KÖLYÖK

Magányos tizenévesek

2016. február 20., szombat 13:50

Mindenki szeretné, ha boldog lenne a gyermeke, és ennek egyik záloga, ha kielégítőek az emberi kapcsolatai. Sok más dolog is fontos: a sikerélmények, az örömteli tevékenységek, de ha az ember visszagondol élete igazán boldog pillanataira, valószínűleg többségben lesz közöttük, amikor mélyen, bensőségesen kapcsolódott valakihez. Kutatások is alátámasztották, hogy az élettel való elégedettség elsősorban a tartalmas emberi kapcsolatokon múlik. Tehát nem mondhatjuk, elég, ha a gyerek jól tanul: ha jók a jegyei, minden sínen van. Érdemes arra is figyelni, vannak-e barátai, és ha problémája van e téren, segíteni.

A szülő fontos lépéseket tehet: bánhat úgy a csemetével, hogy az kedvezzen a társas készségek fejlődésének, teremthet alkalmat a barátkozásra, és megadhatja az érzelmi biztonságot, ami szükséges ahhoz, hogy merjen nyitni mások felé. Igaz, helyette barátkozni nem tud, egy ponton túl a gyerek erőfeszítése is kell.

Manapság nem is olyan könnyű kideríteni, vannak-e barátai a gyereknek. Az ideális helyzetben persze beszélget a szülő és a gyerek, és elmondja a kölyök, ami a szívét nyomja. De sok gyerek szégyelli, ha magányos, szépít a helyzeten, a kiközösített fiatal például barátnak füllentheti azt az egyetlen gyereket, aki nem csúfolja, és váltott vele pár szót.

shutterstock 344303639

Ha valaki nem tud barátkozni, pedig szeretne, az kudarc, annak a kínos élménye, hogy nem szeretik őt, és erről egyáltalán nem könnyű beszélni. Ráadásul kamaszkorban természetes is, hogy egy kicsit elfordul a szülőktől a gyerek, esetleg ki sem dugja az orrát a szobából a nap nagy részében. Nem látványos, ha magányos a gyerek, mert a szülő nem feltétlenül lát bele, ilyenkor a haverjaival chatel, vagy egyedül játszik a gépen. Az első tehát az, hogy figyeljünk a gyerekre, beszélgessünk (de ne faggassuk), teremtsünk olyan légkört, amiben elmondhatja, mi van vele anélkül, hogy ítélkezéstől vagy kioktatástól kellene tartania.

Különböző a gyerekek társas igénye, de ne dőljünk be annak, hogy egyszerűen csak introvertált a fiatal, ő ilyen, biztos jól érzi magát egyedül is. Igen, van, aki befelé forduló, és ez rendben is van, ha van egy-két komoly barátja, és akkor, ha mikor távol van az egy-két barát, mondjuk betegek, akkor is feltalálja magát. De ha szorong, nem tudja, hogyan kapcsolódjon másokhoz, és inkább kerüli a társas helyzeteket a megszégyenüléstől való félelemben, akkor segítségre van szüksége.

Annak, ha valaki nehezen barátkozik, általában a társas készségek gyengesége az oka. A másik gyakori ok a szorongás, és ez a kettő kart karba öltve jár. Aki szorongóbb, kicsit túlérzékeny, kevésbé gyakorolja magát a társas világban, így nem annyira lesz ebben ügyes, a visszautasításoktól még inkább bezárkózik. Nem ritka, hogy agresszívebbek a népszerűtlen gyerekek, ami ok és következmény egyben. Frusztráltak, amiért nem találják a hangot másokkal, vagy így szeretnék leplezni, hogy valójában tartanak a többiektől, és kompenzálják megszeppentségüket. Ettől persze még inkább kerülik őket.

A szülőn is sok múlik. Legfőképp az múlik rajta, neki milyen a világhoz, az emberekhez való viszonya. Van, aki eleve tart a közösségektől, tudattalanul azt közvetíti a gyereknek, hogy csakis otthon van igazán biztonságban, a külvilág veszélyes. A nehezen beilleszkedő gyerekeknek sokszor a szülei is szoronganak, és inkább maguknak szeretnék megtartani a csemetét. Úgy nekik is biztonságos. Ha kapcsolódik másokhoz, akkor idővel kirepül, és otthagyja őket. Ez nem tudatos gonoszság, hanem tudattalan motiváció.

