EGÉSZSÉG

Fitnesziskolák Budapesten - Legyél te az edző!

2011. december 27., kedd 12:26 |

A szilveszter a sorsfordító ötletek ideje. Vagy legalábbis a sorsfordító ötleteken való morfondírozásé. A női nem számára ez többnyire azt jelenti, hogy „szilveszter után diétázni fogok”, vagy „heti 3 alkalommal futok majd”. A kitűzött célok megvalósítása általában január második napjától a harmadikig tart. Kitartóbbak számára azonban egy-egy szilveszteri elhatározás valóban megváltoztathatja a következő évi életminőséget.

Egy ismerősöm tavaly megfogadta, hogy nem csupán többet akar sportolni az eddigieknél, de ő maga akar lenni az edző. Nem ő az egyetlen, akinek megfordult a fejében, hogy: „ezt az edzést én is tarthatnám”. Ez a cikk azoknak szól, akik éjfélkor arra gondolnak a koccintásnál: „Jövőre nem csupán vendégként járok majd a fitneszterembe!”.

Nem is olyan könnyű eldönteni, hogy ki milyen szakágban mélyedne el professzionális szinten, hiszen a fitnesz és szabadidősport világa rendkívül sokoldalú. A terület három legnagyobb felnőttoktatási intézményét kerestük fel, hogy kiderítsük, miben különböznek egymástól. Először a honlapjaikat néztük át, majd személyesen beszéltünk a vezetőikkel.

Az IWI a Fitbalance-on
Az IWI a Fitbalance-on

A honlapokról általában nem derül ki minden szükséges információ. Regisztráció nélkül a Fitness Akadémia adja a legalaposabb tájékoztatót, ami már az anyagiakat is azonnal tisztázza. Egy egyszerű regisztrációt követően (keresztnév és felhasználónév megadását kérik) a Fitness Company is elküldi a részletes tanfolyamleírást. Az IWI-től valamivel nehezebb részletes tájékoztatást kapni, az ehhez szükséges regisztráció itt több kötelező mezőt tartalmaz (telefonszám, település stb.). Az utánajárást azonban mindhárom esetben könnyen elérhető, segítőkész telefonos információszolgálat segíti.

Az alábbi táblázat azokat az adatokat veti össze, amelyek már a honlapról megismerhetőek. A regisztrációt követően letölthető dokumentumok mindhárom esetben a kívánt részletességgel árnyalják tovább a helyzetet. Így könnyedén megtudhatjuk például, hogy mik a pótvizsga lehetőségének kritériumai, vagy hogy mennyi hiányzás engedélyezett. Most azonban lássuk azokat az információkat, amiket elsőre bevállalnak ezek a cégek! A táblázatban az összehasonlítás alapjául az aerobik edzői tanfolyam adatait használtam.

Az iskola honlapja  http://www.fitness.hu/  http://www.iwi.hu/  http://www.edzokepzes.hu/
Az iskola mottója „Legyél az elsők között, akik szakmájukban a legmagasabb szaktudással rendelkeznek.” „Szenvedélyből karrier!” „Legyen a hobbid a hivatásod!”
Akit kérdeztünk Dr. Ábrahám Júlia igazgató Vermesi Andrea cégvezető Pati Nagy Attila igazgató
Az aktuáis aerobik edző képzés időtartama 2012. szeptember 8. -  2013. május 12. 2012. február 18. - 2012 október 2012. február 18. - 2012. október
Jelentkezési határidő 2012. szeptember 8.
2012. február 11. 2012. február 8. A jelentkezéseket a befizetések sorrendjében fogadják el. A tanfolyamot kis létszámú csoporttal indítják, ezért idejében jelezni kell a részvételi szándékot!
Költségek Adminisztrációs díj: 60.000 Ft (a képzés indulását megelőző hónapban 78.000 Ft) Egyéb díjak: 120.000 - 184.000 Ft (a fizetés módjától, és az előzetes szakképzettségtől függően) (Részletek itt ) Vizsgadíj: nincs A tankönyvek ára: 7.665 Ft (Az online-jegyzetek ingyenesen letölthetők a hallgatói zónából.) Összesen: Kb. 180 000 -269 665 Ft Jelentkezési díj: 50 000 Tandíj: 170 000 Jegyzetdíj: 9500 OKJs vizsgadíj: 39 500 + E-learning tananyag (részletfizetési lehetőség van) Összesen: Kb. 269 500 Ft 199 900 Ft + OKJs vizsgadíj (részletfizetési lehetőség van) (Az online-jegyzetek ingyenesen letölthetők a tanulmányi osztályról.) Összesen: Kb. 240 000 Ft

Az árakról egyedül az IWI honlapja nem ad azonnali egyértelmű választ, a regisztrációt követően azonban mindenre fény derül. Látható, hogy az árak mindegyik esetben átlagosan 200 000-240 000 Ft körül mozognak. A vizsgadíj minden esetben kb. 40 000 Ft (az első szakmai vizsga ingyenes a Fitness Akadémián). Erre jönnek még rá a pótvizsgadíjak, ám a fórumozók véleménye alapján egyik iskolában sem gyakorlat olyanokat megbuktatni, akik nem szolgálnak rá arra. Szóval, ha felkészült az ember, garantáltan kevesebbet fizethet! Az ár elsőre így is borsosnak tűnhet, de ne feledjük, mindhárom esetben egy éves képzésről és OKJ-s szakképesítésről, beszélünk, amelyet a legtöbb külföldi országban is elfogadnak.

