapucnis felsőben fogad, nem zavarja az sem, hogy így fotózzák: „mi nem vagyunk celebek, egyszerű emberek vagyunk.”
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény, Ózdról jött és kemény harcos volt, de szegény…
Melinda még csak nem is Ózdon, hanem a közelében, egy kis borsodi faluban nőtt fel, betegeskedő anyukája egyedül nevelt három gyereket, apai segítség nélkül. Melinda jól tanult, csak aztán 16 évesen szerelmes lett, teherbe esett és abbahagyta a gimnáziumot.
„Nálunk, romáknál a nők hamar családot alapítanak, a férfiak fiatalon elmennek dolgozni. Ahol én nevelkedtem, ott,ha valakinek már van gyereke, onnantól ő az első és nem a tanulás."
Megszületett Mercédesz, majd négy év múlva Félix is, közben Melinda próbálkozott több iskolával, de mindig kimaradt. Végül a hátrányos helyzetű diákok számára létrehozott Dr. Ámbédkár Iskolában sikerült két év alatt érettségit szereznie.
„Itt éreztem, hogy jó helyen vagyok, folyamatosan biztattak, hogy el fogok jutni az érettségiig. Az iskola rugalmas volt, ha nem tudtam hova tenni, bevihettem az órára a gyereket, még munkát is adtak, iskolatitkár voltam”.
Kellett egy kis változás, mert bele lehet unni, hogy mifelénk napról napra nem tudsz semmit tenni…
Az érettségivel azonban nem nyílt meg a világ, a fiatal nő Borsodban az alkalmi munkák, közmunka, kényszerből való vállalkozói lét köreit futotta. Nem is a szegénység, inkább a változás hiánya zavarta főképp.
„Ott az érettségizett roma barátom is az utcát söpri hetvenezerért, de ismerek nem roma, diplomás közmunkást is. Sok olyan ember van a falumban, aki még nem is járt soha Budapesten. Ózdra még elmennek vásárolni, de amúgy elvannak helyben.
Ha egy családban a férj is meg a feleség is keres havi hetvenezret, akkor ők egy nagyon szerencsés házaspár, azzal törődnek, hogy legyen mit enni, legyen fűtés, a gyerek tisztán menjen iskolába, és nem érdekli őket a politika vagy a világ fejleményei.”
Ebből a közegből Melinda már az érettségivel kilógott, állandó tudásszomjával nemkülönben, majd azzal is, hogy elhagyta a gyereke apját. Ez már olyan döntés volt, amivel félve állt a családja elé.
„Nálunk, ha összeállnak a fiatal párok, egy életen át ki kell tartani, a gyerek a legfontosabb, hogy ő az apukájával, anyukájával nevelkedjen. Ritka a válás.”
A családja nehezen fogadta el ezt a döntést, de azt is, hogy Melinda a védett közegből kilépne, és Budapestre akar költözni.
Én vagyok Félix, Borsodból jövök, a budapesti élethez mindjárt fel is növök…
Melinda úgy érezte, élmény-, esemény és tudásigényét csak a fővárosban tudja csillapítani. Egyedül a két gyerekkel Budapestre költözött, ami csak másodszorra sikerült. Először munkát nem talált, másodszor lakást. Az indítást az adta, hogy a képzett roma fiatalok elhelyezkedését segítő Integrom alapítványnál részt vehetett egy tréningen, ahol felkészítették, hogy kell szerepelni egy állásinterjún.
„A roma fiataloknak nincs önbizalmuk, hiába van érettségijük, diplomájuk, mindenhol lekoptatják őket. A tréning hatalmasat lökött az önbizalmamon, meg azt is láttam így, milyen egy állásinterjú.”
Sikeresen be is jutott a Magyar Telekomhoz.
„Szóltak, hogy sikeres volt az állásinterjúm, és két hét múlva kezdhetek. Két hetem volt kitalálni, hova jövünk, hol fogunk lakni, hova járnak iskolába a gyerekek, hogy fogunk tömegközlekedni, mindezt úgy, hogy addig egy biztos családban éltem egy pici faluban. Barátokat szereztem Pesten, de még nagyon frissek voltak.”
A lakáskeresés keservesen ment, hiába volt megtakarítása, két kisgyerekkel senki nem adott ki szívesen lakást Melindának, barátoknál húzták meg magukat itt-ott, végül csodás módon, a főnökei segítségével kapott egy kedvezményes lakást a Telekom dolgozói szállóján. A szép hangú, választékosan beszélő Melinda most telefonos ügyfélszolgálaton dolgozik a Telekomban. A munkahelyén is büszkén vállalja, hogy roma.