shutterstock 365508296

A szülő társas készségei is fontosak, és hogy ezeket átadja-e a gyereknek. A barátkozásban az egyik legfontosabb készség a mentalizáció, az, hogy az ember nagyjából el tudja képzelni, mit érez a másik, hogyan érinti egy helyzet. Ez tanulható, és tanulja is az ember kicsi kortól, ha kap egy kis segítséget. Például, ha a szülő szavakba önti, amit a gyerek kifejezett nonverbálisan. Később, mikor már kamaszkorba ért, a konfliktushelyzetek is adhatnak lehetőséget a mentalizáció gyakorlására, ha a szülő segít megfogalmazni a saját és a tini érzéseit, szempontjait. Az ilyen közegben nevelkedett fiatal másokat is jobban meg fog érteni, így képes lesz kapcsolatokat kialakítani.

Ha nincsenek barátai a tininek, konkrét lépéseket is tehet a szülő. Javasolhatja, hogy hívjanak meg olyan gyereket az osztályból, akivel legalábbis semleges vagy egy kicsit jó a kapcsolat, akivel lehet valami közös érdeklődési pont, vagy akiről elképzelhető, hogy barátként összepasszolnak. Minél kisebb a gyerek, annál több lehetősége van a szülőnek: a kicsinél még a szülők egymás közt megszervezik a találkozót, a kiskamaszt még lehet terelgetni, a nagyobb kamasz már aligha engedi, hogy beleszóljunk a barátkozásaiba. Minél nagyobb, annál inkább neki kell megugrania ezt az akadályt, de a szülő mindig sokat segíthet azzal, ha lelkileg támogatja. Meghallgatja, és nem hibáztatja őt, hanem tényleg kisírhatja magát a vállán.

Ha komoly a baj, és kevés a szülői segítség, érdemes gyermekpszichodrámára vinni a csemetét, ahol fejlődhetnek a társas készségei, és megtapasztalhatja, hogy egy biztonságos közegben megnyílik, és elfogadással reagálnak rá. Ezt az élményt magával viszi, és más közegekben is bátrabban, magabiztosabban fog nyitni.

Cziglán Karolina
pszichológus

KOMMENTEK

  • 2016.02.20 14:18:17Lady Scarlett

    De furcsa ez a poszt. Anno gyerekkent nem igazan voltak barataim, mert valahogy nem tetszett a tobbi gyerek baratsagrol alkotott kepe.
    Ha nekik kellett valami tolem, akkor baratok voltunk. Ha nekem kellett volna valami akkor mar nem. Nem kell nagy dolgokra gondolni, adjam kolcson egy orara a szepen iro tollamat, hasznalhatja e technika oran a rotring ceruzamat, vagy kolcson adom e a matek feladatgyujtemenyt, mert ő otthon hagyta a sajatjat.
    Abban a pillanatban ahogy en szerettem volna valamit kolcson, vagy mondjuk megnezni az orai anyagat, hogy nem e maradt ki az enyembol valami, mar nem voltunk baratok, es jott a visszautasitas. Elofordult olyan is, hogy pofatlanul lenyultak a dolgaimat, a magukat baratomnak mondo kis szelhamosok. Szoval koszontem, de ilyen baratokra nem volt, es most sincs szuksegem.

  • 2016.02.20 15:14:57nem_vagyok_dj

    Egyetértek Lady Scarlettel, anno nekem sem voltak barátaim, mert folyton csak kihasználtak, és amikor kellett valami jó voltam, de amint nekem lett volna szükségem valamire már hirtelen azt is letagadták, hogy valaha szóba álltak velem. Volt egy valaki általánosban akivel egész jól elvoltunk, nem éreztem, hogy át akarna verni, vagy meg akarna alázni, bár tény, hogy nem volt jó tanuló, meg szerette feszegetni a határokat, így amikor összebarátkoztunk hirtelen a tanárok is meg a szüleim is tiltottak tőle, hirtelen olyan lett az ülésrend órán hogy a terem két végében találtuk magunkat, nem engedtek találkozni sulin kívül se vele, amit nem értettem. Egy ideig próbáltunk titokban találkozni, hogy a tanárok ne lássák és ne tudják elmondani a szülőknek, bujkáltunk, de aztán feladtuk. Gimiben sem volt sokkal jobb a helyzet, ott is egy "barátom" volt aki miatt anyamék sokat panaszkodtak, hogy rossz hatással van rám, elvonja a figyelmem a tanulástól, megint jött a szétültetés, stb. De már vele se tartom a kapcsolatot sok éve. Aztán végre jött az egyetem, 240 km-re a szülőktöl, és végre lettek igazi barátaim, igaz nem sokan, de ők tényleg közel állnak hozzám, és számíthatok rájuk. Életemben először az egyetemen nem éreztem magam magányosnak, mert nekem is volt kivel kimozdulni a szüleimen kívül.

  • 2016.02.21 11:04:29Lady Scarlett

    Nem vagyok dj: Szerintem minel nepszerubb valaki, es minel tobb baratja van altalanos iskolaban, kozepiskolaban, annal biztosabb, hogy nem oszinte baratsagok azok, es csak elvonja a gyerek figyelmet a tanulmanyaitol. Komoly problemanak tartom, ha a gyereket arra osztonzik, trenirozzak, hogy a baratsag, meg a kapcsolatok mennyire-de-mennyire nagyon fontosak. Szerintem ennel arnyaltabb a dolog. Akkor van ertelme a baratsagnak ha kolcsonossegen, egymas segitesen alapszik. Ha a kihasznalasa a masiknak a lenyeg, az nem baratsag es egy ilyen kapcsolatot nem feltetlen kell fenntartani, csakazertis, hogy elmondhassuk, hogy legyen.
    Szerintem hagyni, kell, hogy a gyerek sajat maga tapasztalja ezt meg es szurje le maganak a kovetkeztetest, mit jelent a baratsag szamara. Nem kell ezt eroltetni. Kialakul ez mindenkinel, van akinel elobb, van akibel kesobb. Nem dilinyos a gyerek mert kvazi "nincsenek" baratai. Lehet ő maga döntött ugy hogy nem csatlakozik egy klikkhez sem. (Engem kifejezettem idegesitett a klikkesedes, azzal beszelgettem akivel akartam, nekem senki nem mondta meg, hogy kivel allhatok szoba) Az egyetemen aztan volt egy nagyobb tarsasag akikkel egyutt logtunk, megvolt a kolcsonosseg, segitettuk egymast, baratsagok is kialakultak. Erre is meg kell erni, kinel elobb, kinel kesobb jon. A baratsagnak akkor van ertelme ha igaz. Erre az altalanos iskolasoknak csak nagyon kis resze kepes.

  • 2016.02.21 12:00:00trev

    "Annak, ha valaki nehezen barátkozik, általában a társas készségek gyengesége az oka."

    Vagy nem:
    [link]

  • 2016.02.21 12:24:43Siegelindee

    trev
    Idézet az általad linkelt cikkből:

    "A kapcsolódó elmélet szerint mégis azért magányosak ezek az emberek, mert annyira tombol bennük a valakihez, a közösséghez tartozás vágya, hogy egész egyszerűen begörcsölnek a társasági helyzetekben."

    A begörcsölés is a társas készségek gyengeségének körébe tartozik, tehát a nehezen barátkozásnak a társas készségek gyengesége az oka.

  • 2016.02.21 12:44:24trev

    Siegelindee: "tehát a nehezen barátkozásnak a társas készségek gyengesége az oka."

    Nem igaz. "A tesztek tanúsága szerint minél magányosabb valaki, annál pontosabban képes leolvasni az érzelmeket embertársai arckifejezéséből, és meghallani a mögöttes tartalmakat a finom hangsúlyokból. A kapcsolódó elmélet szerint mégis azért magányosak ezek az emberek, mert annyira tombol bennük a valakihez, a közösséghez tartozás vágya, hogy egész egyszerűen begörcsölnek a társasági helyzetekben."
    Amiről te beszélsz, az a kapcsolatteremtési, ismerkedési készség, ami jelen esetben gátló tényezőként hat, valószínűleg azért, mert a magányos emberek képesek társaik érzelmeinek és jelzéseinek finomabb értelmezésére, amihez hozzájárulhat egy erősebb önreflexiós képesség is. A kettő összefüggéséből pedig olyan következtetés adódik, aminek kimenetele egy elutasításra való felkészülés és társas blokk. Ha ezen túljut a magányos, akkor ugyanúgy tud működtetni egy kapcsolatot, mint nem magányos társai. Mint amikor van egy nagyon jó autód, de nincs benne benzin. A motor attól még kiváló.

SZÓLJON HOZZÁ!

OnGo beszámolók

Hirdetés