A honlapokról, azt gondolom, sok különbség nem derül ki, lehet, hogy valakinek szimpatikusabb az egyik vagy a másik, a számbeli különbségek azonban nem igazán meghatározóak, és a kedvezmények hasonló arányúak. Hogy mélyebbre lássunk a weblapoknál, a következőkben az intézmények vezetőit kérdezzük arról, miben különbözik egymástól ez a három iskola.

A Fitness Akadémia 1996-os megalakulását követően hamar megjelentek a hasonló intézmények. A Fitness Company 1997 óta képez fitnesz szakembereket, az IWI (International Welness Institute) pedig 2000 óta a fitnesz-wellness piac meghatározó szereplője. Sok más OKJ-s képzést nyújtó intézmény is foglalkozik ezzel a területtel, bennünket most azonban a (TF-től független) három legnagyobb cég érdekelt. Dr. Ábrahám Júliát, a Fitness Akadámia igazgatóját, Vermesi Andreát, az IWI cégvezetőjét, valamint Pati Nagy Attilát, a Fitness Company igazgatóját kérdeztem.

Évzáró a Fitness Akadémián
Évzáró a Fitness Akadémián

"Az első, sport területén működő magániskola a mienk volt" – mondja dr. Ábrahám Júlia, a Fitness Akadémia igazgatója. Az „elsőség” nem csak előnyökkel járt: Júliának volt TF-esként kellett a Testnevelési Egyetemmel szembeni csatát megvívnia, a magániskolák létjogosultságát bizonyítania. Az első fitnesz magániskola ötletét egyébként egy fitneszklub üzemeltetése, az alkalmas oktatók folyamatos hiánya szülte Júlia esetében.

Pati Nagy Attila egészen más úton talált rá a fitnesz és szabadidősport világára: „Kissrác koromtól sportoltam, nagyszerű közösségekben nevelkedtem, imádom a zenét, így amikor egy sorsfordító véletlen kapcsán be kellett ugranom helyettesíteni egy barátnőmet, aki konditornát tartott egy zuglói kis tornateremben, azonnal tudtam, hogy jó helyen vagyok.”

Zopcsák László, az IWI igazgatója testnevelő tanárként, angol tanárként, művelődésszervezőként (BDTF) és gyógytestnevelő tanárként (MSc TF) diplomázott, PhD kutatómunkáját pedig Spanyolországban végezte.

A kezdetekhez képest mára mindhárom intézménynek kibővült a képzéslistája. A Fitness Akadémia elsősorban középfokú edzőképzést tart, aerobikban, testépítésben, úszásban, kajak-kenuban, teniszben és egyéb kapcsolódó szakmákban (sportmenedzser, gyógymasszőr, személyi edző stb.). Ábrahám Júlia véleménye szerint a tanfolyami piacot (a néhány napos továbbképzésekét) az tudja jól működtetni a fitness területén, aki a nagy rendezvényeken, tömegsporteseményeken is mindig jelen van. A Fitness Akadémia profiljára ez kevéssé jellemző, de azért speciális tanfolyamként mégiscsak kínálnak egy táplálkozástani tanfolyamot, valamint Yumeihot (alternatív masszázsterápia).

Pati Nagy Attila a Fitness Company különleges és egyedülálló képzéseiként nevezi meg többek között a Gymstick-et, a SpinRacing kerékpárfitnesst, a GET Fit Gravity Exercise Traininget, a Kölyökfitneszt, a Kickbox Athletics-et, az Aqua Fitnesst, valamint a Testegyensúly Funkcionális Training képzéseket.

Vermesi Andrea szerint az IWI fő profiljába a sportedző, a személyi edző, valamint a jóga, a speciális továbbképzések és a Welness & Spa egészségturisztikai képzések tartoznak. A megszerzett sportedzői és személyi edzői képzéseket a régióban egyedülállóan, az EHFA (az Európai Unió Fitnesz és Egészségfejlesztési Szövetsége) is akkreditálta, mellyel a végzett hallgatók külföldi munkavállalása jelentősen egyszerűbbé válik.

És hogy alapvetően miben látják az intézmények képviselői saját iskolájuk különlegességét?

Pati Nagy Attila szerint a Company sikerorientált és érvényesülni tudó edzőket képez. „Rengeteg sikeres tanítványunk története bizonyítja, hogy ez az egyedülálló szemléletmód életképes, igényes és fejlődni képes edzőket eredményez.”

