Bika: az antikooperáció művésze

Zanza!

horo-ikon-bikaA legbékésebb földjegyként utál begurulni. Ha provokálják, úgy viselkedik, mint a torreádorok áldozata az arénában: fújtat, fel-alá járkál, hátha végre békén hagyják.


Aztán elveszti fejét, és öklel, nem nézi, mekkorát üt, és hova, ha pedig a nézőtérre szabadul, biztosak lehetünk benne, kő kövön nem marad. Az emberi hasonmás vörös posztói: valamilyen szexuális vagy párkapcsolati frusztráció,
a tulajdonát ért vélt vagy valós fenyegetés, illetve mindama hatások, amelyek megpróbálják kizökkenteni komfortzónájából.

Ha féltékeny, valóságos időzített bomba. Mérge lassan gyűlik, majd hevesen, indulatosan robban, akár fizikai erőszak formájában is. Ha igazán begurul, tör-zúz, testi szinten leginkább a lefogást, a fojtást, a birkózás különböző formáit használja, harcmodora merev, defenzív. Ha eljutott erre a pontra, nem tudja szabályozni a kiáradó energiát. A nála sokkal gyengébb és sokkal erősebb ellenfélre is a tőle telhető legnagyobb erőbedobással reagál, mindaddig, amíg el nem fogy a fűtőanyag. Akárcsak a Skorpió, ő se tudja „elengedni” indulatai tárgyát: a ringben a Bika típusú bokszolót a legnehezebb lerázni, de ez a magánéletben is igaz.

Kevésbé szélsőséges esetben a passzív ellenállás mestere. Ezt olyan magas szinten űzi, hogy akár az antikooperáció művészének is nevezhetnénk. Esze ágában sincs nyíltan nemet mondani, csak húzza-húzza az időt, várakoztat, farfekvéses pozícióba helyezkedik, esetleg pazarlással, mértéktelen költekezéssel tiltakozik. Bár nála, mint a föld jegyek legkényelmesebbikénél, a lustaság bocsánatos bűn, túlzott formája egy fajta autoagresszív magatartás jele is lehet. Ilyenkor életigenlése megkeseredettségbe, öngyűlöletbe fordulhat, letargiája pedig arra figyelmeztet, nem tartja elég értékesnek vagy produktívnak magát.

Feszültségét leginkább olyan sporttevékenységekkel terelheti egészséges mederbe, ahol nagyot üthet: boksz, squash, tenisz. Művészi beállítottságúak dobolással, afrotáncok tanulásával tombolhatják ki magukat.

a szerző asztrológus

cikk-tipus-linkek

Asztrológiai sorozatunk a négy alapjegy (tűz jegy, víz jegy, föld jegy és levegő jegy), valamint az agresszió viszonyáról:

Tüzes jegyek: az éltető konfliktus
A Nagy Kiborulás – a víz jegyek és az agresszió
A föld jegyek és az agresszió: a nagy földindulás
• A levegő jegyek és az agresszió (hamarosan)

 

 

Blogmustra