„Én a bemutatkozáson rögtön elmondom, hogy két gyerekem van és mennyi idősek, akkor elkezdenek számolgatni, hogy hány évesen szültem őket. Ekkor jöhet a bevezetés, hogy nálunk, romáknál első a család, nem kirívó, ha valaki fiatalon lesz szülő. Én ezzel indítok, nem árulok zsákbamacskát és büszke vagyok rá.”
Kopogtatok itt, és kopogtatok ott, mindegyik iskolában zárt ajtó fogadott. Telített a létszám, nem tudunk mit tenni…
A gyerekeknek iskolát találni is nagyon nehéz volt. Félix kilencévesen már a negyedik intézménybe jár a költözések miatt.
„Mikor feljöttünk, két hetem volt sulit keresni. Találtam egy ideiglenesen bejelentett lakcímet, feljöttem egyedül bizonyítványokkal. Kijelöltek három körzeti iskolát, de azok egymáshoz küldözgettek minket. Év közben, lehet, hogy tényleg tele voltak, és persze benne lehet a romák iránti előítélet is.”
Végül egy iskola felvette a két gyereket, de ez Félixnek nem vált be. „A tanár ütötte a gyerekeket” – mondja Félix. Pedig a tananyaggal nem volt gond, a gyerekek négyes-ötös tanulók. Viszont a kisfiú kifogott egy rossz tanítót, s ráadásul meg is különböztették őket az iskolában.
„Volt, hogy azért rászólt a tanár a szünetben, hogy itt ne énekeljen cigány dalokat, vagy egy szülő ordibált velem, és megvádolta a fiamat, hogy ő lopta el a gyereke cuccát.”
Az iskolában született meg viszont Félix rapszámának ötlete.
„Az egyik osztálytársam írt magának egy rapszöveget és hazajöttem, mondtam Anyunak, hogy írjon nekem egyet. Megírta, találtunk rá egy zenei alapot, és forgattunk egy klipet hozzá Anyu telefonjával.”
A megoldást pont a klip hozta el – a Prezi kísérleti iskolájában az egyik tanárnő látta, és ő javasolta, hogy Félix jelentkezzen oda. Fel is vették, tandíjmentesnek, egyébként havi százezer forintnál is többe kerül a suli.
„Aggódtam, főleg a sérelmek után, amiken keresztülmentünk, előjött belőlem a kisebbségi komplexus. Ott a jó anyagi hátterű, külföldön nyaraló családok és gyermekeik közt mi mennyire fogunk kilógni? Hála az égnek, annyira jó a struktúra, szuper a közösség, hogy nem is kerül szóba, kinek mije van, a gyerekek fejlődése a téma.”
A fővárosban én olyan kicsi vagyok, de termetem ellenére komáznak a csajok…
Melinda most egyedül tartja el a két gyereket. A gyerek apja néha látogatja őket, de nem rendszeresen, anyagilag nem segít. Az anya harag nélkül, higgadtan állapítja meg:
„Ha becsatlakozik, örülünk, ha kapnak tőle valamit a gyerekek, megköszönjük. Nekem szülőként óriási fájdalom lenne lemaradni róla, hogy ezek a kis élőlények hogy lesznek felnőttek, de ez az ő döntése.”
Melinda viszont nemrég megváltoztatta a saját vezetéknevét, nem a válás miatt (nem is volt házas soha), hanem a saját apja miatt.
„Nem gondolom, hogy hordanom kéne egy olyan férfi nevét, aki engem soha nem nevelt.”
A 29 éves nő most nem is akar mindenáron társat.
„Voltak próbálkozásaim, szoktam ismerkedni, de nem ez az elsődleges az életemben. Klasszul elvagyunk most hárman a gyerekekkel, nagyon jó csapatot alkotunk.”
Ez persze folyamatosa hajtást és szervezést igényel, Melinda minden nap 5-kor kel és 11-kor fekszik, és vasárnap a munkába be fogja vinni magával Félixet is, mert nem tudja hova tenni. Viszont még mindig fiatal lesz, mire a gyerekek felnőnek, hisz a nagylánya, Merci már 13 éves. Vajon ő is gyereket fog szülni 16 évesen?
Melinda ezt a lányára bízza.
„Én mindenben támogatni fogom. Ha 16 évesen terhes lesz, biztos aggódni fogok, de boldog is leszek, hogy lesz egy unokám. Lebeszélni nem fogom, nagyon hiteltelen lennék, ha azt mondanám, hogy ne szülj tizenhat évesen, hisz én is ezt csináltam. Azt, hogy nehéz volt, ő pontosan látja, bízom benne, hogy ennek megfelelően hoz döntést. Mindenhova viszem a gyerekeket, rengeteget beszélgetünk, rengeteg emberrel találkozunk, a telepi romáktól a városi zsidókon át az értelmiségig, művészekig, multiknál dolgozókig.”
A munka mellett Melinda részt vesz alapítványok, romákkal, integrációval foglalkozó szervezetek munkájában egy-egy alkalommal, és amatőr színészként játszik a KÁVA műhelyben, ahol társadalmilag érzékenyítő előadásokat tartanak. Egy barátja adta be a jelentkezését a színházba, Melinda tudta nélkül.
„Az iskolában énekelgettem a szünetekben, a barátom hallotta, és olyan karaktert kerestek, aki tud énekelni.” Az első előadás, a Hiányzó padtárs az iskolai szegregáció témáját dolgozza fel, és teret ad a közönségnek a közös gondolkodásra. Most az Elveszettek című előadásban lép fel, ez azt a témát boncolgatja, hogy egy bajbajutott embercsoportnak segítenek-e a többiek. „Pesten ettől rosszul vagyok, hogy elmennek a földön fekvő ember mellett, mert biztos részeg, de lehet, hogy orvost kéne hívni hozzá.”
Elkezdett egy főiskolát is, turizmus szakon, de ezt félbehagyta, a munka mellett nem ment, és csalódott is a tanárok hozzáállásában: „bejöttek tanárok úgy, hogy kivetítettek egy ppt-t, nekem ez hiteltelen, hogy felolvas egy prezentációt, ez fényévekre van az oktatástól.”
Szoros ez a kötelék, hiába a szakadék…
Megérte feljönni Pestre?
„Nincs olyan este, hogy ne gondolkodnék el ezen. Hazamegyünk vendégségbe és látom az unokatesóimat és a gyerekeiket. Azt tudom biztosan, hogy ha ott lennénk, nem érne változás vagy meglepetés. Minden nap hiányzik a falum, de a tudásom nem tudott ott kielégülni. Én tanulni szeretnék, ismerkedni, tudni akarok új dolgokat, és ezt a főváros tudja nyújtani.”
Most már legalább a családja érti, miért is jött Pestre, még ha nem is mernék követni a példáját. Szerinte a tanulás nyithatja meg a kapukat a romák felzárkózásához is, nem azért kell tanulni, hogy másoknak megfeleljenek, vallja, hanem mert csodás dolgokat lehet tapasztalni, ha valaki nyitott és érdeklődő. Ezzel együtt Melinda nem gondolja, hogy a felemelkedését csak a szorgalmának és bátorságának köszönheti.
„Ha barnább lenne a bőröm, akkor ugyanilyen esélyekkel indulok? Ha nem találom meg ezeket a klassz embereket, akik toltak előre? Ha lenne egy férjem, aki azt mondja, hogy otthon a helyem a gyerekekkel, és ehhez nem is kell romának lennie? Nem tudom, akkor véghez tudom-e vinni mindezt.”
Hogy mik a terveik? Amerika, böki ki Félix. „Menni akarunk Amerikába, tanulunk angolul. Nagyon vonz az a világ.” Melindát a kíváncsiság, a felfedezés mellett a megélhetés is hajtja. Ha lejár a céges lakás, aggódik, hogy tud majd albérletet fizetni egyedül két gyerekkel.
„Én többet nem tudok megtermelni itthon ilyen végzettséggel. Hét napból hatot dolgozom, közben minél több időt igyekszem a gyerekekkel tölteni. Arról álmodom, hogy van az az ország, ahol egy anyuka el tudja tartani a gyerekeit úgy, hogy elég heti öt napot dolgoznia. Minden nap úgy ébredek, hogy Amerika van az eszemben. Ha nem sikerül, legfeljebb visszajövünk, mit veszthetünk, megtanulunk angolul.”
Még több történet gyermekvédelemről, gyereknevelésről a Gyereksorsok blogon olvasható.