Spin Racing tanfolyam a Fitness Company-nál
Spin Racing tanfolyam a Fitness Company-nál

Vermesi Andrea kiemelte, hogy az IWI nem csupán oktatásszervező, hanem karrierszervező cég is egyben. „Azzal, hogy nálunk végez egy hallgató, nem zárul le a köztünk lévő kapcsolat, segítjük őket az álláskeresésben, karrier tanácsadást nyújtunk számukra weben, vagy személyesen. Képzéseink olyan európai személetmódot közvetítenek, melynek egyik alappillére a folyamatos önfejlesztés, továbbképzés és tudatos karrierépítés” – mondta az IWI cégvezetője.

Ábrahám Júlia arra hívta fel a figyelmet, hogy csak a Fitness Akadémián van iskolarendszerű képzés a három intézmény közül, magasabb az óraszám, és diákigazolvány is csak náluk van. Az Akadémia „másságát” továbbá abban látja, hogy az csendesebb, szolidabb a többi intézménynél. Erről a következőképp mesél: „Ez részben hátrány, mert nekünk nagyon gyenge a marketingünk, de azt hiszem, ez valamennyire tudatos. Az iskola kicsit olyan, mint én. Inkább a komoly, megalapozott munkában hiszek, mint az önmenedzselésben és a harsány marketingben. Ez úgy tűnik, hogy működik: a jelentkezőink 80 százaléka már tanult nálunk egy másik szakon, vagy nálunk végzett hallgatótól hallott az iskolánkról".

Láthatjuk tehát, hogy mindenki megtalálhatja a neki tetsző profilt, magam a cikk megírását követően a három iskola bármelyikébe nyugodt szívvel beiratkoznék. Mindháromban hiteles, szakértő, emberközeli munka folyik, ugyanakkor egyik sem ugyanolyan, mint a másik, mindegyiknek megvan a helye az oktatásszervezési palettán. A választás az érdeklődők beállítottságán múlhat. A megismerésben sokat segíthet az intézmények személyes, vagy telefonon történő felkeresése is. Magam – örök szkeptikusként – a honlapokon túl az iskolához kapcsolódó független fórumbeszélgetésekbe is belepillantottam. Nem okozott csalódást, viszont rávilágított arra, hogy a fórumozók tapasztalata szerint az aerobiktanoncok élete sem cukormentes habossütemény. Nézzük még meg, mit is kell mérlegelnie annak, aki a fitness és szabadidősport világát választja újévi fogadalomként.

Hogy kik fordulnak meg egy ilyen képzésen, arról Pati Nagy Attila azt mondja: „Alapvetően a 16 éves gimnazistától a 65 éves nyugdíjas gépészmérnökön át, a vörös diplomás kardiológusnőtől a világbajnok evezősig vagy a duci fogyókúrás vendégből edzővé fejlődő fiatalasszonytól a kommandós kiképzőtisztig szinte mindenki megfordult és megfordul.” Nemed, hivatásod, testalkatod tehát nem állhat útjába ilyen irányú terveidnek.

Ábrahám Júlia azt mondja, annak nem ajánlaná a Fitness Akadémia képzéseit, akinek nem ajánlaná ezt a szakmát sem. Aerobiknál például nagyon fontos a zenével való együttdolgozás. Akinek nincsen ritmusérzéke, vagy mozgáskoordinációs zavarai vannak, az akár alkalmatlan is lehet az aerobikedzői pályára. Ábrahám Júlia nem ért maradéktalanul egyet azzal a korszellemmel, hogy „bárkiből lehet bármi”. Úgy gondolja, van, aki alkalmas egy adott pályára és van, aki nem. Ugyanakkor óvatosan ítél, mert úgy látja, jócskán akadnak olyanok is, akik a középsávban helyezkednek el, esetükben pedig nehéz megjósolni megvalósíthatják-e elképzeléseiket, vagy éppen belebuknak.

stockfresh 763298 gym-fitness-healthy-lifestyle sizeM

Arról, hogy a sikeresen teljesítők élete hogyan alakulhat, Pati Nagy Attila azt mondja, tapasztalata szerint, egy ilyen jellegű képzést követően alapvetően megváltozik az emberek szemléletmódja, amely aztán az életük számos egyéb területén is pozitív változásokat eredményez. Hogy ezek a változások mennyire erőteljesek, az Ábrahám Júlia szerint már nem az oktatási intézményen múlik, hanem a végzett „diákon” magán. „Aki egészen más területen dolgozik – meséli Júlia - és másról szól az élete, annak nagyon sokáig fog ez a két terület párhuzamosan futni és a sport csak szép fokozatosan fog egyre nagyobb szerepet kapni az életében, amennyiben tehetséges és erre alkalmas. Ritkán fordul elő, hogy valaki kilép az iskolából és egyik napról a másikra életformát vált.”

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta