INTIM

Harmincas parák

2009. június 23., kedd 04:28

harmincas-para-fokusz„Már harmincöt éves, és még mindig nincs senkije, ez nem normális” – mondja Irma néni, szülőfalum hírhedt vénasszonya, amikor elteker mellettünk a 35 éves Sándor, az asztalos, aki időtlen idők óta egyedül tengeti életét. Sándorral – azonkívül, hogy beszorult a kis falu településjelző táblái közé – nincs semmi baj.


Szellemes, ápolt, a fa pedig gyönyörű testű nőként formálódik keze között. Sándort szemmel láthatóan nem zavarják a magánéletében uralkodó magányos állapotok. Sándor köszöni, jól van, Sándor azonban szöget ütött a fejembe…

Elkezdek számolni, osztani, szorozni, és életemben először arra a rettenetes felismerésre jutok, a sokadik évet taposom úgy, hogy Sándorhoz hasonlóan én is egyedül vagyok, és a legjobb úton haladok afelé, hogy úgy végezzem, ahogy ő; ám míg a falu asztalosa a lelki béke csúcsa felé tart, én a mélyzuhanással járó fizikai tüneteket produkálok. Egy pillanatra bepánikolok, idegesség vesz erőt rajtam, letörök és elszomorodom saját magamon. Közelítek a harminchoz, és nagyon távol járok e korral járó ütemtervtől. Barátnők, volt osztálytársak már a boldogító igen után vannak, gömbölyödik a pocak, épül a ház, nő a kertben a pázsit meg minden.

Számot vetek az elmúlt évekkel, volt részem rengeteg jóban – és hasonlóan ennyi rosszban –, az évek során sok víz lefolyt a Dunán, de mindjárt itt a mágikus harminc, és nekem még mindig semmi komoly. A parámmal járó fiziológiás tünetek újra előjönnek. Kiver a víz, izzadok. Tudom, elcsesztem, végleg elbénáztam. Azt hittem, válogathatok, van idő bőven, elszúrtam. Ott volt V., a tökéletes idegen, aki szülőföldjéről soha nem tenné ki a lábát, de mit számít az, igaz, hogy mínuszokkal, de legalább megkaptam volna a hőn áhított külföldet, igaz, nem volt az szerelem, kölcsönös tisztelet inkább, de mégis, jobb, mint a semmi. Aztán ott volt Ch., aki az apám lehetett volna, aki hozzám képest lassú, higgadt, mindent elért az életben, minden olyasmit, amit én csak a televízióból ismerek. Aztán jött a szerelemes K. is, aki hajlandó lett volna akár saját szülőföldjét is elhagyni miattam, aki nem e-mailben, hanem postán küldte a kézzel írt, érzelmes levelet meg a nemzeti bonbont. De ott volt Z. is, aki egy szál tulipánt ragasztott az ajtómra, és apró meglepetéseket rejtett a postaládámba. Az alfahímek tökéletes példányai ők, akik azóta sikeresen megtalálták a boldogságot, akikkel én nem működtem.

Végleg elkeseredek, állapotomra Irma néni is rákontráz még egy nagyot, aki bekérdezi, mikor szülök már végre én is unokákat, olyan jó emberek a szüleim, megérdemelnék. Úgy érzem, gutaütést kapok, frusztrációm, dühöm, elkeseredettségem elviselhetetlen epéje marja a gyomrom, Irma nénit pedig otthagyom a fenébe. Szomorúan ballagok haza, úgy érzem magam, mint aki egy sikertelen vizsga után azon tanakodik, hogyan magyarázza meg a bizonyítványát. Első alkalommal érzek ilyet. Agyalok, elmélkedem, aztán környezetemre, az irigyelt barátnőkre gondolok.

Ott a legjobb barátnőm meg a debil pasija, aki miatt szegény hetente egyszer sírógörcsöt kap, akitől mellesleg már sokadik éve nem tud megválni, mondván, harminckét éves, ebben a korban már úgysem talál magának új párt. Egy másik kedves barátom, aki házas és családapa, az anyakönyvvezető óta érzi csapdában magát, szabadságát siratja, amit ugye valamilyen formában – stílusosan kompromisszumokkal terhelve – fel kellett adnia, de azóta is reméli, egyszer minden jóra fordul majd. Aztán ott a kolléganő, aki nyolcéves kapcsolatáról nem tud lemondani, igaz, két éve semmi szex, mert az már nem megy, de sebaj, a férfiból egyszer kiváló férj lesz meg apa. És akkor még nem beszéltem az idegesítő szomszédaimról: másfél éve házasok, kislányuk egyéves, és minden áldott este attól rettegek, melyikük nyúl először a konyhakéshez; esti mese helyett ordításra, sikoltozásra és káromkodásra alszom el.

Egyetlen épkézláb párkapcsolat nincs a környezetemben. Tényleg ez hiányzik nekem? Mégis mi a fenéért parázom én? Miért reszketek és remegek? Nem az egyedüllétről van itt szó, nem a magányosok félelme kínoz. Szó sincs erről. Az a társadalmi nyomás tesz tönkre, amelynek reklámarca maga Irma néni, aki egy követendő szent példát biggyeszt az orromra, amit ha nem tartok be, jaj lesz nekem. Innen jön hát a pánik, a frusztráció. A bélyegtől félek én is, amit majd akkor kapok, ha végleg csatát vesztek, és magányosan, férj, gyerek meg kutya nélkül végzem be. Én azonban ha a fene fenét eszik is, akkor sem akarok csak azért harmincévesen férjhez menni, harmincegy évesen szülni, összeköltözni, építkezni, mert Irma néni és a társadalmon nagy része ötéves tervben gondolkodik, és a szájára vesz, ha kilógok a sorból. Miért erőltetném azt, ami egyszerűen nem megy? Pánik letudva.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.07.18 20:36:27Jancsi

    Az a baj, hogy ez a cikk teljesen szubjektív. Felsorolsz rosszul működő kapcsolatokat és úgy állitod be az egészet, mintha csak ez lenne. A másik, hogy a te megfigyeléseid nem reprezentatívak.
    Telsen egyoldalú az írás és egy olyan felfogás sugárzik róla, hogy egyedül jó leélni az életet. Szerintem ezzel sok jó dolgot is kihagysz, de persze mindenkinek saját dolga. De valahol magadat csapod be azzal, ha úgy nyugtatod meg magad, hogy úgyis szar az összes kapcsolat.

  • 2009.07.19 10:54:12szőkelány

    Szerintem az a jó, hogy ez a cikk szubjektív. Milyen lehetne az, hogy kinek mi az útja és hova jut el. A boldogság nem együtt vagy egyedül kérdése. Annak a kérdése, hogyan vagyok magammal. Nekem a cikk arról szólt, hogy a szerző próbál megszabadulni azoktól a paráktól, amik onnan jönnek, hogy egy élethelyzetet a társadalom objektíven elérendőnek tűntet fel. Én is ilyeneken parázok.

  • 2009.07.19 19:06:54harvey

    Ez egy történet, és nem a KSH. A lényeg pont az, hogy egy ember egy története, félelme, ami nem a tied és nem is másé.

  • 2009.07.20 19:23:51Jancsi

    Én arról beszélek, hogy szerintem ez gyenge érv, hogy ezzel nyugtatja meg magát, hogy úgyis az összes kapcsolat rossz. Mert a cikkben csak negatív példák vannak. Vagyis azt el tudom fogadni, hogy látja, hogy sok rossz kapcsolat is van körülötte és örül annak, hogy neki ezeket a dolgokat nem kell elszenvednie, viszont csak negatív kapcsolatokat sorol fel és én úgy érzem, hogy ezzel valahol hamisan nyugtatja meg magát.
    Irma nénik meg midig voltak meg lesznek. Miattuk jobb ha nem idegeskedünk :)

  • 2009.07.21 12:08:00harvey

    Teljesen igazad van, tök gáz ez a hozzáállás, de az ember nem mindig tud tenni a hibái ellen. Mindenesetre reméljük, megoldódik a para, és Ju olvassa a hozzászólásokat!

    Minden Irma néninek ezúton is nagy "helló"! :)

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta