A tökéletes férfi 24 pontban

Zanza!

„Vajon én eszményi nő vagyok? Milyen a tökéletes nő? Jézusom, micsoda hülyeségre pazaroltam az életemből több mint tíz évet. Tökéletes ember? Mihez képest? Két tökéletlen ember illeszkedhet tökéletesen egymáshoz, de a tökéletesnek nincsen szüksége párra.” Szöllősi Györgyi a Terézanyuságom története pályázatra megírta, számára milyen az ideális férfi. Írása eredeti címe: A tökéletes férfi.

A pályázatról

Tavasszal az Állítsátok meg Terézanyut! és a Nesze Neked Terézanyu! szerzője, Rácz Zsuzsa az Ulpius-ház könyvkiadóval közösen pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a nők az életükről, az őket foglalkoztató kérdésekről, és dilemmáikról végre beszélni merjenek. A Terézanyuságom története pályázatra alig egy hónap alatt 130 pályamű érkezett, a határainkon túlról is. Június elején eredményt hirdettek, a nyertesei közt találunk a munkába visszatérni vágyó háromgyerekes anyát, a férje daganatos betegségével küzdő feleséget, és társfüggő nőt is. Ezeket a Terézanyu.hu oldalon is publikálták.  A díjat nem nyert pályázatok közül kiválasztottuk a Dívány szerkesztőségének a kedvenceit, ezeket nálunk lehet elolvasni.

Vajon létezik a tökéletes férfi? Hogy milyen a  tökéletes férfi?

Lássuk csak!

A húszas éveim elején mindenképpen csodálatosan kigyúrt izomzatú, magas, szép mosolyú, huncut szemű kellett, hogy legyen. Azt hiszem, be is értem ennyivel. Öt napig. Aztán újragondoltam.

Tökéletes külső, plusz szeressen nagyon! Nos, az én Adoniszom megérkezett, és rohant, és udvarolt, és hívott, és írt - verset. Is. Meg sms-t, meg levelet, és minden lehetséges módon üldözött a szerelmével. Az agyamra ment.

Újabb variáció következett. IQ, EQ, tökéletes test, és úgy szeressen, ahogy én akarom. Hát, ez is egy elhibázott megfogalmazás volt.

Az ember lánya nem hogy évente, de napról napra változik. Mire "megfogtam" egy stílust és a magaménak éreztem, már el is vonta a figyelmemet valami más. Mindig máshogy akartam, hogy szeressenek. Egyetlen férfi ezt nem képes követni, mint ahogy nem is tette.

Én pedig, a sokadik kudarc után még mindig az alapkérdésen rágódtam.

Milyen a tökéletes férfi?

Vajon akik összeházasodnak, azok megtalálták a tökéletes párt? Egyáltalán létezik ilyen? Nem hagyott nyugodni a gondolat. Nézegettem a párokat a plázában. EMO-s fiú, madárijesztő lány. Egyforma stílus. Igen, ez az! A közös érdeklődés biztosan összehozza az embereket. De nem mindegy, mi az.

"Én is elvált, te is elvált..." Tele sérelmekkel, félelmekkel. Nem nyerő. Hát, akkor az azonos munka. Egy darabig rendkívül érdekes. A szerelmünkkel kelünk, dolgozunk, fekszünk, rivalizálunk, szakmai vitába keveredünk, eltávolodunk, veszekszünk, elválunk. Ez sem jött be!

Megyünk tovább. Egy barátnőnk bemutatja az aktuális pasija barátját. Jó móka lesz, így együtt járhatunk mindenhová. Míg tart. Utána viszont soha többé. Így nem csak egy pasit, egy barátnőt is elveszítünk. Legalábbis egy időre, míg az ő kapcsolata is zátonyra fut. Már a harmincas éveim elején jártam, és még mindig ugyanaz a kérdés visszhangzott a fejemben.

Milyen a tökéletes férfi?

Aztán a vészharang is megszólalt. Lehet, hogy már rég elment mellettem, csak nem vettem észre, mert nem tudtam megfogalmazni, milyen is kell, hogy legyen? Pánik. Kutatok az emlékeimben. Bosszankodom, sajnálkozom. Minden felbukkanó név vagy arc kapcsán eszembe jutnak a rossz dolgok is. Milyen jó volna összegyúrni a jó tulajdonságokat és egyesíteni az eszményi férfiben!

Úristen! Ekkor újabb felismerés tört rám. Vajon én eszményi nő vagyok? Milyen a tökéletes nő? Jézusom, micsoda hülyeségre pazaroltam az életemből több mint tíz évet! Tökéletes ember? Mihez képest? Két tökéletlen ember illeszkedhet tökéletesen egymáshoz, de a tökéletesnek nincsen szüksége párra.

Megnyugtató volt a tudat, hogy nem kell tovább keresnem a tökéletes férfit. De akkor kit kell keresnem? A hozzám legjobban illő férfit. De ki illik hozzám a legjobban? Mikor, ki.

Itt megint elakadtam

Lecsuktam a laptop fedelét, és kimentem a hűtőhöz. Iszom egy pohár vörösbort. Egy tökéletes pillanat. Felrakom a lábamat. Óvatosan meglötykölöm a poharamban a bársonyos nedűt. Megszaglászom és minden kortyot élvezettel ízlelgetve lassan kiiszom. Ez igen.

Már tudom, mit értek tökéletesség alatt. Olyan, számomra ideális helyzetet, tevékenységet, tárgyat, amiből harmónia, nyugalom és boldogság árad. Valami, ami minden másról elvonja a figyelmemet, hogy teljesen átadhassam magamat neki. Nem férfit kell keresnem, hanem érzést!

De milyen érzések váltják ki a harmóniát? Az egyetlen dolog, amit meg tudok fogalmazni, hogy mi az, amit nem akarok, vagy utálok, vagy menekülök tőle. Genetikusan úgy vagyok programozva, hogy kritizálni, ítélni, menekülni, hibáztatni... Végül is, ha tudom, mit nem akarok, abból megtudom, hogy mi az, amit igen! Tíz éve először éreztem azt, hogy közelebb kerültem a megoldáshoz.

Készítek egy listát

Micsoda modortalan bunkó volt. És ivott. Agresszív volt. Pontatlan. Igénytelen. Buta. Ő meg túl szerény. Férfiatlan. Motiválatlan. Drogdíler. Lusta. Érzéketlen. Stílustalan. Primitív. Kicsi. Nagy. Piperkőc. Szájhős. Unalmas. Rossz szex. Annyi mindent fel tudtam sorolni, hogy attól féltem, már soha nem tudom abbahagyni a negatív lista írását. Ekkor beugrott egy ismerősöm története, ami azóta is, mindig megnevettet. Az ő listája egy barátnős, traccspartis délutánon született. Szóval, minden körülmény adott volt a megvalósulásához, hiszen lazán, viccesen, komolytalanul készült.

Tehát, ha annak a pasinak jönnie kell, jöjjön, de tudjon hat nyelven, és bridge-eljen, és legyen indiai, és szerelmes belé, és gazdag, és járjon Rolls-Royce-szal, meg még mit tudom én, milyen marhaságokat sikerült a listára biggyeszteni. Na, ezt hozd össze Univerzum! Majd nagy nevetgélések közepette el is feledkeztek az egészről.

Míg nem, egy szép napon, hősünk besétált egy indiai étterembe. Meglátta a férfit, és többé nem tudta levenni róla a szemét. Ez feltűnhetett a „pándzsábinak” is, mert végül is beszélgetésbe elegyedtek valahogy.

Aztán kis időre rá már randizgattak. Kiderült, hogy a férfi nem csak étterem-tulajdonos, hanem üzletei vannak Európa-szerte. Szóval nagyon gazdag, van egy Rolls-Royce-sza is, és hogy- hogy nem, hat nyelven beszél. Hétvégén, ha ideje engedi, a barátaival szokott bridge-elni. Ekkor a lánynak beugrott a lista, és elképedve tapasztalta, hogy álmai férfija megérkezett. Úszott a boldogságban, s alig várta, hogy végre testileg is közelebb kerülhessenek egymáshoz.

A döbbenet azon az éjszakán érte, mikor szembesült vele, hogy várva várt hercegének nagyon, de nagyon kicsi szerszáma van. Tudom, nem a méret számít, de ez akkor is kiábrándító tapasztalat lehetett neki. Bizony, a listára elfelejtette ráírni, hogy mekkora is a számára ideális. Vegyes érzésekkel álltam neki listám megírásához, mert mi van, ha egy-két dolgot kifelejtek? Ott állok a  Nagy Ő-vel az oltár előtt, és valami förtelmes dolog derül ki! Lássuk csak!

Az én ideális társam:

1. Kedves,

2. Udvarias,

3. Előzékeny,

4. Intelligens,

5. Humoros,

6. Kreatív,

7. Művész,

8. Jó az ágyban,

9. Számomra ideális méretű szerszámmal rendelkezik,

10. Érdekes,

11. Szeret utazni,

12. Izgalmas vele az élet,

13. Van saját pénze!!,

14. Lazán kezeli a takarítás kérdését,

15. Egyenrangú partnerként kezel,

16. Babusgat, ölelget,

17. Úgy fogad el, ahogy vagyok,

18. Van saját autója,

19. Egyedül él (nem anyukával),

20. Ambiciózus,

21. Van hobbija/hobbijai,

22. Igényesen él, öltözködik,

23. Józan életű,

24. és szereti a sushi-t!!

Egyelőre ennyi jutott eszembe, de tudtam, ez még a végtelenségig bővíthető. Persze nem szeretném mindig egy csalódás vagy „lapát” után bővíteni a listát. Most vettem észre, hogy a külsejéről semmit, egyetlen szót sem ejtettem. Ennyire nem számít a külső? Vajon igaz az örök közhely, hogy "Nem a külső számít"? És mi van az első benyomással? Szerintem ez a mondás a csúnyák vigasza. Tudom, igazságtalanul hangzik, de akkor is számít a külső!

De akkor én miért nem soroltam fel egyetlen külső tulajdonságot sem? Ennyire megváltoztam volna húszas éveimhez képest, hogy már minden mindegy, csak jöjjön már végre valaki? Na, jó, legyenek kedves szemei, és lehet pocakos is egy kicsit, mert a nyüzügéket nem díjazom.

Megdöbbentem, hogy más nem jutott eszembe. Vajon ez már az „öregen és egyedül, teljes magányban fogsz meghalni, ha ennyit válogatsz!” nevű kritikára adott segélykiáltásom része lehet? És különben is, mi számít szépnek? Vagy macsónak, vagy igényes külsőnek, vagy csábítónak, sármosnak, férfiasnak?

Na, jó, ezt a listát egyelőre félrerakom. Veszek pár férfimagazint, és meglátom, mi az, vagy ki az, amire azt mondom, hmmm. De vajon számít-e?

Blogmustra